Baleset a Császárfürdőnél - 2. rész - Statárium

Belpol

1952. december 26-án vasúti szerencsétlenség történt Budán, a Császárfürdőnél. Huszonhatan haltak meg. Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) három embert vett őrizetbe. Legát Tibor
1952. december 26-án vasúti szerencsétlenség történt Budán, a Császárfürdőnél. Huszonhatan haltak meg. Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) három embert vett őrizetbe.

A MÁV és a rendőrség helyszíni nyomozása megerősítette, hogy a balesetet hibás váltóállás okozta, s megállapították: "ezért Molnár Imre váltóőr hibáztatható". Alaposabb vizsgálatra nem kerülhetett sor, az ügy az ÁVH kezelésébe került, és úgy tűnik, nagyon hamar szerették volna lezárni. A hatóság nem tartotta szükségesnek a szakértők bevonását, és azt sem vizsgálták, hogy a szolgálati szabályzatot mennyire vették komolyan a császárfürdői állomáson. Nem számított, hogy az előírt két váltóőr helyett miért csak Molnár volt szolgálatban, aki röviddel a baleset előtt tette le váltókezelői vizsgáját. Raádásul a munkára való alkalmassága sem volt egyértelmű: megsebesült a II. világháborúban, 1952 júniusában pedig agyrázkódást szenvedett egy üzemi baleset során. Nagy Károlyné sorompókezelő még a helyszíni, rendőrségi kihallgatáson jelentette ki: "Õ mondta nekem, hogy többször előfordult vele, ha lehajolt, szemei elsötétedtek, mert valami sérülése volt. Ennek lehetett a következménye a látászavar. Molnár kétségtelenül fáradt volt, hiszen szolgálatának a végén járt."

"A nép ellensége vagyok"

A sorompókezelő állítása azonban senkit sem érdekelt, mint ahogy a feltehetően megfélemlített állomásfőnök - már az ÁVH-nak tett - vallomása sem, aki a baleset idején nem is volt a helyszínen. "Szakmai munkámat hanyagul végeztem. Beosztottaimat nem ellenőriztem kellőképpen, nem tartattam be a kiadott forgalmi szabályzatokat. Így pl. Molnár Imre beosztottamat váltókezelői beosztásba helyeztem annak ellenére, hogy őt mint kocsikísérőt kértem az állomásra, és tudtam, hogy nincs meg a szükséges helyismeretvizsgája. Elmulasztottam a biztosító jelzőberendezés felállítását is, ami a forgalom zavartalan lebonyolítása érdekében feltétlen szükséges lett volna. Azon túlmenőleg, hogy munkám hanyagul végeztem, tudatosan (!) nem hajtottam végre fontos intézkedéseket, parancsokat. A Közlekedési Miniszter pár nappal ezelőtt kiadott egy bizalmas rendelkezést, amelyben fokozottabb ellenőrzést ír elő az állomásvezetők részére december 25-26-án. Ezt a rendelkezést nem hajtottam végre."

Molnár Imre első kihallgatásán még ezt mondta: "A váltó hibás visszaállítását nem szándékosan követtem el, megfeledkeztem arról, hogy én már előzőleg állítottam a váltót. Nyugodtan ott maradtam a váltó mellett a vonatot várva, meg se néztem a váltót, hogy milyen állásban van. A szerencsétlenséget nem szándékosan idéztem elő, az gondatlanságomból következett be, mivel megfeledkeztem arról, hogy előzőleg a váltón állítottam."

A vallomást Molnár közvetlenül őrizetbe vétele után tehette, de a korabeli jegyzőkönyvek alapján úgy tűnik, sorsa már ekkor megpecsételődött. Juhász László ezredes, az ÁVH vizsgálati osztályának vezetője a kihallgatás után készített feljegyzésében ezt írja: "Molnár beismerte, hogy cselekményét szándékosan követte el." Az ezredes javasolja, hogy az ügyet a bíróság december 27-én, 10 órakor tárgyalja, illetve a következőt: "A sajtó 29-én hétfőn az alábbi közleményt adja ki: A budapesti megyei bíróság mint rögtönítélő bíróság f. hó 27-én tárgyalta Molnár Imre 42 éves MÁV alkalmazott bűnügyét, aki vasúti szerencsétlenséget okozott. A szerencsétlenségnek több halálos áldozata volt. A rögtönítélő bíróság Molnár Imre vádlottat halálra ítélte. Az ítéletet végrehajtották."

Leszámítva, hogy a Szabad Népben csak december 30-án jelent meg a közlemény, minden a baleset napján készült feljegyzés szerint történt. Molnár újabb kihallgatása tíz órán keresztül zajlott, ami után már ezt vallotta: "Beismerem, hogy a vonatot azért siklasztottam ki, a vonatok összeütközését azért idéztem elő, mert a népi demokratikus rendszer ellensége vagyok. Ugyancsak ellenséges beállítottságú ismerőseimmel, a bűncselekményt megelőző napon beszélgetést folytattam a kormány rendeletéről a december 26-i munkanappal kapcsolatban, és már akkor, a kormány szidalmazása közben megérlelődött bennem az elhatározás, hogy bosszúból szolgálati helyemen erőszakos cselekményt követek el."

A korabeli gyakorlatnak megfelelően ez a vallomás - amit szinte bizonyos, hogy Molnár megkínzása előzött meg - elegendő volt a budapesti ügyészségi elnöknek, Alapy Gyulának, hogy felkérje a Budapesti Megyei Bíróság elnökét a statáriális ügyekben ítélkező tanács összehívására. Alapy mindezt azzal indokolhatta - ha szükség lett volna rá -, hogy 1952-ben még érvényben volt az a háború után életbe lépett törvény, mely a rögtönítélő bíróságot a vasúti rongálókra és tolvajokra is kiterjesztette.

Az ÁVH-s javaslatnak megfelelően a tárgyalásra december 27-én délelőtt került sor. A két igazságügyi elmeszakértő mellett - akik egybehangzóan állították, hogy a váltókezelő tudata tiszta volt a baleset idején - csupán a másik két őrizetest hallgatta meg tanúként a bíróság, de egyikük sem tudott arról, hogy Molnár szándékosan állította át a váltót.

A vádlott "vallomásán" kívül tehát semmi nem bizonyította, hogy Molnár előre kitervelte volna a balesetet, a bíróság még azokra az "ellenséges beállítottságú ismerősökre" sem volt kíváncsi, akikkel állítólag a váltókezelő előző nap megosztotta a titkát. Az ügyész, Alapy Gyula "közveszélyű rongálás" miatt a halálbüntetés kiszabását kérte, a kirendelt védő, Hegedűs Jenő mindehhez csupán annyit tett hozzá, hogy "megfelelő büntetés kiszabását kéri". Ezek után a Budapesti Megyei Bíróság tanácselnökének, Roósz Lajos bírónak már nem volt más dolga, mint hogy kihirdesse a halálos ítéletet, mellékbüntetésként pedig teljes vagyonelkobzást. Az ítélet indoklásában egyebek mellett ez állt: "Bár a dolgozók állama képzettségének megfelelő munkakört és keresetet biztosított a számára, mégis ellenségesen állt szemben. Ez az ellenséges szembenállás vezette cselekményének elkövetésére is. Nem törődve azzal, hogy dolgozók százainak életét teszi ki veszélynek, gyűlölettől és a bosszútól vezérelve szándékosan hibásan állította át a váltót. Ez a körülmény is arra mutat, hogy a személyében rejlő társadalomraveszélyesség kiemelkedő mérvű. (...) Egyedül ez a büntetés lehet alkalmas arra, hogy egyrészt a dolgozók társadalmát az ilyen elvetemült gyilkostól megszabadítsa, másrészt pedig, hogy a szocializmust építő társadalmunkban még itt rekedt - a vádlotthoz hasonló ellenforradalmárokat az emberi életet és építésünket pusztító és gátoló hasonló kártevő tevékenységtől hathatósan visszatartsa."

Az akkoriban korántsem példátlan bírósági színjáték délután 16.15-kor ért véget, amikor Molnár kegyelmi kérvényének elutasítása is megérkezett. Az ítéletet 17 óra 10 perckor hajtották végre.

Teljes hírzárlat

Két héttel a baleset előtt a Szabad Nép hosszú bírósági riportban számolt be arról, hogyan ítélték halálra és végezték ki közvetlenül a tárgyalást követően Szentesen a "gyújtogató kulákot", Füvesi Jánost, ami azt bizonyítja, hogy a lap szerkesztői nemhogy vevők voltak az ilyen jellegű hírekre, de minden bizonnyal előírás volt számukra, hogy rendszeresen beszámoljanak az "ellenforradalmár kártevők megbüntetéséről". A Császárfürdőnél történt balesetről - ami különösen alkalmas lett volna például a "klerikális reakció újabb ármánykodásának" a bemutatására - azonban semmi más nem jelent meg a lapban, mint december 30-án az "ÁHV-ihlette" MTI-kommüniké a statáriumról és az ítélet végrehajtásáról. Ugyanezt vette át a Magyar Rádió, vagyis négy napon keresztül még a baleset tényét is igyekeztek eltitkolni. Molnár kivégzéséről a MÁV-nál is csak a december 30-i újságcikkből értesültek. Ugyanezen a napon indítottak ellene fegyelmi eljárást, ám a vizsgálatot követő határozatot december 26-ra visszadátumozva iktatták, azzal sem törődve, hogy a határozat indoklásában ezt írja Arató Károly főigazgató: "Időközben nevezett ellen fenti cselekménye miatt büntető eljárás is indult és az újságból (Szabad Nép) vett értesülés szerint 'súlyos gondatlanság' miatt a büntető bíróság halálra ítélte és az ítéletet végre is hajtották. Ezek szerint az elbocsátást kimondó fegyelmi határozatát Molnár Imre részére kézbesíteni nem lehet. Bár az ítéletet velünk a büntető bíróság nem közölte, a Szabad Nép közlését hitelesnek kell elfogadnunk, és ezen az alapon Molnár Imrét a szolgálatból el kell bocsátanunk, illetve nevét a létszámból törölni kell."

