Ami a kalocsai Pánki József Csabával (37) idén kora tavasz-szal történt, mindennapos: roma származása miatt nem szolgálták ki sem őt, sem a fiait és a rokonait egy presszóban. Az építőipari vállalkozó azonban nem az ilyenkor szokásos utat választotta.
Magyar Narancs: Hogy kerültek a presszóba?
Pánki József Csaba: Kiírtak egy pályázatot egy épület bontására, ami elég nagy volumenű munka volt, egyedül valószínűleg nem bírtam volna. Ezért elmentünk megnézni az épületet a testvéremmel és a sógorommal. Amikor már eleget láttunk, abban maradtunk, hogy hazafelé beugrunk egy büfébe megbeszélni a dolgot, az utcán meg találkoztunk a két fiammal, akik épp jöttek hazafelé.
MN: Mi történt odabent?
PJCS: Ez egy nonstop bolt és mellette egy pici presszó, itt a Malatin téren, Kalocsán. Odaléptem a pulthoz, és rendeltem három üdítőt meg egy forró csokit a fiamnak, de a pultos egyszerűen nem vette tudomásul. Mikor másodszorra vagy harmadszorra kértem, akkor szólt, hogy ez a hely nem cigányoknak van fenntartva, úgyhogy el lehet innen kotródni, húzni a picsába, vagy valami hasonlót. Viccnek is vettem az egészet először, aztán köpni-nyelni nem tudtam, hogy most erre mit lépjek. Kérdeztem, hogy hogy képzeli, nem vagyunk se alulöltözöttek, se részegek, hogy ne szolgáljon ki, mire azt válaszolta, hogy ha azonnal nem hagyjuk el a helyiséget, kihozza a fegyvert, és lelövöldöz minket.
MN: Jártak ott már korábban?
PJCS: Igen, de akkor nem ő állt a pult mögött. ' a tulajdonos édesapja, és csak beugróként dolgozik ott.
MN: Tényleg előszedett egy fegyvert?
PJCS: Nem, csak fenyegetőzött. Utólag derült csak ki, hogy létező fegyverről volt szó. Engem nem ijesztett meg, de ott volt velem a 11 éves fiam, akit igen. Gondolkodtunk, hogy most pofon vágjuk-e, de akkor csak még jobban eldurvítjuk a helyzetet, sőt ő válik sértetté. Ezért inkább felhívtam a rendőrséget.
MN: Hogyhogy ott maradtak? Dacból?
PJCS: Úgy van. Nehogy már, hogy kiküldjön. Az öcsém felhívta az önkormányzatot, hogy mi a teendő. A rendőrök kiküldtek két járőrt, akik felvették a jegyzőkönyvet. Később a kapitányságon is feljelentést tettem, ott is elmondtam, hogy kizárólag a származásom miatt nem szolgáltak ki minket. A feljelentés után meg előkerestem a jogvédő iroda számát.
MN: Honnan tudta, hogy hová kell fordulni?
PJCS: Volt nekem egy három-éves perem a rendőrséggel, 1995-től 98-ig, onnan ismertem dr. Furmann Imrét és dr. Bodrogi Beát (a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda vezetőit - M. G.).
MN: Utánanéztem, az ügye akkor elég nagy port kavart, mivel önt pusztán a cigány származása miatt két rendőr a nyílt utcán veréssel próbálta tanúskodásra kényszeríteni. (Az eset 1995 márciusában Fajszon történt, a tyúklopási ügyben nyomozó rendőröket később kényszervallatás helyett a bíróság csak foglalkozás körében elkövetett bántalmazásért ítélte pénzbírságra - M. G.) Hogyhogy ezek után először mégis a rendőröket hívta?
PJCS: Az igazság az, hogy azóta kissé változott a felállás. A rendőrkapitány régiségeket gyűjt, én épületbontással foglalkozom. Többször kijött a bontásokhoz egy darab tégláért, szögért, sokat beszélgettünk, személyesen megismertük egymást. 't hívtam, mivel megadta a számát, hogy ha bármikor problémám van, akkor őt keressem.
MN: Próbáltak beírni a vásárlók könyvébe?
PJCS: Az önkormányzatnál telefonon ezt javasolták, de amikor kértük, nem adták oda. Azt mondta az úr, hogy abba ti nem fogtok bele-írni, mert nem vagytok vásárlók. Azért is maradtunk ott a presszóban, hogy a rendőrök beleírják a jegyzőkönyvbe, hogy még a jegyzőkönyv felvételekor, két órával később is üres asztal mellett álltunk.
MN: Volt már korábban, hogy nem szolgálták ki?
PJCS: Nem igazán. Minket is nagyon meglepett. Nem szoktunk abba a presszóba járni, de a városban bárhol, akár a Hotel Kalocsában is szívesen látnak, ami a város legszínvonalasabb helye.
MN: A legtöbb megalázott roma megvonja a vállát és elkullog, ha meg nagy ritkán mégis ügy lesz a dologból, akkor viszont a cigány felperesek nem vagyoni kártérítés címen több százezer forintot szoktak kérni, amit mostanában a bíróságok többnyire meg is ítélnek. Ön viszont nem ezt az utat választotta.
