Hétfő reggel. Az autóatlasz mindig olyankor tűnik el, amikor szükség lenne rá, ezért a Panoráma útikönyvek 1990-es kiadású Magyarország kötetét veszem le a polcról, hátha tartalmaz egy-két fontos adatot Dudarról, ahová indulni kellene, legalább az legyen benne, hogy Veszprémből hogyan lehet odajutni. Drávaiványi, Drégelypalánk, Duna, Dunaföldvár. Dudarról egy szó sem, marad egy főiskolai jegyzet, Magyarország gazdasági földrajza. Abban persze minden benne van, ott van a keresett település Zirc után jobbra. Lehet, hogy ez az utolsó olyan kiadvány, amiben Dudar még szócikk lehetett, hacsak nem készül a közeljövőben könyv arról, hogyan maradt hoppon 67 500 bányász.
Integráció és huminsav
A dudariak számára a "jó szerencsét!" köszönés mellett két szó létezik: az integráció és a huminsav. Az integrációnak köszönhetik vesztüket, a huminsavban gazdag szén jelenthetné a jövőjüket. Kezdjük a rosszabbikkal.
A bányászat szerkezetváltása során olyan koncepció született 1993-ban, ami a hosszú távon gazdaságosan működtethető bányákat integrálta a szenüket felhasználó erőművekkel. Ez persze az ágazat széteséséhez vezetett, mert csak a nagyobb vagy a felhasználóhoz közeli bányák tudtak az erőművekhez csatlakozni, a többi azóta magánvállalkozásként vagy állami tulajdonú kft-ként próbált talpon maradni. Az egykori Veszprémi Szénbányák vállalatból az ajkai és a balinkai üzem a Bakonyi Hőerőműhöz került, Dudar, Feketevölgy, Lencsehegy és Putnok azóta a függetlenség nemcsak keserű, de fekete kenyerét eszi. 1995-ben ugyan született egy megállapodás a kormány és a Bányászati Dolgozók Szakszervezetének Szövetsége (BDSZSZ) között, amely szerint a hőerőművek az integráción kívüli bányáktól is vásárolnak szenet, ez a megállapodás azonban csak ´98-ig érvényes.
Lássuk a másik bűvszót, a huminsavas szenet. Magyarországon ilyen bányászati termék csak Dudaron van. Ez állati és növényi bomlástermék, ami az évmilliók során biotermékké változott. Ha a huminsavat kivonják a szénből, akkor a gyógyászat, a kozmetika, a mezőgazdaság tudja, szeretné és akarja felhasználni. Előállítása komoly befektetést igényel, a dudariak huminsavas szenét most egy olasz cég vásárolja meg, tonnánkénti ára sokszorosa minden más szén árának.
A Veszprémi Szénbányák dudari bányaüzeme ma a szocreál külsőhöz talán túl elegáns Duszén Kft. nevet viseli. A bányavezetőség épületében a faliújság (Dudar News) már nem kimagasló termelési eredményekről, és akikre büszkék vagyunk kollégákról számol be, a táblán központi helyet foglal el a brit bányászok parlament előtti demonstrációjáról hírt adó újságkivágás. A Dudar News egyébként abszolút up-to-date, hétfőn délután már az aznapi újságok bányabezárásokkal foglalkozó cikkei is kinn voltak a falon. A dudariak is sztrájkoltak néhány hónappal ezelőtt, tüntettek az Országház előtt szeptember 2-án, eredménytelenül. Hacsak nem könyveljük el eredményként azt, hogy Horn Gyula miniszterelnök két nappal később, a bányásznap központi ünnepségén sikerrel fordította a dudariak ellen a társadalmat, amikor kijelentette: "nincs még egy olyan ágazat, amellyel annyit foglalkozna a kormány, mint a bányászat", és nem volt olyan egyezmény a BDSZSZ-szel, amit ők, Horn Gyula, ne teljesítettek volna. Az egyezmény egyébként az integráción kívüliekkel született, aláírója Schalkhammer Antal, az MSZP képviselője, a BDSZSZ elnöke volt.
A bányászok bezárnak
"Az 1991-es, ezerszáz fős állomány valóban magas volt, ezt nem vitatta senki", mondja a dudari bánya hatalmas térképe alatt Boros Dénes, a Duszén Kft. ügyvezetője. Az üzemben ma háromszázan dolgoznak, a bányászok egyik fele még szenet termel, a másik fele már a bezárásra készül. Dudar legnagyobb kapacitása az évtized elején évi 4-500 ezer tonna szénkitermelés volt, ez a mennyiség tavaly már csak a korábbi egyharmada, 150 ezer tonna volt. Ebből - mint integráción kívüli cégtől - a Vértesi Hőerőmű átvett hetvenezer tonnát, de ez Fazakas Szabolcs ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter szerint több mint háromszázmillió forint veszteséget okozott az erőműnek. "Nem a szén, hanem a fejletlen erőművek által előállított villamos energia a drága", állítja Boros Dénes. "Bennünket államilag dotált cseh, ukrán, lengyel importszenekkel versenyeztetnek. De most ezekben az országokban is elkezdik bezárni a bányákat, és akkor ott nemhogy olcsó, nemhogy dotált, de semmilyen szén sem lesz. Dudaron tíz évig befektetés nélkül lehet bányászni, de ha ezt bezárják, akkor soha többet nem lehet itt újra kezdeni a kitermelést, mélyművelésű bányát senki nem fog venni, mert túl nagyok a fenntartás költségei. Mi nem azt várjuk az államtól, hogy befektessen, vagy hogy eltartson bennünket. Csak dolgozzon ki egy olyan tervet, hogy koncesszióba vagy bérbe vehessenek bányákat befektetők, vagy adjon a kormány garanciát."
Garancia, megint csak egy fontos szó - majdhogynem fosztóképző - Dudaron. Garancia, az nincs. A Duszén olasz partnere most évi ezer tonna huminsavas szenet vásárol. Vennének többet is, szerdán érkezett éppen az ügyfél tárgyalni, csakhogy a dudariak nem tudnak semmi biztosat mondani. Az olaszok jelenleg mástól is vásárolnak ebből a huminsavas izéből, de a dudariak ára lenne nekik a legjobb. Meg persze a dudariak csomagolása, ami most éppen nem jó. Normális helyeken a huminsavas szenet gépek csomagolják, Dudaron néhány bányász próbálja valahogy műanyag zsákokba tölteni, több-kevesebb sikerrel, így aztán kénytelen az ügyvezető azokat az olasz fényképeket elővenni a táskájából, amelyeken a kiszakadt zsákokból szóródik a szén kifelé. A huminsavas, ami, mint már mondtuk, akár extraprofitot is hozhatna valakinek. "Körülbelül húszmillióba kerülne egy olyan csomagológép, aminél ilyen hibák nem fordulnának elő, az olaszok vennének is ilyet, de hát nincs a kezünkben semmiféle garancia. Sem arra, hogy tíz év múlva is vehetnek tőlünk huminsavas szenet, sem arra, hogy jövő ilyenkor még itt leszünk", mondja Boros.
Szolidaritás nélkül
A dudariaknak nemcsak a garancia hiányzik, a bányászszolidaritás is. Szeptember másodiki tüntetésükre csak a várpalotai és a mázaszászvári kollégák mentek el, a többi integráción kívüli üzem nem. Õk nyilván abban reménykedtek, hogy ha nem demonstrálnak, nem emelik fel szavukat a kormány ellen, akkor megússzák a bezárást. A dudariakról szóló, múlt heti parlamenti vitában csak Suchman Tamás (MSZP) állt melléjük, aki szerint a bezárásról szóló végső döntés előtt meg kellett volna várni a szenes erőművek privatizációjának befejezését, hátha a Vértesi Hőerőmű új tulajdonosa számít a dudariak szenére. Suchman tartózkodása a szavazásnál nem volt elég, ezért Fazakas Szabolcs miniszter válaszát a Dudart illető interpellációra a parlament elfogadta.
"Tudtam, hogy ez lesz a vége", nézi a Világgazdaság cikkét a lencsehegyi bánya bezárásáról Boros Dénes, "felszalámiztak bennünket. Figyelje meg, kétezer-tízig, egyesével persze, az összes bányát bezárják. Schalkhammer csak a bányákat védi, nem a munkaerőt. A bányászképzés megszűnt, Tatabányán még jövőre végez egy aknászosztály, aztán vége."
Vége. A három műszakban termelő bányából éppen most jön fel a délelőttös csapat. Próbálunk érdeklődni, tudják-e, mi történt azzal az ötszáz emberrel, akiket az elmúlt években építettek le. Talán kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy velünk beszélgessenek, de annyi azért kiderül, hogy a munkaképes leépítetteknek csak egy-két százaléka tudott elhelyezkedni, hogy a többivel mi történt, senki sem tudja. "Eltűntek", mondja az egyik szénporos arcú ember. "A miniszter arra nem volt képes, hogy megnézze, hol van az a Márkus-hegyi bánya, ami szerinte innen húsz kilométerre van, és a bezárás után átvenne innen embereket. Majdnem negyven az a húsz, és nézzen rám. Ha én oda jelentkezem, elküldenek az üzemi orvoshoz, az megvizsgál, és elküld mint alkalmatlant. Még igaza is lehet, mert húsz évet húztam itt le, tönkre van menve a tüdőm, tönkrement mindenem. Amikor idejöttem, kétezer-tízig voltak termelési tervek a falakon. Az elküldött kollégák végkielégítésnek bruttó 172 000 forintot kaptak, mihez tud avval, vagy én mit tudok annyival kezdeni?"
Az aknaépület falán hordozható fémszekrény, benne kampók, rajta kis fémbiléták számokkal. Mint a művezető meséli, egy bányász, ha kijön az öltözőből, hozza a két bilétáját, az egyiket munkakezdéskor akasztja fel a kampóra, a másikat akkor, amikor lemegy a tárnába. "Ez jó arra, hogy tudjuk, ki hol van, a felső sorra felfestett betűk pedig egyszerűsítik a beosztást. Nézze, itt van például az 1037-es. Ez Fritz Péter száma, ez a betű pedig azt jelzi, hogy melyik tárnában dolgozik. Régi bányász ő, öt éve csak ezen a kampón van a bilétája", mutat fekete kezével a táblára a művezető.
Az 1037-nek mi csak a jövőjét sejtjük. Távozásunkkor jó szerencsét kívánunk neki. Félő, hogy ez a legtöbb, amit Dudaron az ember egy bányásznak mondhat.
Pálinkás Szüts Róbert
