Második kormányának immár a negyedét cserélte le a miniszterelnök egy évvel a megalakulása után, ami ahhoz képest, hogy idén tavasszal deklaráltan nem tervezett átalakítást, szép teljesítmény. Igaz, a Persányi Miklós-Fodor Gábor csere a környezetvédelem élén a szabaddemokrata belharc egyenes következménye volt, a Molnár Lajos-Horváth Ágnes váltást az egészségügyi minisztériumban pedig koalíciós belvillongás eredményezte. Petrétei József menesztése - formálisan: lemondásának elfogadása - az első, aminek Gyurcsány Ferenc a kezdeményezője.
Látszatra nem hiányzott ez a kormányfőnek, pedig lehet, hogy nagyon is kapóra jött: az MSZP támogatottsága a teljes népességben hónapok óta tartósan 20 százalék alatti, szemben a Fidesz stabilan 30 fölötti mutatójával; bizonytalanodnak a törzsszavazók, miközben a Fidesz a mérések szerint már kanyarintott egy jókorát a korábbi szoftszoci választókból. A miniszterelnök és szűk környezete változatlanul hisz ugyan abban, hogy a nadrágszíj-politika eredménye, a kiegyensúlyozott büdzsé lehetővé teszi az EU-pénzek lehívását, és hogy 2009-2010-ben jelentősen növelhető a választók reáljövedelme - akkor pedig az isten sem menti meg a szocialistákat az újabb választási győzelemtől. A tervek szerint Gyurcsány a Gál J. Zoltán kabinetfőnök, MeH-államtitkár vezette - márciusban még csak a helyét kereső - kommunikációs teammel szeptemberben vágott volna bele egy trendfordítónak szánt politikai offenzívába, de a siralmas részeredmények láttán már most lépnie kellett. A szaknyelv pufferingnek (párnázás) hívja azt a politikai marketingfogást, amelynek célja, hogy a törzsszavazók elvándorlását megakadályozza a nekik kedves témák reprezentálásával. A május 9-hez köthető zéró tolerancia nyilatkozat és Békelánc-demonstráció éppen úgy ebbe a trendbe sorolható, mint az, hogy Gyurcsány másfél hete személyében támadta meg az ellenfél vezérét ("gyáva, mert nem érti"): az előbbi az antifasiszta, a másik az Orbán-fóbiás szocikat szólította volna meg - egyelőre igen kevés sikerrel.
A további népszerűségvesztés megállításának másik módja valamilyen látványos, szimbolikus aktussal lezárni a még belső vélemények szerint is erőteljes kompetenciahiánnyal küszködő kormányzás első szakaszát. Több forrásunk szerint is effélének volt szánva a politikusok népszerűségi rangsorában az utolsó helyen álló
Molnár lemondásának kiprovokálása,
de mert az SZDSZ csökönyösen ragaszkodik egészségügyi ideáihoz (és a több-biztosítós modellhez), ez a politikai viták éleződéséhez vezetett, és az ellenkező hatást váltotta ki. Több forrásból származó információk szerint a szocialista vezérkar hónapok óta győzködi Gyurcsányt, hogy vágjon bele egy drasztikus kormányátalakításba, de a terv megbukott az ő és az egyéb érintettek ellenállásán. A túlsúlyos Miniszterelnöki Hivatal átalakítása tavaly óta halasztgatott akut probléma, mint ahogyan az igazságügy és a rendészet ismételt szétválasztása is a követelések között volt. Személyi ügyekben a leginkább hangsúlyos pártkérés a keményvonalas államreform-bizottsági alelnök, Draskovics Tibor, a kormányzati kommunikáció esetlegességeiért felelőssé tett Gál J., valamint a politikai vénát nélkülöző Szilvásy György leváltása volt. Utóbbit - miniszteri rangban - kabinetfőnökké minősítették volna vissza, ha Kiss Pétert ismét át lehetett volna vinni a munkaügyi tárcától a kancelláriára. De nem lehetett, így maradt Szilvásy, és Gál J. lett a kabinetfőnök, akiben viszont a Demcsák-ügy óta állítólag megcsappant Gyurcsány bizalma. A kancelláriának egyszerre kellene a miniszterelnököt kiszolgáló és a kormányát összetartó hivatalként működnie; erre azonban képtelen, és akkor ott vannak még a polgári titkosszolgálatok, valamint a fejlesztéspolitikai irányító testület, amelynek államtitkára öt is van, minisztere azonban egy sem.
Az átalakítási ötletek tartalmazták Petrétei József leváltását és a rendészet leválasztását az igazságügyről. Ezekből az első, a kevésbé lényeges teljesült, a másodikat viszont nyilvánosan is elutasította már a kormányfő. Fölmerült ugyan egyfajta "fegyveres erők minisztériuma" létrehozása, vagy a rendőrök összevonása az összes titkosszolgával (ami igencsak abszurd), de ezek inkább csak az érintett miniszter hatalmi ambícióit jelzik. Eddig amúgy mindössze négy tárca úszta meg a jelentősebb vagy folyamatos bírálatot: az oktatási és kulturális, a munkaügyi és szociális, a földművelési és vidékfejlesztési, valamint a honvédelmi.
A most szimbolikusan is bevezetett új korszakot a változások vége, a rendcsinálás, a konszolidáció szándéka határozná meg, habár a rendőrség lefejezése nem húzza ki a választók által leginkább elutasított, ezért a szocialisták szemét szúró gazdasági intézkedések méregfogát. Ezek közül a legjelentősebb téma természetesen az egészségügy, illetve azon belül a biztosítási rendszer átalakítása, amelynél nem lehet nem tekintetbe venni, hogy a tiszta verseny jellegű biztosítási modell, az ún. nemzeti kockázatközösség felszámolása biztosan megbukna az MSZP-képviselők ellenállásán, bármennyire is ragaszkodni látszik ehhez a koalíciós partner. Az ingatlanadó viszont saját termék, a szocialista Veres János vezette pénzügyi tárca amúgy elvben
valóban baloldali ihletésű
ötlete, amit azonban szintén elutasít a kormánypárt: néhány hete még csak a frakció fele ellenezte, de ma már nehéz lenne találni akár egyetlen támogató szocialistát is. Az érv ugyanaz: a választók nem viselnek el több változtatást, még akkor sem, ha ez közép- és hosszú távon nekik kedvezne - most viszont csak egy újabb sarcnak fognák föl. Az MSZP derékhada teljesen, vezérkara pedig egyre inkább elutasít minden most kezdeményezendő változást, újonnan megnyitandó frontot azzal a hivatkozással, hogy minden újabb reform - legyen bármilyen sikeres akár - gyümölcsét már csak a következő kormány arathatná le.
A nagy ellátórendszerek közül jelen állás szerint sikerült elhalasztani a nyugdíj-finanszírozás alapjait érintő átalakítást, beleértve a 13. havi esetleges beolvasztását, és főként a korhatár összességében várhatóan drasztikus (habár fokozatos) emelését. Ennek legfőbb indokai az életük javát a Kádár-érában leélt mai nyugdíjasok, akik jórészt a szocialistákat támogatják - ha már a másik két ellátórendszer meg nem akadályozható reformja miatt sorra pártoltak el tőlük a szavazók. Például a korábban stabilan baloldali fővárosiak, akiket a roszszul vezényelt (ámbár kényszerű) iskolabezárások tántorítottak el szignifikáns mértékben. Bár adatokkal alá nem támasztható, a kormányoldalon erős meggyőződés, hogy a népszerűségvesztéshez jelentősen hozzájárult, hogy a vidéki önkormányzatokban a tavaly őszszel taroló Fidesz mostanra számolta fel végleg a korábbi MSZP- SZDSZ klientúrát (az iskola- és kórházigazgatókat, újságszerkesztőket, kht.-vezetőket stb.), és építette ki a sajátját, így nincs már, aki véleményformálóként ellentartana a kormányt bíráló ellenzéki szólamoknak.
Hasonló ciklusbeli népszerűtlenséggel az MSZP-nek két és három évvel ezelőtt is szembe kellett néznie. 2005-ben az imázskampány húzta ki őket a gödörből, egy évvel korábban azonban nem segített a párnázás: Medgyessy Péter emlékezetes közjogi javaslatai nem növelték kormánya és pártja támogatottságát, elveszítették az európai parlamenti választásokat, és végül megbukott az akkori minisztertelnök is. Kormányfőbuktató szcenárió idén még biztosan nem várható a szocialistáktól; miniszterelnököt legfeljebb csak vesztes EP-választások után váltanak le ciklus közben. Gyurcsánynak győzködnie kell az apatikus szocialistákat - mint például a múlt szombati választmányi ülésen, hogy "ne csüggedjetek" -, akik azonban továbbra sincsenek meggyőződve arról, hogy nyerhe-tő-e Gyurcsánnyal a következő választás. Habár folyosói latolgatásokban föl-fölmerül egyéb név is a miniszterelnöki posztra (a legmeglepőbb, amit hallottunk, Gráf József földművelési miniszteré), de a párt vezető politikusai - a felszínen legalábbis - még lojálisak Gyurcsányhoz, vagy sokkal inkább kivárásra játszanak. Az utóbbi hetekben leglátványosabban Szekeres Imre pozicionálta magát (afganisztáni és washingtoni útjával), habár forrásaink egybehangzó állítása szerint nyílt kritikára sem ő, sem Kiss Péter nem vetemedett; igaz, nem is sietnek a miniszterelnök segítségére támogató nyilatkozatokkal. Szili Katalin - akit Gyurcsány a majdani esetleges belső ellenzék szimbólumává tett - belpolitikai passzivitása ugyancsak feltűnő; a házelnök őrzi a legnépszerűbb szocialista politikus rangját, ami egyszer akár még konvertálható lesz valamire.
