"Nem a lábhoz tett fegyver politikája" (Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter)

  • Gavra Gábor
  • 2003.07.10 00:00

Belpol

Magyar Narancs: Júniusban azt mondta az Indexnek: nemhogy a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) élére, de még miniszternek sem készült. Hogyan lett mégis kormánytag?

A kabinet májusi átalakításakor lett a kormány tagja az 1999-ben az MSZP vezetésének éles kritikájával a politikai életbe lépő Gyurcsány Ferenc, aki 2001-től Medgyessy Péter tanácsadójaként dolgozott. A minisztert kinevezése hátteréről, a kormány és a szocialisták viszonyáról, valamint az MSZP-ben az elmúlt hónapokban kibontakozott ideológiai vitákról kérdeztük.

Gyurcsány Ferenc: A kormányátalakítás előtt három-négy héttel lett világos, hogy a miniszterelnök azt szeretné, ha korábbi, nem klasszikus tanácsadói szerepemből kilépnék. Olyan tanácsadó voltam, aki a saját maga nevében is nyilvánosan beszélt politikai, pártpolitikai kérdésekről. Ez konfliktusokat okozott, sokan nem hitték el, hogy ezek a megnyilvánulások a magam véleményét és nem a kormányfőét tükrözik, pedig cikkeimet, nyilatkozataimat soha nem egyeztettem a miniszterelnökkel. A kormányfő úgy gondolta, hogy egyértelművé kell tenni a helyzetet, tehát vagy "saját jogú" politikai szereplővé, vagy klasszikus tanácsadóvá kell válnom. Medgyessy Péter kifejtette: kormányának az lenne hasznára, ha az előbbi irányba mozdulnék el. ´szintén szólva részint meglepett, részint elbizonytalanított, amikor kiderült, hogy a miniszterelnök erre a tárcára gondolt. Számomra nem volt egyértelmű, hogy jó döntés volna elfogadni a felkérést.

MN: A saját szempontjából vagy a kormányéból?

GYF: Egyikből sem. Új szereplőnek számítok a politikában, nem hagyományos politikai karrierrel a hátam mögött, a személyemmel kapcsolatban sokfajta előítélet létezik, és nem biztos, hogy szerencsés, ha a kormányba bekerül valaki, akinek az üzleti múltjával, a családi hátterével, a rendszerváltás előtti politikai múltjával kapcsolatosan ezek megfogalmazódhatnak. A saját szempontomból is voltak hasonló dilemmák: nagyon szerettem a tanácsadói munkát, és kérdéses volt, hogy érdemes-e ebből a szerepkörből a közjogilag szabályozott, formális politikai világba lépni.

MN: A kormányátalakítás idején a miniszterelnök környezetéből azt hallottuk kinevezése indokaként, hogy Medgyessy Péter - egy esetleges komolyabb próbatétel előtt - lehetőséget kíván önnek adni, hogy ledolgozza a viszonylag csekély ismertségéből adódó hátrányát. Elhangzott ez érvként kettejük között?

GYF: Sokszor elmondtam, bár általában nem szokták elhinni, hogy a Medgyessy Péter és köztem lévő kapcsolat nem baráti viszony. Ezért nincsen helye ilyen típusú mérlegelésnek kettőnk között. Ha mindenképpen találgatni kell, akkor azt mondom: határozott szándéka lehetett a miniszterelnöknek, hogy a kormány politikai karakterét világosabbá tegye. Ennek a karakternek a kimunkálásában magam is részt vettem, tudom, hogy a kormány milyen Magyarország megformálását kívánja segíteni, támogatni.

MN: Komolyan mondja, hogy a sötétben tapogatózik kinevezése motivációit illetően?

GYF: Azért tartottam fontosnak hangsúlyozni, hogy a viszonyunk nem személyes, mert személyes viszonyban várható el a teljes nyíltság. A politikai, szakmai, üzleti viszonyban a szereplők gyakran csak részigazságokat mondanak egymásnak, mivel egymástól független játszmákat is játszanak. A miniszterelnöknek voltak nyilvánosan megfogalmazott indokai, többek között az, hogy dinamizálni szeretné a kormány munkáját, továbbá idegen nyelven beszélő, fiatalabb embereket szeretne bevonni a kabinetbe. A második két szempontnak kétség nélkül megfelelek, a dinamizmusomat sem szokták vitatni.

MN: Néhány hónappal a kinevezése előtt lett az MSZP országos választmányának a tagja. Hogyan fogadta a testület, hogy márciusban újraválasztott elnöke helyét egy néhány hónapja önmagát még "kívülállóként" meghatározó politikus vette át a GYISM élén?

GYF: Ott voltam a kormány egy- éves munkáját értékelő választmányi ülésen. Nem hangzott el erről észrevétel. Persze nyilván sokaknak van véleménye jelölésemről. Ezt nagyrészt befolyásolja, hogy miként élik meg a párt vezetői, hogy az országnak az MSZP által támogatott, de párton kívüli miniszterelnöke van. Hiszen ha akarjuk, ha nem, jelölésem sokak fejében a párttól függetlenül cselekedni képes miniszterelnök képét erősítette. Hadd tegyem mindjárt hozzá, nem tartom perdöntőnek, hogy kinek van párttagkönyve. A kérdés, hogy ki milyen politikát képvisel, és milyen informális személyi kapcsolatrendszer része. Ha pedig ezt tekintjük mérvadónak, akkor Medgyessy Péter szerepe kifejezetten progresszív. Igaz ez az országot nézve, de a baloldalra vonatkozóan is.

MN: Mi a véleménye a GYISM elmúlt egyéves tevékenységéről?

GYF: A minisztériumnak nagyon nehéz éve volt. Jánosi György olyan tárcát örökölt, amelynél a korábbi években számos jó ötlet fogalmazódott meg, és sok projekt indult el, ezek egy része szakmailag és pénzügyileg nem volt megalapozott, némelyikükhöz nagyon komoly gyanú is tapadt. Elődöm idejének túl nagy részét kötötte le a rendteremtés és a romeltakarítás, ha úgy tetszik, igazságtalan volt hozzá a sors. Jánosi György a nehéz munka nagy részét elvégezte, és ez nem volt látványos tevékenység.

MN: A kormányfő és az MSZP közötti erőviszonyok említett átrendeződése mennyire felel meg a párt megújulásáról kifejtett elképzeléseinek?

GYF: Nem állítottam, hogy létezik egy ilyen folyamat, csupán azt mondtam, hogy aki a kormányfő és az MSZP viszonyát így akarja értelmezni, az a kinevezésemben ennek a feltételezésnek a megerősítését látja. Az MSZP elnökségének a többsége kormánytag, a párt második embere az Országgyűlés elnöke. Ennek fényében azt mondhatnám, hogy a kormányt uralja a párt elnöksége. A kabinet azt a kormányprogramot valósítja meg, amely elsősorban a szocialisták választási programjára épül. Medgyessy Péter színre lépése annak a beismerését jelentette, hogy az MSZP 1998 és 2001 között nem tett meg elég nagy utat önmaga politikai, szervezeti és személyi megújításában, ezért hoznia kellett kívülről egy miniszterelnök-jelöltet. De ez kétirányú folyamat. A miniszterelnök politikája visszahat a párt megújítására, baloldali polgári karakterének megerősítésére, a széleket középről integrálni kívánó politizálásra. Az eredmény jól látható. Az MSZP a tavaszi kongresszus tanúsága szerint például tudomásul vette, hogy a politikai tagoltság nem fedi le a társadalmi tagoltságot, és a politikai küzdelem nem osztály-, hanem érték- és identitásalapú. Ebben az értelemben a miniszterelnök által követett politika közel áll az általam az elmúlt években kifejtett állásponthoz. Ez jelenti kettőnk együttműködésének alapját, de nem igaz, hogy a kormányfő az általam korábban leírtakat követi.

MN: A nemzeti közép politikáját kifejtő írásában azt állította, hogy az ellenzéki pártok bázisa nem ellenfele a kormánynak, a nemzeti közép politikája pedig efelé a bázis felé nyitna. Egy év után mennyire tartja sikeresnek ezt a - zömmel szimbolikus lépésekben megnyilvánuló - konszenzuskeresést?

GYF: A nemzeti közép politikája nem az MSZP, hanem a kormány politikája. De érdemes pontosításokat tennünk. Hiszen például téves a nemzeti közép azon értelmezése, mely szerint azt állítanánk, hogy nincs bal- és jobboldali politikai alternatíva. Én csupán azt állítom, hogy a hagyományos bal- és jobboldali politikák megújítására, egyes elemeinek szintézisére, új szociáldemokrata alternatívára van szükség. Ennek kimunkálása az MSZP feladata. A kormány akkor jár el helyesen, ha - miközben a pártok révén az említett alternatívák világosan kirajzolódnak a választók előtt - nem téveszti szem elől, hogy a 8 millió választópolgárból 2,8 millió akaratából kormányoz. Túllépve az elvi megközelítésen, hadd tegyem hozzá, hogy a nemzeti közép politikája nem a gyengeség vagy a bátortalanság politikája, és nem jelenti, hogy bizonyos posztokon lévő személyekkel és magatartásukkal szemben a kormánynak ne kellene határozottan föllépnie.

MN: Kikre gondol?

