Az egyik fővárosi kórház csecsemőosztályán a nap vége felé erősödik a kismamákban a rettegés: tudják, hogy az éjszakás nővér nemsokára elkezd ordítani a folyosón, majd a kórtermekbe benyitva a legkülönbözőbb okokból egyenként - szintén üvöltve - kiosztja az anyákat. Az ezek után csak őrmesternek nevezett szakdolgozót a nappalos kollégái megvédik, mondván, ő alapvetően jámbor ember, csak műszakonként negyven újszülött jut rá, ami kissé megviseli az idegeit. Hasonló helyzetekre akárhány példa hozható már ma is az ország és az egészségügy bármelyik területéről - a szakemberhiány fokozódása egyelőre "csak" azt jelenti, hogy tovább nő a leterheltség és az ezzel járó frusztráltság. De ha a folyamat tartós marad, akkor a következő lépésben egyre több intézmény és osztály nem tudja teljesíteni a minimumfeltételeket, ezért bezárják; igaz, látszatmegoldásként mindig bevethető a törvényi előírások lazítása.
A probléma súlyosságára legutóbb a Népszabadság azon írása hívta fel a figyelmet, mely szerint a pécsi klinikáról egy fejvadász cég sikeres akciójának következtében egyszerre negyven ápolónő készül Németországba. A hírre a klinika úgy reagált, hogy csak 20-25 munkatársuk fog távozni, és egy ekkora intézménynél ez korántsem veszélyezteti a betegellátást. A helyzetet viszont jól érzékelteti az, amit az egyik érintett nővér közölt a Dunántúli Naplóval: nem a közvetítő cég csábította őket, hanem kifejezetten ők érdeklődtek a külföldi munkavállalási lehetőségek iránt, és a sikeres külföldi felvételijük hírére az intézmény egyre több dolgozóját foglalkoztatja a külföldi munkavállalás gondolata.
Mindenhol jó
A folyamatot egyelőre nehéz statisztikákkal alátámasztani: az elhatározás és a tényleges cselekvés között hosszabb idő is eltelhet, tehát az eddigi adatokból semmi nem következik a jövőre nézve, másrészt a ténylegesen külföldön elhelyezkedők számáról egyáltalán nincsen nyilvántartás. Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal adatai szerint tavaly valamivel 86 ezer fő alatt volt az egészségügyi szakdolgozók összlétszáma, ami ezerháromszázzal kevesebb a megelőző évinél. A külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági bizonyítványt 2009-ig egyre többen kapták meg, majd az akkori csúcs - 532 fő - után tavaly 416-an. Ha kifejezetten az ápolók számát nézzük, akkor a 2009-es 419 után tavaly 301-en, az idei első fél évben 135-en igényelték az igazolást, ami persze nem jelent automatikus külföldre költözést. Az elvándorlás ugrásszerű növekedése mindenesetre egyelőre nem látszik az adatokból, de az is igaz, hogy az ilyen folyamatok pillanatok alatt felgyorsulnak, amint a kiköltözőktől megérkeznek a hírek, és persze ahogy nő az itthoni elkeseredettség. Kubányi Jolán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara általános alelnöke szerint viszont egyértelmű a tendencia, hiszen 2008-hoz képest csaknem megháromszorozódott az ún. jó hírnevet igazoló okiratot kérvényezők száma, miközben már most is mintegy nyolcezer szakdolgozó hiányzik a rendszerből. Az elvándorlás mellett szerinte ugyanekkora probléma az utánpótlás hiánya is, ami mostanra az OKJ-s és a felsőfokú végzettségűek körében is jelentkezik, továbbá a szakterület átlagéletkora is nő. A megoldás a régóta igényelt életpályamodell lehetne, amelynek tervezetét a kamara kidolgozta, és az egészségügyi kormányzat ígéretet is tett a konkrét intézkedésekre. A változásoknak értelemszerűen része kell, hogy legyen a bérfelzárkóztatás: "Három műszakban dolgozó, jól kvalifikált, hivatásukat magas színvonalon végző szakembereknek a havi 80-100 ezer forint nettó nemcsak méltánytalan, hanem egész egyszerűen nem elég a megélhetéshez" - fogalmazott a kamarai alelnök. Ugyanígy szükség volna gyakorlatorientáltabb szakképzés kialakítására, és mivel a szakdolgozók döntő többsége nő, a gyesről visszatérőknek a részmunkaidős foglalkoztatás és a bölcsődei-óvodai elhelyezés fejlesztése is elengedhetetlen.
