Durván megtévesztő: alig hihető, de ezek a fiatalok nincsenek eltűnve

  • Nagy Gergely Miklós
  • 2017. június 14.

Belpol

Simán megtaláltuk őket, és eléggé ki vannak akadva, hogy mire használták a fotójukat.

Eléggé meglepődtünk, amikor rákerestünk nemrég Márkra a Facebookon. A fiú a jól ismert tejesdobozkampány egyik szereplője jelenleg.

false

 

Amikor ráírtunk a Facebookon, viszonylag gyorsan válaszolt, és elmondta: egyáltalán nem érti, mit keres fotója a tejesdobozokon. Márk megengedte, hogy felhasználjuk a fotóját, hogy megmutassuk, tényleg ő az. (Sőt, májusban maga Márk posztolta ki ezt a tévedést a saját Fb-oldalára, ismerősei nem győztek csodálkozni.)

false

Márkkal amúgy találkoztunk is, ott készült róla Németh Dániel fotója:

false

Nem elszigetelt jelenségről beszélünk. Négy fiatal fotója fut jelenleg a dobozokon, de Márkon kívül Bálint és Klaudia sincs eltűnve. Hogy velük mi a helyzet, azt elolvashatja a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban.

false

Találkoztam az ismert műsorvezetővel (Tv2, ATV), azaz Kárász Róberttel is, aki az eltűnt gyerekekről szóló kampányt szervezi lassan már hetedik éve. Külön cége is van ehhez, amivel elég komoly közpénzeket tud megmozdítani. (A bal oldali képen a másik, cikkünk írásakor még forgalomban lévő tejesdoboz fényképe.)

A pontos számokról és pénzügyi támogatásokról, Kárász Róbert reakciójáról, a jogi háttérről és jogászi véleményről, valamint a rendőrségi adatbázis elég fura helyzetéről, az általunk „megtalált” fiatalok élettörténeteiről, illetve a meglehetősen abszurd történet magyarázatáról a frissen megjelent Magyar Narancsban olvashat.

Frissítés: A GAP Média Korlátolt Felelősségű Társaság, valamint Kárász Róbert az alábbiak közlésére kérte a Szerkesztőséget:
A Kárász Róbert ötlete alapján indult és a GAP Média Korlátolt Felelősségű Társaság által szervezett tejesdoboz kampányban – mindenkor a hatályos jogszabályoknak megfelelően – kizárólag, így a cikkben ismertetett esetekben is olyan gyermekek adatai és fényképei kerültek felhasználásra, akik a police.hu oldalon közzétett, közérdekből nyilvános adatok tanúsága szerint eltűntként vagy körözött személyként vagy eltűntként és körözöttként kerültek feltüntetésre. A GAP Média Korlátolt Felelősségű Társaság részére idén nem került kifizetésre a Fővárosi Önkormányzattól 2 millió forint, valamint a Szerencsejáték Zrt-től sem került 10 millió forint kifizetésre, az összegek kifizetése feltételek teljesülésétől függ. A GAP Média Korlátolt Felelősségű Társaságnak a cikkben megjelölt bevételei, illetve (az elmúlt évben hozzávetőleg 5 millió forint) adózott eredménye nem kizárólag az Ezer Lámpás Éjszaka kezdeményezéssel összefüggésben, illetve a tejesdoboz kampányból származik, figyelemmel arra, hogy a cég – melyet Kárász Róbert nem az eltűnt gyermekek kampányára alapított – egyéb, többnyire kommunikációs tevékenységet is végez.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."