A titkolózás okait legfeljebb találgatni lehet. Elképzelhető, hogy a hírzárlatot maga Rákosi rendelte el, mert a balesetet a karácsonyi munkanap bevezetésének kudarcaként értékelte, de az is lehetséges, hogy az ügyben eljáró Juhász ezredes kezdett "biztonsági játékba", mivel nem kapott felsőbb utasítást. Közvetlen főnöke, Péter Gábor ugyanis a szuhakállói bányaomlás helyszínén tartózkodott, ahová maga Rákosi küldte, hogy személyesen felügyelje a feltételezett szabotőrök elleni nyomozást; onnan nem irányíthatta közvetlenül a császárfürdői "vizsgálatot", ami persze nem jelenti azt, hogy ne lett volna tudomása az esetről. Az sem kizárt, hogy Molnár kivégzése után az ügyet azért "jegelték", hogy a "kellő pillanatban" mások ellen esetleg újra felhasználhassák. Csakhogy sem Péter, sem Juhász, de talán még Rákosi sem sejthette, hogy alig egy hét múlva, a Moszkvából rendelt legújabb nagyszabású, koncepciós per előkészítése során épp az ÁVH főnöke lesz az első, akit letartóztatnak. 1953. január 3-án Péter Gábort egyenesen Rákosi villájából vitték el bilincsben, majd az ezt követő napokban az ÁVH több meghatározó alakja is rács mögé került. Juhászért január 10-én jöttek egykori beosztottai: az ezredes a szemük láttára lett öngyilkos, de előtte agyonlőtte az édesanyját is.

Ezek után nem csoda, hogy a karácsonyi szerencsétlenséggel kapcsolatos aktáknak sokáig nem volt "gazdája", és csak 1953. április 7-én kerültek újra elő, amikor a két másik őrizetes, K. Ferenczy János állomásfőnök és Kriston Béla forgalmi szolgálattevő perét megtartották. (Akkor már egyikük sem volt a MÁV alkalmazottja, mivel januárban újabb fegyelmi vizsgálat indult az ügyben, melynek során őket, valamint Szepes Ödön műszaki ellenőrt és a súlyosan megsérült Buzsáki Sándor HÉV-motorkocsi-vezetőt is elbocsátották.)

Időközben meghalt Sztálin, Rákosi teljhatalma megkérdőjeleződött, és hamarosan véget is ért, Nagy Imre lett a miniszterelnök. Az addig "cionista ügynököknek" tekintett ávéhások vádiratát módosították, 1953. december 24-én a bíróság Péter Gábort valóban elkövetett bűnökért - halált okozó testi sértés, folytatólagosan elkövetett hivatali hatalommal való visszaélés, a személyes szabadság megsértése stb. - ítélte életfogytiglani börtönbüntetésre. (1957-ben az ítéletet módosították, Péter Gábor 1959-ben szabadult.) A két vasutas valószínűleg nem a "reformoknak" köszönheti, hogy végül nem esett bántódásuk - K. Ferenczy áprilisban egy évet kapott, szeptemberben, másodfokon felmentették, Kristont előbb másfél évre ítélték, szeptemberben viszont kegyelmet kapott -, sokkal inkább annak, hogy a bíróság továbbra is tényként kezelte: Molnár szándékosan állította át a váltót és idézte elő a balesetet. A szerencsétlenséggel kapcsolatos további intézkedések a MÁV-ra és a fővárosi bíróság gazdasági hivatalára vártak, továbbra is a legnagyobb titokban.

(Sorozatunk befejező részében a történtek utóéletéről írunk.)

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

„Még a nevén sem lehetett nevezni”

Az 50-es évek Amerikája elevenedik meg a Vágtázó lovakról című új amerikai film kockáin: Muriel és a koreai háborúból hazatérő férje, Lee Kaliforniába költözve szeretnének új életet kezdeni, ám betoppan hozzájuk Lee testvére, Julius, és felkavarja a viszonyokat. Kaszinó, lóverseny és tiltott szerelmek – Daniel Minahan mozija meglepő helyekre viszi hőseit. A rendezővel a korszakról, Douglas Sirkről és arról is beszélgettünk, milyen érzés játékfilmen dolgozni olyan sorozatok után, mint a Trónok harca vagy a Homeland.