Gerrymandering Fidesz-módra

Bekerítik a várost

Belpol

A Fidesz átlátszó módszerekkel próbálja bebiztosítani a NER 2026 utáni fennmaradását. Az így elért jogtalan előnyszerzés akkor bizonyul meghatározónak, ha tényleg lesz tétje a 2026-os választásnak.

Az Országgyűlés elé kerül, és még idén szavaznak arról a Pajtók Gábor fideszes egyéni képviselő által – szokás szerint egy salátatörvény részeként – benyújtott javaslatról, amely az ország több pontján átrajzolná a választókerületi térképet. A tiszta és fair választási versenyt nem a mostani javaslat torpedózza meg először – de a benyújtás módja és az indoklás hiánya ez eredeti szándékot még csak leplezni sem próbálja.

Ide nekem a filctollat is!

Az 1990 utáni magyar választási rendszer eredendő hibáját nyugodtan meg lehet ragadni abban, hogy a kezdetektől túl nagy szerepet kaptak benne az egyéni választókerületek. Amikor 1990 és 2010 között 386 képviselőből 176-ot választottak meg egyéni választókerületben, ráadásul őket sem egyfordulós rendszerben, mindez még elment. Ezt a szisz­témát, már csak a mandátumszámítás matematikai rugalmassága miatt is, a választási rendszerek szakértői joggal nevezhették „inkább arányosnak” (erről bővebben lásd: Voks-sors, Magyar Narancs, 2006. április 6.).

A 2011-es új választási törvényt már egyértelműen úgy fogalmazták meg, hogy az minden szempontból a domináns, hegemón kormánypártnak kedvezzen. Nem csupán a többségi elv maradéktalan és gátlástalan érvényesítéséről van szó, kezdve az angolszász választási rendszerből importált first-passed-the-post elven alapuló egyfordulós egyéni kerületi rendszerrel, folytatva a különösen abszurdnak hangzó és bizonyuló „győzteskompenzációval”, de ezt szolgálta az első tömeges gerrymandering, vagyis az országos egyéni választókerületek (oevk) 2011-es kialakítása egy adott politikai erő, jelen esetben a Fidesz hatalmi érdekei szerint. A körzethatárok átírását persze a képviselői helyek számának csökkenése eleve indokolta, hiszen 176-ból kellett nagy hirtelen 106 körzetet kreálni, ám ennek megvalósítása nem nélkülözte a nyers hatalmi megfontolásokat. Az új választókerületi rendszer kialakításánál szembetűnő módon építettek a magyar választások politikai szociológiai tanulságaira. Például arra, hogy a Fidesz szavazói sokkal nagyobb valószínűséggel kerülnek ki a minél kisebb lélekszámú településekről, míg a nagyobb városok jó részében és különösen Budapesten kisebb a párt támogatottsága. Persze, arra is lehetett építeni, hogy a fővároson belül akadnak hagyományosan a jobboldalhoz húzó részek – mint például a budai, azon belül is mindenekelőtt a hegyvidéki kerületek, továbbá számíthattak az agglomerációból a fővárosba olvadt pesti külvárosi választókerületekre.

Ezek a választásföldrajzi kalkulációk azonban az utóbbi években, például az idei európai parlamenti, illetve önkormányzati választásokon már nem érvényesültek teljes mértékben. A 2011-es határváltoztatásoknál is az volt a vezérelv, hogy eredetileg az inkább ellenzéki többségű választókerületeket meg lehet „szelídíteni”, ha hozzájuk csapnak kistelepüléseket, vagy maximum egy-egy kisváros által uralt régiókat. Elég megnézni mondjuk a pécsi vagy éppen a mostani átalakítás által is érintett szegedi, vagy székesfehérvári egyéni országgyű­lési választókerületeket, amelyek összeállításánál egyáltalán nem törődtek azzal, hogy az íróasztalnál kijelölt, a városok belső részeit körülölelő falusias zónák természetes politikai földrajzi-demográfiai egységet képezzenek. A mostani átalakításkor is joggal hívják fel a figyelmet arra a választási földrajzzal foglalkozó szakemberek (például a professzionális sajtótermékeken kívül a Választási földrajz elnevezésű Facebook-blogon publikáló kutatók), hogy a benyújtott választókerületi határmódosítás legnagyobb problémája nem az, amit tartalmaz, hanem az, amit nem.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Tendencia

Minden tanítások legveszélyesebbike az, hogy nekünk van igazunk és senki másnak. A második legveszélyesebb tanítás az, hogy minden tanítás egyenértékű, ezért el kell tűrni azok jelenlétét.

Bekerített testek

A nyolcvanas éveiben járó, olasz származású, New Yorkban élő feminista aktivista és társadalomtudós műveiből eddig csak néhány részlet jelent meg magyarul, azok is csupán internetes felületeken. Most azonban hét fejezetben, könnyebben befogadható, ismeretterjesztő formában végre megismerhetjük 2004-es fő műve, a Caliban and the Witch legfontosabb felvetéseit.

„Nem volt semmi másuk”

Temették már el élve, töltött napokat egy jégtömbbe zárva, és megdöntötte például a lélegzet-visszatartás világrekordját is. Az extrém illuzionista-túlélési-állóképességi mutatványairól ismert amerikai David Blaine legújabb műsorában körbejárja a világot, hogy felfedezze a különböző kultúrákban rejlő varázslatokat, és a valódi mesterektől tanulja el a trükköket. 

Játék és muzsika

Ugyanaz a nóta. A Budapesti Fesztiválzenekarnak telefonon üzenték meg, hogy 700 millió forinttal kevesebb állami támogatást kapnak az együttes által megigényelt összegnél.

A klónok háborúja

Március 24-én startolt a Tisza Párt Nemzet Hangja elnevezésű alternatív népszavazása, és azóta egyetlen nap sem telt el úgy, hogy ne érte volna atrocitás az aktivistákat.