Kásler szerint nem igaz, hogy ágyakat kellett kiüríteni, és minden a legnagyobb rendben
D__AS20180514009_top_story_lead.jpg

Kásler szerint nem igaz, hogy ágyakat kellett kiüríteni, és minden a legnagyobb rendben

  • narancs.hu
  • 2020. május 20.

Belpol

Ha haza kellett küldeni egy beteget is, arról az orvosok tehetnek.

A kormánybarát Demokrata készített egy baráti interjút Kásler Miklós emberminiszterrel. A miniszter közölte az egészségügyi dolgozók nyáron fogják megkapni azt a félmillió forintot amit a járvány elleni védekezés miatt korábban odaígértek.

Kásrler nem érzékeli, hogy Orbán Viktor neheztelne rá, egyedül az ellenzék támadja, mert céljuk a kormány megbuktatása. Őt pedig azért érik támadások mert  komoly érdeksérelmeket okozó átalakítások kezdődtek az egészségügyben, az oktatásban, a kultúrában.

A kórházi ágyak felszabadításával kapcsolatban azt mondja, a legrosszabbra kellett készülni, tíz- vagy akár százezrek kórházi ellátásával is számolni kellett.

Kásler szerint az viszont csúsztatás, hogy ki kellett üríteni ágyakat.

„Ilyen utasítás soha nem hangzott el. A kezelés és az intenzív ellátás bővítésének a feltételeit kellett biztosítaniuk.“ Ha haza is küldtek egy beteget, arról az orvosok tehetnek Kásler szerint.

„Az viszont, hogy kit küld haza és kit nem az orvos, kizárólag a saját szakmai és emberi felelőssége akár van járvány, akár nincs. Nem a minisztérium döntött a betegek kezeléséről, hanem a szakmai kollégium, amelynek 62 tagozata van, mert ennyi orvosi szakmát tartunk nyilván. E grémiumok dolgozták ki azokat az ajánlásokat, amelyek alapján el tudta dönteni az orvostársadalom, melyik betegség kezelését lehet átmenetileg elhalasztani, és melyikét nem. (…) Az orvostársadalom döntő többsége hősiesen helytáll, köszönet érte. De vannak közöttünk olyanok, akik nem szimpatizálnak a kormánnyal, és ha módjuk van rá, annak hangot is adnak, akár anonim módon, az ellenzéki pártokon és a sajtón keresztül.“

A járvány idején felmentett kórházigazgatók pedig olyan mulasztásokat követtek el, hogy neki nem volt más választása.

 

(via 24)

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.