Dunai árvíz: Jött, ment

szerző
Linder Bálint
publikálva
2002/34. (08. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Duna magyarországi szakaszán a hétvégén 170 kilométer hosszan volt magasabb a vízállás a valaha mért legmagasabb szintnél. Hivatalos jelentések szerint eddig kétezer embert kellett kitelepíteni. Körülbelül huszonötezren védekeztek a Duna mentén. Szombaton és vasárnap a Dunakanyarban folyt a leghevesebb küzdelem.

ALánchíd és a Margit híd között egymásba érnek az emberek: állványról, kézből, biciklivázról, kőkorlátról, egymás válláról fotózzák a rakpart sodrástól meghajlott közlekedési tábláit. "Az ott nem egy képviselő?" - mutat heherészve egy idős polgár a Parlament előtt elúszó fatuskóra, senki nem nevet vele.

Augusztus első harmada az év legszárazabb periódusa. A szokottnál még

szárazabb és melegebb hónapot jósolt

távlati előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat; mentségére szóljon, hogy a Duna vízgyűjtő területe - a bajor és osztrák hegyvidék - felett (is) kialakult időjárási skandalumot, ami végső soron az árvizekért is felelős, senki sem láthatta előre.

A Margit-szigetet a lezárás előtti napon kétszáz katona és száz civil bástyázta körül homokzsákokkal, jó fél méter magasan. A Csatornázási Művek árvízvédelmi alakulatának egyik vezetője a pihenő során példátlan gyógypedagógiai kvalitásokat csillogtat: háromszor is megpróbálja megértetni a tudósítóval és az odagyűlt lakosokkal, hogy ha Pozsonyban 850 cm a víz, akkor nálunk mennyi. "Épphogy nyaldosni fogja a zsákokat" - bizakodik egy másik szakember, aki szerint százévenként van nyolc métert meghaladó áradás. Épp ezért, mondja fennhangon, dicséret illeti eleinket, hogy a város védműveit is ilyen magassághoz méretezték, sőt ráhagytak egy százharminc centis biztonsági többletet. "Ezzel Budapest Európa egyik legjobban védett városa." Ettől mindenki megnyugszik és megy tovább. A Hajógyári- sziget K-hídja már szügyig vízben, a nagyszínpad térségében összecsapnak a hullámok.

"budán

a tízezer lakosú Római lakótelepen laza menetoszlopban áramlanak az emberek a partra; Észak-Budapest hullámtérbe épített üdülő-, vízisport- és vigalmi negyede vízben cuppog. A szokásos szombat esti bacchanália felé vezető utcában már félúton a folyó, itt lakótelepi közös képviselők aggódnak karéjban. Mindenki latolgat, a látottakat összehasonlítja tavaszi, tíz évvel ezelőtti élményeivel, és felmenői beszámolóival. A hotelek nagyon ráfaragtak: augusztus 20. és a Forma-1 miatt máskor nagyot húztak ilyentájt.

Sok helyen szalaggal, rendőrposzttal "választják le" azokat, akik nem dolgozni érkeztek a helyszínre. "A katasztrófaturizmus kifejezés már a rendőrségi jelentésekben is szerepel, a rendőrség tartalékerőket mozgósított, hogy a védelmi munkákat végző embereket a bámészkodók ne akadályozzák" - nyilatkozta a Narancsnak Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi főigazgatóság szóvivője.

A Királyok útján fél sávban méter magas homokúttal támogatják a gátat, amelynek túloldalát már belakta a víz. E területre csak saját kockázatra lehet építkezni, mégis évről évre szép számmal akadnak, akik a víztől öt méterre - építési engedély nélkül - raknak fészket, vagy építenek házat eladásra. Az önkormányzatok csak az árteret lezáró gátakon belül kötelesek nagy erőkkel védekezni, a hullámtérnek elvileg a Duna a hivatalos haszonélvezője. A gátakon kívüli ingatlanok még sincsenek magukra hagyva, a bent lakóknak homokot, zsákot, embert biztosítanak a védekezéshez; akinek van lehetősége, mentheti a tulajdonát, és persze ha kell, mindenkit kimenekítenek. A környék legnagyobb magánjellegű homokfelhasználója a Római Teniszakadémia. Szombaton még jól állt a szénájuk: a saját erőből felépített bitang erős gátat azonban ravaszul megkerülte a víz. Az itt güriző, elnyűtt brigád egyik tagja szerint most látszik csak, hogy az ember mennyire tönkretette a bolygót, mire kollégája felhívja a figyelmét, hogy Egyiptomban is minden évben kiöntött, aztán mégis jó lett. Amikor a vitában a középkorhoz érnek, elköszönök.

A Római-part védelmi központjában pörögnek az emberek és a markolók, böhöm teherautók ontják a homokot, nincs pauza. "Sok a bámészkodó, csak akadályoznak" - ráz kezet sóhajtva az ügyeletes polgárivédelmis. "A lakosság a Királyok útjánál tömegesen jelentkezett, eleget téve a rendőrségi hangosbeszélőn közzétett felhívásnak" - olvas fel az eseménynaplóból, és aztán tényleg dőlnek az önkéntesek, csak munkahelyszínt kell találni nekik. A közeli kocsma előtt gubbasztókat egy helybéli roma vállalkozó szeretné óránként ezer forintért bevonni a nagy közös homokozásba, előre fizetne, de senki sem mozdul. "Mocskos cigány" - mondja egyikük, amikor a férfi már továbbállt.

A Rómain a védekezés kezdetétől szombatig 2250 köbméter homokot és 200 köbméter agyagot dolgoztak a védművekbe. Békásmegyeren az utcákon több helyen visszaduzzad a csatornák vize. Sokan féltik az ivóvizet, a Vízművek tájékoztatása szerint alaptalanul. A fővárosban és az agglomerációs településeken szennyeződéstől, fertőzéstől a hatóság szerint nem kell tartani, mert a vízmű biztosítani tudja a megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvizet; az ÁNTSZ-szel együttműködve folyamatosan végeznek biológiai és mikrobiológiai vizsgálatokat. A víz alá került kutakból is folyamatosan vesznek mintát, ezek a vizsgálatok sem mutatnak rendellenességet. A víz klórtartalmát rövid tanakodás után a literenkénti 0,2 milligrammról azért 0,6-re emelték, ez állítólag nem érzékelhető.

Szentendrén

a Duna közeli utcákban intenzív zsákolás folyik, több házat nyakig védőfóliába bugyolálnak. Aki megtette, amit lehetett, a kertben sörözve várja a sorsát. A házak első sora már elesett, innen többeket kiköltöztettek. A Kaszinó szenved, a part menti teniszpályák salakja a múlté; a védekező szervek erre a szakaszra összpontosítják a legtöbb homokot és muszklit. A Dunába futó Bükkös patak megnőtt; a zsilipjére már évek óta nem néz gátőr, éppen önkéntes búvárok próbálnak életet lehelni az elmagányosodott szerkezetbe. "Egész éjszaka kint voltunk, de sajnos a patkányok is itt virrasztottak" - meséli egy megrettent asszony, aki szeretné, ha a város gátőröket importálna az ország szakemberben bővelkedő területeiről.

A korzó túloldalán a víz két méterrel magasodik a part menti boltok, éttermek fölé, de minden száraz. A vízparti negyedben ingóságokkal megrakott ladikok és a kenuk imbolyognak. "Akinek van esze, úgyis megy magától" - vélekedik egy rendőr a kiköltöztetésre való hatósági figyelmeztetés hatékonyságáról. A katonai teherautók a hurcolkodókat kérésre áttelepítik rokonaikhoz vagy Csobánkára, a katonai táborba - ezzel a lehetőséggel azonban nem sokan élnek. Ha lehet, inkább közel maradnának házaikhoz; többen szomszédaik vendégszeretetét veszik igénybe. "Itt már a nagyszüleinkkel együtt tizenöten lakunk - mutat az elárasztott negyeddel szemközti oldal egyik házára egy fiatal nő. - Nem merünk semmit itt hagyni, éjszaka ketten bemásztak a házunkba, szerencsére apám ott aludt. A rendőrök, úgy látszik, nem vigyáznak semmire."

"A kitelepítés folytán elhagyott ingatlanokat a rendőrség és a polgári védelem őrzi, ezekre az úgynevezett zárt területekre nem is engednek be másokat" - nyilatkozta lapunknak a katasztrófavédelmi szóvivő, aki hozzátette: a kitelepítésekről lehetőség szerint minél előbb értesítik a lakosságot, hogy kellő időben felkészülhessenek. Ahol viszont a lakosság önként hagyja el lakhelyét, ott a rendőrség nem mindig tud figyelni a hátrahagyott javakra.

Papszigetet már átmosta a Duna, a hídból néhány deszka látszik ki. A kempingben öt család a lábakon álló házakban bekkeli ki az árvizet; csónakon jönnek ki kajáért.

Észak felé haladva

látszik, hogy a Duna magát a 11-es főutat akarja. Az éttermeket a személyzet és a törzsvendégek együtt rakják körül zsákokkal, a mélyebben fekvő, kisebb ipari telkek viszont menthetetlenek. Tahiban víz alá került a trafóállomás, így elektromos áram nélkül maradt mintegy 30 lakás, és nem működik a szennyvízátemelő berendezés sem; megtörténhet, hogy a település utcáit ellepi a szennyvíz. Húsz-harminc lakás részben víz alá került, de komoly veszély egyelőre nem fenyeget.

Dunabogdány előtt hatalmas napraforgómezők áznak és konyulnak, éppen hogy nem önti el az utat a víz. Péntek óta ötvenezer homokzsákkal erősítették meg a gátakat. Délutánra így is több helyen szivárogni kezdett, a víz kifolyt a 11-es útra. A faluban a Dunához közel álló házak kertjében van a folyó; az áramot kikapcsolták, a víz kóstolgatja Dunabogdány egyik apró műemlék kápolnáját is, a kegytárgyakat kimenekítették.

Minden generáció pakol. "Nem kell ide segítség, a falu úgy összefogott, még a vén csontok, mint én is, csinálunk valamit" - bólogat egy idős lakos, aki fáradhatatlanul igazgatja a kisteherautókon, motorokon, kerékpárokon cikázó embereket, hogy hol kell legjobban a segítség. Két esküvő, egy temetés elmaradt a hétvégén, a kenyeret a polgármesteri hivatal udvarán árulták, a pékség úszott.

A Szentendrei-sziget jobb felét bünteti a Duna: szombat délután öt órától már csak helikopterrel lehet megközelíteni. Egy vadász épp az ott élő vadak sorsát latolgatja: szerinte az apróvadak már csak Noé bárkájában reménykedhetnek, míg az őzek, vaddisznók egy részének van esélye a dombokra menekülni; menteni lehetetlen, az állatok félnek a csónakoktól. A szigeten főleg mezőgazdasági terület lett a víz martaléka. Embereket még a gátszakadás színterén, Szigetmonostoron sem kellett kitelepíteni. Kisoroszinál "találkozott" a megáradt Duna két ága, teljesen körbefolyták a falut, amit így csak hajóval lehetett megközelíteni.

Visegrádra a főúton már csak biciklivel engednek. A város két vége között mindenütt emberek hajladoznak, a Duna a házakkal egy szinten, csak a szerda óta varázsolt védvonal tartja vissza. Fürtökben lógnak a száguldozó teherautókon, "nem találsz embert, aki a házában kuksolna" - magyarázza lapáttal a kezében egy 13 éves fiú.

"Mindenkit tájékoztattunk, mindenki tudja, hogy mi várható. Elsősorban a vagyon van veszélyben, több mint száz lakóház, több szálloda, éttermek, üzletek. A királyi palotát féltjük. Megvan a kitelepítési terv, megvan a szállásférőhely, de kevés a szállítókapacitás, a homok, az ember" - nyilatkozta még a katonaság megérkezte előtt Hadházy Sándor polgármester, aki vízépítő mérnökként személyesen irányítja a védekezést. A pénteken életbe léptetett kormányhatározat értelmében az árvízi veszélyhelyzetben az önkormányzat vezetője a helyi védekezés felelős irányítója, szinte teljhatalommal bír: utakat zárathat le, közhasznú munkára foghat embereket, kijárási és szesztilalmat rendelhet el. ´ a helyi védelmi bizottság elnöke; a testületben valamennyi érintett szerv (az ÁNTSZ, a vízügy, a rendőrség, a tűzoltóság, az útkezelő stb.) képviselője részt vesz, de a végső szó elvileg a polgármesteré.

A központi stratégiát a Belügyminisztérium alá tartozó koordinációs bizottság tervezi, ennek elnöke a miniszter. A védekezés szakmai irányítását a Környezetvédelmi Minisztériumhoz tartozó vízügyi szakemberek szervezik, ők mondják meg, hova és mennyi zsákot érdemes pakolni. A katasztrófavédelem a tűzoltósággal karöltve a lakosság biztonságáért dolgozik, kitelepítési tervet készít, és végrehajt. A polgári védelem a munkák folyamatosságához biztosít (helyi vállalkozókat felkutatva) minden lehetséges eszközt. Rajtuk kívül civil szervezetek - például a takarót, enni- és innivalót biztosító Máltai Szeretetszolgálat - és magánszemélyek vettek részt a védekezésben.

Visegrád után már sehogyan sem lehet továbbmenni a parton, mert azt elzabrálta a víz. Már csak néhány nap, és újra minden a régi.

Linder Bálint

Mecsér

"Most vedd, most vedd, kurva jó!" - üvölti lelkesen a riporter az operatőrnek, aki épp a boltost akadályozza abban, hogy a lezárt hídon a vállán áthozza a kenyeret. (A kenyereskocsi már nem tud bejönni a faluba.) Mecsér az árvíz első napján a főhírek közé került, így aztán a vízen túl - nesze sánta, itt egy púp! - ellepte az újságírók és a turisták siserehada is.

A Blikk hamarosan arról tudósít, hogy a bunkó osztrákok, nem elég, hogy felvásárolják a fél falut, a tornácon ülve vigadoznak, és nézik, ahogy a helyiek izzadnak a gáton, az ő gátjukon is. A kis színes szépséghibája, hogy a tornácon vigadók is magyar állampolgárok, csak a kocsijuk rendszáma osztrák. A hír pandanja egyébként a minap Salzburgban is felbukkant: ott az terjedt el, hogy magyarok fosztogatják az elhagyott házakat - nyilván a salzburgi ünnepi játékok szedett-vedett magyar közönségére gondolt az előítélet-mentes rémhírterjesztő.

Egy kocsiból újabb stáb pattan ki. Nem bíznak semmit a véletlenre: saját csinibaba statisztájuk ragadja meg a homokzsákot (azt nem hoztak), felvétel indul. Elejti. Felveszik, összecsomagolnak, mennek tovább.

A tetőzés előtti napon felröppen a hír (állítólag a televízió és a rádió is bemondta, de én, bevallom, nem hallottam), hogy Mecsért evakuálni fogják. A falu idősebb lakóit elönti a szorongás, a falut a katasztrófaturisták. Idegen autók árasztják el a falu központját és a lezárt híd előtti utat, csattognak a fényképezőgépek, surrognak a videokamerák: magyar, osztrák, német turisták pózolnak a gátakon. Akkora tumultust okoznak, hogy a traktorok és az erőgépek alig tudnak mozogni - aztán "hatóságilag" elhajtják őket a búsba. Hál´ istennek, az abdai bazárosok nem láttak akkora fantáziát a bajban, hogy mozgó kertitörpe- és kosárárustandot állítsanak fel a hídnál. A falusi közösség ethoszáról ezzel kapcsolatban csak annyit mondhatok, hogy ezen a héten egyszer sem jelent meg a helyi vállalkozó által üzemeltetett fagylaltoskocsi, mely a szokásos csendes strandidőben vidáman csilingeli körbe a falut. A helyi vendéglátósok ételt, italt és kávét hordtak a gáton dolgozóknak.

Még Áder János is besétált a híd közepére - másnap ezt már nem úszta volna meg száraz lábbal -, és váltott néhány jó szót a helyi vezetőkkel és a vízügyesekkel. "´ a mi képviselőnk", magyarázta egyik itteni jó ismerősünk, "illetve hát, hogy is mondjam, tulajdonképpen mi vagyunk érte", hunyorog ránk maliciózusan. "Vagy rakja ő is a zsákokat, mint az Orbán a Tiszánál, vagy mit teszi-veszi itt magát, húzzon el a francba" - dünnyögik mások.

Bemondja a tévé, hogy Mecséren már ötven katona is dolgozik. Senki nem látott egyet sem. Jóhiszeműen arra gondolunk, hogy a férfiak terepszínű nadrágját, régi katonazubbonyát nézhette katonaruhának a felületes hírvivő. Mecséren mindvégig a helyiek és a szomszédos községek "önkéntes brigádjai" küzdöttek az árvíz ellen. S noha semmi gyakorlattal nem rendelkeztek - utoljára ´54-ben volt erre a mostaninál kisebb, de pusztítóbb áradás -, sikerült megfékezniük a vizet. Korrektek voltak a vízügyi szakember számításai, profik a munkát irányító helyi kőművesek, és elég erősek a megépített gátak. A kisebb pillanatnyi káoszokat - nincs homok, van zsák, van homok, nincs zsák, van homok, van zsák, nincs zetor stb. - feledtesse, hogy munkás általában túl sok volt.

Helikopter köröz a falu fölött, többeket kifejezetten bosszant. Meglehet, a Vodafone-előfizetők száma mostanában nemigen fog szaporodni a Szigetközben, itt úgy tudják, ez a cég készítteti a híradókban lejátszott légi felvételeket, magát reklámozandó. A kukkolás és a helyiek aggódó bámészkodása között éles határt húz most a falu: nyugtatják, vigasztalják, biztatják egymást, a nehezen mozgókat, az egyedül élőket, a "kisöregeket" és a betegeket pedig rendszeresen felkeresik, nincs-e valami bajuk.

Hátborzongató lehet nézni az összetartozást a vészben - ennél csak megélni hátborzongatóbb. Rakni a zsákot (én nem raktam, bár szerettem volna, de hál´ istennek, túl sokan voltunk), aztán állni a parton és várni a vizet napokon át. Ami jön. Nézni a mércét, hogy még 80, még 30, még 10 centi, aztán bejön a házba. Azzal feküdni, hogy mindjárt itt lesz.

És aztán azzal kelni, hogy hajnalban, az áradó Duna aranyszínű vizén egy uszadékfán békésen üldögél egymás mellett egy vadkacsa, egy béka, egy pocok és egy egér; az első kettő csak relaxál, a másik kettőnek viszont a fa: Noé bárkája.

Kovács Éva

szerző
Linder Bálint
publikálva
2002/34. (08. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra