Bezárult kör - Rogán Antal pályája miniszterségéig

A legfrissebb magyar miniszter eddigi pályafutása alatt többször tett kísérletet szuverén politikai személyiségének fölépítésére. Törekvésének kudarcát mi sem bizonyítja jobban, mint új kormányzati pozíciója.

A 2002-es választás első fordulójának éjszakáján a Fidesz által likvidált jobboldali pártok maradékaiból összehozott Centrum főhadiszállásán üdvrivalgás tört ki, „amikor a tévében elhangzott, hogy a főváros egyik választókerületében a szocialista Pál Tibor – 53 százalékot elérve – aszfaltba döngölte a fideszes Rogán Antalt”. (Lásd: Orosz rulett, Magyar Narancs, 2002. április 11.) A látványos véleménynyilvánítás nem volt véletlen, hiszen a kampányban Rogán azon kormánypárti politikusok egyike volt, akik az imamalomszerűen hajtogatott, a valósággal köszönő viszonyban sem lévő „üzeneteikkel”, agresszív fellépésükkel nemcsak a baloldali-liberális tábort, de a nem orbánista jobboldali szavazók egy részét is a végletekig fölhergelték. A 2002-es, nem várt kudarc után hátrébb lépő Rogán másfél évvel később, ha áttételesen is, de meglepő nyíltsággal beszélt a Magyar Hírlapnak kampánybéli szerepéről: „A folyamatos nyilvánosság egy idő után más képet formál az ember személyiségéről, mint amilyen valójában. Vagy az egyéniség torzul a szerephez, vagy tudomásul kell venni, hogy tartósan nem lehet olyan képet mutatni a nyilvánosság előtt, amely nem felel meg a lelkivilágnak.”

 

Zajos belépő

A még mindig csak 43 éves politikus országos karrierje szűk évtizeddel a Fidesz alapítása után indult. A közgázt végzett fiatalember rövid szakmai útkeresés után váltott a közéletre: a Fidelitas (a Fidesz ifjúsági szervezete) egyik alapítójaként (1997-től alelnökeként) szerzett országgyűlési mandátumot 1998-ban a párt országos listájáról. 27 évesen már a kormánypárt frakcióvezető-helyettese és ifjú titánja, aki, noha önjellemzése szerint „falusi származása” miatt inkább visszahúzódó természetű, hamarosan a párt ökleként vált ismertté. Egyszerre koravén (szemüveg, öltöny) és infantilis (hajviselet) megjelenése, Orbán Viktort utánzó intonációja, pökhendi, kioktató megnyilvánulásai rövid idő alatt a legirritálóbb kormánypárti személyek egyikévé tették. A Rogánra osztott szerep két okból is tudatos döntés eredménye volt: egyrészt az ellenféllel acsarkodó fideszes pártpolitikusokkal a nemzet miniszterelnökeként eladni kívánt Orbán Viktor imázsát igyekeztek erősíteni, másrészt nem ártott időben jelezni az ambiciózus fiatalembernek, hogy hol a helye a párt táplálékláncában. Rogán ugyanis 2000 tavaszán a Fideszben már akkor sem magától értetődő nyíltsággal beszélt vágyairól egy Népszabadság-interjúban: „Tíz év múlva (…) bizonyára az álmaim között fog szerepelni, hogy ennek a pártnak az egyik vagy akár első számú vezetője én lehessek.”