PJCS: Nem akartam pénzt. Emberileg bántott a dolog, főképp azért, mert négy kiskorú gyereket nevelek tisztességre, becsületre. Az évek alatt kialakult rólam egy kép a gyerekeimben, és úgy éreztem, hogy ha ilyen megalázó helyzetben látják az apjukat, az lerombolhatja ezt a képet. Azt akartam, hogy vonják őket felelősségre, de azt nem, hogy nekem pénzt adjanak, mert nekem arra nincs szükségem.
MN: Az Egyenlő Bánásmód Hatóság félmillió forintos bírságot szabott ki a tulajdonosokra.
PJCS: Így van, és a napokban úgy döntöttem, hogy ha a presszó tulajdonosai megfellebbezik a döntést, akkor polgári pert is indítok, nem vagyoni kárért.
MN: Megmagyarázná, hogy miért? Most mondta, hogy nem a pénz volt a fontos.
PJCS: Mert ha nem fellebbeznek, és kifizetik a bírságot, azzal elismerik, hogy hibáztak, én pedig megpróbálom elfelejteni az egészet. De ha ezek után sem akarják vállalni a felelősséget a hibájukért, akkor beperelem őket. A polgári pert pedig ezer százalék, hogy megnyerjük, hiszen bebizonyosodott, hogy megsértették az emberi jogainkat, a kérdés már csak a kártérítés mértéke lesz.
MN: Megmondta nekik ezt?
PJCS: Nem. Akkor a presszóban odajött a pultos lánya is, végignézte, ami történt, és egy szót sem szólt, hogy apu, miért bánsz így ezekkel az emberekkel. A tárgyalás előtt az egyeztetésen is kötötték az ebet a karóhoz, hogy mi hazudunk, és ők ilyet nem csináltak. Amikor aztán Pesten látták, hogy vesztésre áll a dolog, és bebizonyítja a hülye cigány, hogy neki van igaza, akkor kinyomozták a telefonszámom, és több ízben felhívtak, hogy egyezzünk meg, adnak nem tudom hány ezer forintot. Én meg mondtam, hogy erről szó sem lehet, és ne is zaklassanak ilyesmivel.
MN: Miért nem lett volna elég, ha nyilvánosan elnézést kérnek?
PJCS: Maximálisan elég lett volna, ha ezt a kezdet kezdetén teszik, és nem akkor, amikor látják, hogy felelősségre vonhatják őket. Ha nekem a lánya akkor és ott azt mondja, hogy nézd, ne haragudj, elnézést, ideges az öreg valamiért, igyatok a kontómra, akkor ezzel letudtuk volna a dolgot. De nem úgy, hogy akkor lépnek, amikor látják, hogy süllyed a hajó. Egyébként végig az volt a jellemző, hogy jogi csűrcsavarással próbáltak kibújni a dolgok alól.
MN: Mi döntött önök mellett a hatósági vizsgálat során?
PJCS: Volt a presszóban egy tanú, akire emlékeztünk. 'k először tagadták, hogy bárki lett volna még ott, aztán maguk idéztették be. Az öreg azt is mondta, hogy megütöttük, amikor nem adott forró csokit. Csakhogy ha én megütök valakit, akkor nem hívok rendőrt meg önkormányzatot, hanem gyorsan eliszkolok. Meg hát ez egy 65 körüli ember, jóindulattal ötven kiló. A hármunk közül én száz kiló vagyok, az öcsém 125, a sógorom 140, és ők nem ilyen elhízott pacákok, hanem jól megtermett fickók. Ha bármelyikünk megütötte volna, abból komoly problémái lettek volna. Szóval hülyeségeket állítottak, miközben csak annyi történt, hogy beszélgetni szerettünk volna egy melóról, szomjasak voltak a gyerekek, és nem kaptuk meg az üdítőt, mivel romák vagyunk.
MN: Nyilván nem a presszóban volt az első eset, hogy a származása miatt előítéletek érték.
PJCS: A munkáink miatt elég sokat beszélünk banki dolgozókkal vagy a fiókvezetővel, ügyvéddel: olyan emberekkel, akik sokkal iskolázottabbak, mint mi. És nekem az is megalázó, amikor megveregetik a vállamat, hogy te sokkal különb vagy, mint a többi cigány. Nagy fenét, nem vagyok semmivel se különb. Szóval nemcsak az a megkülönböztetés, ha azt mondják, hogy tetves cigány.
MN: Milyen az a kép, amit említett, amilyennek a gyerekei látják önt?
PJCS: A gyerekeim tisztelnek és felnéznek rám, mert nemcsak anyagilag, de erkölcsileg is támogatom őket és szeretjük egymást. Tudják, hogy nem bántunk senkit, nem vesszük el senkiét, odafigyelünk egymásra. Tudják, hogy azért szeretném, ha tanulnának, hogy eredményesek legyenek az életben. Sokat teszünk a családért, és nem fogom tűrni senkitől, hogy ezt a képet lerombolja. Ha nincsenek ott a gyerekek, lehet, hogy nem így intézzük el a dolgot, hanem beverjük az orrát-száját, aztán járhattak volna hozzám a beszélőre. De ott voltak, és visszafogtuk magunkat, hogy megmutassuk nekik, hogy ennek nem ez az elintézési módja. Azért vittem el a 11 éves fiamat Budapestre a tárgyalásra, hogy ha látta, amikor megaláznak, azt is lássa, amikor elégtételt szolgáltatnak.
