Az Orbán-kormány szegénypolitikája - Kökény vagy munkatábor

  • Becker András
  • 2011.07.07 00:00

Belpol

Korszerű, hatékony szociálpolitika, rugalmas és biztonságos munkaerőpiac, vagy kényszermunka és jótékonysági levesosztás? A Magyar Munka Terv 2015-re is mindössze százezer új állást prognosztizál a versenyszférában, a többi közmunka lenne.
Korszerű, hatékony szociálpolitika, rugalmas és biztonságos munkaerőpiac, vagy kényszermunka és jótékonysági levesosztás? A Magyar Munka Terv 2015-re is mindössze százezer új állást prognosztizál a versenyszférában, a többi közmunka lenne.

Hogy miképp is valósul majd meg a "minden képzeletet felülmúló" közmunkaprogram, arról momentán kétféle elképzelés van forgalomban: az egyik a Czomba Sándor gazdasági minisztériumi államtitkár apparátusa által tető alá hozott Magyar Munka Terv című dokumentumban, a másik pedig Pintér Sándor belügyminiszter T/3500. számú, a közfoglalkoztatásról szóló, június 22-én beterjesztett törvényjavaslatában.

Bár az utóbbival kapcsolatban sok az ellentmondás és bizonytalanság, a célcsoportja jól felismerhető. Vajon kik is lehetnek azok, akiket nem helyben elvégzendő feladatok ellátására, hanem a lakóhelyüktől távoli stadion- és víztározó-építésre fog küldeni a település jegyzője? A T/3500 ugyanis a jegyző hatáskörébe utalja a döntést, hogy a családi munkamegosztásban vállalt feladataira tekintettel ki nem "hívható be" a lakóhelyéről napi ingázással el nem érhető távolságban végzendő közmunkára, és ki az, aki a további munkanélküli-ellátás és a vele járó társadalombiztosítás feltételeként erre kötelezhető. Az elbírálásnak nincs semmiféle nyilvános kritériumrendszere, és a jegyző döntésével szemben jogorvoslatra sincs lehetőség. A jegyző, ha minden a tervek szerint alakul, így de facto deportáltathatja a település szerinte deviáns lakóit - adott esetben például egy család összes tizenhat évesnél (!) idősebb férfi tagját - egy olyan "közmunkatáborba", ahol a munkavégzést a már ismertté vált elképzelések szerint a nyugdíjból visszahívott rendvédelmi dolgozók felügyelik.

Továbbá kik azok, akiket a szociális transzferekből származó túl magas családi bevétel távol tart az elsődleges munkaerőpiactól, így nincs más mód visszakényszeríteni őket e piacra, mint a nekik járó segélyek és járandóságok összegét a minimálbérnél biztosan alacsonyabb családi jövedelemhatárban maximálni? S vajon kik azok, akik annyira távol laknak minden munkalehetőségtől, hogy törvényben kell rögzíteni azt is, hogy napi hat óra (!) utazásnál távolabbi munkalehetőséget is el kell fogadniuk - ekkor a közfoglalkoztató feladata részükre szállást és étkezést biztosítani. Vajon a T/3500 számú törvényjavaslat melyik társadalmi csoportot célozza meg?

"Súlyos tévedés azt hinni, hogy a legszegényebbek mind cigányok: talán az ötven százalékuk, ha az. Mégis egyre inkább úgy tűnik, hogy a kormányzat percepciójában a két dimenzió egybemosódik" - mondja Márton Izabella, a Magyar Szegénységellenes Hálózat igazgatója.

A szociális szakmában dolgozók közül kevesen gondolják, hogy a kormány büntető jellegű, illetve a szociális transzferek korlátozására törekvő szegénypolitikájának nyomai ne lettek volna tetten érhetők az előző kurzus némely lépésében is. "Az inflációt sem követő családi pótlék vagy a szociális juttatások számításának alapját képező öregségi nyugdíjminimum összegének 2008 óta történő változatlanul hagyása, vagy az egy háztartás, egy jövedelempótló juttatás (RÁT) rendszerének bevezetése az előző kormányokhoz köthető. És ugyanúgy a legrászorultabbakat sújtja, mint a mostani kormány súlyos következményekkel járó intézkedései a szabálysértési törvény módosításától kezdve az eddigi közmunka-lehetőségek radikális korlátozásán át a tankötelezettség korhatárának tervezett leszállításáig - mondja Darvas Ágnes, az MTA Gyermekszegénység Elleni Programjának munkatársa. - Ezekről elmondható, hogy egyértelműen szegényellenesek - ráadásul a létező problémák megoldását sem segítik. Az új tömeges közmunkaprogram nem ad semmilyen pozitív jövőképet az érintetteknek, és nem is akar adni. A legsúlyosabb problémának mindezen lépésekben éppen ezt, a kiutat mutató jövőkép teljes hiányát látom. Az Út a munkához nem jelentett reális perspektívát a valóságos munkapiacra való kijutásban, de néhány dolgon azért segített. A mostani elképzelések viszont csak a leszakadó rétegek szegénységét fogják növelni, hosszú évekre bezárva őket a perspektíva nélküli nyomor csapdájába."

