Az egészségügyi államtitkár szerint nincs jelentősége, hogy az orvosok kétharmada jelentkezett a kamarába

  • narancs.hu
  • 2023. április 4.

Belpol

Miért lenne? 

„Ezt szerintem nem kudarc meg siker dimenziójában kell értékelni, mi sosem ezt tettük. A kamara megszüntetése nem volt cél, úgyhogy ilyen szempontból ez abszolút indifferens” – nyilatkozta az atv.hu-nak Takács Péter egészségügyi államtitkár, miután a csatorna megkérdezte, sikerként vagy kudarcként értékelik-e, hogy 33 ezren beléptek a Magyar Orvosi Kamarába azok után, hogy megszüntették a kötelező kamarai tagságot. Tehát kétharmadnyian léptek be, és közel 17 ezer orvos nem.

„Én nagyon sok olyan kollégát ismerek, aki ugyan a jelenlegi elnökség céljaival meg módszereivel nem ért egyet, de harminc éve kamarista és visszalépett az Orvosi Kamarába. Igazából én ennek nem tulajdonítok jelentőséget” – mondta Takács Péter. 

 
Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára előterjesztőként felszólal a kötelező orvosi kamarai tagság megszüntetéséről szóló vitán az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. február 28-án
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Ugyanakkor hozzátette, „elég sok felháborodott e-mailt kaptam vagy e-papíron volt, aki annyira nem értett egyet a mostani elnökséggel, hogy nem elégedett meg egy passzív be nem lépéssel, hanem elküldte, hogy ő nem szeretne belépni. És kapott egy köszönő e-mailt, hogy megerősítette a tagságát”. „Ezt lehet, hogy nem árt majd a végén figyelembe venni”, tette hozzá, aki megerősítette: „én nem kommentálom a számot, mert nincs jelentősége. Nem akartuk megszüntetni a kamarát.” 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.