Magyar Narancs: Az ön kormánybiztosi kinevezésének roppant fura előzményei voltak. Lezajlott egy szabályos pályázat, eredményt hirdettek, az illetékes miniszter kinevezte az operaház új vezetőjét, aztán pár óra múlva visszavonták a kinevezést, megfosztva Réthelyit jogkörétől. Indoklást azóta sem kaptunk. Az ezek után kinevezett kormánybiztos lehet más, mint politikai komisszár?
Ókovács Szilveszter: Hát kétségkívül láttunk ennél simább kinevezéseket, más kérdés, hogy a miniszter választottját is lekomisszároznák mára, efelől semmi kétségem. Az én lelkiismeretem teljesen tiszta, én a Duna Televíziót vezettem, épp Kanadában voltam, mit sem sejtettem. A mögöttesét ennyi idő után fölösleges is feszegetni, két egyforma verziót amúgy sem hallottam még arról, mi történt. A főigazgató pályázat nélküli kinevezését jogszabályok nem teszik lehetővé, de örülök, hogy kormánybiztosként és nem megbízott igazgatóként tevékenykedem, mert így pluszeszközök vannak a kezemben. Ráadásul a kormánybiztos "műfaja" érzékelteti azt az átmeneti állapotot, amely a háznak, mint egy falat kenyér, úgy kell: ha már krízishelyzetbe jutott, abból ki tudjon lábalni. A problémák valójában az utóbbi hónapoknál sokkalta régebbre nyúlnak vissza. Szinetár Miklós - akinek második ciklusa alatt, 2001 és 2005 közt már dolgoztam itt - mondása, hogy az operaház az egyetlen hely Magyarországon, ahol megmaradt a népköztársaság. Itt még hetvenes-nyolcvanas évekbeli struktúrák merevedtek meg, illetve épülnek le, csak hihetetlen lassúsággal. A létszám 1100 fölött volt tíz éve, most 814 státuszon vannak 860-an. Még bőven van mit tenni.
Fotó: Sióréti Gábor
MN: Ön szerint tehát még mindig túl nagy a ház apparátusa. Ezek szerint elkezdődtek a tömeges elbocsátások?
ÓSZ: Pontosan fogalmazva: az apparátusban minimális mozgástér van még, 10 százaléknál több álláshely elvesztésénél már sérülhetnek az alapműködés elemei. Átszervezni viszont jóval nagyobb arányban is lehetséges, ekkor viszont a bértömegnek itt kell maradnia: így zökkenőmentes és minőségi működést, hatékonyabb és modernebb operaházat kapnánk, amely az Erkel elindítására is képes. Azonban a fenntartó szándéka és a költségvetési soron szereplő szám végső alakja adja majd a kereteket 2012-re. Addig nincs létszámleépítés, csak lobbizás minél jobb feltételekért. Nyugdíjasoktól váltunk meg, de ez egyszerűsített eljárással megoldható, illetve az egy százalékot el nem érő érkezések mellett néhány közös megegyezéses távozás történt, ami a napi rutinhoz tartozik.
MN: A hatékony, költségkímélő operaházi működés módjaként szokás emlegetni az ún. stagione-rendszert, egy-egy előadás szériában játszását. Áttérnek erre a szisztémára a megújulás keretében?
ÓSZ: Valóban, a Győriványi Ráth György első fő-zeneigazgatósága óta létező blokkrendszert, a semi-stagionét stagionévé fejleszthetjük. Ha erre állunk rá, lényegesen kevesebb bontásra van szükség, többet lehet játszani, imitálni tudjuk a projektszerű darab- és szereplőtervezést. Ekkor úgy nézünk ki, mint a moziműsor: heti váltásokkal hozunk mást és mást. Csakhogy ez mégsem ilyen egyszerű. Idén háromtucatnyi program forog az évadban, elvileg ez minden hétre adná magát, pont addig tart a szezon. Viszont nem ekvivalens művekről van szó sem értékben, sem népszerűségben, sem erőforrás-igényben: Parsifalból nem tűzhetünk ki annyit, mint Toscából vagy Rigolettóból. A Diótörőt viszont Mindenszentektől Vízkeresztig nonstop játszhatnánk, miközben ez a strapa még ekkora balett-társulattal is kivitelezhetetlen. Amolyan Scala-módra rövidke szezont pedig nem vállalnék, mert Magyarországon csak ez az egy operára tervezett színház létezik. Az intézmény nemzeti jellege épp abban áll, hogy magát a műfajt kell képviselnie, a klasszikus operák és balettek játszásának letéteményese. Idén mindössze 223 előadást terveztek, ez 15 évvel ezelőtt még közel 500 volt az Erkel előadásaival együtt - van hová visszaépülni, így sem a vidéket, sem a fiatalokat, sem a kispénzűeket nem érjük el.
MN: Nagyon óvatos válaszokat ad. Konkrétan milyen modernizációs lépéseket tervez?
ÓSZ: Tart a költségvetés vitája, addig hiába várjuk a startjelet. Mivel közvetlenül a miniszterelnöknek felelek, nyílik némi mozgástér, és én ezt szeretném kihasználni. Eközben az is világos, hogy ez a pluszlehetőség nem az én személyemnek, hanem a legek színházának, az operaháznak szól. Mi vagyunk a legnagyobbak: a leglátogatottabbak, a legnagyobb zenekarral, balettegyüttessel, a legnagyobb professzionális énekkarral - és így a legdrágábbak is, természetesen. Az esténként játszó nagy csoportos tárakhoz - zene-, ének- és balettkar - nem nagyon szabad nyúlni, kulcsfontosságúak, és az egységük megbontása nagyon veszélyes lenne, ahogy a műszaknak is rutinosnak, összecsiszoltnak kell lennie, itt sem megy a munkaerő-kölcsönzés. Az pedig legenda, hogy az adminisztráció különösebben túlméretezett volna, végtére is ezer feletti alkalmazott és megbízással fellépő művész ügyeit kell intézni. A kiváló minőségű díszleteket, jelmezeket előállító műhelyek vannak még, és azok a szólistáink, akik egyik hónapban énekelnek, a másikban nem, műsortól és döntéstől függően. Nincs spanyolviasz, a nyugati minták is csak itt jeleznek valamilyen költségátcsoportosítási alkalmat - ekkor viszont semmilyen megtakarítgatás nem fér bele. És még ez is csak úgy megy, hogy ha épp a díszlet-jelmez készül, akkor az rendesen meg legyen fizetve szobrásznak, festőnek és varrónőnek is, és ha valaki énekel, többszörösét kaphassa a mai közalkalmazotti szerepdíjnak.
MN: Szóval az ő közalkalmazotti státuszuk megszűnne?
ÓSZ: Latolgatok, vázoltam egy gondolkodási irányt. De másképp is lehet, hisz majd a költségvetési gombhoz kell kabátot szabnunk.
MN: Jó, térjünk rá a már emlegetett szerződésekre, amelyek terén rendet kíván tenni, és kezdjük Christoph von Dohnányival. Győriványi Ráth György szerint azért nem érvényes a szerződése, mert az előzetes megállapodás hiányzott hozzá a Filharmóniai Társaság Zenekara és az operaház közt. Ezzel mi a helyzet?
ÓSZ: Érdekes, amit a volt fő-zeneigazgató úr e tekintetben mond, mert egykori vezetőtársa, Horváth Ádám ugyanakkor benyújtotta kárigényét (ő lett volna az elmaradt Brahms-gyászmise egyik szólistája), tehát úgy tűnik, a másik oldalról nézve a lépésem indokolt. A szerződés természetesen nem Győriványi úr lakására érkezett, rejtély, miért nyilvánított véleményt, hisz egyszerűen nem tudhatta, mi a helyzet. Mivel ráadásul operaházi bérletről van szó - mi fizetjük a karmestert is -, nem értem, mitől ne állna fenn a jogviszony, a koncertek pedig le is mentek. Az, hogy nem tudtunk megállapodni a zenekarral - különben ma is jönnek, nagyon konstruktívak, percek kérdése az egyezség -, épp azért volt, mert oly mértékben tervezte túl az előző vezetés a társaság koncertsorozatát, hogy az Opera költségvetése nem bírja, miközben nincs pénz még fontosabb dolgokat kifizetni. Természetesen véleményszabadság van, amely a károkozásnál korlátos. Dohnányi úr esetében is arról van csak szó, hogy a közpénzekre szeretnék vigyázni.
MN: Győriványi szerződésében benne van, hogy nem kritizálhatja nyilvánosan szerződéses partnere aktuális irányítóját, akár téved, akár igaza van?
ÓSZ: Nem, azt foglalták bele, hogy muszáj nyílt leveleket írnia, benne súlyos és igaztalan vádakkal... Tényleg, mit kellett volna tennem? Hálából átnyújtani egy ajándékcsomagot?
MN: Válaszcikket írni, mondjuk, ha fontos, tisztázni a helyzetet.
ÓSZ: Általános jogelv, hogy a szerződés két fél bizalmi viszonyára épül. Ha az egyik a másikat nyilvánosan kikezdi, ráadásul anélkül, hogy megkereste volna előtte - elmegy a Népszabadsághoz a magát jobboldali szavazóként aposztrofált karmester -, és megjelentet egy levelet, akkor ez nem áll fenn. Aki bedobja az ablakot kővel, nem várhatja el, hogy a károsult a keblére ölelje. Válaszcikk? Az operaház belső vitáinak kiterítése ártalmas: ha egy távoli rokon a családját óriásplakáton kritizálja, nem hinném, hogy bárki felvenné ezt a harcmodort. Én sem tudtam mást tenni, mint hogy a külső szerződéssel nálunk vezénylő Győriványi úrnak megköszönjem a munkáját. Annyira ő sem csodálkozott.
MN: Nem lehetett volna úgy kezelni a dolgot, a pereskedés bejelentését és az ezzel járó presztízsveszteséget megspórolva, hogy ön bejelenti: nemcsak köze nincs Dörner György kinevezéséhez, de nem is ért vele egyet, hogy ön is azt gondolja, helytelen politikai színházat ígérő rasszistákat megbízni kulturális közintézmények vezetésével? Akkor Dohnányinak nem lett volna oka a bojkottra.
ÓSZ: Mi nem a perre megyünk. Tettünk inkább egy ajánlatot Dohnányi úrnak, meghívtuk újra dirigálni. Az lenne a legnagyszerűbb, ha elfogadná, és eljönne. Ha mi ketten, ön és én zavartalanul beszélgethetünk Budapesten, Dohnányi úr is nyugodtan dirigálhatna. És miért kéne nekem bármilyen proklamációval előállnom, miért kéne elhatárolódnom bárkitől, akivel nem vagyok egy platformon? Klubcsapatok botrányainak ügyében sem szólok.
MN: Ez egy színház.
ÓSZ: Igen, valamint mindany-nyian emberek vagyunk. Az operaházat politikai árkokba bevinni mégsem szeretném.
MN: Ez nem politikai kérdés, hanem erkölcsi evidencia.
ÓSZ: Ha evidencia, akkor nekem miért kéne hangsúlyoznom? Hamburgból azt hallom a minap, hogy a magyar operaházban a zsidó művészeket nem engedik fellépni. Elképesztő vád, és önjárni kezdett. Nekem természetesen eszembe sem jut, hogy bárki származását, világnézetét számon tartsam.
MN: Ezt nem is feltételezem, de nem ezt kérdeztem. Nincs az ügyről véleménye?
ÓSZ: Magánvéleményem akkor lesz, amikor nem leszek állami tisztségviselő. Akkor persze senkit sem fog érdekelni, de így van ez. Igyekszem megúszni skizofrénia nélkül, és vigyázni akarok az operaházra.
MN: A lemondott előadások, mondjuk, A Rajna kincse esetében nem keletkezett kára a meghívott fellépőknek? Nekik különben volt szerződésük?
ÓSZ: Kicsit más most a világban a helyzet, mint három éve lett volna. Minden ügynökség érzi a válságot, gyakran elmondják, hogy nehéz kalkulálni, bármikor előfordulhat, hogy a megelőző hónapban még érvényes meghívásról kiderül, hogy még sincs rá pénz. Ez lehetne a szerződésbontás indoka, de itt nem volt szerződés sem.
MN: Furcsa, az előadások meg voltak hirdetve.
ÓSZ: Igen, de hát nem volt szerződés. Horváth Ádámék sem hághatták át a számviteli szabályokat, nem szerződtethettek, míg nem volt fedezet. Mire pedig lett, kiderült, hogy az nem annyi - innentől senkit nem hitegethetek tovább. A legtöbb művészt tudjuk kárpótolni, aki például Wotant játszotta volna, Thomas Mayer baritonista Richard Strauss Arabellájában énekli majd a férfi főszerepet. Ön mit tenne a helyemben, ha találna itt egy - megkötött! - szerződést egy híres karmesterrel, amelynek összege egy ház ára volna?
MN: Lehetne olcsóbban világszínvonalú művészeket hívni? Szőcs Géza világszínvonalú operaházra adott Győriványinak megrendelést, aztán menet közben elvettek a ház költségvetéséből sok százmillió forintot.
ÓSZ: Nem tudok mit tenni, lejjebb kell alkudom a produkció árát, és abban sem vagyok biztos, hogy épp a 2012-es szűk esztendőben szükség van-e erre? Ami a világszínvonalat illeti, a bécsi Staatsoper állami támogatásának alig harmada állt idén a rendelkezésünkre, a mecenatúráról és a szponzorációról, a jegybevétel eltéréséről nem is beszélve.
MN: Mi a helyzet a két világhírű művésszel, Leo Nuccival és Charles Castronovóval, akikről úgy lehetett tudni, hogy énekelnek a Rigolettóban, de nem. Nekik sem volt szerződésük? Mi történt?
ÓSZ: Leo Nuccinak veseproblémái támadtak, kórházba került, Castronovo is megbetegedett. Fel sem merült semmilyen kártalanítás, más külföldi művészek érkeztek a helyükre.
MN: Szerződésük volt?
ÓSZ: Felkérésük biztosan, és nem állt szándékunkban lemondani, ez nem A Rajna kincse esete.
MN: Failoni Donatella, aki művészeti titkárként intézte az ügyet, azt állította egy fórumbejegyzésben, hogy nem volt szerződése Castronovónak, és Nucciét is csak az operaház részéről szignálták.
ÓSZ: Ha valóban ő publikál a neten, rosszul teszi, hisz jelenleg még az operaház fizetett alkalmazottja, aki nincs feljogosítva belső ügyek kommunikálására. Szerintem ez még a Narancsnál sem járja. Egyébként sok ilyen féloldalas szerződésünk van.
MN: Igen, sokszor mondják, de ha már valaki elkezdett dolgozni, miért nem írja alá a munkaszerződését, hogy pénzt is kapjon érte?
ÓSZ: Mondjuk, ha éppen azon gondolkodik, hogy talán lemondja, nem érdeke kötelezettséget vállalni. De Nuccinál nem erről volt szó, meg is lepődtem, amikor a sajtóban sokat sejtetően számoltak be arról, hogy lám, ők sem jöttek el... Keri-Lynn Wilson ügye jó példa, egy hónapot itt volt, gyakorlatilag nulla érdeklődés kísérte, aztán becsapta az ajtót egy meg nem magyarázott indokkal, és rögtön "világhírű karmesterré" vált a sajtóban, és krokodilkönnyeket hullattak utána. Szerintem az operaházat kultúrember nem használja pofozógépnek. Juan Diego Florez vendégszerepléséről például még egy árva kérdés nem jött, mintha valamiért csak botránykeltésben volna érdekelt a sajtó egy része.
MN: De hát a sajtó dolga az, hogy feltárja, mi nem működik és miért, oda kell figyelnie a botrányokra.
ÓSZ: Ez így rettentően féloldalas. Olvassa csak vissza, mennyit foglalkoztak a lapok művészeti kérdésekkel, és mennyit botránykeltéssel.
MN: Jó, akkor vegyük például a Don Giovanni kritikáit. Majdnem az összes lapban tragédiának minősítik a címszerepet alakító Horváth Ádám fellépését, van olyan, aki szerint az a hely, ahol ő énekelheti az operairodalom egyik legnagyobb szerepét, méltatlan az operaház névre. Az, hogy ő maradt ebben a szerepben, amit gyakorlatilag magának osztott ki, valami kompromisszum eredménye?
ÓSZ: Nincs ilyen meggondolás mögötte. Amikor ide kerültem, már próbáltak a korrepetitorok. Megfogadtuk, mert az is a normális, hogy legalább a szezon eleji premierekbe nem nyúlunk bele, még próbákra se lestem be. Az előző adminisztráció munkáját tisztelni kell, unfair lenne mást tenni. A Bereményi Géza által rendezendő Arabella az első darab, amelyet már mi készítettünk elő, mi kértük fel az alkotóit, mi igazítottunk a szereposztásán.
MN: A Wilson-ügyben mi történt?
ÓSZ: Őszintén nem tudom. Én nem kaptam tőle levelet, csak a miniszterelnök, a miniszter, az államtitkár és a sajtó. Meg talán a pápa... Egy hónapot töltött itt, voltak kérései, amelyeket akceptáltunk, a sajtótájékoztatón nagyon megelégedetten szólt. Megkapta a szerződését, de nem írta alá, mert valamelyik bécsi agentúra volt arra hivatott, majd a papírral távozott. Valaki felbiztathatta, a magyar miniszterelnök e-mailjét nem ismerheti ab ovo egy kanadai.
MN: Állítólag egyik reggel valaki mást talált a koncertmester helyén anélkül, hogy erről előre értesítették volna.
ÓSZ: Még a rendezőnek sem írta meg, mi a kifogása. De nem oda Buda, főpróbahéten otthagyni egy produkciót a művelt világban sem divat.
MN: Legalább ezt az intézményesített káoszt a szerződésekkel nem lehetne mérsékelni? Erre nem használhatná fel a kormánybiztosi pozíciójával járó nagyobb mozgásteret? Miért kell mindent felülről jóváhagyatni? Nem önálló költségvetési szerv az operaház?