95 pont

"Világos, vállalható és válaszokat adó társadalompolitikai célkitűzés szükséges a tisztességes szociálpolitika kialakításához" - bő egy éve jelent meg a Nemzeti Együttműködés Programja című anyagban ez a mondat. Valóban ez lehet a bajok egyik oka: a célkitűzés hiánya. Hisz mi más magyarázná, hogy a mai napig nincs elfogadott szociálpolitikai programja az Orbán-kormánynak? Vagy legalább világosan és tömören kifejtett társadalompolitikai víziója - a Nemzeti Szociálpolitikai Koncepció címet viselő dokumentum ugyanis, amire például a Magyar Munka Terv c. minap nyilvánosságra hozott kormányanyag is hivatkozik, még csak egy - a megbízó kívánságára szakértők által száz nap alatt összeállított, és azóta is sokat vitatott - szakértői anyag. Holott maga a miniszterelnök is számtalanszor egyértelművé tette, hogy a társadalom peremére szorultak problémája ma az egyik legégetőbb kérdés Magyarországon. Persze a kormány illetékesei beszéltek már komplex kistérségi programokról éppúgy, mint a szakképzés kulcsszerepéről vagy százezer roma munkahelyről. Így nem is meglepő, hogy a Nemzeti Szociálpolitikai Koncepcióban a szociális problémák kezeléséért megfogalmazott törekvések, eszközök és célok köszönő viszonyban sincsenek az aktuális politikai lépések realitásával: a Széll Kálmán Tervben és a konvergenciaprogramban rögzített súlyos és kizárólag fiskális szempontú megszorításokkal vagy a belügyminiszter irányítása alá rendelt tömeges közmunkáztatás koncepciójával. Ez utóbbi önmagában is alig felfogható helyzetbe taszíthatja a nyomorral küzdő családokat, ahol általában több forrásból tevődik össze a jövedelem - a lakóhelytől távoli "kényszerközmunka" viszont teljes mértékben elvágja a "segélyen élőt" a többi jövedelemforrásától. Több szakember egybehangzó véleménye szerint az érintettek többsége a maga és családja helyzetét mérlegelve inkább veszni hagyja majd még az ingyenes tb-ellátást is, és teljesen kivonul a legális munkaerőpiacról, mert a havi ötvenezer forint körüli "közfoglalkoztatási minimálbér" mint egyetlen jövedelemforrás még egy hónapra sem vállalható alternatíva. Deklarált céljaival szemben a kormány nemhogy "fehérítené" így a gazdaságot, hanem épp maga tolja végleg a szürke és fekete gazdaságba a munkanélkülieket - vagy épp a kényszerű kriminalitásba. (A közmunka-lehetőségek csökkenése számos helyen a közbiztonság szinte azonnali romlásával járt; nem azért, mert a lopások és betörések elkövetői hajlamuk szerint bűnözők, hanem mert a legrosszabb helyzetben lévő családoknak minimális tartalékai sincsenek.) Azt pedig, hogy a kézi erejű stadionépítés bármiféle átjárást biztosítana a nyílt munkaerőpiacra - holott a Magyar Munka Terv épp ezt jelöli meg minden ilyen jellegű állami feladatvállalás legfontosabb céljaként - még maga a belügyminiszter sem merte állítani. Ehelyett Pintér sajátos indoklást fűzött saját törvényjavaslatához. "Nem szabad hagyni, hogy a lustaság, a restség, az ellenszolgáltatás nélküli juttatások elcsökevényesítsék a munkaképes, egészséges polgárainkat."

