Budapest Bank, Polgári Bank: Visszavett lendület

szerző
Langmár Ferenc
publikálva
1997/1. (01. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Horn-Kuncze-kormány és pénzügyminisztériuma szeretett volna egy kis gyógyírt a Budapest Bank eladása körüli botránysorozatra, ám nem sikerült. Hónapok óta fordítgatják az angol nyelvű szerződést magyarra, de még mielőtt - Medgyessy Péter ígéretéhez híven - nyilvánosságra hozták volna, decemberben már módosították. Ráadásul olyan ponton is, amelynek ma már nincs gyakorlati előnye.

A Horn-Kuncze-kormány és pénzügyminisztériuma szeretett volna egy kis gyógyírt a Budapest Bank eladása körüli botránysorozatra, ám nem sikerült. Hónapok óta fordítgatják az angol nyelvű szerződést magyarra, de még mielőtt - Medgyessy Péter ígéretéhez híven - nyilvánosságra hozták volna, decemberben már módosították. Ráadásul olyan ponton is, amelynek ma már nincs gyakorlati előnye.

Még 1995 februárjában, Békesi László pénzügyminisztersége alatt több milliárd forinttal növelték a Bokros Lajos vezette Budapest Bank (BB) vagyonát egy értékes budapesti Vörösmarty téri épület átadásával. Az apport hivatalosan 2,8 milliárd forintot ér, de más vélemények szerint az ingatlanpiaci értéke ennél 1,5-2 milliárd forinttal több volt. Előzőleg, 1994 végén - nem kizárt, hogy a bank egy reménybeli vevője, a Credit Swiss kérésére - egy 12 milliárd forintnyi konszolidációs államkötvénnyel a magyar állam tőkét emelt a pénzintézetben. A kötvényjuttatás feltételes volt: amennyiben nem sikerül a bankot 1995 végéig eladni, a kötvények visszakerülnek az államhoz. Több szakember szerint ez a

12 milliárdos tőkeemelés

sok szempontból technikai jellegű volt, lényegében nem befolyásolta a bankért adott vételárat. A Credit Swissnek a vételben érdekelt képviselői azért kérték ezt az átmeneti tőkeinjekciót a magyar államtól (amely egyébként a vételárból visszakapta volna a 12 milliárd forintot), mert így formálisan javítani tudták a BB gazdasági mutatóit.

A svájciak ennek ellenére visszaléptek, a 12 milliárdból viszont óriási vihar keletkezett. Az ügy részletes kifejtésére itt nincs mód, de nem tudunk olyan elemzésről, amely fehéren-feketén bizonyította volna, hogy a BB "feltőkésítésére" szolgáló technika az államnak pénzügyi károkat okozott volna. Olyan vélemény viszont több is akad, amely a döntési mechanizmus jogellenességét - s ezzel párhuzamosan a kormány arroganciáját - bizonyítja. A legsúlyosabb visszaélés valószínűleg magának az ügyletnek az eltitkolása, ami még egy átmeneti állami tehervállalás esetében is megengedhetetlen. Ráadásul olyan elhallgatásról volt szó, amelynek a bank soron következő közgyűlésén napvilágra kellett kerülnie, mert az elszámolásokat azon kellett elfogadni. Ám mindezek ellenére sem volt eleve ésszerűtlen az ügylet eltitkolása. Ha ennél kisebb horderejű ügyekben is, de többször sor került már hasonló akciókra, és nem lett belőlük botrány.

A kiszámíthatatlan bajt Bokros pénzügyminisztersége és az ő nevezetes csomagja okozta. Amikor a 12 milliárd körüli dolgokat megpiszkálták,

Bokros elkezdett hisztizni,

s nemcsak azt bizonygatta, hogy ő a legbecsületesebb magyar bankárok egyike, hanem azt is, hogy a BB-t nagyon jól irányította, és ennek eredményeképpen az megérett a privatizációra, nagy iránta a külföldi érdeklődés. A közvéleményt azonban nem tájékoztatták a szerződés lényeges feltételeiről, így még olyan pontok is hiteltelennek bizonyultak, amik elvileg (az egyre több információ birtokában) utólag méltányolhatók a szerződésben. Különösen akkor tűnik kétségesnek az egész, ha valaki úgy véli, a BB meg sem érett még a privatizációra.

A politikai botrány miatt a kormány számára kulcsfontosságú lett, hogy a BB privatizációját mindenáron sikeresen fejezze be. Ez volt az eredendő bűn. Ráadásul 1995 második felében csak egyetlen komoly szakmai érdeklődő volt, a General Electric Capital (GE) (és csatolt részeként az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, az EBRD). Bizonyítás helyett idézzünk két, kormányhoz közeli véleményt. A Kormányzati Ellenőrzési Iroda (KEI) szerint a vevő fölismerte az eladó beszorítottságát, illetve az akkori pénzügyminiszter, Bokros Lajos személyes érintettsége miatt közismert, átpolitizált helyzetben rejlő, számára előnyös lehetőségeket. A Deloitte & Touche könyvvizsgáló cég szerint a tárgyaláskor a tulajdonosi jogosítványokat kezelő Pénzügyminisztérium (PM) pozíciója

eleve kedvezőtlen volt

A GE pedig kihasználta, hogy a magyaroknak az ügy mielőbbi rendezése sürgős, és nincs a láthatáron más komoly vevő. Ezért nem került sor a bank részletes, időigényes átvilágítására sem.

Ha valaki elfogadja ezt kiindulópontnak, akkor valóban "logikus, hogy a vevő szélesebb biztosítékrendszert igényel", mint egyébként szokás. A szerződést 1995. december végén kötötték, a bank vételára akkori árfolyamon 12 milliárd 8 ezer forint volt. A GE 27,5, az EBRD 32,5 százalékos tulajdonrészt szerzett, az államnak maradt 23 százalék. (Ennek ellenére a GE-é a döntő befolyás.) Sokan úgy értékelik a tranzakciót, hogy - a 12 milliárdos kötvénycsomaggal - a bank lényegében 8 ezer forintért kelt el. S ha az említett székház mellett figyelembe vesszük azt is, hogy a tulajdonosi jogokat gyakorló PM-et megillette az 1995-ös 3,51 milliárd forintnak az adózás előtti nyereség után járó osztaléka, de a PM erről lemondott (amit a szaktárca elhallgatott a kormány elől), akkor aligha beszélhetünk nagy sikerről. Az osztalékról való lemondás az alku, tehát a vételár részét képezte. Az állam milliárdokat fizetett azért, hogy eladja a bankot, s ez minősíthető racionális lépésnek is abban az esetben, ha a cél a csúnya vénlánytól való megszabadulás volt. De az is fontos érdek lehetett, hogy a privatizáció akkori megrekedését a kormány látványos akcióval feledtesse.

Garanciák

Mivel a vevő nem világította át a bankot, ezért úgynevezett visszavásárlási garanciát kért a bank eszközeire és kötelezettségvállalásaira. Nem csupán a korábbi, a szerződéskötés előtti kötelezettségek után kellett az eladónak (a magyar államnak) garanciát vállalnia, hanem 1996 közepéig. A mai hivatalos indoklás szerint azért, mert az új tulajdonos a szerződéskötéssel még nem vette át automatikusan a tényleges irányítást. A több mint féléves kiterjesztés mindenképpen túlzottnak tűnik, hiszen a GE két hónapon belül megválasztotta, illetve kinevezte a saját menedzsmentjét. A PM akkori vezetése a garanciavállalásnak 1996 közepéig való kiterjesztéséről információnk szerint nem tájékoztatta a kormányt. A magyar állam kötelezettséget vállalt arra, hogy 1997-98-ban évente 4,125 milliárd forintért visszavásárol bármilyen, a vevő által visszaadott eszközt vagy követelést. Ha ez így van, indokolatlan a BB eladásával kapcsolatban az állam újabb, több mint nyolcmilliárdos tehervállalásáról beszélni: a tényleges teher normális esetben ennek csak kisebb része lehet. (A visszavásárlást az 1995. december 31-i nettó érték és a megképzett céltartalék különbsége alapján kell elszámolni.) Ez durván azt jelenti, hogy ha jó a könyvvizsgáló - s a BB-nél nemzetközileg elfogadott cég molyol -, akkor az adott eszközöket a tényleges piaci értékén kell visszavásárolni, tehát ez önmagában nem feltétlenül jelent veszteséget. (Más kérdés, hogy egy-egy bizonytalan követelés az állam kezében többet veszíthet az értékéből, mint egy másik gazda kezében. A kétszer 4,125 milliárd forintos garanciavállalási kötelezettség az 1995 végi dollár/forint árfolyamon értendő, amit a forint értékvesztésével korrigálni - vagyis növelni - kell. A PM a kormánynak szóló jelentésében erről sem szólt. Arról sem, hogy bizonyos visszavásárolt követelések után kamatot is kell fizetni.)