ÓSZ: Önálló intézmény vagyunk a Nefmi fejezetében - viszont nem vagyunk függetlenek a világtól. Csak gondoljon az euró-forint arány eldőlésére: mi gyakran fizetünk valutával. A legutolsó szerződési tilalmunkat egy maradványtartási rendelet magyarázta, látni akarták az államkincstárnál, indokolt-e minden költés. Ez persze nyűg, mindenkinek magyarázkodnunk kell, miközben mindenki tudja, milyen csónakban evez az ország - aztán csak tudunk fizetni. Most százával írom alá az utalványokat.
MN: Mikor tervezik kiírni a főigazgatói pályázatot? Indul?
ÓSZ: Nagyon korai a kérdés. Estére van úgy, hogy azt sziszegem: soha többet, de reggelre még újjá tudom építeni magamat. Az viszont világos: a pályázati rendszernek kell hogy legyen íve. A gazdasági igazgató posztját pályáztatjuk meg először, még az idén, ahogy ígértem is, aztán jönnek a művészeti vezetők, fő-zeneigazgató, balettigazgató, ezt követően az ügyvezető igazgató. Amikor a strukturális átalakítás végére érünk és megnyílik az Erkel Színház is - ez a tervek szerint 2012 decembere, és addigra már látni kell, milyen forrásokból működik majd -, akkor lehet kiírni a főigazgatói pályázatot, amelynek lesz érvényes eredménye az én megbízatásom letelte előtt. Minden felkért vezetőt addig szerződtettem, amíg én itt vagyok, nem tudom, ez feltűnt-e a sajtónak.
MN: Szóval először válságmenedzserként, majd ügyvezetőként teljesen kitöltené azt a "legfeljebb" két évet, amelyre a megbízatása szól.
ÓSZ: Most úgy látom, hogy amire megbízást kaptam, egyebek mellett az operaház anyagi helyzetének rendezése, működésének átalakítása, ennél rövidebb idő alatt nem megy, az Erkel újranyitása pláne, hisz nem köt könyörgésre hamarabb a beton, előtte meg ott van a közbeszerzés. Ezt én csakis válságmenedzsmentnek tekintem. Olyan is, egyébként.
Szappanopera
2010. szeptember 1.: Réthelyi Miklós miniszteri biztosnak kéri fel Horváth Ádám operaénekest. "Feladata az operaház pénzügyi-gazdasági átvilágítása, és az átalakulás előkészítése".
Október: visszavonják Vass Lajos főigazgató és Szabó Attila gazdasági igazgató megbízását, Horváth Ádám feladatköre értelemszerűen kibővül.
2011. június 1.: Megszületik a főigazgatói pályázat eredménye: Réthelyi Miklós Horváth Ádámot nevezi ki. A KIM még aznap közleményben tájékoztat arról, hogy Horváthot mégsem nevezték ki, csak később várható az ügyben döntés. Tájékoztatásuk szerint az előző napi kormányülésen azzal bízták meg Réthelyit, hogy ne hozzon döntést az ügyben.
Június 3.: Horváth Ádám felajánlja lemondását, amelyet Réthelyi elfogad. Az operaház irányításával átmenetileg Mozsár István ügyvezető igazgatót bízzák meg.
Augusztus 22.: E naptól nevezi ki Orbán Viktor "kovács Szilvesztert a Magyar Állami Operaház kormánybiztosává.
Október: Pénzügyi okokból változást jelentenek be a tervezett műsorrendben, két balett- és egy operabemutató csúszik - tájékoztat "kovács Szilveszter.
Egy héttel Brahms Német rekviemjének tervezett előadásai előtt lemondja budapesti fellépését Christoph von Dohnányi, Dörner György színigazgatói kinevezése ellen tiltakozva. Az operaház közli, hogy a karmester elleni kártérítési per indításának lehetőségét mérlegeli.
November: A Rigoletto bemutatóján végül nem lép fel a két világhírű énekes, Leo Nucci és Charles Castronovo.
A volt fő-zeneigazgató, Győriványi Ráth György cikket jelentet meg a Népszabadságban, melyben azt állítja, kérdéses, volt-e Dohnányinak érvényes szerződése, és egyéb tekintetben is kritizálja "kovács szerinte önkényes működését. "kovács bejelenti: szerződést bont Győriványival.
Napvilágra kerül, hogy a Don Giovanni vezénylésére felkért Keri-Lynn Wilson kanadai karmester a méltatlan munkakörülményekre és az operaház szerinte alkalmatlan vezetésére hivatkozva négy nappal a premier előtt lemondta szereplését.
