Az elmúlt napokban nyilvánosságra került rendőri bűncselekménygyanúk eddig három főrendőrt és egy minisztert sodortak el. A testületnek a rendszerváltozás óta megoldatlan problémái - amikre szakértők, civil szervezetek évek óta próbálják felhívni a figyelmet -, úgy tűnik, ezúttal a politika ingerküszöbét is elérték.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök múlt szombaton jelentette be, hogy felmentették tisztségéből Bene László országos és Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányt, illetve távozik posztjáról Dobozi József, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) vezetője is. A rendőri szervekért politikailag felelős szakminiszter menesztése ekkor még nem merült föl, ám másnap a kormányfő már arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy elfogadta Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter lemondását. A hivatalos indoklás szerint ez a tárcavezető szuverén döntése volt; éppen úgy, ahogyan a tavaly szeptemberi tévéostrom után is maga ítélte meg úgy, hogy fel kell ajánlania távozását (amit akkor Gyurcsány Ferenc nem akceptált). A politika első reakciója a szokásos táncrend szerint alakult: a kormánypártok megértettek és helyeseltek, az ellenzék kevesellt, és persze nem bírta megállni, hogy egynémely reakciója ismét a gyengeelméjűség határát súrolja (ezúttal Semjén Zsoltra hárult az ügyeletes debil szerepe, mondandójának kimondatlan végkövetkeztetése tudniillik az volt, hogy a vád szerint erőszakoskodó rendőröknek voltaképpen Gyurcsány tartotta a gyertyát).
Az első hullámok csitultával aztán mintha a józan ész kerekednék felül, bár nem akarjuk elkiabálni: a rendőrségi törvény - eredetileg az uniós normáknak megfelelés miatti - módosítását (erről részletesen lásd: Panaszkönyvet nyitnak, Magyar Narancs, 2007. május 17.) éppen lapzártánk napján kezdi tárgyalni az Országgyűlés; a kétharmados támogatást igénylő jogszabály például erősítené az érdemi civil kontrollt az állami erőszakszervezet fölött. De szóba került parlamenti vizsgálóbizottság fölállítása is, továbbá az elmúlt napokban szakértők serege értekezett a rendőrség strukturális bajairól - s ezekből a végén akár még ki is kerekedhet valami.
Ám ne szaladjunk ennyire előre, mert a helyzet egyelőre felettébb lehangoló, hiszen a felső szintű vezetők felelősségvállalása, illetve felelősségre vonása egyáltalán
nem volt magától értetődő
Az első reakció a jól bevált hárítás volt mind rendőrségi, mind kormányzati szinten. Pedig az elmúlt két hétben olyan töménységben szembesült a társadalom a rendőri visszaélésekkel (illetve azok megalapozott gyanújával), amilyennel eddig csak Damiano Damiani filmjeiben találkozhatott. A Széna téri túszejtős-bankrablólelövős akció során az egyik kommandós zsebre vágott pár százezer forintot; Borsod megyében korrupciógyanú miatt 13 autópálya-rendőrt és két vállalkozót kapcsoltak le a belső rendvédelmisek (a sztrádazsaruk jutalékért a nekik fizető autómentőkhöz irányították a pórul jártakat); Szabolcsban aktív cigarettacsempészettel foglalkozó kisvárdai rendőröket kaptak el, akik a konkurens bandával konfliktusba keveredvén emberrablással és zsarolással próbálták az elszámolási vitát rendezni; s végül, de nem utolsósorban a gyanú szerint két rendőr három társuk asszisztálásával megerőszakolt egy 21 éves lányt Budapesten.
Különösen ez utóbbi eset ingathatja meg végletesen a közbizalmat az állam egyik fontos intézményében. Amikor napok múltán a nyilvánosság is értesült a történtekről, világossá vált, hogy lépni kell: felismerte ezt mind az igazságszolgáltatás, mind a politika. Nem véletlen, hogy a miniszterelnök is evvel, a közbizalom minél gyorsabb visszaállításával indokolta a rendőri és állami vezetők menesztését. (Sokan csesztették a nyomozó hatóságokat lassúságuk miatt - megítélésünk szerint ezúttal indokolatlanul, mivel az ügyészség alapos vizsgálat után beazonosította a gyanúsítottakat, még azelőtt, hogy a fiatal lány átesett volna a felismertetési procedúrán.)
A rendőrség körüli kavarodás egyébként akár kapóra is jöhet a miniszterelnöknek, aki radikális átalakítások nélkül is igazolhatta, hogy ura a kormányzatnak, és ha kell, vaskézzel tesz rendet. Gergényi Péter fővárosi kapitányt a jobboldalról az október 23-i intézkedések miatt folyvást bírálták, de maradhatott (noha akkor menni akart, hiszen nyugdíjazását kérte, amit Petrétei miniszter nem fogadott el), mert - Gyurcsány értelmezésében - a támadások politikai jellegűek voltak, s pusztán a rendőrség elbizonytalanítását célozták. Most viszont a rendőrség belső bajai miatt maga bizonytalanította el a polgárokat, aminek személyi következménye is kellett, hogy legyen. (Nem mellesleg: az MSZP-ben sokan fogadták megütközéssel azt is, hogy az általuk védett főkapitánynak az Orbán-kormány sokat támadott belügyminiszterével, Pintér Sándorral van közös vállalkozása.) Gyurcsány tehát "politikai választ" is akart adni a nemzetbiztonsági és erőszakszervezetek körül egyre-másra gyűrűző botrányokra. A felmentések és leváltások szándékáról csak az MSZP és a kormány néhány vezetője tudott. Érdekesség, hogy a felmentetteknek egymást kell elküldeniük: Bene elfogadja Dobozi lemondását, Petrétei Gergényit menti fel, Gyurcsány pedig Benét, és elfogadja Petrétei lemondását - többek közt ezért is a május 31-i határidő. (A döntések tágabb, pártpolitikai kontextusáról lásd Konszolidáció és apátia című írásunkat a 16-17. oldalon.)
A rendőrséggel mint szervezettel
mindenesetre tényleg baj van: igaz, e gondok a nyilvánosság témájává csak akkor válnak, amikor a közvéleményt különösen sokkoló események a figyelmet a szervezeti struktúrára is ráirányítják. (Ahogyan most is, vagy mint például 1996-ban a sorozatos robbantások idején - akkor négy főrendőrnek kellett mennie -; vagy mint 1998- 1999-ben, amikor a rendőrségi vezetők feltételezett alvilági kapcsolatairól cikkezett a sajtó.)
"A rendszerváltás óta minden kormány célul tűzte ki a rendvédelem szolgáltató szerepének erősítését, ami a civil közigazgatáshoz való közelítést hozta magával. Ez pedig egy fegyveres erőként működő szervezet számára értelemszerűen nehézségekkel járt. A rendvédelem joghoz kötöttsége ugyanis akkor tud érvényesülni a leghatékonyabban, ha a közjogban szabályozott rendvédelmi hatáskörök homogének, nem keverednek a közjogi kötöttségeket nem viselő katonai feladatokkal. (...) A rendszerváltás óta nem jött létre sem szorosan vett rendőrségi, sem rendészeti kormányzati stratégia. Ennek következményeként a most működő szervezeti rendszer nem felel meg a demokratikus önvédő jogállam követelményeinek" - többek között ezt állapította meg a tavaly őszi zavargások után felállított Gönczöl-bizottság. A jelentés mindazonáltal nem ment revelációszámba, hiszen a szakmabeliek vagy másfél évtizede folyamatosan felhívják a figyelmet a rendőrség helyzetének megoldatlanságára.
"A bajok gyökere 1989-re vezethető vissza, amikor is az alkotmányozók valahogyan megfeledkeztek a rendészetről. Az alkotmányban konzerválták a régi, végletesen centralizált, katonai elvek alapján szervezett, a civil közigazgatáson kívüli, és irányításában a napi politikai befolyásolástól sújtott rendőrséget. És minél inkább működnek a jogállami intézmények, annál anakronisztikusabb ez a pártállami diktatórikus rendszer. Amíg ezen nem változtatunk, addig semmi sem lesz" - foglalta össze a helyzetet lapunknak Finszter Géza kriminológus, egyetemi docens. Szerinte az olyan szervezetben, ahol a parancs megelőzi a jog uralmát, a hierarchikus felépítés nem a szaktudást, hanem a szervezeti piramisban elfoglalt helyet jutalmazza, ahol nem tisztázott a szakmai és a politikai irányítás határvonala, és a politikai elképzeléseket a szakmának nincsen módja kontrollálni, óhatatlanul torzulások alakulnak ki. Létrejön az erőszak mítosza: ha az abszolút zárt, az erőszakot egyébként legitim módon alkalmazó szervezet fölött nincsen kontroll, akkor az az érzés alakul ki a rendőrökben, hogy nekik mindent szabad. Kialakul a hierarchia mítosza - az a jó, ami centralizált és parancsra működik; holott például a bűnügyi nyomozás komoly intellektuális feladat, autonóm döntéseket igényel. És végül létrejön a titok mítosza: a rendőri munka eredményessége érdekében mindent titokban kell csinálni.
A nyilvánosságra került rendőrségi bűncselekmények most ugyan látványos főhullást eredményeztek, a szervezet reformját azonban nem pótolják. A halogatásnak ráadásul az lett az eredménye, hogy a kormányra akkor omlott rá a ház, amikor egyébként a részbeni változtatásoknak már nekilátott. Már a kormányalakításkor
megpróbáltak szakítani
azzal a felfogással, hogy a kizárólag parancsból értő rendőrség fölé keménykezű miniszter kell, ezért a szervezet irányítása a civil igazságügyi tárcához került. Finszter Géza szerint viszont az átgondolatlanságot mutatja, hogy bár 2002- 2006 között öt terv is készült a rendészet átalakítására, a végül megvalósított struktúra egyikben sem szerepelt. A kormányprogram azt tartalmazta, hogy a helyi közbiztonsági kérdéseket a helyismeret miatt az önkormányzatok kezébe kellene adni - ehhez képest szétszedték azt a minisztériumot, ahol addig egyben volt a rendészet és az önkormányzatok irányítása. Ettől függetlenül a mostani struktúrában is lehetne jó megoldást találni, és nem feltétlenül az a terápia, hogy gyorsan mindent szervezzünk vissza - márpedig a kormányoldalon is egyre többen gondolkodnak ilyesmiről.
Az Országgyűlés e hét keddjén kezdte tárgyalni a kétharmados rendőrségi törvény módosítását. Ennek a fő eleme a rendőrség és a határőrség integrációja, de tartalmazza azt is, hogy a rendőrségi intézkedéssel szembeni panaszok kivizsgálására érvényesüljenek a közigazgatási eljárások garanciái, valamint a rendőrség civil kontrolljaként létrehozná a független panasztestületet is. Ez ugyan csak a "kisebb ügyekre" engedne civil rálátást, a rendőrök által elkövetett bűncselekmények kivizsgálását közvetlenül nem érintené (az változatlanul ügyészségi feladat), de jó esetben katalizálhatja a szemléletváltást.
Az általunk megkérdezettek szerint eleddig sohasem lehetett tudni, hogy bizonyos szervezeti intézkedések miért is lépnek életbe. Nem volt ez másképp a mostani rendőrségi visszaélésekben felülreprezentált Rendészeti Biztonsági Szolgálat két évvel ezelőtti életre hívásakor sem: a tippelések szerint arc nélküli tanácsadók ötletei alapján megvalósított rögtönzésről lehetett szó. A törvényjavaslat ugyan részletes szabályokat nem alkot a rendőrség szervezeti átalakításáról (az a deregulációs törvény alapján kormányrendeleti hatáskör), de dióhéjban megemlékezik a Rebisz aktuális átfazonírozásáról. Eszerint a Rebisz a majdani profiltisztítást követően Készenléti Rendőrség néven alapvetően közrendvédelmi, csapaterős tevékenységet látna el, míg például az autópálya-rendőrség a megalakítandó közlekedésrendészeti parancsnoksághoz, a repülőtéri biztonsági szolgálat az egységessé konvertált reptéri rendészethez vándorolna.
A botránysorozat következtében az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium újabb változtatásokat is bejelentett. Eszerint visszaállítanák a 2004-ben - a homályos emlékképek szerint "mert a rendőrök nem szerették", esetleg "adatvédelmi okokból" - megszüntetett belső ellenőrzési szolgálatot, átgondolják az alkalmassági vizsgálatok rendszerét és a rendőrök által elkövetett nemi erőszak maximális büntetési tételét is felemelnék 15 évre. Finszter Géza szerint ezek önmagukban látszatintézkedések, az alapok rendbetétele nélkül a mostani problémák két-három éven belül újra előjönnek. Úgy látja, a belső ellenőrzésnek is a tartalma a fontos: akkor van értelme, ha magabiztossá teszi az állományt, azaz
ha a bizalomra épít,
hozzáértő és segítő. A hibakereső, bizalmatlan és laikus kontroll pusztán a formai szabályokat tudja számon kérni, s végső soron csak az egyébként is hatalmas feszültséget fokozza. A legfontosabb kontroll pedig a parancsnok. Egy névtelenséget kérő volt rendőri felső vezető hasonlóan vélekedett a Narancsnak: ha egy törzszászlós nem figyel oda a beosztottja munkájára, akkor akármilyen ellenőrző osztályt ki lehet találni, az nem lesz hatásos. A fő gond az, hogy ma öt párt akarja befolyásolni a rendőrséget, ezért a parancsnokok egyre kevésbé vannak abban a helyzetben, hogy autonóm döntéseket hozzanak; ezért általános a bizalmatlanság, és elvesznek a felelősségi viszonyok.
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a főiskolát végzett rendőröknél - például az ügyvédektől vagy az orvosoktól eltérően - hiányzik az azt követő többéves gyakornoki képzés, márpedig egy 23 éves tiszt nem érett vezető. Erre a szakmára is áll az a közigazgatásra általánosan jellemző helyzet, miszerint hiányzik az a negyvenes, ötvenes korosztály, amelytől a szakmai-morális tartás elsajátítható volna. Az állomány kedvezményeinek csökkentése ráadásul fokozza az elvándorlást, ami feloldhatatlannak tűnő ellentétben van azon jogos kormányzati szándékkal, hogy rendbe szedjék a fegyveres szolgálatot (sokszor csak papíron) végzőknek járó korkedvezményes, a hazai átlagot jóval meghaladó jövedelmet biztosító nyugdíjazás rendszerét.
Az is nyilvánvaló, hogy a félreértelmezett bajtársiasság, vagyis hogy a rendőri jogsértéseknek nincs komoly következménye, szintén bátorítást adhat az erőfitogtatásra. Ezt tetézheti, ha a rendőri vezetők megértően nyilatkoznak a korrumpált kollégákról (mondván, ez van, kevés a fizetés). Ebben az összefüggésben volt értelmezhető a budapesti rendőrfőkapitánynak az októberi túlkapásokra adott reakciója is, miszerint minden rendőr jogszerűen járt el, panasszal pedig ne is zargassák a testületet, irány az ügyészség. A Magyar Helsinki Bizottság adatai szerint évente 1000-1400 feljelentést tesznek bántalmazás hivatalos eljárásban, kényszervallatás és jogellenes fogvatartás miatt. Az esetek harmadában az ügyészségi nyomozók bűncselekmény hiányában eleve megtagadják a nyomozást, de a maradék ügyek 80 százalékában is megszüntetik később - vádemelésig tehát alig több mint 10 százalékuk jut el. Letöltendő börtönbüntetést rendőrökre szinte soha nem szabnak ki a bíróságok - mondta lapunknak Kőszeg Ferenc, a szervezet alapító elnöke. Legtöbbször pénzbüntetés a szankció, a legsúlyosabb esetekben felfüggesztett szabadságvesztés. Érdekes módon azonban az elítélt rendőröket a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól gyakran mentesítik, holott ezt az egyéb esetekben nemigen alkalmazzák. Így viszont lehetővé teszik, hogy a szándékos bűncselekményt elkövető rendőr tovább szolgálhasson. Nem meglepő tehát, hogy bár a fogvatartottakról készített első felmérés során 22, a másik kérdezéskor 17 százalékuk mondta azt, hogy a rendőrök bántalmazták őket, a sértettek feljelentést gyakorlatilag soha nem tesznek. Ezzel ugyanis aggodalmaik szerint hátrányosan befolyásolnák az ellenük folyó eljárást, másrészt a tapasztalatokat ismerve joggal kételkednek a feljelentés értelmében - ennélfogva a rendőri jogsértések latenciája nagyon nehezen becsülhető.
Az elkövetkező hetekben mindenesetre elválik, hogy az "ez így nem mehet tovább" politikai hangulata tartós marad-e, vagy idővel a rendőrségi struktúra átalakítása épp úgy ad acta kerül, mint 1997-ben. A lehetőség mindenesetre adott, mert a tíz évvel ezelőtti viszonyokhoz képest - a jelek szerint - most mind a politika, mind maga a szervezet nyitottabb az érdemi változásokra.
- bundula, mészáros -
(Közreműködött: Besenyei Zsolt)
Ami mindent borított
Lapzártakor nagyban tart a közvélemény megnyeréséért folytatott nyilatkozatháború a gyanúsítottak és a rendőrség, illetve az áldozat ügyvédei között. Mivel egyelőre nem tudjuk, hogy a feleknek valójában milyen bizonyítékaik vannak, érdemes a pillanatnyilag ismert tényekre koncentrálni.
E. Zsanett május 7-én tett feljelentést, miszerint aznap hajnalban egy igazoltatást követően megerőszakolta öt egyenruhás, rendőr kinézetű férfi. A feljelentését friss orvosi látlelettel is alátámasztotta. A látlelet mibenlétéről, az esetleges dns-minták létezéséről egyelőre semmi biztos nem tudható.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség azonnal vizsgálatot indított, a sajtó május 14-én számolt be először az esetről. E. Zsanett május 17-én negyven, a kérdéses éjszakán a fővárosban szolgálatot teljesítő járőr közül ismerte fel a későbbi gyanúsítottakat, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat öt rendőrét. A fővárosi főügyész, Ihász Sándor tájékoztatása szerint azonban a gyanúsítottakat térfigyelő biztonsági kamerák felvételei, okiratok és rendőri szolgálati jelentések alapján azonosították. Vagyis a sikeres felismertetési eljárás már nem az öt férfi kiválasztását, hanem csak a nyomozók gyanújának megerősítését szolgálta. A térfigyelő kamerák felvételeinek tartalmáról egyelőre szintén semmi biztos nem tudható. Az erőszakos közösüléssel, bűnsegédlettel, illetve vesztegetéssel vádolt rendőrök védői szerint nem került sor nemi aktusra védenceik és E. Zsanett között, azt viszont elismerik, hogy a rendőrök hazakísérték a lányt, amivel megsértették az előírásokat.
Mi következik mindebből?
Nem sok minden, de a gyanúsítottak verzióját ugyancsak gyengíti, hogy jóllehet három napig az egész ország E. Zsanett megerőszakolásáról beszélt, mégsem érezték szükségesnek, hogy maguktól jelentkezzenek ártatlanságuk történetével. Erre nehéz lesz logikus, elfogadható indokot találni. Annál is inkább, hiszen minden okuk megvolt bízni abban, hogy a rendőri vezetők a lehető legmesszebbmenőkig kiállnak majd mellettük: elég csak az ötök őrizetbe vétele előtti nyegle és cinikus ("szép is lenne, ha öt rendőr ülne egy rendőrautóban"), illetve az E. Zsanettet nyíltan fenyegető ("a hamis vádaskodás nagyon súlyos következményekkel jár") nyilatkozatokra gondolni.
Az E. Zsanett által mondottakat erősíti, hogy az eset után azonnal látleletet vetetett, majd feljelentést tett: a jogorvoslat igényén kívül sok más oka nemigen lehetett erre. Ha személyes bosszú hajtaná, az mára bizonyosan kiderült volna. Anyagi érdeke ugyan elvileg, egy későbbi kártérítési per okán fűződhetne a sikeres vádemeléshez, ám ép ésszel senki nem talál ki pár millió forint halvány reményéért egy olyan, önmagát is rendkívül kínos helyzetbe hozó mesét, amivel a komplett magyar rendőrség dühét magára vonja.
Tuza Péter, E. Zsanett ügyvédje a Narancsnak nyomatékosan kijelentette: van olyan bizonyíték, ami az ügyfelét igazolja, és aminek a létezéséről a gyanúsítottaknak egyelőre sejtelmük sincs. A Fővárosi Főügyészség mindenesetre az ügyet bagatellizálni igyekvő rendőrségi vezetőkkel szemben kezdetektől fogva meglehetős rámenősséggel és céltudatossággal vizsgálta a történteket - márpedig az ügyészségi nyomozók feltehetően az összes bizonyítékkal rendelkeznek.
A minősített (például csoportosan, szolgálati hatalommal visszaélve elkövetett) erőszakos közösülés büntetési tétele 5-10 év, mivel azonban a rendőrök vesztegetéssel is gyanúsíthatók, a halmazati szabályokra tekintettel 15 év is kiszabható. Ha vádat emelnek ellenük, és a bíróság bűnösnek találja őket, a két erőszakoskodó rendőr nyolc év körüli, társaik (akik fizikai, illetve pszichikai bűnsegédek, s elvileg azonos módon fenyegeti őket is a törvény, mint a tetteseket) 3-4 év körüli végrehajtandó börtönbüntetésre számíthatnak. Az ilyen prognózisokkal azonban az eljárás kezdeti szakaszában vigyázni kell, és csak hozzávetőleges tájékozódási pontként használhatók - hívta fel a figyelmet Tóth Mihály. A büntetőjogász egyébként lapunknak teljesen fölöslegesnek nevezte a Btk. tervbe vett módosítását. "Régi reflex, hogy ha történik valami, nyomban ez az első válasz. A törvény jó, csak megfelelően kell alkalmazni."
Miklósi Gábor
Utcai harc
A rendőrök nőkhöz való hozzáállásáról, és általában a rendőri attitűdről mindmáig nem készült reprezentatív felmérés, hívja fel a figyelmet Wirth Judit, a Nők a Nőkért az Erőszak Ellen (NaNE) Egyesület munkatársa. Sokat elárul viszont, hogy a rendőrök kénye-kedvének leginkább kiszolgáltatott csoport, az utcán strichelő prostituáltak visszatérő panasza: a rendőrök a békés egymás mellett élés jegyében (többnyire az orális opciót választva) gyakran maguk is élnek a szolgáltatásaikkal. Földi Ágnes, a Magyar Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének elnöke szerint az "r-kedvezmény" nem erőszak, hiszen a prostituált inkább vállal egy menetet a rendőrrel, mint hogy előállítsák. "Sosem lehet igaza a prostinak, mert az igazságot az egyenruha hatalma adja, nem a jog. Persze rendőre válogatja. Van, amelyik lassan végiggurul mellettük a kocsival, mindegy, hogy a védett övezeten kívül vannak, aztán kiordít, hogy 'Kurvák, takarodó!'. De olyan is van, aki mindig emberi hangot üt meg."
- miklósi -
