Zökkenőmentesen zajlott le Budapesten a múlt pénteken a jeles nemzetmentők közreműködésével megtartott rendőrségi technikai bemutató.Atavalyi hídlezárásos-utcai harcos demonstrációk első évfordulójára az Ébredés Napja fedőnéven meghirdetett akciósorozattal emlékezett a(z áprilisi népszavazás előtt az EU-ellenes szervezeteket összefogó) Szabad Magyarországért Mozgalom. A szervezők semmit sem bíztak a véletlenre: a szimpatizánsait reggel fél kilencre az Erzsébet híd budai hídfőjéhez invitáló Lelkiismeret ´88 Csoport számos közleménnyel, nyílt levéllel és állásfoglalással hívta fel magára a figyelmet az előző napokban, ám az esti főattrakció marketingje még ezen is túltett. A kettes metró Örs vezér terei végállomásán például július 3-án este és 4-én reggel daliás férfiú posztolt, jobbjában nemzeti színű zászlót szorongatva. A felsőtestére aggatott hullámpapíron elhelyezett ákombákom tanúsága szerint az Ébredés Napjára hívta az érdeklődő milliókat. A Narancs küldöttsége óvatosan közelítette meg a szendvicsembernek látszó egyént, és a karton fölött
Dénes János
egykori ´56-os elítélt, később változatos pártállású országgyűlési képviselő arcvonásait fedezte föl. Az esti tüntetésen beérett a verejtékes munka gyümölcse; Dénes János szemmel láthatóan élvezte, hogy ismét jelentősebb sokadalom elé állhat, színpadon rohangálhat, vadul gesztikulálhat és vicces dolgokat mondhat, és mindezt "őfelsége, a magyar nép nevében" teheti.
A szervezők nem panaszkodhattak a média érdeklődésére sem. A reggeli, már-már családiasan szűk körű megemlékezésen kis túlzással minősített többséget alkottak az újságírók; de az ébredő magyarság Döbrentei térről Kossuth térre tartó kora esti menetelését is nagyobb médiaérdeklődés kísérte, mint amit a rendezvény hordereje indokolt volna.
Az unalomig ismert rétorok egyik tüntetésen sem mutatkoztak be új oldalukról: reggel Kocsis Imre, a Lelkiismeret ´88 vezetője mérsékelt attraktivitást mutatva látta el a házigazda feladatát, a szónokok többsége pedig az egymilliósra tervezett esti megmozdulásra tartogatta patronjait. Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom irányítója, akinek délelőtti szónoklatát még a túlzott sajtóérdeklődés bírálata (!) töltötte ki, este - Károlyi Mihály kormányához hasonlítva a Medgyessy-kabinetet - már annak a reményének adott hangot, hogy az országra a trianoni átkot rászabadító és gaztettüket évtizedekkel túlélő elődökkel szemben a mai nemzetvesztők "nem fogják megúszni". Szavainak a tavalyi blokád során megasztárrá vált Budaházy György adott nyomatékot, lázálomszerű esti beszédében kijelentve, hogy a Szent Korona-tanon alapuló "történelmi magyar alkotmány" megsértése esetén "kötelességünk lázadni", sőt akár
"fegyvert is foghatunk"
Az ambiciózus forradalmár nemzetmentő programot is rögtönzött: néhány mondatban vázolta a jövendő Magyarországának közigazgatását, mely a már említett "történelmi alkotmányra", a pártok nélküli nemzetgyűlésre és helyi közigazgatásra, valamint egy darab fejedelemre épülne. Előbb azonban "gyerekeket kell szülni a magyar térbe, mielőtt kiürülünk", a csemetéket pedig "fanatikus hazafivá kell nevelni". Ehhez persze "nem homoszexuális és leszbikus magamutogatásra van szükség, hanem családokra", és arra, hogy a jelenlévők ne féltsék az életüket.
A sületlenségek pufogtatása terén Wittner Mária egykori ´56-os elítélt is figyelemre méltó eredményeket ért el, a 2002-es országgyűlési választás megbundázásáról szóló értekezéseiben a honi közbeszéd részévé téve a csárszterjárat kifejezést, amely azokat a repülőgépeket jelöli, melyeken Wittner szerint törvénytelenül, ám annál nagyobb számban érkeztek Budapestre Izraelbe szakadt honfitársaink, hogy (az Áder János által a két forduló között emlegetett börtöntöltelékekhez hasonlóan) egységesen a sehonnai balliberális csürhére voksolva kiüssék a jobboldal kezéből a kormányrudat. Wittner Máriával egyébként napközben történhetett valami, hiszen míg délelőtt megelégedett a tavalyi "rendőrterror" során állítólag brutálisan bántalmazott ismeretlen fiatal lány súlyos sérüléseinek ecsetelésével, addig estére eszébe jutott, hogy az illető könnyen
brutális gyilkosság áldozatává
válhatott. "Melyik anyának temették el akkor a gyermekét?" - tette föl a kérdést a szebb napokat látott nemzeti hős, akinek felhívására az összesereglettek egyperces csönddel adóztak a kormány által öngyilkosságba kergetett (?) honfitársak emlékének.
Távol áll tőlünk a fent vázolt szerencsétlenkedés túldimenzionálása, ezért megkíméljük az olvasót a tucatnyi támogató szervezet képviselőinek szónoklataitól. A tartalmatlan fecsegés még a jelenlévők egyikét-másikát is kihozta a sodrából; Rozgonyi Ernő (Nemzeti Front) vagy éppen Bálik János (Magyarországért Párt) nem aratott osztatlan sikert. Bálik esetében ehhez az is hozzájárulhatott, hogy felszólította a tüntetőket, hogy zászlólengetés helyett "menjenek haza, és tanulják meg a pénzrendszer működését". Tanácsát megfogadva az ébredő magyarság jelentős része ekkor már valóban úton volt hazafelé.
A két tüntetés szervezői gyászosan szerepeltek: kevés (délelőtt pár száz, este néhány ezer) érdeklődőt sikerült mozgósítaniuk, szervezőkészségükből pedig nem futotta normális hangosítás, működőképes kivetítő beszerzésére. A szónokok mondanivalója tavaly óta csak a fizikai erőszakkal való (fegyveres lázadásra, illetve a másnapi melegfelvonulás megzavarására irányuló) fenyegetéssel bővült. A demokratikus jogállamnak érdeke, hogy a most felvonult szervezetek minél gyakrabban kapjanak lehetőséget arra, hogy utcai demonstrációkon járathassák le magukat; de arra még egyszer nem kerülhet sor, hogy - a kendertüntetés résztvevőinek terrorizálásához hasonlóan - megsérthessék mások állampolgári jogait.
Gavra Gábor
