Bojkottálta a Fidesz a bizottsági ülést, így megúszta a kormány a kényelmetlen kérdéseket

  • narancs.hu
  • 2020. május 20.

Belpol

El se mentek. Mintha nem akartak volna reagálni Bajcsy-Zsilinszky Kórházról vagy a lélegeztetőgépekről szóló kérdésekre.

A koronavírus-járvány elleni védekezéssel kapcsolatos aktuális kérdésekről tárgyalt volna szerdán az Országgyűlés népjóléti bizottsága, különösen a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban kialakult helyzetről és a betegellátásban használt kínai lélegeztetőgépek beszerzéséről lett volna szó.

Mint ismeretes, több szakember panaszkodott arra, hogy a gépek egy része alkalmatlan intenzívterápiás kezelésre. A Népszava pedig pár napja arról írt, hogy Bajcsy-Zsilinszky Kórházban nagyon magas a koronavírus-fertőzött betegek halálozási aránya, csaknem minden harmadik bevitt beteg életét veszti. Egy névtelenül nyilatkozó dolgozó a lapnak arról beszélt, időnként hiányos a védőfelszerelésük, és nem is biztosak benne, hogy az elég védelmet ad.

A felmerülő kérdésekre a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs képviselői, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium képviselője válaszolt volna.

Csahogy a kormánypárti képviselők valamilyen okból kifolyólag nem mentek el a bizottság mai ülésére. Erről Szabó Tímea számolt be Facebook oldalán.

Szabó Tímea

Ennyi kormánypárti képviselő jött ma el a Népjóléti bizottság ülésére...

"Úgy tűnik, a Fidesz-KDNP szerint titkolnivalója van a kormánynak a járványkezeléssel kapcsolatban. Szégyelljék magukat!"

A bizottság határozatképességéhez a tagok több mint felének jelen kell lennie. A bizottság jelenlegi 15 tagja közül 9 fő a Fidesz vagy a KDNP politikusa. A bojkott miatt az ülést nem tudták a mai napon megtartani.

Szabó Tímea közléséből az is kiderült, hogy az operatív törzs részéről is csak Lakatos Tibor ezredes ment el az ülésre, ám ő nem kompetens egészségügyi kérdésekben.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.