A népszavazás komoly dolog, értelmetlen kérdésekkel nem volna szabad lejáratni e fontos demokratikus intézményt - nagyjából így foglalható össze az MDF álláspontja a március 9-én esedékes referendumról. Amit, ha jóindulatúak vagyunk, értelmezhetünk a "felnőtt embereknek felnőtt politikát" hirdető, önmagát a korszerű európai konzervativizmus egyedüli hiteles hazai képviselőjének tartó párt következetességeként is. Eszerint az MDF nem hajlandó részt venni olyan akcióban, amely a rövid távú esélylesésen kívül semmi másról nem szól - legfeljebb Gyurcsány és Orbán párton belüli pozíciójáról. Tény, a bő három hét múlva esedékes népszavazást - figyelembe véve a kezdeményezés motivációját és azóta is hangoztatott végső célját - nehéz másképpen értékelni; ennyiben tehát áll is az MDF-re a "következetesség".
A helyzet azonban ennél valamivel bonyolultabb. Az MDF konzervatív önképének ugyancsak lényeges eleme a piacgazdaság-pártiság meg a teljesítményelvűség meg az öngondoskodás eszméje - ezen ideológiai elemekkel igyekszik alternatívát mutatni a jobboldali szavazóknak a Fidesszel szemben. Aligha vitatható, hogy ezekből az értékekből a három nem szavazat következne (azaz a vizit-, a tan- és a kórházi napidíj megtartása). Csakhogy a célközönség (és itt nem a Fidesz klerikális ízlésű agrárbázisára, hanem a nagyvárosi ellenzéki szavazókra kell gondolni) változatlanul Orbán Viktor pártját preferálja, mindenekelőtt azért, mert benne látja a baloldali-liberális koalíció potenciális leváltóját. Ezért talán nem is véletlen, hogy az MDF nem szívesen áll bele intenzíven egy olyan kampányba, amelyben ismét látványosan ellentétbe kerülne a Fidesszel, miközben - a közvélemény-kutatások adatai szerint - a koalícióellenes választók (vagyis az MDF vágyott bázisa) számára a referendum mind fontosabb. A pártnak, amióta meghirdette különutasságát, időről időre szembe kell néznie azzal a váddal, hogy voltaképpen az MSZP tartja lélegeztetőgépen; ha erőteljesen kampányolna avval, ami deklarált politikájából következik, ismét kitenné magát egy ilyen támadásnak. (Megjegyzendő, hogy a 2004. decemberi kétigenes népszavazáson az MDF-et ez kevésbé érdekelte; a párt, élén Gémesi György akkori alelnökkel a "kórház-privatizáció" tilalma ellen lépett föl - egykorú értékelések szerint ráadásul sokkal meggyőzőbben, mint a kormánypárti politikusok.)
Ám mégsem tudja teljesen kivonni magát a népszavazásból, bármennyire is igyekszik a minimálisra szorítani a megnyilvánulásait. Jól mutatják mindezt az elmúlt fél év nyilatkozatai is. Októberben-novemberben az MDF tisztségviselői kizárólag a referendum értelmetlenségéről, a két nagy párt populizmusának elutasításáról beszéltek, arról, hogy ők "nemet mondanak a népszavazásra" (lásd például Dávid Ibolya lapunknak adott interjúját: "Az együgyű játszadozásra az egész ország rámehet", Magyar Narancs, 2007. november 1.). Manapság is ez állításaik lényege, de újabban nyíltan vállalják (mint például egy hete Herényi Károly frakcióvezető), hogy a föltett kérdésekre, ha elmennének, nemmel szavaznának.
A "következetesen konzervatív politika" pártja persze nem is tehet mást: két héttel ezelőtti írásunkban (Megfújta a harsonákat) az MDF-kormány oktatási miniszterének, Mádl Ferencnek a tandíj szükségessége mellett érvelő 1993-as országgyűlési felszólalását idéztük, fentebb pedig Gémesi György küzdelmét a 2004-es népszavazási kampányban. De a magát a "tisztességes piacgazdaság" hívének valló MDF a 2006-os országgyűlési választások előtt sem titkolta azon véleményét, hogy az egészségügy nem ingyenes, a szolgáltatásoknak "ára van manapság is, csak azt hálapénznek hívják", és a vizitdíj ötlete egyáltalán nem az ördögtől való. Tavaly tavasszal sem azért fordultak Alkotmánybírósághoz a kórháztörvény miatt, mert a kormány kiárusítani készülne az egészségügyet, hanem mert a szaktárca nem egyeztetett az érintettekkel a törvény elfogadása előtt.
Az MDF-nek az egészségügyről, annak átalakításáról vallott nézetei inkább a kormánykoalíció felfogásához állnak közelebb - miközben elemi érdeke, hogy az MSZP- SZDSZ koalíció kérlelhetetlen politikai ellenfelének mutassa magát azon szavazók számára, akik viszont annak a Fidesznek a táborában vannak, amely kategorikusan tagadja e nézeteket. Az MDF se hideg, se meleg népszavazási magatartását mindenekelőtt ez a dilemma magyarázza.
Ráadásul a pártnak sohasem volt szerencséje a referendumokkal. Az antikommunista MDF 1989-ben sikertelen bojkottal igyekezett megakadályozni annak a négyigenes népszavazásnak az eredményességét (akkor még az 50 százalékos részvétel volt ennek a feltétele), amelyen a társadalom negyven év után először nyilváníthatott véleményt a pártállami rendszerről. Továbbá a parlamentarizmus konzervatív híve időről időre eljátszadozik az új köztársaság alkotmányos berendezkedésétől merőben idegen kétkamarás parlament gondolatával. Ez legutóbb 2006 végén esett meg, amikor Gaskó István Liga-vezér felvetését, miszerint erről népszavazást kellene rendezni, az országgyűlési pártok közül egyedül az MDF "üdvözölte". Most pedig azzal kénytelen szembesülni, hogy politikáját a "Normális Magyarországért" és az ún. középosztályért olyan választói tömeg megnyerésével kívánja sikerre vinni, amely erre, úgy tűnik, a legkevésbé sem fogékony.