Aláírva, lepecsételve: miniszter lett

Fotó: Máthé Zoltán / MTI

 

A 2002-es vereség után a végeredményt vitató fideszes hecckampányból ő is kivette a részét, bár az akkori felvételeket elnézve különösebb tűz nélkül; az új kormánykoalíció viszont változatlan hévvel támadta. Ebbe belefért egy-egy teljességgel értelmetlen, bár az akkori polgári körös, fideszes hangütésnek megfelelő kiszólás is (például: „május óta a titkosszolgálat van hatalmon, ami ellen a magyarságtudat felelevenítésével lehet védekezni”), ám többnyire gyanús gazdasági ügyeket igyekezett felplankolni. Emlékezetes fellépése volt a „főúttörő” vitatható csillebérci ingatlanszerzését tárgyazó, vagy az új informatikai minisztérium egyik elhíresült beszerzését („kakaóbiztos” óvodai számítógépek) vitató akciója. Nem maradt ki 2002–2004 slágerbotránya, az ún. brókerügy fideszes menedzseléséből sem, amikor a szocialista belügyminiszter ügyvéd férjét hozta összefüggésbe a legfőbb gyanúsítottal.

2003 elején a pártelnöki visszatérésre készülő Orbán felajánlotta neki a kabinetfőnökséget, amit Rogán kisebbfajta szenzációt keltve visszautasított. Két évre vissza kívánt vonulni a frontvonalból, hogy „átgondolja”, mennyiben felelős a választási kudarcért. Bár elképzelhetetlen, hogy az Orbánnal való előzetes egyeztetés – és Orbán jóváhagyása – nélkül állt volna ki a nyilvánosság elé a döntésével, gesztusa mégis figyelemre méltó volt. Nemcsak a politikai felelősség témájának feldobása miatt – több helyütt is elmondta, hogy nem tartja szerencsésnek, ha egy vereség után változatlan összetételű vezetőség irányítja a pártot –, hanem azért is, mert tudatosan nem vett részt a párt akkor kezdődött átalakításában, mindenekelőtt az ezzel együtt járó szervezetfelszámolásokban. A művelet célja ugyanis az Orbánra szabott extrém centralizáció volt, amely a korábban az Áder János ki­építette megyei szintű pártstruktúra felszámolásával, a választókerületi szisztéma bevezetésével és a polgári körök (papíron) nagyobb szerephez juttatásával járt. Lehet, véletlen egybeesés volt, de a belvárosi alapszervezetet, amelynek Rogán is a tagja, akkoriban oszlatta fel a központi vezetés. A hivatalos magyarázat szerint a káosz miatt vált ez szükségessé; a „káosz” amúgy annak a következménye volt, hogy Rogánék nem akarták beengedni a polgári körösöket, köztük például az akkortájt a Fidesz környékén élre tolakodó Kerényi Imre színházrendezőt. (2005 végén Rogán kampányfőnökként nyilvánosan el is határolódott Kerényi egy megjegyzésétől, amelyben a rendező forradalmat vizionált arra az esetre, ha ismét az MSZP–SZDSZ-koalíció győzne.) Mivel a feloszlatással automatikusan megszűnt az érintettek párttagsága, a soros tisztújításon Rogán nem indulhatott semmilyen posztért – ezt Deutsch Tamás nyilvánosan be is jelentette. Ám mielőtt a nyilvánosság előtt is elmérgesedett volna a helyzet, az olasz paranoiafilmeket idéző fordulattal kiderült, hogy Rogán párttagsági kérelmét ajánlóként Orbán Viktor, Kövér László és Deutsch Tamás fogja támogatni, sőt az újjászervezett belvárosi csoport elnöke Rogán lesz.

 

Kivonulás

Beígért visszavonulásából így aztán semmi nem lett: 2004 szeptemberében a régi-új pártelnök mellett vállalt munkát kommunikációs tanácsadóként, 2005 januárjában pedig kinevezték a 2006-os választások kampányfőnökévé. A következő évi vereséget aztán a Fideszben sokan (és máig) az ő számlájára is írták. A kampányt, különösen annak „depressziós” szakaszát („Rosszabbul élünk, mint négy éve!”) utóbb elhibázottnak ítélték, hiányolták a „vezénylő tábornok” harcosságának szándékolt lefojtását, fejére olvasták „defetista” nyilatkozatait („még egy választási vereség sem lenne tragédia”, mondta például 2005 novemberében). Legnagyobb bűnéül azonban a kampánycsapat egységének hiányát rótták fel; és ebben kritikusainak alighanem igazuk volt. A kampányhajrában két óriási hibát vétett a Rogán-csapat: egyrészt óvatlanságuk miatt vált egyértelműen bizonyítottá az az erős gyanú, hogy a koalíciós politikusokat alpári módon támadó „civil” kiadvány (Magyar Vizsla) mögött valójában a Fidesz áll, másrészt a párt szerveréről hekkelték meg az MSZP kampányanyagait tartalmazó komputert. Ez utóbbi botrányt ráadásul kifejezetten átlátszó magyarázkodással – azaz hazudozással – akarták eltussolni, így annál nagyobb lett a pofára esés, amikor végül csak be kellett ismerni, hogy néhány „önállósult Fidesz-aktivista” hajtotta végre a számítógépes betörést. A Fidesz radikálisabbjai hangot is adtak azon meggyőződésüknek, hogy Rogán mindezt direkt csinálta – bár állításuk indoklásával adósak maradtak.

A szándékosság vádja nevetséges, de a sorozatos hibák meglepő amatőrségre utaltak – vagy inkább a kellő odafigyelés hiányára. Rogán ugyanis az országos szereplés általa nyíltan kárhoztatott, személyiséget fölemésztő világától 2003 után fokozatosan távolodott, hogy politikusi karakterét erős önkormányzat élén építhesse újra. A megcélzott poszt a fővárosi V. kerület polgármestersége lett. (Jelképes, hogy a magát következetesen parasztcsalád gyermekének tartó fiatalember, aki élete egy pontján bevallottan úgy döntött, hogy falusiból pesti polgárrá akar válni, a Belváros – a vidéki Magyarország szemében az „igazi Pest” – irányítását ambicionálta.) Volt mire építkeznie, hiszen az országgyűlési választásokon a teljes kerületet magába foglaló választókörzetben indult; és bár a második fordulóban a szocialista visszalépés miatt alulmaradt Pető Ivánnal (SZDSZ) szemben, az első kört ő nyerte, 2000 szavazattal megelőzve Steiner Pál (MSZP) belvárosi polgármestert is. Rogán aktívan kampányolt; nyílt vitára hívta ki Steinert, folyamatosan nyilatkozott, járta az utcákat. És persze az őszödi beszéd valószínűsíthető ismeretében mind gyakrabban szőtte mondandójába a Gyurcsány Ferencék csalárd hatalomszerzésére utaló megjegyzéseket. A koalíció nyári teszetoszasága, kapkodása és a szeptemberi zavargások miatt megroggyant kormánypártok az októberi helyhatósági választásokon totális vereséget szenvedtek.

Rogán teljes figyelmével új terrénuma felé fordult: népszerű intézkedések sorával igyekezett végleg megszabadítani politikusi személyiségét a korábban rárakódott ballaszttól. 2006 novemberében feljelentést tett 28 belvárosi üzlethelyiség jogosulatlannak vélt önkormányzati bérbeadása miatt. A pazarlás megszüntetéséről beszélt, és eladta elődje 10 milliót érő hivatali Saabját, tömegközlekedett, ingyenbérlettel segítette a rászorulók gyerekeinek iskolába járását, különféle kedvezményeket adott nagycsaládosoknak, időseknek. Politikai­lag ügyes húzások voltak ezek: erősítették személyes elfogadottságát, és a helyi költségvetést sem borították fel, hisz a relatíve alacsony lélekszám és a kerület tetemes bevételei miatt finanszírozhatók voltak e juttatások.