GYF: Az elmúlt egy év tapasztalatai alapján helytelen azt feltételezni, hogy függetlenként működhetnek olyan intézmények és szervezetek, amelyek vezetői nyilvános kijelentéseket tesznek politikai elkötelezettségeikről és hovatartozásukról. A kormánynak tiszteletben kell tartania a tőle független intézmények autonómiáját, de egyértelművé kell tenni, hogy ezen intézmények függetlenségét veszélyezteti vezetőik politikai szerepvállalása. Ha ez történik, akkor a kormánynak az is feladata, hogy lépéseket tegyen a függetlenség helyreállítása érdekében.

MN: Az energiahivatal esetében ha nem is a kormány, de a parlamenti többség már fellépett egy független intézmény vezetőjével szemben. Hogyan képzeli el az említett intézmények vezetőinek megregulázását?

GYF: Nem ismerem az energiahivatal ügyét, és nem dolgom, hogy a Magyar Narancs hasábjain mondjam el, hogy szerintem kinek a működését nem kell elviselnie a kormánynak.

MN: Akkor konkrétumok nélkül: várható ilyen ügyekben a kormányzat részéről valamiféle kezdeményezés egyes intézmények vezetőinek elmozdítására?

GYF: Amit mondtam, abból e téren nem következik semmi, csak azt kívántam elmondani, hogy a nemzeti közép politikája nem a feltartott kéz vagy a lábhoz tett fegyver politikája. Aki ezt gondolja, az téved. De visszatérve az eredeti gondolathoz, újra elmondom: a kormány politikája, amit hívhatunk nemzeti középnek, csak akkor lehet sikeres, ha mellette jelen van egy markáns szociáldemokrata és liberális politika is. Ha tudatos a kormány, a mögötte álló pártok és frakciók egymáshoz viszonyított szerepe és politikai pozíciója. Polgári balközépen álló kormány, szociáldemokrata és liberális alternatívát megtestesítő pártok, közvetítő, egyensúlyozó frakciók. Ezt a felállást gondolom sikeresnek.

MN: Az MSZP az elmúlt hónapokban szokatlanul sokat foglalkozik ideológiai kérdésekkel és identitásának meghatározásával. Miért féltek 13 éven át ettől a vitától, sőt talán a baloldaliságtól mint olyantól?

GYF: A szocialisták nem a baloldaliságtól féltek. Ami az ideológiai vitáktól való félelmet illeti, annak szerintem egy elvi és egy gyakorlati oka van. Az elvi ok, hogy az MSZP közvetlen előzményének tekinti a nyolcvanas évek reformszocialista-reformkommunista mozgalmát, amely látszólag nem ellenideológiát fogalmazott meg az MSZMP-vel szemben, hanem a kormányzást ideológiamentes, racionális kérdésnek tekintve maradt meg a rendszer keretei között. Ez a szellemiség a későbbi MSZP, de az SZDSZ önmeghatározásában is fellelhető. Ettől azonban a racionális, ideológiamentes kormányzás mítosza még önbecsapás. Ennek felismerése évekig eltartott, de mára megtörtént, és ma senki nem vitatja, hogy az államtalanítás, a liberális gazdaságpolitika, a piacnyitás, melyeket valamiféle racionális, ideológiamentes törvényszerűségként írtak le, valójában egy karakteres gazdaság- és társadalompolitika részei voltak.

MN: Melynek viszont nem sok köze van a baloldalhoz.

GYF: A reformmozgalom nyolcvanas évekbeli jelentkezése időben egybeesett a neoliberális gazdaság- és társadalomfilozófia nyugati térhódításával, ami annál nagyobb erővel hatott a reformszocialistákra, minthogy mindkét irányzat az állam túlhatalmával szemben lépett fel.

MN: Azért ne feledkezzünk meg arról a lényeges különbségről, hogy míg a Thatcher- vagy a Reagan-kormányzat egy demokratikus viszonyok között létrejött intézményrendszert váltott fel egy másik demokratikusan legitimált modellel, addig a hazai államszocializmus ilyen legitimációval nem rendelkezett.