Az ilyen szöveg persze nem újdonság a parlamentben: "Munkaképes emberek munkanélküliség címén való segélyezésének elvi ellenségei vagyunk, s a munkanélkülieket csak munka ellenében támogatjuk" - mondta egy korábbi felszólaló, aki azt is mondta, hogy "addig, amíg a gazdasági élet válsága tart, a munkanélküliség leküzdése céljából állami feladatnak ismerjük el a munkanélküliek foglalkoztatásának irányítását". Tegyük hozzá: ekkor még nem álltak rendelkezésére azok a tanulmányok, melyek nyilvánvalóvá tették, hogy a közmunka csak a legritkább esetben jelent kiutat a munkanélküliség és a szegénység csapdájából. Így még némi alappal hirdethette ezen tételeket 95 pontos reformprogramjában Gömbös Gyula.

Rögtönzés és indulat

A közfoglalkoztatás rendészeti célú alkalmazásának ötlete valószínűleg Gyöngyöspatához köthető, és egyértelműen a Jobbik erőszakos, rasszista, rendpárti politikájának hozott sikert: a náci ihletésű "közrendvédelmi táborok" szelleme nyilvánvaló győzelmet aratott a jogrendet megvédeni képtelennek bizonyuló államhatalom fölött. Ráadásul a kormány - nem utolsósorban éppen Balog Zoltán felzárkózásért felelős államtitkár kétértelmű nyilatkozatai révén - ekkorra visszavonhatatlanul belesodródott a cigányságot a mélyszegénységben élőkkel azonosító és az ezen állapot felelősségét rájuk hárító retorikába. ("A munka elől nem lehet elbújni.") A belügyminiszter áprilisban Gyöngyöspatán tett baljóslatú kijelentése, miszerint lesz munka, de azt el is kell majd vállalni, mintha már a későbbi koncepciót jelezte volna. Pedig ekkor még hivatalosan Czomba államtitkár kezében volt a közfoglalkoztatás: forrásaink szerint februárban arra kapott utasítást a miniszterelnöktől, hogy Tállai András pénzügyi államtitkárral dolgozzon ki új közfoglalkoztatási koncepciót, mert a januárban bevezetett rendszer katasztrofális következményekkel fenyeget. A látványos kudarcot, helyenként küszöbön álló éhséglázadást megelőzendő Czomba februárban még szétosztott néhány milliárdot közmunkapályázatokra az északkelet-magyarországi régiókban, sőt még márciusban is a június elején életbe lépő új rendszer előnyeiről beszélt. A Pintér-féle törvényjavaslat mindenesetre új irányt szabott a közfoglalkoztatásnak: a tömeges, a lakóhelytől többórányira lévő munkahelyen, "nem 21. századi technológiával" és a minimálbér 90 százaléka alatti "közfoglalkoztatási bérért" történő munkavégzés nyilvánvalóan nem a munkapiacra való visszatérés, még csak nem is az értékteremtő munka vagy a minimális megélhetés biztosítása érdekében fog történni.

A gazdasági minisztérium szakapparátusa által kidolgozott Magyar Munka Terv - bár szakértők szerint ez sem támaszkodik komoly előzetes hatásvizsgálatokra - ehhez képest gyökeresen más szellemiségű, és tartalmaz a területen dolgozó szakértők és civilek által is jónak, progresszívnek tartott elképzeléseket. Ilyen például a nonprofit szféra bevonásának szándéka, a munkaügyi központok szerepének erősítése, a munkához kapcsolódó különböző nem bér- vagy járulék jellegű (közlekedési, lakhatási) támogatások rendszerbe állítása vagy az atipikus foglalkoztatási formák elfogadása. E rendszerben a közfoglalkoztatás csak végső megoldás azokban a térségekben, ahol munkalehetőség sem a különböző támogatások, sem az elsődleges munkapiacra való átmenetet jelentő, helyi erőforrásokra építő "szociális gazdaságok" működtetése révén nem biztosítható. Ugyanakkor sokak szerint a minimálbér alatti foglalkoztatás lehetősége komoly zavarokat is okozhat: rossz esetben tömegesen szoríthat ki minimálbéreseket a munkaerőpiacról, és közvetett hatásként visszafoghatja a bérek növekedését. "Egy egészségesen működő, rugalmas munkaerőpiacon még az is lehet, hogy a közfoglalkoztatotti minimálbérnek pozitív hatása lenne a foglalkoztatásra - mondja ugyanakkor Scharle Ágota, a Budapest Intézet kutatója. - Korábban is fölmerült egy regionálisan differenciált minimálbér lehetősége, hiszen bizonyos térségekben és bizonyos ágazatokban még a minimálbéren sem éri meg foglalkoztatni a szakképzetlen munkaerőt; az ilyen esetekben megoldás lehet a vállalkozásnak a minimálbérnél olcsóbban foglalkoztatható, a közfoglalkoztató - adott esetben civil vagy egyházi - szervezettől kölcsönzött munkaerő. Itt minden azon múlik, mennyire sikerül jól kalibrálni a közfoglalkoztatotti minimálbért, és jó minőségű szolgáltatásokra ösztönözni a civil közvetítőket."

Kérdés persze, hogy a munkavállalói jogok korlátozásán túl egyáltalán mi valósul majd meg a koncepcióból, azaz van-e valóságos politikai támogatás a Magyar Munka Terv, azaz a Czomba-féle józanabb szakpolitika mögött. Hiszen a Pintér-féle törvényjavaslat merőben új irányt szab a közfoglalkoztatásnak - és könnyen lehet, hogy a rendelkezésre álló forrásokat elnyelik a minden képzeletet felülmúló, látványos és tömeges közmunkaprogramok.

Meg kell a szívnek szakadni

Mindeközben a kormány "tevőleges" szociálpolitikájában is súlyos kettősség figyelhető meg. Míg a Nemzeti Szociálpolitikai Koncepció (NSZK) szemléletét és elképzeléseit - mint a szükségletekhez igazodó, komplex és települési szinten egységes szociális szolgáltatások elgondolása vagy a garantált minimumjövedelem bevezetése - a szakmai közvélemény többsége, úgy tűnik, elfogadja reális kiindulópontként, addig az a múlt század első felét idéző, a szociálpolitikát alapvetően a jótékonykodással azonosító attitűd, amit például Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó képvisel, az NSZK szellemiségétől is nagyon távol esik. Ebben a világban a politikai osztály reprezentánsa napos csibét és vetőmagot oszt a falusi nyomorultaknak, és sajátos státuszú "civilként" százmilliós nagyságrendben gyűjt adományt az általa gründolt, még nem közhasznú (vagyis a legtöbb hasonló alapítvánnyal szemben áfafizetésre kötelezett), ám az országban immár sokadik gyermekétkeztetési alapítványának. Ezen túlmenően a miniszterelnöki főtanácsadó, akit minden adományozó körútjára legalább egy tévéstáb elkísér, nemcsak levest, de tanácsot is oszt a mélyszegénységben élőknek: próbáljanak zenélni vagy sportolni, mint száz éve az USA feketéi, hiszen azoknak is ez volt a kitörés lehetősége - vagy ha ez nem megy, ott a kökényszedés.

Két tevékeny szereplő alakítja tehát a kormány szegénypolitikáját: a "szociális kérdést" néhány százmillió forintnyi élelmiszerrel és a gyűjtögető életmódhoz való visszatéréssel kezelni kívánó Hegedűs Zsuzsa, és a rest, esetleg a helyi jegyző által deviánsnak tartott munkanélkülieket kényszermunkatáborba terelni szándékozó Pintér Sándor. Persze nyilván nem az ő két lehetséges forgatókönyvük közül valósul meg az egyik, de a kormány eddigi döntéseit alapvetően a rögtönzés és az indulat határozta meg. Mindazonáltal hamarosan új helyzet állhat elő.

Mekkora lyuk

A Költségvetési Felelősségi Intézet számításai szerint a kormányzati célértéknél jóval nagyobb, jövőre nagyjából 400 milliárd, 2013-ban pedig már a tervezett 360 helyett közel 700 milliárd forintos egyenlegjavulást hozhat a kormányzati restrikció. Hogy ebbe a szociális kiadásokat megcélzó csomagba miért kerültek olyan, jelentéktelen megtakarítást hozó tételek is, mint a passzív táppénz megszüntetése, arra racionális magyarázat nemigen kínálkozik - hacsak az nem, hogy a kormány egyfajta kimeríthetetlen forrásként tekint ezen állami kiadásokra. Csakhogy a néhai Költségvetési Tanács munkatársai által készített tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy ha a kabinet nem viszi könyörtelenül végig a különböző "tervekben" és "programokban" már bejelentett megszorításokat - legelsőbben is a korkedvezményes és rokkantsági nyugdíjjogosultságok "azonnali és radikális" felszámolását -, hanem belemegy bizonyos kompromisszumokba, például eltekint az 57 év feletti, de még aktív korú nyugdíjasok vegzálásától, akkor a nagyszerű tervek bedőlhetnek. Az intézet "kivetítése" szerint pusztán az 57 évnél idősebbek, rokkantak és a korkedvezményes nyugdíjasok nyugdíját érintő kompromisszum (erre máris mutatkozik kormányzati hajlandóság) olyan mértékben gyengíti az intézkedések hatását, hogy ezzel jövőre még a háromszázalékos hiánycél is kérdésessé válik. Az intézet a különböző szcenáriókat végigszámolva bizonyítja, hogy a kormány adópolitikája olyan fenntarthatatlan pályára terelte a költségvetést, ahonnan nem lesz egyszerű visszatéríteni - kökényszedéssel és munkatáborokkal nem is lehet.

Segély vagy jog

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet június elején az Alkotmánybírósághoz fordult, kérve a szociális törvény (Szt.) egy részének, illetve az ennek alapján Várbalog község képviselő-testülete által alkotott rendeletnek megsemmisítését. Az intézet indoklása szerint ezen rendelet(ek) "...sérti(k) az Alkotmány 54. §-ában foglalt emberi méltósághoz való jogot, pontosabban az annak immanens részét képező magánszférához való jogot".

A Pintér-féle T/3500. számú javaslat természetesen érintetlenül hagyja az inkriminált részt, csak fogalmilag aktualizálja a szöveget: "20. § Az Szt. 33. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki: (7) A települési önkormányzat rendeletében az aktív korúak ellátására való jogosultság egyéb feltételeként előírhatja, hogy a kérelem benyújtója, illetve az ellátás jogosultja a lakókörnyezete rendezettségének biztosítására vonatkozó, a rendeletében megállapított feltételeket teljesítse."

Várbalog község VI/2011. számú rendeletében pedig ez áll: "A bérpótló juttatásra való jogosultság egyéb feltételeként a Képviselő-testület előírja, hogy (...) meg kell szüntetni az aktív korúak ellátására való jogosultságát annak a bérpótló juttatásra jogosult személynek, aki ezen rendelet (5) bekezdésében foglalt kötelezettségét nem teljesíti (...).

5. a) az általa lakott ingatlan vonatkozásában, a lakószobákban az egészséges személyiségfejlődéshez szükséges minimális személyes élettérnek (minimum 6 m2/fő) biztosítottnak kell lenni,

h) a mosásra, valamint a rendszeres tisztálkodásra szolgáló vizes helyiség(ek) és a mindennapi használatra alkalmas módon kiépített és meglévő illemhely (WC) rendeltetésszerű használata, rendszeres takarítása, fokozott tisztántartása és fertőtlenítése szükséges,

i) az ingatlanban lakó összes személy vonatkozásában a személyi higiénia biztosítása rendszeres tisztálkodás által, valamint a személyi ruházat folyamatos napi szintű tisztántartása és tiszta helyen való tárolása szükséges."

De hasonszellemben fogant a Józsefvárosi Önkormányzat rendelettervezete is, mely szerint "A bérpótló juttatásra való jogosultság egyéb feltétele legyen (...) a lakás mindennapi életvitelhez szükséges bútorokkal, berendezési tárgyakkal, eszközökkel való ellátottsága. A lakás padlózatának, falazatának folyamatos tisztán tartása (...) Mosásra, valamint a rendszeres tisztálkodásra alkalmas vizes helyiségek (...) rendeltetésszerű használata, rendszeres takarítása."

Mindezek ellenőrzése értelemszerűen feltételezi az önkormányzat tisztviselőjének időnkénti személyes jelenlétét a segélyezett által lakott ingatlanban. Hogy a személyi higiénia ellenőrzése miképp történik majd, arról nem áll rendelkezésre információ. Azt sem tudjuk, hogy a különböző települések sok esetben szóról szóra megegyező rendeletei, az alapvető emberi jogok e tömeges megsértésének önkormányzati gyakorlata mögött áll-e valami mintaként szolgáló, központilag terjesztett fogalmazvány.

Neked ajánljuk