Imázsépítésének másik terepe a bulvármédiában való egyre erőteljesebb jelenlét lett.
A sikeres fiatal politikus és csinos felesége az „álompár” magyaros megtestesítői lettek. Rogán a szemüvegét már korábban kontaktlencsére, öltönyét farmer-ing-bársonyzakó kombóra cserélte, és polgármesterkedése két ciklusában kutyasétáltató, Blikket szorongató rikkancs-, meg Peter Falk- (Columbo-)szobrot avatott, sőt önmagát alakítva feltűnt párjával az egyik kereskedelmi tévé szappanoperájában is. Szériában adta az interjúkat, még a Fidesz tájékán „ellenségesnek” tartott lapoknak, így a Narancsnak is. („Némileg szokatlan, hogy biliárdozással összekötött interjúra hívott minket a menyasszonyával” – indította munkatársunk a beszélgetést; lásd: „A Fidesz sokat fog változni”, Magyar Narancs, 2007. február 15.)

A 2006 utáni egyre vadabb ellenzéki politizálást csak módjával művelte; sőt, a Belváros vezetőjeként a „polgárok nyugalma” érdekében Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármesterrel egyetértve úgy kívánta például a Kossuth teret átalakítani, hogy az a továbbiakban alkalmatlanná váljék a politikai demonstrá­ciókra. Szintén Demszkyvel, illetve Szili Katalin (MSZP) házelnökkel az oldalán szereltetett parkolóórákat a Képviselői Irodaházhoz, és évekig hadakozott a kerületének szerinte járó parkolási díjért állami intézményekkel és az Országgyűléssel. Orbán emlékezetes Kossuth téri kordonbontásától (2007. február 2.) ugyanakkor távol maradt (Áder Jánossal, Balog Zoltánnal, Kósa Lajossal és Pokorni Zoltánnal együtt). Orbán afféle hűségnyilatkozatnak tekintette a részvételt, és bár utólag Rogán „szolidaritást vállalt” akciózó képviselőtársaival, egyúttal megjegyezte, számára a kerületi képviselőcsoport-ülés fontosabb dolog. (Ekkortájt lett Rogán egy időre a baloldali sajtó kedvelt „bezzegfideszese”.) Működni látszott tehát az a stratégia, hogy a polgármesterség – Kósa Lajoshoz hasonlóan – a biztos hátország megteremtésének az eszköze, amelynek segítségével függetlenedhet a Fidesz-központtól és Orbántól, és a parancsra teljesítő politikai verőember imázsát levetve fölépítheti új, szuverén politikai karakterét – és ily módon az országos politikába való visszatérését.

 

A jól ismert szerep

Rogán 2010 után valóban visszatért az országos politikába – 2014 után már kényszerűségből, hiszen a közben hatályba lépett összeférhetetlenségi törvény miatt választania kellett polgármesteri és nagypolitikai ambíciói között. Nem tudjuk, miért így döntött, az viszont tény, hogy második belvárosi ciklusából (2010–2014) inkább a korrupciógyanús ingatlanügyekre, vagyonbevallásának kínos pontatlanságaira vagy az általa felügyelt letelepedésikötvény-biznisz szerfölött homályos hátterére emlékezünk a legtovább.

Országos szinten újra a „régi” Rogánt látjuk. A 2010-es fülkeforradalom után egyéni képviselői indítványaival ő is a nevét adja a III. köztársaság intézményrendszerének lebontásához (többek között az ágazati különadókról rendelkező, illetve a közmédia végletes elfideszesítését lehetővé tévő törvényjavaslatokat nyújtotta be). Két további képviselővel ő a beterjesztője 2012-ben annak a tervezetnek, amely lehetővé teszi, hogy nem EU-állampolgárok kedvezményes feltételek mellett jogszerűen letelepedhessenek (és állampolgárságot szerezhessenek) Magyarországon. A kezdetben 250 ezer, idéntől 300 ezer euróért árult kötvény lényegét az Index ragadta meg a leghívebben: „Rogán beadott egy törvényt, ami szerint a Rogán Antal vezette bizottság dönthet arról, hogy a Rogánéknál jelentkező pár offshore cég a Rogán Antal által utólag kitalált szempontrendszer alapján kapjon évi pár tízmilliárdot. Amit a magyar állam is kaphatna.”

