Vigyázni kell - Tom Lantos (1928-2008)

  • Eörsi Mátyás
  • 2008. február 14.

Belpol

Temetni jöttem és dicsérni. Egy nagy ember távozott közülünk. Egy nagy ember, akinek sok minden sikerült, amit csak kevesen tudtak elérni. Magyarországon született, zsidó holokauszt-túlélő volt, és amerikai lett. Ízig-vérig magyar maradt és zsidó és mindenekelőtt amerikai. Ez sem számára, sem új hazájának nem jelentett gondot. Amerikát is dicséri, hogy 1980 óta minden alkalommal megválasztották a Kongresszusba erős és azonnal felismerhető magyar akcentusa dacára, és Tom Lantost sosem kényszerítette arra, hogy válasszon identitásai között.

Temetni jöttem és dicsérni. Egy nagy ember távozott közülünk. Egy nagy ember, akinek sok minden sikerült, amit csak kevesen tudtak elérni. Magyarországon született, zsidó holokauszt-túlélő volt, és amerikai lett. Ízig-vérig magyar maradt és zsidó és mindenekelőtt amerikai. Ez sem számára, sem új hazájának nem jelentett gondot. Amerikát is dicséri, hogy 1980 óta minden alkalommal megválasztották a Kongresszusba erős és azonnal felismerhető magyar akcentusa dacára, és Tom Lantost sosem kényszerítette arra, hogy válasszon identitásai között. Ám csak Tom Lantos volt képes arra, hogy ezt ilyen elegánsan, ilyen hatékonyan és ilyen elvhűen menedzselje. Ízig-vérig demokrata volt. Mindig, minden körülmények között kiállt minden embertársa alapvető szabadságjogaiért, egyformán szívén viselte a határainkon kívül rekedt magyarok, a holokauszt borzalmait elfeledni sose tudó zsidók gondját-baját a terroristák fenyegette amerikaiak és a diktatúra elnyomása alatt szenvedő irakiak mellett. Politikai hitvallása közvetlenül táplálkozott saját múltjából: egyik első törvényjavaslata alapján tiszteletbeli állampolgárságot kapott Raoul Wallenberg, sok száz budapesti zsidó - közöttük Lantos - megmentője. A demokrata párt rendíthetetlen tagja volt, és nagy tekintélyű vezetője lett. Ez azonban sosem akadályozta abban, hogy pártérdekek fölé emelkedve együttműködjön Amerika érdekei és a szabadság védelmében a republikánus kormányzattal, lett légyen szó az észak-koreai atomfegyverek leszereléséről, vagy a líbiai diktatúra terroristái által felrobbantott repülőgép utasairól. Komoly tekintélyt vívott ki magának világszerte; korunk egyik legbefolyásosabb, legsikeresebb politikusa volt. Észak-Korea leszerelte nukleáris fegyvereit, Líbia elismerte a bűnt, és kártérítést fizetett az áldozatok hozzátartozóinak.

Tom Lantos - Lantos Tamás - azonban azt is tudta, amit annyi demokrata téveszt szem elől napjainkban. Tudta, hogy a demokráciára vigyázni kell, mint a szemünk fényére. Hogy nem elég azt egyszeri alkalommal kivívni, hanem meg is kell őrizni - akkor is, ha ez olyan eszközöket kíván, amelyeket a demokrácia alapjában véve nem kedvel. Megértette, hogy a Szaddám Huszeinek és a hasonszőrűek életveszélyes fenyegetést jelentenek a demokrácia számára, s ellenük minden lehetséges eszközzel küzdeni kell, össze kell fogni minden demokratának, jobb- és baloldalinak egyaránt.

Amerika egyik vezető politikusát, Magyarország egyik legfontosabb barátját és támogatóját vesztette el. Gyászában ott állunk gyerekkori szerelme, későbbi felesége, Anette mellett, akivel közel hetven évig osztotta meg életét. Ott állunk lányai és unokái mellett. A gyász napjai után pedig folytatjuk harcát az emberi jogokért és a demokráciáért, ott, ahol ő abbahagyta. Magyarországon és világszerte.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.