Megint változik a nyugdíjrendszer - Ami elromolhat

  • Mészáros Bálint
  • 2011.07.07 00:00

Belpol

Úgy tűnik, a kormány elkötelezte magát a fenntartható nyugdíjrendszer kialakítására, de eddigi lépései és ígéretei fogságában ezt aligha tudja megvalósítani.
Úgy tűnik, a kormány elkötelezte magát a fenntartható nyugdíjrendszer kialakítására, de eddigi lépései és ígéretei fogságában ezt aligha tudja megvalósítani.

A kormány eddigi legkomolyabb nyugdíjügyi fellépése a magánpénztári rendszer majdnem teljes felszámolása volt, de az egész nyugdíjrendszer jelentőségéhez képest ez csak kisebb horderejű változás. A hátraarc akkor okozta volna a legkevesebb kárt, ha a teljes pénztári vagyont az államadósság csökkentésére fordítanák, ám a jelenlegi állás szerint erre kevesebb, mint a fele jut. Mivel az egész akció célja az azonnali pénzszerzés volt, nem meglepő, hogy mintegy 1600 milliárd forintot a költségvetés lyukainak időleges betömködésére költenek (például arra, amit az egykulcsos adó ütött) - de így csak annyi történik, hogy az államadósság most 1350 milliárddal csökken, pár évtized múlva meg mai áron 2950-nel nő.

Az akkor majd nagyon hiányzó pénz miatt viszont a nyugdíjrendszer jövője még fontosabbá válik. A másik, érthetően hatalmas ellenállást kiváltó intézkedés a szolgálati és rokkantnyugdíjakat érinti. Ennek célja a nyugdíjba vonulás korcentrumának emelése, ami a nyugdíjkiadások szempontjából ugyan lényeges kérdés, de nem a rendszert, hanem annak csak egyik, igaz, fontos paraméterét érinti.

Egyéni számlák, változó járulékok

Egyelőre azonban az sem tudható, hogy a "mindenki az egységes korhatár elérésekor mehet nyugdíjba" elvből végül pontosan mi valósul meg, illetve a végeredménynek milyen rövid távú következményei lesznek. A kiszivárogtatott kormánystratégiából mindazonáltal az is kiderül, hogy a nyugdíjrendszer logikájában is fordulat várható: az eddigi, különböző jogosultságok figyelembevételén alapuló szisztémát felváltaná az egyéni számlás rendszer. Tehát az a "svéd modell" néven elhíresült megoldás, amelynek kívánatos voltáról a választások előtt Varga Mihály értekezett a Figyelőnek, majd miután az MSZP a nyugdíjasok várható éhhalálára hívta fel a figyelmet, a Fidesz gyorsan kijelentette: dehogyis akarják bevezetni. A fenyegető nyugdíjkatasztrófából, amit a szocialisták szajkóztak, egy szó sem volt igaz, a Fidesz pedig mégiscsak az egyéni számlás nyugdíjrendszerben gondolkodik. A politikai elit így tájékoztatja a társadalmat az ország jövőjét alapvetően meghatározó nyugdíjpolitikáról.

Mindezeken túllépve viszont az is tény, hogy az egyéni számlás rendszernek számos előnye volna. A nyugdíjkassza folyamatos stabilizálásával megúszhatóvá válnának az olyan brutális korrekciók, amelyekre a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok kényszerültek, és amelyek miatt egyes korosztályok nagyságrendekkel rosszabbul jártak, mint az előttük, illetve utánuk nyugdíjba menők. A költségvetés számára is fenntartható helyzetet teremtene, s ennek jelentőségét nem lehet túlbecsülni. Továbbá mindenki számára átlátható "nyugdíjjövőt" biztosítana, ezért minden nyugdíjjal kapcsolatos kormányzati lépés vagy ígéret következménye igen pontosan mérhetővé, ezáltal hatásosan kommunikálhatóvá válna. A jövőbeli nyugdíj kizárólag a befizetett járulékok mértékétől függne, és ez a nem fizetés következményeit is már "menet közben" láthatóvá tenné. (Az arányosságtól egyébként a mostani rendszer sincs annyira távol, de ez nem érzékelhető, így pozitív hatásai sem lehetnek.) És az említett, két-három évvel ezelőtti durva nyugdíjcsökkentések miatt - a közhiedelemmel ellentétben - a "svéd modell" sem eredményezne kisebb nyugdíjakat, mint ami a bevezetése nélkül várható volna. (Az egyéni számlás rendszerről lásd Gál Róbert Ivánnal készült interjúnkat: "Kívülről nézve ez a történet egészen komikus", Magyar Narancs, 2010. február 4.)

Az elméleti cél tehát helyes: de a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Nemzeti nyugdíj-politikai koncepciója több olyan torzulást tartalmaz, amelyeket a kabinet a saját korábbi vagdalkozásai miatt nem tud elkerülni.

A nagy átverés

A nyugdíjjárulékot jelenleg kétféleképpen fizetjük: a bruttó bér 24 százalékát a munkaadó fizeti be az alkalmazottai "után", a bruttó bér 10 százalékát pedig a munkavállalók adják le (persze nem közvetlenül, ezt is levonják a fizetésükből). Az egyéni számla lényege, hogy a nyugdíjbiztosító mindenkinek külön nyilvántartja az adott időpontig összesen befizetett járulékait, melyek egy virtuális kamattal növelve adják majd az életpálya végén a nyugdíjszámítás alapját. (A számlán levő pénz is virtuális, hiszen a befolyó járulékot egyből kifizetik az éppen akkor nyugdíjban levőknek.)

A tervek szerint viszont csak az egyéni, munkavállalói nyugdíjjárulék képezi majd a nyugdíj alapját - a munkaadói nem számít. Mivel mindkét járulék és azok összege is egyenesen arányos a bevallott jövedelemmel, ennek a nyugdíj öszszegére igazából nincsen hatása, legföljebb - ha maradnának a jelenlegi arányok - minden befizetett forintot 3 forint 40 fillérnek könyvelnek el.

Ám a másik módosítás szerint megváltoznának a kétféle járulék arányai: a munkavállalóit felemelnék 20 százalékra, míg a munkaadóiról még nem tudni, vajon az ebből többé-kevésbé következő 14 százalékra lövik-e be. Mindenesetre ha a munkavállalói járulék 20 százalék lesz, és a törvényalkotó nem akarja, hogy a nettó bérek csökkenjenek (a plusz 10 százalékkal), úgy meg kellene emelnie a nyugdíjjárulék kiszámításának alapját. Ám ez az újabb felbruttósítás megemelné az adóalapot is, azaz ha nem figyelnek oda, a berhálás vége egyszerű adóemelés lehet. (A helyzetet bonyolítja, hogy a kormányzat épp kivezetni tervezi a Bajnai-kormány szuperbruttóját.) A megoldás talán az lesz, hogy külön adóalapot és külön járulékalapot kell majd a számításkor alkalmazni - az adóegyszerűsítés diadalaként. Vagy nem - hisz talán a kormányzat is rájön, miféle agyrém készül. A penzcentrum.hu információi szerint az új nyugdíjkoncepció tartalmaz egy menekülő útvonalat is: ha a felbruttósítást netán "nem lehetne megvalósítani", akkor a munkáltatói járulék egy részét is jóváírnák az egyéni nyugdíjszámlákon.

A kétféle járulék arányának módosítása hatással lehet a magánnyugdíjpénztárakban maradó tagok várományaira is. Emlékszünk rá: a magán-nyugdíjpénztári tagokat azzal terelték át a tisztán állami rendszerbe, hogy a maradóknak csak a munkavállalói járuléka keletkeztet majd (magán)nyugdíjat, miközben a munkaadói 24 százalékot is tovább vonják, csak éppen nem jár érte semmi.

Ha viszont mindenkinek csak a munkavállalói járulékát veszik figyelembe, akkor két eset lehetséges. Az immár 20 százalékos járulék a megmaradt százezer pénztári tag esetében mind a pénztárhoz kerül: ezzel mérsékelődik a visszalépőkkel szembeni káruk, illetve a jól kereső fiatalabbak kedvező esetben akár nagyobb nyugdíjra is számíthatnak, mint az állami rendszerbe visszalépők. Ha viszont - tegyük fel - a 20-ból 10 százalék megy a pénztárnak, és 10 százalék az államnak, akkor az utóbbi 10-ért az államnak muszáj lesz nyugdíjat fizetnie - függetlenül attól, hogy a magán-nyugdíjpénztári hecc elején leszögezte, ezt nem fogja tenni. Ez esetben a maradást választókat egyáltalán nem éri kár a döntésükért, sőt jó eséllyel jobban jártak, mint a visszalépők. Azt sem zárnánk ki, hogy épp ez volt a cél: a munkavállalói járulék megnövelésével akarja a kormány okafogyottá tenni a magán-nyugdíjpénztári törvény alkotmánybírósági vizsgálatát, hiszen a hátrányos megkülönböztetés miatt valószínűleg úgyis meg kellene változtatnia a jogszabályt. Netán eleve így tervezték volna? Megfenyegetik a pénztári tagokat, majd az átlépések után visszavonják a diszkriminatív szabályt? Így vagy úgy, valószínűleg a hazai nyugdíjtörténet legalpáribb átveréséről van szó.

A kivétel gyengíti

A csomag további ötlete, hogy a járulékokat felhasználásuk szerint megcímkéznék. A munkavállalói járulékból az öregségi, özvegyi és árvasági nyugdíjat fizetnék, a munkaadói járulékból a nyugdíjrendszer hiányát. Annak, hogy a nyugdíjkasszán belül további kiskasszákat hoznak létre, önmagában természetesen semmi értelme nincs. A nyugdíjakat ki kell fizetni, és ehhez a munkaadói járulékokra is szükség van. A szocialista-szabaddemokrata kormányok ráadásul 2006-2009 között nagyon komolyan csökkentették a kiadásokat, a nyugdíjrendszer vagy három évtizedig kis híján egyensúlyban van, tehát a hiány fedezetére nem kell a teljes munkaadói járuléktömeg. Továbbá azzal, hogy most a korhatár alatti nyugdíjakat jövedelempótló juttatásnak (magyarul segélynek) minősítik át, tovább csökkennek a nyugdíjkiadások. Persze attól, hogy kiveszik a nyugdíjkörből, ugyanúgy ki kell az államnak fizetnie ezeket - de mivel nem kell évente emelni, és munka mellett nem jár, kisebb lesz az állami teher, valamint a befektetőknek is el lehet dicsekedni a tényleg egyensúlyban levő nyugdíjkasszával.

Ezért esetleg az képzelhető el, hogy a leválasztott tizenvalahány százaléknyi munkáltatói járulék változtatásával akarja a kormány a rendszer mindenkori egyensúlyát biztosítani: ha a demográfiai vagy a nemzetgazdasági helyzet megköveteli, ezt lehet emelni. Nem véletlen persze, hogy ahol egyéni számlás rendszer működik, ott sosem a járulékkal, pláne nem a cégek versenyképessége szempontjából roppant kényes munkaadói járulékkal egyensúlyoznak (hanem a nyugdíjígérvénnyel, vagy a korhatárral, szélsőséges esetben a már nyugdíjban levők járadékával). Ezért inkább az a valószínű, hogy ezzel is csak egy hazugságot kell elfedni: a Fidesz-kormány azzal indokolta a magánnyugdíjrendszer megszüntetését, hogy évi 800-900 milliárdos, a valóságban persze nem létező nyugdíjhiányt kell befoltozni. Talán most ezzel a rendelkezésre sem álló pénzzel fogják a semmit befoltozni.

Szó van arról is, hogy a nyugdíj összegét a nyugdíjba vonulás idején várható élettartam alapján számítanák ki, tehát akinek már nem néz ki sok, annak több járna, mert neki a "felhalmozott" befizetéseit már kevesebb ideje van elkölteni. Ez éppolyan logikusan hangzik, mint amekkora képtelenség. A biztosítási kockázatközösség a nyugdíj esetében éppen azt jelenti, hogy - mivel nem lehet tudni, ki meddig él, és ezt talán még a mostani kormány sem tudja megállapítani - van, aki hosszú nyugdíjas évei alatt megkapja a nála kevésbé szerencsések pénzét is. Eme igazságtalanság mérséklésére kétféle megoldás ismeretes: bizonyos, statisztikailag várhatóan rövidebb ideig élő csoportok kedvezményeket kapnak, illetve a hozzátartozói nyugdíj intézményével nem veszik el teljesen a befizetett járulékkal szerzett jogosultság. Az elsőt korkedvezményes nyugdíjnak hívják, ekkor néhány évvel előbb mehetnek nyugdíjba, akik a szervezet fokozott igénybevételével járó, illetve az egészségre különösen ártalmas munkát végeznek. Ilyenek a bányászok, a kohászok, a mozdonyvezetők, a buszsofőrök is - a törvény csaknem nyolcszáz munkakört sorol föl, és nyilván néhánynak az indokoltságát kívánatos volna felülvizsgálni. Csakhogy a korkedvezményes nyugdíjazást is el fogják törölni. Lehetséges persze, hogy az érintettek a feltehetően kevesebb nyugdíjas évükért cserébe nagyobb havi járandóságot kapnak majd, ami az egységes rendszer irányába tett lépés volna. Ám érdekes módon ez nem szempont akkor, ha egy korábbi ígéretet kell betartani: 40 év szolgálati idő után a nők nyugdíjba mehetnek, függetlenül attól, hogy elérték-e a korhatárt, vagy nem. Sőt, a kisgyerekes nőket foglalkoztató munkaadóknak is kevesebb járulékot kell majd fizetni. Bármennyire is érthető itt a foglalkoztatáspolitikai szándék, ezzel megint csak az egyéni számlás rendszer lényege vész el, miszerint a nyugdíj szoros kapcsolatban van a befizetett járulékokkal. Ezek után bármikor belobbizhatók újabb kivételek.

Talán a legjellemzőbb az örökölhetőség példája. A magán-nyugdíjpénztári tagok átterelésénél használt zsarolást azzal az ígérettel tompította a kormány, hogy majd az állami rendszerben is lesz ilyen. A koncepció szerint ez akkor járna, ha a számlatulajdonos még nyugdíjba vonulása előtt meghal, és akkor is csak nyugdíjcélra lehetne felhasználni. Az örökös a házastárs lenne, annak hiányában a gyerekek. A részletek ismerete nélkül egyelőre nem lehet eldönteni, hogy ez mit jelent: tényleges öröklést, amivel pillanatok alatt felborul a nyugdíjkassza egyensúlya, vagy csak az özvegyi nyugdíj átnevezését, azaz egy újabb, pusztán verbális reformot - még ezzel járnánk jobban. Az viszont már most nagy biztonsággal megtippelhető, hogy ha a vázolt kaotikus rendszer tényleg így valósul meg, akkor annak számos elemét megváltoztatja majd az első nem fideszes kormány. Azaz a "svéd modell" fundamentuma, az évtizedekre szóló kiszámíthatóság megint csak ábránd marad.

Neked ajánljuk