Az egészségügyi dolgozók elvándorlásának valószínűsíthető felfutását egyértelműen az európai munkaerő-piaci kereslet és kínálat szerencsés (a hazai egészségügy szempontjából persze szerencsétlen) egybeesése okozza. Nyugat-Európában az egyre szigorodó uniós munkaidőszabályok betartása miatt relatív munkaerőhiány alakult ki, amit a mindenhol korlátos egészségügyi költségekre tekintettel kézenfekvő a viszonylag olcsó keleti munkaerővel pótolni. De mostanra ennél is nagyobb keresletet generál az elöregedő társadalmak növekvő idősápolási igénye (ami nálunk is ugyanakkora probléma - lásd: Recept nélkül, Magyar Narancs, 2010. október 14. -, csak éppen Magyarországra egy teremtett lélek nem jön dolgozni "még keletebbről"). Másrészt a bérkülönbségek ugyan szinte minden ágazatban jelen vannak, de a hazai egészségügyi dolgozóknál ez valóban kirívó: a négy-ötszörös fizetési ugrás alapból elérhető.
A közalkalmazottak fizetése függ ugyan az életkortól és a szakvizsgák számától is, de az egészségügyi humánerőforrás-monitoring adatai szerint az általános- és szakápolók vagy éppen a szülésznők döntő többsége bruttó 100-200 ezer forint között keres, míg a diplomás ápolók vagy például az orvosi asszisztensek is leginkább a bruttó 150-250 közötti sávba esnek - miközben a válság óta a közszférában csak csökkentek a jövedelmek, és e fizetési kategória az egykulcsos adórendszernek sem kifejezetten haszonélvezője. Az Euwork állásközvetítői irodától kapott tájékoztatás szerint Angliában a házi gondozásért (idős emberek, baleseti sérültek) 6-6,3 fontot lehet keresni óránként, míg a szakképzett ápolók 10-11 fontos órabérrel dolgoznak a kórházakban. A kinti munkavállaláshoz azonban végig kell menni a regisztrációs eljáráson, ahol a végzettség hitelesítéséhez szükséges hivatalos fordíttatási díjak 60-80 ezer forintba is kerülhetnek. Van tehát egy vaskosabb egyszeri költség. Az iroda munkatársa azonban arra is felhívta a figyelmünket, hogy bár Angliában egészségügyi végzettséggel már nem annyira könnyű az elhelyezkedés, mint pár éve (egyre inkább azokat látják szívesen, akik már korábban is dolgoztak az országban), május óta - amikor az utolsó munkaügyi korlátozások is megszűntek - Németországból hatalmas az érdeklődés. Ez egyébként a munkavállalói igazolási kérelmekből is látszik: a korábbi brit hegemóniát diverzifikáltabb érdeklődés váltja fel, egyre többen kívánják Németországban, Ausztriában, Franciaországban, vagy éppen Olaszországban elismertetni a szakképzettségüket.
Legjobb itthon
A folyamat része az is, hogy a munkaközvetítő cégek nem egyszerűen begyűjtik az érdeklődőket, majd megpróbálják őket valahol elhelyezni, hanem egyre inkább konkrét kinti intézményekkel kötnek szerződést, és nekik keresik a megfelelő jelölteket. Az egyik, németországi idősek otthonába és kórházakba közvetítő (de neve mellőzését kérő) iroda hazai képviselője szerint az idősek otthonában 2000, míg magánkórházakban akár 3000 eurót is lehet keresni havonta, heti 40 órás munkaidőben. "Németországban egyre szélesebb a viszonylag gazdag nyugdíjas réteg, amely meg tudja fizetni a magánidősotthonokat, ahol pedig szakképzett ápolókra van szükség. Az ottani intézmények hozzáállása pedig tényleg elképesztő. Mindenkit szeretettel várnak, türelmesek a nyelvi korlátokkal szemben, az óriási fizetési különbségen túl jár még 13. havi bér és egyéb juttatás, az ápolók társadalmi megbecsültsége pedig a hazaival össze sem hasonlítható. A kintiek mindenkinek biztosítanak egy mentort, aki segít beilleszkedni az adott városban, elmondja, hol nyisson bankszámlát, hova járjon a gyereke óvodába stb. Ezektől nálunk már annak gyomorgörcse van, aki Debrecenből Budapestre költözik. Itthon csökken a fizetésük, és sok esetben nő a frankhitelük törlesztőrészlete - nincs miről beszélni, mennek egyedül, családdal, barátokkal, kollégákkal, mindenféle módon. A magyar nővérek munkához való hozzáállása pedig nagyon jó, ráadásul hozzá vannak szokva az itthoni, havi 240-300 órás munkaidőhöz, ami kint sokkal rövidebb." Lényeges, hogy semmiféle megkülönböztetés nincs a magyarországi és a helyi ápolónők között: ugyanannyit keresnek, de ugyanúgy fizetnek járulékot is; nem kapnak ingyenszállást, és az utazásukról is maguknak kell gondoskodniuk.
Szerencsére a magyar egészségügynek nem ezekkel a viszonyokkal kell versenyeznie, hiszen a váltásnak komoly korlátai is vannak. Az otthon feladásán túl a legfontosabb ilyen tényező a nyelvtudás. Bár a sajtóban nyilatkozók általában azt állítják, hogy a kinti nyelvtanfolyamon majd megtanítják a delikvenseket, az általunk megkérdezett közvetítő cégek szerint ez korántsem jellemző. Az ápolásra szorulókat ugyanis nem lehet alapvető nyelvi problémákkal is terhelni, ezért a kiválasztás fő szempontja éppen a nyelvismeret (már az állásinterjú is az adott ország anyanyelvén zajlik), utána persze valóban biztosítanak fejlesztő tanfolyamokat a fogadó intézmények. A hivatalos adatok szerint az egészségügyi dolgozók 125 ezres összlétszámából (ami tehát az orvosokat, fogorvosokat, gyógyszerészeket is magában foglalja), mintegy 15 ezren beszélnek legalább alapfokon angolul, és feleennyien németül - legalábbis nekik van valamilyen nyelvvizsgájuk, ami azért nem feltétlenül azonos a nyelvtudással. Az is igaz ugyanakkor, hogy megfelelő motiváció esetén e hiányosság fiatalabb korban könnyebben pótolható, márpedig a szakdolgozók átlagéletkora sokkal alacsonyabb az orvosokénál (a szakdolgozók fele 35-49 éves, az orvosok 40 százaléka 50-64 között van).
Vagy máshol
A trend azonban minden bizonnyal erősödik, ha az egészségügyben nem javul - sőt inkább romlik - a helyzet. Az elődjét a forráskivonás miatt folyvást ostorozó egészségügyi kormányzat viszont egyelőre nem biztosított több pénzt az ágazatnak, illetve a gyógyszerkassza megkurtításával folytatta a pénzkivonást. A magántőke szerepvállalása kizárt, azt pedig senki nem tudja megmondani, hogy miután a független intézmények, a piaci folyamatok és a szakma helyett minden feladatot az állam vont magához, vajon mitől növekedne a hatékonyság. A külföldi konjunktúra hiánya és a hazai gazdaságpolitika inkompetenciája miatt ráadásul újabb költségvetési spórolásra lesz szükség, és az egészségügy ilyenkor rendre a fűnyíróelv áldozatává válik. Ha ez esetleg nem lenne elég, egy újabb "koherenciazavar" is érezteti hatását: a munka törvénykönyve tervezett változása miatt (lásd: Ki zsákmányol?, Magyar Narancs, 2011. augusztus 11.) csökkenne az éjszakai munkavégzés után fizetendő pótlék, a délutáni pótlék pedig megszűnne. Mivel a szakdolgozók jellemzően több műszakos vagy megszakítás nélküli munkarendben dolgoznak, a fentebb vázolt sztárgázsijuk további 20-30 százalékkal csökkenne. Réthelyi Miklós miniszter azóta jelezte, hogy az egészségügy területén útját állja Matolcsy György miniszter bércsökkentési akciójának. Végül is tényleg előfordulhatott, hogy a legalapvetőbb egyeztetéseket is kiiktató kormányzat egyszerűen elfelejtette, hogy a munka törvénykönyve vagy fél tucat másik jogszabály - így például a közalkalmazotti törvény - alapjait is meghatározza - ám miután erről végre értesült, esetleg megejti a korrekciót.
A németországi közvetítő cég egyébként azt tapasztalta, hogy az amúgy is élénk érdeklődés a pótlékcsökkentés hírére látványosan megugrott. Azóta naponta legalább húszan jelentkeznek azzal, hogy akár holnap indulnának; a többség persze szomorúan konstatálja, hogy ehhez németül is kellene tudni. De ez a szám pusztán egyetlen cég tapasztalata, miközben ma már több tucat vállalkozás foglalkozik egészségügyi szakdolgozók külföldi elhelyezésével - igény tehát van rá.
