Az utcán támadták meg Wittinghoff Tamás édesapját

  • narancs.hu
  • 2019. október 15.

Belpol

A rendőrség vizsgálja az ügyet.

Eljárást indított a rendőrség azután, hogy Wittinghoff Tamás közölte: édesapját ismeretlenek megtámadták szeptember 30-án. – írja az Index.

A budaörsi polgármester édesapja 90 éves, elmondása szerint két fiatalember és egy nő lökte fel az utcán, miután megtudták, hogy az ő fia Wittinghoff Tamás.

Arról, hogy mindennek van-e köze az önkormányzati választást megelőző kampányhoz Wittinghoff azt nyilatkozta: „Hogy van-e mindehhez közük a Fidesz kampányfelelőseinek, vagy három hülye volt, aki így fejezte ki véleményét, nem tudom. De annyi mindent láttunk már és ennyi mindenről hittük, hogy ez a kampány legalja, aztán mindig kiderült, hogy van aljább alja”

Azt is elmondta, korábban azért nem fordultam a nyilvánossághoz, mert azt gondolta, az annyira abszurd, hogy el se hinnék már a budaörsiek, de a fideszes alpolgármesterrel beszélt az ügyről.

Wittoinghoff Tamás 28 éve Budaörs polgármestere, vasárnap 72 százalékkal ismét megválasztották. Néhány héttel a választás előtt egy rejtett kamerás szexvideó került elő róla.

Wittinghoff Tamás a rendszerváltás utáni magyar politika legmocskosabb történetének tartja a róla készült szexvideó publikálását

A politikus széke már hosszú évtizedek óta megingathatatlan. Borzalmasan érzi magát a botrány kirobbanása óta, de családjával együtt fel fogja venni a harcot a „gengszterek, az erkölcstelen gazemberek" ellen, akik megrendezték a jelenetet - nyilatkozta a Blikknek Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester, akiről a politikai ellenfelei szexvideót tettek közzé a neten.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.