Sem a leendő vezetők személyének, sem a program várható tartalmának nincs köze a Fidesz előző ciklusbeli egészségügyi politikájához. A párt ismert egészségügyisei közül Mikola István jó ideje kiesett a pixisből, Pesti Imre főpolgármester-helyettesnek készül, de például Molnár Ágnes sem az eddigi területén kapott munkát (az infrastrukturális csúcstárcánál a fejlesztésekért lesz felelős, így némi köze azért lesz az egészségügyhöz). Ennek okáról több elmélet terjeng. Az egyik szerint a Fidesz egyszerűen lemondott a szféra komolyabb átalakításáról, illetve egy esetleges kudarcot könnyebben lehet a párttól távol tartani, és a KDNP-hez köthető személyekre mutogatni. Ennél azonban valószínűbb az, amit az új szakpolitikán dolgozók köreiből is hallani: az eddigi emblematikus figurákat a rombolásra, az előző kormány egészségügyi politikájának folyamatos gyalulására tartották, és senki nem gondolta őket stratégiaalkotásra alkalmasnak. Ha Pesti Imre korábbi fellépéseire gondolunk, vagy felidézzük a Fidesz-program általa jegyzett egészségügyi fejezetét, e fejtegetés hihetőnek tetszik.
Akik jönnek
A most porondra lépők kétségtelenül messziről figyelték az elmúlt évek egészségpolitikai fejleményeit, de szakmai előéletük alapján a jövőbeli irány aligha kérdéses. Az egészségügyön kívül az oktatást, a kultúrát, a szociális területet és a sportot is magába olvasztó megaminisztériumot Réthelyi Miklós fogja vezetni. A 71 éves, nemzetközi hírű orvosprofesszor komoly vezetői tapasztalatokkal rendelkezik, hiszen ő volt az akkor még SOTE-nak nevezett Semmelweis Egyetem rendszerváltás utáni első rektora, 1994-2004 között az Anatómiai Intézet igazgatója, 1995-ben ő alapította és öt éven át vezette az egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központját (EMK). Az EMK annak idején a Közgazdasági Továbbképző Intézet "balos" egészségügyi szakközgazdász képzésének konzervatív párjaként indult, de idővel ez az egyértelmű irányultság háttérbe szorult, és mára tekintélyes műhellyé nőtte ki magát. Réthelyi Miklósnak emellett kevéske közigazgatási gyakorlata is van: 1990-ben pár hónapig a népjóléti, 1998-99-ben az oktatási tárca főosztályvezetője volt. A professzor a KDNP egészségpolitikai műhelyének is tagja, de strukturális elképzeléseiről eleddig semmit nem lehetett tudni - igaz, néhány szemöldök megemelkedett, miután a hirszerző.hu-n megjelent interjújában a szakrendelők és a kórházak privatizációját sem zárta ki. A nyilatkozat felfogható bakinak, de akkor felmerül, hogy miként fogja magát kiismerni a tárcájára váró súlyos politikai harcokban.
A Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak nevezett konglomerátumban Szócska Miklós, az EMK jelenlegi igazgatója lesz az egészségügyért felelős államtitkár. Az elméleti szakember esetében elvileg előnyt jelenthet, hogy személye sem az orvosszakmához, sem intézményhez, sem ellátási szinthez nem kapcsolódik, vagyis nem lobbicsoportok lekötelezettje. Egészségpolitikai agendája nem ismert, hacsak azt nem számítjuk annak, hogy a Molnár Lajos-féle reformokat - a biztosítási jogviszony rendezésén kívül - katasztrofálisnak tartotta. A legtapasztaltabb, legkiterjedtebb kapcsolatokkal rendelkező minisztériumi vezető Jávor András személyében a mamuttárca közigazgatási államtitkára lesz. A már a rendszerváltás előtt is az egészségpolitikában dolgozó szakember az Antall-kormány Népjóléti Minisztériumának közigazgatási államtitkára, az Orbán-kormány alatt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) szakértője volt, és ő a 2001-es népegészségügyi program kidolgozója. Jelenleg a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Informatikai Intézetének igazgatója, a KDNP egészségügyi felelőse. Köztudottan az állami részvétel megerősítésének híve, így a várható irány egyértelműnek tűnik.
Amit hoznak
A valószínű tervek szerint tehát az állami intézmények fogják irányítani a kapacitáselosztást, a finanszírozást, az egyes betegutakat és az intézmények működtetését is. Úgy tudjuk, a kapacitások tervezéséhez már folyik a szükségletek felmérése. Az aprómunka lényege, hogy minden ellátási szint (a háziorvostól a kórházig) ott és olyan mennyiségben álljon rendelkezésre, ahol és amennyi a népegészségügyi mutatók alapján történő tervezés szerint valóban szükséges. A hírek arról szólnak, hogy az önkormányzatoktól az állam átveszi több kórház működtetését, és ami ennél fontosabb, a területi ellátás biztosításának feladatát. Az ok nyilvánvaló: helyben kapacitásszűkítésről, vagy akár csak átalakításról soha nem fognak dönteni. Ha kell, inkább eladósodik a települési, illetve a megyei önkormányzat, és a fejlesztési források felhasználása is, mondjuk úgy, esetleges. Az ellátások szervezésére (mikor melyik intézménybe kell menniük a betegeknek, azok mely esetekben fogadhatják, küldhetik tovább stb.) létrehoznák az állami egészségügyi szolgálatot, hiszen a szervezést most senki nem látja el. Korábban erre vezették be részlegesen az irányított betegellátási modellt, de annak bukása óta sem a szolgáltatók nonprofit szövetségei, sem a biztosító, sem az állam, sem szakmai befektetők nem foglalkoztak a feladattal. Egészségbiztosító értelemszerűen csak egy lesz, és az nyilván marad állami. A szolgáltatók esetében nem zárható ki teljesen a magánszféra bevonása, de a tervek szerint a biztosító csak akkor dönthetne a finanszírozásba befogadásról, ha az adott helyen és mértékben ez tényleg indokolt.
A centralizálással előállna a tervutasításos egészségügy, ahol csak annyi a feladat, hogy jó helyzetfelmérés alapján kell meghozni az okos döntéseket (régebben szocializmusnak is hívták az ilyesmit). A korábbi szabad demokrata vezetésű tárca úgy gondolta, hogy a kismillió politikai szempont miatt ezt képtelenség jól működtetni (tény, eddig még sosem sikerült), inkább - a szigorú szabályokkal megkötött - érzéketlen magáncégek vágjanak rendet. A mostani vezetés úgy gondolja, hogy sok egyeztetéssel, tisztességes hozzáállással, jó kommunikációval, racionális döntésekkel igenis megszervezhető központilag a humánus egészségügy. Ráadásul ez elméletben olcsóbb, mint a másik, a verseny miatt bizonyos túlkínálatot megkövetelő profitorientált megoldás.
Amit tehetnek
Valóban nincs sehol megírva, hogy az állami irányítás kivitelezhetetlen. Például a skandináv országokban kiválóan működik - igaz, ott decentralizált, regionális szervezésen és irányításon alapuló egészségügy működik, míg a regionalizációról a Fidesz eddig hallani sem akart (és persze van még néhány apró különbség a skandináv és a kelet-európai államfelfogás között). A centralizált, teljesen állami formát leginkább a brit rendszer képviseli - ahol néha döbbenetes várólisták alakulnak ki, amit aztán irtózatos költségvetési pénzekkel kell csökkenteni. Mi több, e szisztémának hála, Nagy-Britannia mára felfedezte a hálapénz nagyszerűségét is. Nos, ezt kell majd itthon jobban csinálni, amiért mindannyiunknak érdemes is drukkolnunk.
Mindennek megvalósítása egyszerre feltételez hatékony szakmai munkát és rendkívül erős politikai hátországot - az ismert kormánystruktúra alapján ennek egyelőre nem látszik a mikéntje. Réthelyi Miklósnak úgy kellene a politikai vitákban következetesen képviselnie az átalakítást, hogy másik négy szakterület ügyeit is viszi - egyik forrásunk találó megjegyzése szerint csak az egy évébe fog telni, hogy az alá tartozó "kisminisztériumok" tucatnyi épületét feltérképezze. Egy miniszternek manapság amúgy is sokat kell Brüsszelbe járnia - legfeljebb a mostani megatárca-vezetők majd csak ritkán jönnek haza. Ha az egészségügy bárminemű átalakítása mégiscsak elkezdődne, akkor a kormányüléseken is biztosan gond lesz amiatt, hogy a tárcavezető további nagy területeket is visz (a Gyurcsány-kormány péntekenként külön "kis kormányülést" tartott az egészségügy miatt, ez volt a legendás "pénteki baszogatós" - oszt' mire mentünk vele). Így elképzelhető, hogy a kormányülések helyett a vitákat már házon belül rendezik, és Jávor András (aki szintén öt terület munkáját fogja majd össze) afféle kisminiszterként politikai szerepkörbe is kényszerül - hacsak az eddig semminemű politikai kvalitást fel nem mutató Réthelyi Miklós be nem tölti ezt a szerepet is. Tény továbbá, hogy a korábbi időkben még csak párosával összevont tárcák is képtelenek voltak elszámolni az Állami Számvevőszéknek, vajon pontosan mire költöttek el néhány ezermilliárd forintot - nem biztos, hogy e hiányosságon a bürokrácia tervezett irtása segít. Pedig a tervezett szisztéma lényege épp az, hogy a betegek, a piaci szereplők, a biztosító, az intézmények helyett mindent a minisztériumban kell eldönteni - és ha nagyobb hiba csúszik e mechanizmusba, az egész az értelmét veszti.
A bizonytalanságot tovább fokozza, hogy a biztosítási elvű egészségügy minden jel szerint tovább csúszik az államilag finanszírozott (brit) modell felé. Réthelyi Miklós az említett interjúban még eldöntendőnek nevezte az OEP megerősítését, de Jávor András már évek óta az adóalapú finanszírozás szükségességéről beszél. Az elmúlt időszakban a munkáltatói járulék csökkentései miatt - amelyeket rendszerint a nem dolgozók utáni állami befizetés emelésével ellensúlyoztak - már amúgy is az egészségügyi kassza tekintélyes része adóbevételekből származik, ráadásul az új kormány további járulékcsökkentéseket tervez. Azaz a kiszámíthatóság helyett már az elkölthető pénz is jórészt attól függ majd, hogy a területért felelős vezető (esetünkben: valamelyikük) politikailag mennyire erős, mennyit tud kiharcolni (más területek rovására). Miközben természetesen folyamatos lesz a nyomás az egészségügyi intézményvezetők, polgármesterek, helyi erős emberek felől, hogy nekik több jár. Azt pedig élő ember meg nem mondja, hogy e felállásban mit jelent az, ha a meglehetősen szenzitív egészségügy esetében beszáll Navracsics Tibor miniszterelnök(-helyettes), illetve Orbán Viktor (miniszter)elnök is. Nyilván csak véletlen, és nincs jelentősége, de mivel a köznapi szóhasználatban a tárcákat rövidítve emlegetik, az egészségügyet is magában foglaló új gigaképződmény neve: NEM.