 

Fotó: MTI

 

Nagy nehezen épített imázsát a hovatovább közröhej tárgyává lett vagyonbevallási malőr rombolta leginkább, amikor is Pasa parki luxus­lakásának négyzetméterei naponta gyarapodtak. A barátainak, illetve a barátai barátainak kedvező kerületi lakásjuttatásokról éppen lapunk írt először; és állításainkat soha senki érdemben nem cáfolta (lásd: Belvárosi históriák, Magyar Narancs, 2014. május 12.). És bár az ugyancsak nagy port felvert – a Juhász Péter (Együtt) ellenzéki képviselő feltáró munkájának köszönhető – gyanús belvárosi ingatlan-elidegenítések betű szerint talán kiállják a törvényesség próbáját, az értékesítés mechanizmusa rokonságot mutat a fővárosi ingatlankorrupció mintapéldájának tartott VI. és VII. kerületi esetekkel (lásd: Várost vigyenek!, Magyar Narancs, 2015. január 29.).

Néhány mozzanat mégis arra utalhat, hogy Rogán manapság komoly tényező: például 2010 utáni ütésváltásai Tarlós István főpolgármesterrel, a Habony Árpád miniszterelnöki nem tanácsadó főtanácsadóval való szövetsége, vagy újabban (és az előbbiből követke­zően) a Lázár Jánossal nyilvánosságra került érdekellentéte, amely aztán Rogán miniszteri kinevezésében kulminált. Ebben a játszmában azonban Orbán mellett csak Lázár önálló politikusi személyiség; a többiek, így Rogán Antal is – noha jogállása szerint kifejezetten erős miniszter lesz –, csupán ide-oda tologatható sakkfigurák. „Sajnos a politika nem kifejezetten intellektuális tevékenység. Ezt megemésztenie egy értelmiséginek nagyon nehéz. Hónapokig kell szajkózni ugyanazt a médiában, hiszen az üzenetnek át kell jutnia” – mondta 1999-ben. Másfél évtizednyi kísérletezést követően Rogánt ismét ez a szerep találta meg. Feltesszük, feladata valódi természetével ugyanúgy tisztában van, mint tizenöt évvel ezelőtt. A vágyott önálló személyiségként megjelenés híján így legföljebb azzal vigasztalódhat, hogy távolságtartását olykor a szerep ironikus túljátszásával érzékelteti; a néhány perces monológjában folyamatosan nyomatott pártüzenet a „keményen dolgozó kisemberről” (amelyet a 444.hu örökített meg szellemes montázsában) legalábbis erre utal. Hogy pártkarrierjének eddigi csúcsa és az elért anyagi jólét vigasz-e szuverenitása feladásáért, azt csak ő tudná megmondani.

Lázár vesztésre áll az ultipartin

Rogán Antal miniszteri bársonyszékbe ül, bár állítólag sem ő, sem a miniszterelnök nem ezt akarta. A fideszes körökből csepegtetett információk alapján Orbán Viktor áprilisban hívta politikai kabinetfőnöknek kormányába a frakcióvezetőt. Az eredeti terv szerint Rogán államtitkári rangban vonult volna be a Miniszterelnökségre; feladata pedig alapvetően – egy viszonylag kis létszámú stábra támaszkodva – a kormányzati munka politikai koordinációja lett volna, ami alatt nem szakpolitikai irányítást és összehangolást, hanem elsősorban a politikai vezetés által kiemelt témák ugyancsak nagy hatalmat jelentő kommunikációs menedzselését kell érteni. Lázárnak nem tetszett ez az elgondolás, a felelősségi körök egyértelmű szétválasztását igényelte. Orbán, Rogán és Lázár ultijában utóbbinak nyilvánosan kellett lemondását, sőt politikától való – időleges – visszavonulását „bemondania”, hogy szempontjait a miniszterelnök végül figyelembe vegye. Így született meg a kompromisszum: Rogán önálló tárcát kap, Miniszterelnöki Kabinetiroda néven.

Bár a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény október 13-i hatályú módosításával Rogán tárcája formálisan létrejött, a miniszté­rium de facto nincs még sehol. Rogán október 17-én kapta meg kinevezését, két nappal később az Országgyűlésben letette esküjét is, de két hétnek kellett eltelnie, mire a kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló kormányrendeletben sikerült rögzíteni, pontosan mi is a dolga az újdonsült miniszternek. (A tárcának lapzártánkkor nem volt ismert sem az alapító okirata, sem a szervezeti és működési szabályzata.) Rogán mellé viszont haladéktalanul kineveztek négy államtitkárt: Dömötör Csaba eddigi kormányzati kommunikációért felelős helyettes államtitkár lesz a miniszter helyettese (parlamenti államtitkár), Nagy János, aki eddig államtitkári stallum nélkül vezette a kormányfő kabinetjét, ugyanezt végzi immár államtitkárként, Tuzson Bence, a Fidesz-frakció eddigi szóvivője lesz Giró-Szász András utóda a kormányzati kommunikációért felelős államtitkári székben, Bíró Marcell, a belügyminiszter eddigi kabinetfőnöke pedig közigazgatási államtitkárként viszi az ügyeket.

A Rogán feladatköreit szabályozó rendeletmódosítás a kabinetfőnököt rendkívül erős és széles jogosítványokkal ruházza fel, s lényegében Rogánt teszi meg a kormányfő első számú politikai helyettesévé, míg Lázár intézheti továbbra is a kormányzati munka adminisztratív összehangolását. Az új főminiszterhez kerülnek a Miniszterelnökségből kiszakított részlegek: a miniszterelnök kabinetje Havasi Bertalan sajtófőnökkel és a kormányfő külügyi titkárságával, a kitüntetési ügyek, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság, így a Kormányzati Kommunikációs Központ, s irányítása alá fog tartozni a Nemzeti Kommunikációs Hivatal is. Rogán belengette már, hogy létrehoznak egy nemzeti konzultációs központot, ami – nomen est omen – semmi jóval nem kecsegtet. Ezeknél azonban jóval fontosabbnak tűnnek a kormányrendeletben rögzített azon általános feladatkörök, melyek értelmében a kabinetfőnök „biztosítja és szervezi a miniszterelnöknek az Alaptörvény 18. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladat- és hatásköre gyakorlását (…)”. Az alaptörvény hivatkozott helye szerint „a miniszterelnök meghatározza a Kormány általános politikáját”. A két jogszabályhelyet összeolvasva tehát ezentúl Rogán „biztosítja és szervezi”, hogy Orbán Viktor meghatározza a kormánypolitika irányát, s ez utóbbi stratégiai megalapozásáért is ő felel. Ehhez Rogán megkapta az eszközöket is: ő „biztosítja és szervezi”, hogy a kormányfő bármely miniszternek vagy bármely államigazgatási vezetőnek feladatokat határozzon meg, vagy tőlük tájékoztatást kérjen. Korábban Orbán e jogosítványai gyakorlásának „biztosításához és szervezéséhez” nem igényelt segítséget. Ezentúl tehát a miniszterelnök figyelmét felkeltő, kiemelt, stratégiai ügy – s a miniszterelnök általában ilyenekkel foglalkozik – Rogánon keresztül jut elébe. Úgy tűnik, ezt a kört Lázár elvesztette.

A több hónapos birkózás eredményeként az az unikális helyzet állt elő, hogy lényegében két, a miniszterelnök személye körüli miniszter is lett a kormányban. Fideszes politikusok erőlködve próbálták elhitetni a közvéleménnyel, hogy a duális szerkezetű megoldás nemzetközi gyakorlatot követ: Gulyás Gergely angol és francia, mások német szövetségi, bajor és baden-württembergi mintákkal példálóztak. Ebből természetesen egy szó sem igaz: egyik nevezett országban sincs arra példa, hogy a miniszterelnöknek két elkülönült munkaszervezete legyen, s mindkettőt kormánytag miniszter vezesse.

Böszörményi Jenő