Ukrán menekültek fogadása a határon és Budapesten

„Az út nagyon szép lesz”

Belpol

Lidja, Andrej és Alisza Kijevben laknak. Átlagos, elég jól szituált család, Alisza 12 éves. A szülők nagy, nemzetközi cégeknél dolgoznak, a Poltava melletti szülőfalujukban nemrég felhúztak egy dácsát a régi, szülőktől örökölt fakunyhó mellé.

Fapados járatok alig néhány éve járnak Ukrajnába, és csak hat éve léphetnek be ukrán állampolgárok a schengeni övezet területére vízummentesen. A magyar–ukrán határon rengetegszer végignéztem, ahogy az érkezőket vegzálják a határőrök, az utolsó papírt, minden lefoglalt szállást ellenőriznek. Közben sokszor repkednek a megjegyzések, persze magyarul, hogy ne értsék. Ez a gyakorlat 2016-tól kicsit csillapodott, de valószínűleg még évekbe kerül, mire a magyar határőrökkel kapcsolatos mendemondák éle elkopik. Lidja tavaly ősszel járt életében először Olaszországban, Nápolyba mentek a barátnőjével. Évente legalább egy-két ilyen hosszú hétvégét igyekeztek beiktatni, a hirtelen elérhetővé vált Európát szerették volna látni. A vékonyka ukrán középosztály életét élték, a 2014 óta elhúzódó háború ellenére viszonylag optimistán.

Amikor február 24-én hajnalban arra ébredtek, hogy robbanásokat hallanak, azonnal összedobáltak pár bőröndnyi ruhát, néhány hasznos dolgot, ami a kezük ügyébe került, még több haszontalant, ami hirtelen jó ötletnek tűnt, és elmentek a szülőkhöz. Poltavát is érték rakétatámadások, így nem mertek maradni, elindultak délnyugat felé. A szülők nem voltak hajlandók eljönni; ezt hallom szinte mindenkitől. A fiataloknak mondogatják, hogy menjetek, de ők maguk sokszor hajthatatlanok. Mire Lidjáék útra keltek, rengeteg nagyobb út megsérült. A hidakat sokszor az ukrán védelmi erők robbantják fel, hogy megakadályozzák az oroszok nyugatra nyomulását, így kátyús kis utakon, nagy kerülőkkel jutottak végül el több nap alatt Csernyivcibe. Csernyivci a román és a moldáv határhoz közel, a Kárpátok lábánál fekszik, mire odaértek, már alig volt hely. „Megálltunk, körülnéztünk, és azt láttam, uramisten, itt van egész Ukrajna, az egész ország, néztem a rendszámtáblákat, Odessza, Mariupol, Vinnicja, Harkiv, Bila Cerkva, mindenhonnan voltak. Nem volt szállás. Egyszerűen sehol nem volt semmi, még a drágábbakat is elfoglalták az érkezők.” Végül találtak valakit, akinek az építés alatt álló, még burkolatlan és fűtetlen lakásában meg tudtak húzódni egy napra. Innen indultak végül a magyar határra.

*

Lidja Dásán keresztül jutott el hozzám, Dása pedig Natasán keresztül. Natasa egy távolabbi kijevi ismerősünk, Dása az ő barátnője, Lidja az ő sógornője. A válsághelyzetben élőláncok alakulnak, kézről kézre jár az információ, a kontaktok, köztük az enyém is. Egy év alatt szoktam annyit használni a közösségi médiát, mint az elmúlt két hétben: hirtelen életbevágó lett az orosz- és ukrántudás, a segítséget keresők és kínálók között sokszor csak ezzel lehet hidat verni. Az első napok fejetlenségében azt érzem, ugyanazt ismételgetem mindenkinek: nincs egy központi információs oldal, jobbára a civilek önszerveződése tartja a védőhálót a kimerülten érkező menekültek alatt. 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.