GYF: Ez kétségtelen, de témánk szempontjából fontosabb annak felismerése, hogy a baloldali progresszió a 80-as évek végén az állam jóléti szerepvállalásának racionalizálását, a költségvetés megzabolázását, a szigorú pénzpolitikát képviselte. Ez a szándék az állampárti berendezkedés alapjait fenyegette. Most is reformvita van a baloldalon. Ez akkor is igaz, ha a tét nagyságrendekkel kisebb. Az MSZP dinamizálása ma azért bonyolult feladat, mert valódi néppártról van szó, mégpedig legalább kétféle értelemben: egyrészt támogatói köre nagyjából hasonló arányban integrálja a társadalom valamennyi csoportját, azaz nem osztály- és nem rétegpárt. A kilencvenes évek közepére eljutottunk addig az önmeghatározásig, hogy ha nem is osztálypárt, de a bérből és fizetésből élők pártja vagyunk, ami nyilvánvaló abszurdum volt már akkor is. Most az a feladatunk, hogy kimondjuk: baloldalinak lenni egy jól meghatározható politikai-kulturális attitűdöt jelent, és nem egy adott társadalmi réteg kizárólagos képviseletét. Az MSZP néppárt abban az értelemben is, hogy klasszikus baloldali és emancipációs tartalmú polgári ideológiák egyaránt helyet kapnak benne. Egyszerre vannak jelen etatista és piacbarát gondolkodású, versenypárti és redisztribúciót támogató, korporatív gondolkodású és liberális meggyőződésű személyiségek. Ezek között az irányzatok között kell egységet teremteni anélkül, hogy a néppárt szélei leválnának, miközben modernizálni és dinamizálni kell a pártot.

MN: A már említett interjújában azt mondta, hogy az MSZP Fidesszel szembeni, a fiatalok körében mért lemaradásának oka az, hogy a változás, a radikalizmus iránti igény vonzza a fiatalokat a Fideszhez. Ha önök, ahogy az imént elhangzott, folyamatosan összeegyeztetnek, kibékítenek, szintetizálnak egymástól távol eső nézeteket, hogyan szólíthatná meg az MSZP a markáns, radikális mondanivalóra kíváncsi fiatalokat?

GYF: "vnám attól az MSZP-t, hogy radikális párt legyen. Ez egy néppárt végét jelenti. Másik oldalról viszont oktalan és elfogadhatatlan, hogy az MSZP a fennálló, sok tekintetben igazságtalan társadalmi viszonyok apologétájának tűnik. Kiválóan meg tudjuk magyarázni, hogy az esetenként vérlázító társadalmi berendezkedés miért jó úgy, ahogy van, esetleg miért nem tehetünk semmit ellene. Húszévesen nehéz elfogadni, hogy a számtalan igazságtalansággal és hazugsággal terhelt világnál képtelenek vagyunk jobbat elképzelni. Nem engedhető meg, hogy a köznapi észlelés és a politikai értékelés között ilyen feszítő távolság legyen. Sokkal egyértelműbb társadalomkritikai magatartást javasolnék az MSZP-nek, ami nem azonos a radikalizmussal. Miért kell szó nélkül hagyni, hogy ma a budapesti egyetemek minden 100 hallgatójából kevesebb mint kettő olyan akad, akinek az édesapja segédmunkás, miközben minden harmadik választó 8 általános iskolai osztályt vagy annál kevesebbet végzett el? Ez így rendben van? És ha odáig eljutunk, hogy nincsen rendben, akkor milyen konkrét lépéseket teszünk a változtatás érdekében? Létezik egy Magyarország, amelyben kevesebb a hazugság, több a jó, ahol nem éheznek gyerekek, és a tehetséges eljut az egyetemre. Ezt a Magyarországot kell megcsinálnunk. Nekünk, nem másoknak. Ez a baloldal feladata.

MN: Csak az a kérdés, hogy a nemzeti közép politikája meg tudja-e jeleníteni ezt az alternatívát. Hogyan illeszkedik ez a konfrontációkerülő magatartás egy markáns baloldali jövőképbe?

GYF: Nem helyes dolog négyévenként ide-oda rángatni az országot. Nagyon sok dologban nem értek egyet az előző négy év politikai gyakorlatával. Fantasztikusnak tartom, hogy sikerült leváltanunk a jobboldali kormányt. Ám egy olyan országban, amelynek legújabb kori demokratikus berendezkedése ilyen rövid múltra tekint vissza, sokkal több méltányosságra lenne szükség. A méltányosság nem a mutyizás, a színfalak mögötti alkuk fedőneve, nem jelenti azt, hogy nem lépünk fel a jobboldali populizmussal, az emberi méltóságot sértő szélsőséggel szemben. A méltányosságot az alkotmányos köztársaság eszményeit megtartó, de velünk egyet nem értő társadalmi csoportok törekvéseivel, értékeivel, érdekeivel szemben kell gyakorolnunk. A választók nagyon is reflexívek. Nem engedik, hogy a politikusok olcsó gesztusokkal megváltoztassák az országot. A szimbólum, legyen bármilyen erős, nem írja felül a valóságot. A posztmodern virtuális iránti vonzódása sem öli meg a félmodern Magyarország realizmusát. Az ország nem változott meg attól, hogy a korona bekerült a Parlamentbe, csak az az elit állított ki magáról bizonyítványt, amelyik odacipelte.

Gavra Gábor

Neked ajánljuk