A megállapodásnak tehát számos olyan pontja van, amelyek önmagukban is több száz milliós többletveszteséget jelenthetnek, és amiről a mai napig nem tájékoztattak pontosan. Jellemző, hogy a Pénzügyminisztérium múlt heti sajtótájékoztatóján Draskovics államtitkár például azt mondta, ha tovább emelkedik a BB ma száz százalék fölötti árfolyama, akkor az államnál maradt 23 százaléknyi részvény eladásából még további haszon származhat. Ez nincs így. Egy szakértői anyag szerint az államot kötő opciós szerződés szerint a névértéket, vagyis a százszázalékos árfolyamot az egy részvényre jutó vagyonnövekménnyel növelik, így az állam nem részesül teljes mértékben az árfolyam-emelkedés hasznából. (Ez egyébként nem teljesen pontos, csak az egyszerűség kedvéért fogalmaztunk így. A hivatalos fordítást még nem hozták nyilvánosságra.) Ugyanakkor az is igaz, hogy egy új tulajdonos nélkül az állam aligha számíthatott volna arra, hogy részvényeit névértéken értékesíti, hiszen korábban 30-40 százalék körül mozgott a banki részvények árfolyama.

Az állam visszavásárlási kötelezettségéből és annak időbeli kiterjesztéséből adódik a kérdés, hogy az új tulajdonos kellő gonddal kezeli-e a bankkal együtt megvásárolt eszközöket. Tavaly őszi kormányzati háttéranyagok föl is vetik: külön megállapodást kell kidolgozni arra, hogy a vevő gondosan gazdálkodjon. Hiszen a szerződés alapján egy-egy rossznak bizonyult hitelt vagy befektetést akkor is vissza kell vásárolnia az államnak, ha az az új vevő kezében vált rosszá. Ez a probléma merül föl

a Polgári Bank

esetében is. A Polgári Bank (PB) a decemberi döntésig száz százalékig a BB tulajdonában volt. A PB 1995-ben 32 millió forintos eredményt ért el, idén 500 millió forint körüli veszteség várható. Egy múlt heti sajtótájékoztatón az ellentmondásosan nyilatkozó Singlovics Béla, a BB vezérigazgatója elmondta: ez úgy alakult ki, hogy a bank az első félévben havi 50-60 millió forintos veszteséget produkált, amit a második félévben sikerült mérsékelni, novemberre például havi nyolcmillióra. Szerinte a PB "szinte egy túlságosan likvid pénzintézet", vagyis a fizetőképességével semmiféle probléma nincs, csupán a nyereségességével. Singlovics értékelésében a bankban meglévő, bizonyos ügyletekkel kapcsolatos veszteséglehetőségeket a kamatok csökkenése erősítette föl. A bank forrásai viszonylag magas, míg a kihelyezései viszonylag alacsony kamatozásúak voltak. A veszteségeket a költségek visszaszorításával is csökkentették, de ezt az állítást konkrét számokkal nem tudta alátámasztani. Singlovics azt is elmondta, hogy 1996-ban a bank alig vállalkozott új kihelyezésekre: "minden egyes új kihelyezés növelte volna a veszteséget", hangzott el a furcsa megállapítás.

A bank korábbi vezetői, Köves József, aki februárig, és Jaloveczki László, aki júniusig volt a banknál, másképp értékelik a helyzetet. Elismerik, hogy a források és az eszközök közötti kamatkülönbség a ka- (Folytatás a 14. oldalon.) (Folytatás a 13. oldalról.)

matok csökkenésével önmagában veszteséget termelhet, de egy aktív PB esetében ez legfeljebb 100-200 millió forint lehetett volna. A viszonylag drága forrásaik futamideje 4-12 hónap volt, tehát ezek kifutásával eleve lényegesen csökkent a bank havonkénti költsége. Ha azonban csak a kis hozamot biztosító bankközi piacon helyezik ki a forrásaikat, akkor az növeli a veszteséget. Állításuk szerint a veszteség hó végi egyenlege 1996 elején 100-150 millió forint között alakult, de május végére mintegy 80 millió forintra csökkent. (Az adatok havi változását lényegesen befolyásolta, hogy januárban a Cívis Befektetési Alappal kapcsolatban veszteséget kellett elszámolniuk, amit részben ellensúlyozott a PB befolyása alatt álló Citizen Rt.-ből származó bevétel.)

