Interjú

Dönteni élet és élet között

Hegedűs Zsolt, a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiumának elnöke

Belpol

A kormánymédia hevesen kritizálja a MOK-nak a járvány alatti orvosi munkát segítő etikai ajánlását, pedig az érintettek szerint azt már több helyen alkalmazni kellene. Kásler Miklós miniszter ellentétesnek tartja a hippokratészi esküvel, a MOK viszont úgy véli, nyílt kommunikáció szükséges az igazságosabb betegellátáshoz.

Magyar Narancs: A kormánymédia az etikai kódex ürügyén azt írta, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) „sorsolással döntene emberek életéről”. A vádat a kamara közleményben utasította vissza. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma hónapokig hallgatott a MOK tavaszszal kiadott iránymutatásáról, most viszont Kásler Miklós kimondta, hogy elutasítja az abban leírtakat; vagyis azt, hogy a jobban védhető életet kell előnyben részesíteni az ellátásban. Ön ezek után jelezte: külföldön az egészségügyi minisztériumok készítenek ilyen ajánlásokat. Az ellentét egyre élesebb, a téma egyre aktuálisabb: az egészségügyi rendszer az összeomlás határán teljesít. Miért adtak ki etikai ajánlást, és egyeztettek-e a minisztériummal a témáról?

Hegedűs Zsolt: Már a pandémia első hulláma alatt sorban adták ki a nyugat-európai és tengerentúli munkacsoportok az ajánlásaikat arról, hogyan lehet a lehető legigazságosabban elosztani a véges orvosi erőforrásokat kiemelkedő terhelés idején. A MOK akkor úgy gondolta, kötelessége felkészülni erre a helyzetre akkor is, ha mindenki azt szeretné, hogy ezt az iránymutatást ne kelljen használni. A cél éppen az, hogy minél több emberéletet meg tudjunk menteni, és kisebb legyen az orvosokon a lelki teher. Már akkor voltak olyan időszakok New York-i, olasz, spanyol, svájci kórházakban, amikor a betegek beáramlása nagyobb volt, mint a kapacitás, ezért ezeket az iránymutatásokat, a betegek rangsorolását alkalmazni kellett. A szakma alapvetően pozitívan fogadta az ajánlásunkat, egy-egy kritikus hang volt. A Magyar Nemzet kattintásvadász cikke november végén egyetlen momentumot, az azonos életkilátású betegek közötti sorsolást emelte ki a bioetikusokból, orvosokból, teológusokból, jogászokból és betegszervezetekből álló szakmai csoport által szerkesztett anyagból – miközben a komplex munkából csak ennek az elemnek a kiemelése, aminek a megvalósulására egy a tíz­ezer­hez az esély, önmagában etikátlan. Mi viszont minél több lehetséges kimenetelt akartunk végiggondolni következetesen, és a szakértőink között konszenzus volt abban, hogy ha szakmai alapon már nem lehet eldönteni, melyik betegnek jobbak az életkilátásai, akkor ne az orvosnak kelljen a megérzése alapján dönteni. Ne kelljen senkinek istent játszani! Szerintünk ki kell mondani: van olyan extrém helyzet, amikor megáll a tudomány. Sokan a járvány létét is tagadják, mások viszont azt, hogy a járvány be tudja dönteni az egészségügyi rendszert, és valóban előállhat akár pár óra leforgása alatt egy kórházban az a helyzet, hogy rangsorolni kell a betegek között. Úgy ítéljük meg, hogy épp az nem egyeztethető össze a hippokratészi esküvel, ha a problémát a szőnyeg alá söpörjük, és nem dolgozunk ki ilyen irányelvet és betegbesorolási útmutatót – ezt hívjuk triázsolásnak, mely eljárást egyébként régóta ismernek és alkalmaznak azok az orvosok, akik tömegkatasztrófák vagy háború idején gyógyítanak. A szinte csak elvi szinten létező sorsolásszituációt azért említettük, mert az ajánlásunk más országok protokolljaihoz képest is részletes. Erről lehet vitát folytatni, de nem egy politikai napilap címoldalán félretájékoztatva az olvasókat.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk