Demonstrációt szervez március 8-ra a Magyar Orvosi Kamara

  • narancs.hu
  • 2025. február 5.

Belpol

Az egészségügy helyzetére szeretnék felhívni a figyelmet, a pártpolitikusoktól azt kérik, inkább maradjanak otthon.

Demonstrációt szervez március 8-ra a Magyar Orvosi Kamara a Magyar Orvosok Szakszervezetével – írja a 24.hu.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) február 1-jén indított kampányt, hogy felhívja a figyelmet az egészségügy helyzetére. Álmos Péter MOK-elnök az erről tartott szerdai sajtótájékoztatón azt mondta:

a kampányban 350 plakátot készítettek és helyeztek volna ki közterekre, ám több cég közvetlenül a kampány kezdete előtt visszalépett, így csak 70 plakát kerülhetett ki.

A március 8-ra meghirdetett megmozdulás útvonalát és helyszínét az elnök egyelőre nem árulta el, mivel még zajlik a szervezés. A MOK azt kéri, a pártpolitikusok inkább maradjanak otthon, a másik két egészségügyi kamarának (a gyógyszerészeknek és a szakdolgozóknak) viszont jelezték a kampányt, számukra nyitott a lehetőség az együttműködésre.

Álmos Péter a szerdai sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy három évtizede nincs érdemi reform az egészségügyben, az állam nem megfelelően biztosítja a forrásokat. Eddig a dolgozók vitték a hátukon az egészségügyi rendszert, de mostanra elfogyott az energiájuk. A kamara folyamatosan erőfeszítéseket tett azért, hogy a kormány hallja meg a szakma hangját, „de úgy tűnik, érveink nem igazán érvényesülnek” – fogalmazott Álmos Péter, hozzátéve: a most indult, pártpolitikától független kampány célja az, hogy már az idén plusz forrásokat kapjon az egészségügy a legkritikusabb területeken.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A pribék és áldozatai

Vannak példák a filmtörténetben, amelyeknek kiindulópontja az egykori áldozat jellemzően váratlan, ritkábban tudatos találkozása börtönőrével/kínzójával. Liliana Cavani Az éjszakai portásától Denis Villeneuve Felperzselt földjén át Jonathan Teplitzky A háború démonjai című filmjéig találhatunk néhány (nem olyan sok) példát erre az alaphelyzetre.

Táborlakók

A holokauszt történetének van egy makacsul újratermelődő perspektívája: Auschwitz mindent elnyel, a többi helyszín pedig vagy ennek a gravitációs mezőnek a peremére szorul, vagy egyszerűen kiesik a látómezőből. Szécsényi András Csereláger című könyve nem akar leszámolni ezzel a perspektívával – csendesebben, de határozottabban tesz mást: elmozdítja.

Együttélési problémák

Panaszt tett a szegedi önkormányzati ingatlankezelő cég munkatársára egy ügyvéd, akivel ügyfelei érdekében tárgyalva nem tudott szót érteni. A cég lépett: elbocsátotta az ügyvéd élettársát, aki próbaidőn dolgozott ott. Az eset az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala elé került.

Csak a csönd

Máig nem kárpótolták a Felvidékről kitelepített magyarokat, noha a magyar Alkotmányíróság (AB) már 1996-ban kimondta e helyzet alkotmányellenességét. Az AB akkor a rendezés határidejét 1997-re tűzte ki. A köz­vélemény erről az ügyről jószerivel semmit nem tud.

Tényleg politikai döntések születnek a magyar sajtóperekben?

A Bors különszámának betiltásán azért lepődhettek meg a fideszes politikusok, mert az utóbbi években nem ehhez a bírói gyakorlathoz szoktak. A propaganda­média és a Fidesz lejárató kampányainak védelmében a bíróságok többször is abszurd döntéseket hoztak, ám amikor a miniszterelnök perelt, már más szabályokat alkalmaztak.