Ezek az adatok mindenesetre semmiképpen nem igazolják azokat a sajtóban elhangzott állításokat, hogy a PB csődben lenne (Népszabadság), illetve hogy a korábbi működésből erednének a veszteségek. Azt sem, hogy a BB vezetői a szerződéskötéskor tudták: a Polgári Bank rossz helyzetben van (Magyar Hírlap). Érdemi információ mindenesetre arról jelent meg (Világgazdaság), hogy a GE jószerivel azt sem tudta, hogy a Budapest Bankkal együtt egy másik bankot is megvásárol. Már 1995-ben fölmerült, hogy a PB-t külön értékesítsék, de a gyors eladás igénye lényegében tárgyalhatatlanná tette ezt a lehetőséget. A GE az említett garanciavállalás keretében most a Polgári Bankot adta vissza az államnak 1,1 milliárd forintnyi, könyv szerinti értéken. (Mint Balázs Ágnestől, a PM államtitkárától megtudtuk, a GE nem vállalt teljes körű portfóliógaranciát.) Tehát nem 1997-ben, ahogyan erre az állammal kötött szerződés eredetileg lehetőséget adott volna, hanem már tavaly. A GE számára ez azért lehetett fontos, mert így már az idei évben rendezni tudja a veszteségét. Az új tulajdonos (per pillanat a magyar állam) számára nem csupán az 500 millió forintnyi veszteség jelent gondot, hanem a PB feltőkésítésének a kötelezettsége is: a bank egymilliárdos alaptőkéjét meg kell duplázni. Azzal, hogy a GE visszaadta az államnak a bankot, ettől a tehertől is megszabadult.

De más oldalról is szemlélhető a történet. Ha mindmáig nem igazolták egyértelműen, hogy a PB tavalyi vesztesége kizárólag a korábbi vezetés stratégiájának és/vagy hibájának köszönhető, akkor fölmerül: vagy a GE nem járt el kellő gondossággal annak idején, vagy a

Bankár Kft.,

amelyik a BB megbízásából irányította egy ideig a PB-t. (E cikk készítése során a Bankfelügyelettől kezdve a Pénzügyminisztériumon keresztül a Polgári Bank volt menedzsmentjéig sokak véleményét sikerült legalább egyes kérdésekben kikérni; egyedül a Bankár Kft. burkolózott hallgatásba.) Ha esetleg így van, miért az államnak kell ezért fizetnie? A már idézett könyvvizsgáló rámutatott: a szerződés nem kötelezi a vevőt arra, hogy tegyen meg minden tőle telhetőt a nála lévő eszközök megfelelő kezelésére, de a magyar jogszabályok szerint a magyar államnak valószínűleg joga van visszautasítani olyan eszköz visszavásárlását, amelynek a kezelésénél a vevő a birtokbavétel után nem a tőle elvárható gondossággal járt el.

Néhányan fölvetik, hogy a PB nem csupán szokásos konzervatív banki tevékenységeket végzett, hanem - ahogyan egyik beszélgetőpartnerünk fogalmazott - "nem középen járt, inkább mindig a réseket kereste". Ez aligha vitatható, és az sem, hogy ez jócskán hozzájárult a bank tevékenységének a bővüléséhez, az ügyfelek számának növekedéséhez. A PB élen járt egyebek közt azokban a "forrástoborzó" akciókban, amelyek például az adótörvények hibáit kihasználva adókedvezményhez juttatták a megtakarítókat, hogy ezáltal kössék őket a bankhoz. De azt, hogy ezek miatt a bank kockázatosabbá vált-e, már az új tulajdonosnak kellene bizonyítania. Mindenesetre a Polgári Bank ma feltehetően kevesebbet ér, mint egy évvel ezelőtt. A Budapest és a Polgári Bank szétválasztására viszont a már tárgyalt politikai zsákutca miatt nem volt lehetőség - függetlenül attól, hogy értelmes lett volna-e vagy sem.

A BB eladásáról szóló szerződést a közelmúltban két ponton módosították. Az egyik szerint 1996 helyett csak az 1995 végéig keletkezett eszközök után kell az államnak garanciát vállalnia. A másik módosítás szerint az államnak nem kell visszavásárolnia a BB részvényeit akkor, ha 1999 végéig azok árfolyama (nettó eszközértéke) a névérték 50 százaléka alá esne vissza. Ez utóbbi kikötésnek az értelme nem annyira a bankkal, mint inkább az országkockázattal kapcsolatos - s az ország javuló megítélése miatt ez a kitétel értelmét vesztette. A Deloitte & Touche szerint az 50 százalékos eséshez 30 milliárd forint veszteséget kellene a BB-nek produkálnia, ami gyakorlatilag elképzelhetetlen. Mindent összevetve olyan ponton változtattak, aminek önmagában már semmi haszna sincs: az állam tehát ismét a látszatokkal foglalkozik. Igaz, ebből egyszersmind az is következik, hogy e kitétel a szerződésben nem volt hátrányos az államra nézve.

Langmár Ferenc

szerző
Langmár Ferenc
publikálva
1997/1. (01. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra