606 milliárd forintból hatszáz kilométer új autópályán furikázhatnánk, sőt még egyötödnyi magyarosch olimpiát is rendezhetnénk. A Fidesz és az MSZP ekkora
pluszösszeget fordítana az egészségügyre a következő négy évben; ebben legalább megegyezik a két párt programja. Tenni lenne mit: az egészségügyben a kilencvenes évek eleje óta elmaradtak az érdemi reformok, a gyógyítás körülményei
nagymértékben romlottak. A rendszer átalakításához szakértők szerint
szükség van a magántőkére is; előfordulhat tehát, hogy néhány év múlva
a most még állami kézben lévő kórházak privatizált osztályain kezeltethetjük betegségeinket."Sajnálom, hogy kampánytéma lett az egészségügy, ez a kérdés ugyanis felelős, négy évnél hosszabb távú előre gondolkodást igényel a politikusoktól, erre pedig a rendszerváltozás óta nem volt példa. Egy reform beindítása azért is nehézkes, mert csak 10-15 év után érezni a hatásait, ehhez pedig államférfiúi bölcsesség kell" - mondta a Narancsnak egy, az egészségügy problémáit jól ismerő orvos-politikus, aki a választásokig nem is akar névvel nyilatkozni.
Az ő tartózkodása is jelzi, hogy az egészségügy
a kampány egyik legérzékenyebb
témája, amelyben nehéz jót mondani. Minden politikus érzi: valamit ígérnie kell, mielőtt a kórházak és a rendelők a betegek fejére omlanak. Az egészségügyről szóló hírek még a kormány píárosain is kifognak: a tényeket nehéz jól kommunikálni. Az igazi reformok beindítása pedig egyre késik: Mikola István egészségügyi miniszter is azt nyilatkozta, hogy az idősebb, magas beosztásban dolgozó orvosok nem érdekeltek a reformok megvalósításában, mert az átalakulások veszélyeztetnék már megszerzett pozícióikat. Mindeközben bajosan érvényesül az az alkotmányban lefektetett elv, hogy a társadalom kis és nagy jövedelmű rétegei azonos ellátásban részesüljenek, hiszen működik a hálapénzrendszer. "Mára az a képzet alakult ki a betegekben, hogy ha nem adnak hálapénzt az ellátásért, akkor nem kapnak megfelelő gondozást" - mondta Cser Ágnes, az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke.
Az egészségügy mégis a kampány egyik központi témája lett. A kormány első két és fél évét tétovaság jellemezte e téren; Gógl Árpád miniszter gyenge érdekérvényesítőnek bizonyult, pedig a 1998-as választások előtt az ő érdeme volt, hogy az orvosok többsége a Fidesz mellé állt. Gógl ellenállt az ős-fideszes Selmeczi Gabriella és Frajna Imre kísérleteinek a többelemes biztosítórendszer bevezetésére. A konfliktus aztán megoldódott: előbb az emlékezetes Lockheed-lobbilevél elsodorta Selmeczit, majd 2000 végén menesztették Góglt is, és a miniszteri széket Mikola István foglalta el.
Az új miniszter - a maga rámenős stílusával - keresztülverte elképzeléseit a kormányon és a szakmán. Kezdetben csak hangulatjavító intézkedésekre futotta, például ingyenessé tette a fogmegtartó kezeléseket. A miniszter számára a legnagyobb jelentőségű döntés az volt, amikor az Országos Egészségügyi Pénztár (OEP) pénzalapját a tárcához rendelték. Ezzel az intézkedéssel a minisztérium évi 1000 milliárd forint elosztásáról rendelkezhet parlamenti ellenőrzés nélkül. Mikola széke többször megingott, de stabilizálódott a helyzete, amikor tavaly év végén a parlament elfogadta a kórháztörvényt, a miniszter reformelképzeléseinek első elemét. Ez a törvény lehetővé teszi, hogy kórházak közhasznú társasággá alakuljanak - ha majd megszületnek a törvény végrehajtását szabályozó rendeletek is. Ez az átalakulás alapjában nem rendezi át a tulajdonviszonyokat, legfeljebb arról van szó, hogy a tulajdonos önkormányzat vagy állam az egészségügyi intézményét nem csak költségvetési szervként, hanem gazdasági társasági formában is működtetheti.
Jócskán maradtak azonban megoldatlan problémák. Az egészségügyben dolgozók
bérproblémája továbbra is rendezetlen
2001-ben a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint egy szakorvos nettó 61 000 forintot vitt haza, míg egy ápoló nettó 42 000 forintot. A béreken a legegyszerűbb spórolni, hiszen a kórházi berendezésekért, gyógyszerekért a világpiaci árat kell megfizetni. A paraszolvencia a közhiedelemmel ellentétben csak az orvosok egy részének a fizetését egészíti ki.
"Úgy gondolom, hogy a főorvosok havi nettó négy-ötszázezer forintos fizetése esetén törvényben lehetne tiltani a paraszolvenciát. Miért nem teszünk összehasonlítást a pénzügyi szektor középszintű vezetőivel nemcsak a felelősség, hanem a munkajövedelem tekintetében is?" - mondta Cser Ágnes. A másik megoldásra váró probléma az eszközamortizáció, ami azt jelenti, hogy bár az OEP fizet a kórházi berendezések (például röntgengép) használatáért, de e támogatásba nem építi bele azt a pluszösszeget, amiből a kórházak később új eszközt tudnak vásárolni az elhasználódott régi helyett.
"Mindeközben az egészségügy körül mindenki iszonyúan jól él" - mondta egy, a kormány egészségügyi politikáját közelről ismerő szakértő. Erre egy példát is említett: a komputertomográfok (CT) jó része magánkézben van, és az OEP minden használatért fizet. "Ma a CT-vizsgálatok kilencven százaléka negatív, ezért sok esetben megkérdőjelezhető, hogy indokolt-e a használat. Az egészségügyet a községi közös legelőhöz hasonlítanám: amíg egy fűszál nő rajta, addig ki is hajtják rá a tehenet" - fogalmazott a szakértő. Tény, hogy a magánkézbe adott laboratóriumok, műveseközpontok nyereségesen működtethetők.
Az elmaradt eredményeket pótlandó a kormány februárban bejelentette, hogy a következő négy évben 606,8 milliárd forint pluszpénzzel kíván javítani az egészségügy állapotán. Az MSZP sem maradt le az ígérgetésben: ők évente 150 milliárd többletpénzt fordítanának ugyanerre a célra. Az összeg egyébként különösen annak fényében nem tűnik oly´ egetrengetően nagynak, hogy az OEP évente (!) ezermilliárddal finanszírozza az egészségügyet. Ráadásul a 606 milliárdot négy év alatt költenék el, így az infláció tovább csökkenti az összeg értékét. A Fidesz a bérek emelésére fordítaná a beígért 600 milliárdnak több mint felét. Egy lapunk birtokába került miniszteri levélből azonban kiderül: még nincs elképzelés arról, hogy ezt a pénzt hogyan osztanák el az orvosok, ápolók és a gazdasági-műszaki ellátásban dolgozók között. Többszöri megkeresésünkre sem válaszolt az Egészségügyi Minisztérium arra a kérdésre, hogy az ígért összeg fennmaradó részét mire és milyen ütemben költenék el.
Mikola bejelentette: a reform csak azután indulhat meg, ha bevezették a minőségbiztosítási rendszert, azaz meghatározták, hogy melyik kórháznak milyen feladatokat kell ellátnia, és ehhez milyen eszközökre van szüksége. A kisebb kórházaknak elsősorban a járó betegek és a krónikus betegek ellátásában lesz szerepe, náluk az OEP nem finanszíroz majd drága vizsgálatokat; ezeket a kijelölt központi intézményekben végzik el. Ez egyes hozzáértők szerint a kisebb kórházak leépüléséhez vezet, a már említett szakértő azonban elkerülhetetlennek tartja e lépést, mivel "nincs olyan ellátási rendszer a világon, amely minden kórházban minden vizsgálatot finanszírozni tudna, így szükség van az ésszerűsítésre". Felmerül a kérdés: ki és mi alapján határozza meg, hogy melyek lesznek a kivételezett, így nagyobb támogatást élvező gyógyintézmények.
A kórháztörvény az első jele annak, hogy a közeljövőben
elkerülhetetlen a kórházak
teljes privatizációja
Kökény Mihály (MSZP), a parlament egészségügyi bizottságának elnöke szerint a piaci körülményekhez a kórházaknak is alkalmazkodniuk kell. "A privatizáció sem nem eretnekség, sem nem csodaszer" - reagált Kökény azokra a véleményekre, amelyek szerint a kórházmagánosítás az állami vagyon elherdálásával egyenértékű. Ezt a véleményt képviseli többek között Cser Ágnes is, aki nem érti, hogy ha nyereséges lehet egy majdani befektető számára az egészségügy, akkor miért nem az állam termel belőle profitot. "Annak a kormánynak, amely a magántőke érdekeit a közérdek elé helyezi, nyilvánvaló lépése, hogy lerohaszsza az egészségügyet az >>olcsóMás forrásaink azonban nem kárhoztatják a tervezett privatizációt. Baráth Lajos, a Szegedi Kórház gazdasági igazgatója elmondta: elsősorban a kórházaknak van szükségük magánpénzre, míg a háziorvosi és a járóbeteg-ellátás privatizációja vitatható. Szerinte a magánkézbe adás nem jelenti a pénz eltüntetését, ha a kórházakban alapított gazdasági társaságokban tulajdoni részt biztosítanak a dolgozóknak, és így az egészségügyben marad a nyereség. Annyi biztos: bárki kerül is a választások után hatalomra, a kórházak privatizációja olyan kérdés lesz, amiben egyetértenek majd a parlamenti erők.
Más szakértők is úgy gondolják, hogy állami ellenőrzés nélkül nem lehet piaci viszonyokat teremteni az egészségügyben, hiszen olyan betegségeket is kezelni kell, melyek "ráfizetésesek": sokba kerülnek, vagy kevés pénz jár értük az OEP-től. Például az intenzív osztályok fenntartása rengeteg pénzt emészt fel, ezért egy-egy tulajdonos esetleg a leépítésükre törekedhet. "A piaci körülmények között megeshet, hogy a problémás, sok pénzbe kerülő betegeket másik kórházba irányítják, de ez manapság is gyakran előfordul. Ha piaci verseny van, egy kórház a jó híre érdekében nem teheti meg, hogy ne lásson el egy nehéz esetet, mert akkor legközelebb nem oda fekszik be a beteg, és ez bevételkiesést eredményezhet - mondta a kormány tevékenységét közelről ismerő forrásunk. - Badarság lenne azt hinni, hogy sorban állnak majd a befektetők a kórházak kapujában, az egészségügy ugyanis a befektetők számára olyan, mint a szállodaipar: a nagy összegű befektetés csak 10-15 év után térül meg" - fejtegette.
Privatizálni a kórházakban a különböző osztályokat, valamint egyes technikai és járulékos szolgáltatásokat (például laboratórium) lehet. Szakértők szerint azonban ügyelni kell arra, hogy amennyiben egy kórházi osztályt privatizálnak, akkor ott minden feladatot el kell látni. A laboratóriumokban például nemcsak a nyereséges genetikai vizsgálatokat kell elvégezni, hanem a veszteséges cukorszintmérést is.
Csurdi Gábor
Rácz Johanna
Szövetségben az újságíró polgártársakkal
A Fidesz egészségpolitikájával kapcsolatban a következő kérdéseket juttattuk el faxon Selmeczi Gabriellának, az Országgyűlés egészségügyi bizottsága alelnökének:
1. Ön szerint miért maradt el az egészségügyi reform Magyarországon?
2. Miért érné meg a privatizáció? Hogyan származna bevétel ebből a veszteséges ágazatból?
3. Hogyan valósulna meg technikailag a privatizáció? Milyen területeket érintene?
4. A 606,8 milliárdos támogatást miért lépcsőzetesen ütemezték az elkövetkező négy évben?
5. Mi az oka annak, hogy a mostani ciklus alatt a Fidesz egészségpolitikájában fontos szerepet betöltő párttagok a 2002-es országos listán nem, vagy csak hátul szerepelnek?
6. A ´98-as választásokon a hazai orvostársadalom nagy része (Gógl Árpádnak is köszönhetően) stabilan a Fidesz mögé állt. Változott-e ez a helyzet?
7. A ciklus elején tett ígéretek közül melyek azok, amelyekre szíve szerint azt mondaná, hogy teljesültek?
A következő választ kaptuk a Fidesz sajtóosztályáról (faxon):
"Köszönjük megkeresésüket. A Fidesz egészségügyi programjával kapcsolatban kérdéseikre szívesen válaszolunk. Az Önök által elküldött kérdések azonban nem a szakmaiak, inkább pártpolitikai, illetve személyi jellegűek. Ezért mellékelten elküldjük A jövő elkezdődött c. választási programunk valamint a Vitairatunk egészségpolitikai részét az Önök, illetve az Olvasóik részére."
