Bezárják a Vértesi Erőművet - Lehajolni a szénfillérért

  • Szabó M. István
  • 2010.06.03 00:00

Belpol

Év végén bezárják a Vértesi Erőmű (VE) alapját adó mélyszíni bányát, s három éven belül az erőművet is. A döntés tíz éve sem lett volna idő előtti - a kérdés inkább az, miért működhetett a VE mostanáig.
Év végén bezárják a Vértesi Erőmű (VE) alapját adó mélyszíni bányát, s három éven belül az erőművet is. A döntés tíz éve sem lett volna idő előtti - a kérdés inkább az, miért működhetett a VE mostanáig.

A május 18-ára meghirdetett rendkívüli közgyűlésről kiadott közleményében a Vértesi Erőmű tulajdonosi jogait gyakorló Magyar Villamos Művek (MVM) "a társaság működésében bekövetkezett további kedvezőtlen" körülményekkel magyarázta lépését - de ezzel az elmúlt években bármikor előállhatott volna. Az állami áramholding számára az időzítés - a kormányváltás átmenetiségében jelenteni be döntését - csak azért lehetett fontos, mert így elkerülhette a politikai lobbisták kavarta ellenszelet. Persze nehéz elhinni, hogy a VE finanszírozásának mostani, sokadszori napirendre vétele a fideszes potentátok előzetes jóváhagyása nélkül történt volna. Még akkor is, ha Czunyiné Bertalan Judit, a térség fideszes képviselője szerint az új kormánynak újra "át kell tekintenie a Vértesi Erőmű helyzetét".

Az erőmű bedöntésének az ötlete nem új, 2000 óta folyamatosan mentik meg a csődtől és a működésképtelenségtől az aktuális kormányok. A VE 2007-ben 3,3 milliárd forint, 2008-ban 6,6 milliárd, 2009-ben pedig 3,4 milliárd forint

veszteséget termelt,

és az idei mínusz 720 millió forintos tervhez a most visszahívott Szabó Pál vezérigazgató szerint 13-14 milliárd forint tulajdonosi (vagyis állami) támogatásra is szükség lesz.

Noha a VE közvetlen jogelődeit sorra véve hamar el lehet jutni akár a magyar áramtermelő iparág történelmi kezdetéig is, a vállalat hosszú ideje valójában csak két termelőegységből, a Márkus-hegyi bányából és az Oroszlányi Erőműből áll: előbbiből 1981-től hozzák föl az eocén kori, alacsony kalóriájú barnakőszenet, utóbbi a környékbeli barnaszénből 4x50 (később 4x60) MW áramot termel 1961 óta.

A szén fűtőértéke kicsi, kéntartalma viszont magas. A 90-es évektől előtérbe kerülő környezetvédelem, illetve az egészségügyi határértékek ismertté válása miatt a helyzet egyre tarthatatlanabb lett. Az erőmű évi átlag százezer tonna kén-dioxidot fújt a régió légterébe, ezért az ezredfordulón már 300 millió forintnyi bírságot fizetett, s rövidesen ennek a négyszeresét. Egy svéd tanulmány a kontinens top 25 légszennyezője között a VE-t a 12. helyen jegyezte. Az erőművek és áramszolgáltatók 1996-97-es magánosítása árnyékában a magyar energiaszektor ennek a feladatnak is nekifutott.

1998-ban világossá vált, hogy a kormány az egyébként magánkézbe került Mátrai Erőmű (ME) túlélését segíti. Mivel az államnak pénze nem volt, az új német tulajdonos (az RWE) beépíthette termelői árába a füstgáz-kéntelenítő berendezés építési és működtetési költségeit. A két év alatt elkészült porleválasztó berendezésért az RWE becslések szerint 30 milliárd forintot, később további 10-15 milliárdot ismertetett el. Mindez tehát megjelent a végfogyasztói árban, és mivel ekkor a hazai árképletet az MVM állapította meg, az összetétel nyilvánosságát semmi nem írta elő - vagyis e pluszterhekről a fogyasztó nem értesült.

Állami segítség nélkül a többi erőmű más utat keresett a túlélésre: Tiszapalkonyán a jobb minőségű importszénhez hulladékot kevertek, és a biomassza-égetésre átállva az erőmű az induló szabadpiac bajnokává vált; Ajka kommunális hulladékkal, faaprítékkal és importszénnel próbálkozott, a Borsodi Erőmű biomasszára állt át, és a faaprítékot égető technológiára kapott rá a Pécsi Erőmű is. Egyetlen helyen nem kerestek alternatívát: a Márkus-hegyi bányához láncolt Oroszlányi Erőműben.

A VE tíz éve is Magyarország leggyengébben felszerelt erőműve volt. A szakmai szlengben csak "virágföldnek" jellemzett itteni barnaszén elégetésekor keletkező káros anyag leválasztásához gigaberuházásra volt szükség. Nem sokkal a 2002-es kormányváltás előtt Katona Kálmán akkori MVM-vezér megvétózta ugyan az állami vagyonkezelői elképzelést, hogy a VE-t a gazdaságtalansága miatt megszüntessék, az anyavállalat olyannyira nem számolt Oroszlánnyal, hogy az erőmű 2003-ban lejáró hosszú távú szerződését nem hosszabbította meg. Az országgyűlési választások közeledtével az országos befolyású

politikai lobbisták ugyanúgy

segítették, mint a közelmúltig minden rázós helyzetben: szociálpolitikai megfontolások miatt újra és újra mentőövet dobtak a rogyadozó cégnek. Az MVM-ből tavaly kiszivárogtatott adat szerint a VE az elmúlt évtizedben 120 milliárd forintnál is több támogatást igényelt. Legutóbb 2010 februárjában a költségvetési tartalékból kivett 1,9 milliárdos állami segítség a munkahelyek megtartásáért érkezett; az összeg egyébként 100 millióval volt csak több, mint amennyit jogerősen követelt az erőműtől a CEZ cseh áramkereskedő cége. Ez azért is érintette érzékenyen a VE-t, mert a cég alaptőkéjét két lépésben 18,6 milliárd forintról 500 millióra szállították le.

Az idei országgyűlési választásokra megint kampánytéma lett, hogy "meg kell menteni Komárom-Esztergom megye legnagyobb munkaadóját" - ámbár a tíz éve még 6500, öt éve pedig 2700 fős munkavállalói létszám ma alig haladja meg az 1300 főt. A képviselőjelöltek persze fogadkoztak: megválasztásuk esetén a VE megmenekül. Pedig 2002 és 2006 tanulsága is az volt, hogy a nagy ígéretek lényegi változást nem eredményeznek, csak a vegetálás elnyújtását. Keleti György (MSZP), Lázár Mózes (Fidesz), majd részben Bencsik János (Fidesz) mindenesetre hoszszú időre elég politikai tőkét kovácsolhatott magának mindebből.

A 2002-es kormányváltást követően a kabinet készfizető kezesként a kéntelenítő (ún. retrofit) beruházás mögé állt. Az állami garanciát voltaképpen a két kormány együttesen hozta össze: Varga Mihály leköszönő pénzügyminiszter szóban már megígérte, hogy aláírja, a kormányváltás után László Csaba pedig szignálta is. Akadt kifejezetten skizoid helyzet is: legutóbb Hónig Péter a Bajnai-kormány minisztereként életmentő döntéseket hagyott jóvá a VE ügyében, holott az első Orbán-kormány helyettes államtitkáraként ő ágált leginkább a filter-beruházás ellen, mondván, hogy sosem térül meg. Idén februárban viszont amellett kellett hihetően érvelnie - Keleti György interpellációjára -, hogy az erőműnek, ha megmentik, jók a középtávú kilátásai.

A 20 milliárd forintos végösszegű füstgáz-kéntelenítő beruházás 2004-ben befejeződött. Nagyjából azzal egy időben, amikor az energetikai lobbi a biomassza-égetést hozta helyzetbe, olyan erőműveket juttatva így a megújuló energiás állami támogatásokhoz, mint a mátrai és az oroszlányi. Így aztán a VE 8-9 milliárdos hitelből finanszírozott filtere még leválasztani sem kezdett, amikor megindult a kazánok átalakítása, vagyis az erőmű átprofilozása a biomasszával kevert szén égetésére. Felújították az erőmű főberendezéseit: a kazánokat, turbinákat és az elektromos rendszert is, a filterre viszont semmi szükség, mivel a VE papíron ma Magyarország egyik legnagyobb zölderőműve.

A szűrőmilliárdokért máig sem

tettek szemrehányást senkinek. Juhász Sándor (friss igazgatósági tag), aki mérnökként központi szerepet vállalt a biomasszás technológia kiépítésében, úgy érvel, hogy ők csupán megkeresték a maguk kiskapuit, mivel az erőmű pusztán szénnel képtelen lett volna tovább működni. Felépítették a hengeres faaprító és aprítékfeladó rendszert, ezzel évente 150 ezer tonna homogén betáplálási anyagot tudnak előállítani, amiből erőművi blokkonként akár 100 GWh zöldáramot is megtermelnek. Az erőmű a legjobb esetben is csak 50-55 százaléknyi biomasszát keverhet be (a kazánok nem bírnák a pusztán biomassza-égetést), a többit saját szénből teszik hozzá - így pedig továbbra is jogosultak a szénfillérek igénylésére.

Az erőmű elvben EU-konform módon termel, ám 26-28 százalékos hatásfokával a honi áramtermelő rendszer (amelynek az átlaga 32 százalék) legkevésbé hatékony szereplője. A VE azonban rendezett környezetvédelmi, gazdasági, humánpolitikai háttérrel rendelkezik, így működése akár 2020. december 31-ig is kitolható. A 240 MW névleges teljesítményből ugyanakkor tavaly átlagosan 80 MW-nyit használtak fel - ami arra utal, hogy az itt termelt drága áramra még sincs feltétlenül szüksége a magyar gazdaságnak.

Az állami tulajdonú Vértesi Erőművet a 90-es évek óta legalább négyszer próbálták eladni. Eleinte érkeztek komoly ajánlatok is (ide tartozik egy negatív vételárat megjelölő érdeklődés, amiben azért volt ráció, mert az erőmű és a bányaművelés rekultivációs és környezet-helyreállítási munkálatai a közeljövőben brutális költségeket rónak a vállalatra), de végül azt a kérőt is kikosarazták, aki pusztán az oroszlányiak akkor még érvényben lévő hosszú távú áramvásárlási szerződését akarta volna megfizetni.

A legutóbbi, már meghiúsult privatizációs kísérlet utólag nagy nyilvánosságot kapott az index.hu cikke nyomán. A sokadszorra is vételi szándékát jelző Kapolyi László majdnem célba ért. Az iparági botránnyal végződő próbálkozás summája, hogy a volt szocialista képviselő cége (System Consulting) 2008 májusában szerződést írt alá a VE többségi részvénycsomagjának megvételére, amire augusztusban a Gazdasági Versenyhivatal is rábólintott. Az átadás-átvétel pontos tisztázása azonban olyannyira nem sikerült, hogy a vevőjelölt december 23-án felmondta a megállapodást. De a látszat ellenére nem Kapolyi miatt hiúsult meg az üzlet: az Országgyűlés energetikai albizottságának átadott iratokból egyértelműen kiolvasható, hogy a System Consulting tényleg akarta az erőművet. Ám Kapolyi kiszállt, amikor kiderült: a szegedi bejegyzésű Biopetrol Kft. 2007-ben úgy szerezte meg 11 millió forintért a Nemzeti Földalapkezelőtől a VE-hez tartozó bánhidai erőmű zagyterének tulajdonjogát, hogy arról elvileg az MVM sem tudott, s hogy a terület rekultivációs költségeit (2,5-6 milliárd forint) a VE tulajdonosára hárította.

Ma sem világos, hogy mennyi volt a realitás és mennyi az érzelmi töltet Kapolyi vételi szándékában. (Kapolyi évtizedeket dolgozott a tatabányai szénmedencéért; portréját lásd: Rendszereken át, Magyar Narancs, 2004. február 12.) A több mint négymilliárdos vételáron kívül azt ugyanis senki számára nem tette nyilvánvalóvá, hogy milyen megtérülésben, milyen beruházási vagy működtetési modellben gondolkodik. Valószínű, hogy a telephelyet hosszú távra nézte ki magának, mert erőművi alapinfrastruktúrával rendelkezve jó pozícióban lehetett volna egy új beruházás esetén. Kapolyi végül nemcsak a cégért, de az ott 2008 szeptemberében előjegyzett grandiózus áramvásárlási pakkért sem állt helyt.

Az erőműre pénzügyi katasztrófát hozó manőver lényege, hogy a System Consulting majd négy hónapig nyitva tartotta azt a 250 MW-os megrendelést, melyet eredetileg 93 eurós MWh egységáron kötött volna, de az utolsó pillanatban elállt a szerződés aláírásától. Közben az árampiaci árak 40 euróig zuhantak.

A felelősség megállapítása

máig tart, mert a hoppon maradt áramkereskedők egy része perre ment. Kapolyi keresztre feszítése helyett az MVM kirúgta az egész VE-vezérkart, a helyzet kezelésére a postásbicikli-tenderbe belebukott exminisztert, Szabó Pált nevezték ki. Mártha Imre, az MVM vezére előbb azt nyilatkozta, hogy a 45-70 millió eurós kárt szenvedett kereskedőkkel peren kívül egyezkednének. (Januárban kilencmilliárd forint rendezéséről volt már csak szó.) A Fővárosi Bíróság nemrég a VE-nek adott igazat, amikor visszautalta a választott bíróság elé az ügyet azzal, hogy Kapolyi cége leveleiben, e-mailjeiben mégiscsak olyan ráutaló magatartást tanúsított, amely a szerződés létrejöttét támasztja alá - annak ellenére is, hogy a papírokat végül mégsem írták alá. Ezzel a VE több mint tízmilliárd forintos kártérítési igénye újra áll, s ennyiből akár rendezhetné is a még három áramkereskedő céggel fennálló kártérítési ügyet. Kérdés persze, hogy Kapolyi cégének van-e ennyi pénze, és mikor lesz jogilag is köteles kiegyenlíteni a számlát.

Az, hogy a piacon tavaly 43-45 euró/MWh volt az áram ára, ellehetetlenítette a 85-90 euróért termelő VE mozgásterét. Az MVM-nek pedig érthetően nem tetszett, hogy neki kell finanszíroznia a havi egymilliárd forintos veszteséget. Felkérték a Gazdaságkutató Intézetet (GKI), mérje fel a VE reális esélyeit.

A GKI szerint a céget már rég be kellett volna zárni, "mert az életben tartására költött tízmilliárdok nem elsősorban a munkahelymegtartást eredményezték". A GKI ugyanakkor azt is kimondta: a VE 2020-ig akár nyereségesen is zárhatja a működését. A tanulmány szerint a legjobb megoldás, hogy a 2010-es bányabezárást követően 2020 végéig működjön a VE két blokkja, ami 400 munkahely pluszköltség nélküli megmentését eredményezné. Június végén ezzel együtt is kormányhatározat született arról, hogy a kormány "a veszteségek minimalizálásával és a bányászati szerkezetátalakítási program támogatásának meghosszabbításával biztosítaná a Vértesi Erőmű hosszabb távú működését". Ezért vagy sem, az MVM a hitelek és egyéb pénzügyi segítségnyújtások fejében mindenre rátette a kezét, ami az alapműködésen felül a VE-ben még értéket képvisel. Megszerezte a Hotel Aranyhíd Panoráma és a Hotel Vértes feletti irányítás jogát, korábban pedig átvette, majd tavaly eladta az önkormányzatnak a Tatabányai Fűtőerőművet is. A VE 120 kV-os alállomását a saját holdingján belüli rendszerirányítóval (Mavir) vásároltatta meg. A 212,5 millió forintos vételárban az adott földterület megvétele is benne volt, ami jó befektetés lehet, ha figyelembe vesszük, hogy a régiós tervekben szerepel egy Százhalombatta- Oroszlány-Győr (220 kV-os) távvezeték átépítése, valamint egy szlovák-magyar határkeresztező kapacitást növelő új hálózati vonal is.

Mára nem maradt tehát senki a VE és dolgozói megmentésére. A bányára azonban 2011-től is költeni kell, mert az összes vonatkozó bányászati és környezetvédelmi előírást betartva felszínre kell hozni a bányaeszközöket, valamint szabályosan le kell zárni a tárnákat. E munka legalább másfél-két év, s csak azután kezdődhet az óvatos becslések szerint is legalább 7,7 milliárd forint összegigényű rekultivációs munka. És utoljára kerül sorra az erőmű.

Hej, bányászok, bányászok!

Arról már az ezredfordulón is nehéz volt pontos képet kapni, hogy a magyar bányászat támogatása gazdaságilag mennyire indokolt. Egy akkor magas beosztású minisztériumi tisztviselő szerint még a miniszteri kabinetirodának is csak hosszas követelőzés után árulták el, hogy "nagyjából 600 ember volt az, aki ténylegesen a föld alatti munkával kereste a kenyerét". Ebből több mint ötszázan főként román vendégmunkások, akik havonta megújított szerződéssel dolgoztak. A cég éves beszámolóiban rendre elmaszatolta a bányászok létszámát, de a 2008-as dokumentumból kiolvasható, hogy 200 fő alá csökkentették a külföldi munkavállalók számát. Tavaly év végéig minden nem magyar munkavállalónak felmondtak.

Szénfillér akár 2014-ig

A szénfillér bevezetését az indokolta, hogy a Vértesi Erőműnek az MVM-mel kötött hosszú távú szerződését 2003. december 31. után nem hosszabbították meg. Az EU tagállamaiban a piacnyitást követően lehetővé tették, hogy a piaci árnál drágábban termelők "átállási költség" címén lényegében kompenzációt kaphassanak. (Az EU ezt nem elsősorban a magyar helyzet kezelésére, inkább a német feketeszenes erőművek támogathatóságára találta ki.)

Egy 2009. decemberi pénzügyminisztériumi jelentés szerint az Európai Bizottság által a 2004-2010 közti időszakra 65,4 milliárd forintos (évente csökkenő mértékű) keretösszeggel jóváhagyott támogatásból 2008-ig 47,5 milliárdot már kifizettek a VE-nek. Mindezt abból, amit ma minden fogyasztó - kilowattóránként 20-23 fillér összegű - különadóban az áramszámlájában megfizet. A hivatalosan "szénipar-szerkezetátalakítási támogatás" valójában a VE életben tartását finanszírozta. A nagyságrendet jól érzékeltetik a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont számításai, melyek szerint az elmúlt tíz évben több mint 11 és fél millió forintot fordított az állam minden egyes VE-munkahely megmentésére.

Brüsszelre hivatkozó minisztériumi források szerint az EU-ban ezzel együtt is volna hajlandóság a szénfillér további engedélyezésére. A Pénzügyminisztérium úgy kalkulált, hogy 2011-ben 5,7, 2012-ben 7,8 milliárd forintot kaphatna a Vértesi Erőmű. A VE azonban másképp számolt: a május 18-i bejelentés előtt úgy látták, hogy 2011-ben 8 milliárd, 2012-ben 7,5, 2013-ban 7, 2014-ben pedig 6,3 milliárd forint szénfilléres támogatásra lesz szüksége. Az erőmű várakozásait azonban hűti, hogy a manőverezést lehetővé tevő, az év végén lejáró 1407/2002 EK-rendeletet egyelőre nem hosszabbították meg.

Neked ajánljuk