Egy rakás közbeszerzést megnyert Ipolydamásd polgármesterének cége, egy másik vállalkozása Tuzson Bencéékhez került

Belpol

A cégadatokból arra lehet következtetni, hogy a tenderek sorát nyerő, Ipolydamásd polgármestere által tulajdonolt Dami Bt. belepakolt több mint 30 millió forintot egy bizonyos Lessenga Kft.-be, majd lelépett, helyét pedig átvette Tuzson Bence és Erdész Zoltán, Dunakeszi alpolgármestere. 

Tuzson Bence országgyűlési képviselő új, édesvízihal-gazdálkodással foglalkozó cégének korábbi tagja egy olyan ipolydamásdi vállalkozás volt, ami sorra nyerte a közbeszerzéseket az elmúlt években. A cégadatokból arra lehet következtetni, hogy több mint 33 millió forintot tettek az említett vállalkozáson keresztül a halas társaságba, majd kiszálltak belőle, ezzel egyidőben Tuzson és Erdész Zoltán, Dunakeszi alpolgármestere pedig beszállt a cégbe. 

A Narancs.hu nyomozása során derült ki, hogy az ügylet egyik szereplője Rományik Ferenc, Ipolydamásd polgármestere.

Az Orsz?ggy?l?s plen?ris ?l?se

 
Tuzson Bence, a Fidesz képviselője felszólal a napirend után az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. február 21-én.
Fotó: Kovács Attila / MTI
 

A közelmúltban kellett a képviselőknek közzétenniük a vagyonnyilatkozatukat, ekkor találtunk rá Tuzson új érdekeltségére, a Lessenga Kft.-re. A cég ami édesvízihal-gazdálkodással, dísznövény, vetőmag, műtrágya, hobbiállat-eledel, valamint hal kiskereskedelmével foglalkozik. 

A Lessenga Kft.-t tavaly november 24-én jegyezték be, ekkor egyedüli tagja (így vélhetően tulajdonosa is, de ez nincs feltüntetve a cégadatok között) egy bizonyos Dami Bt. volt. A Közbeszerzési Hatóság adatbázisa szerint az egyebek mellett generálkivitelezéssel foglalkozó társaság több alkalommal nyert a szobi járás (Vámosmikola, Szob, Letkés, Márianosztra) önkormányzatainak tenderein, de egy alkalommal Gödnek is dolgozott. A cégadatok szerint 2020-ban 190, 2019-ben 149, 2018-ban 279 millió forint eredményt ért el a társaság. A cég weboldalán az áll, hogy 3,2 millió forintos állami támogatást kapott az Európai Unió vidékfejlesztési alapjából, 13 millió forintot pedig a regionális fejlesztési alapból. 

A Lessenga Kft. áprilisban tette közzé az 2021-es évre vonatkozó beszámolóját, aminek értelmében a jegyzett tőke értéke 33,6 millió forint volt – magyarán ennyi pénzt tettek a cégbe. Tavaly még a Dami Bt. volt a társaság egyetlen tagja, így kizárásos alapon a forrás is tőle származott. (Tuzson Bence tavalyi vagyonnyilatkozata szerint ekkor még nem volt a cég tagja. Erdész Zoltán január 20-án leadott vagyonnyilatkozata szerint neki sem volt ekkor érdekeltsége a cégben, pedig a cégadatok alapján a tagsága január 14-ben kezdődött.) 

A cég vezető tisztségviselője (ügyvezetője) egy bizonyos Haraszti László volt idén január 14-ig; ő jelenleg is a Dami Bt. ügyvezetője. Ekkor azonban a Dami Bt. tagsága, valamint Haraszti ügyvezetősége is megszűnt, az ő helyét Kassai Borbála (Tuzson Bence felesége) vette át. Továbbá ezzel egyidőben megjelent a cégben Tuzson Bence, valamint Erdész Zoltán. 

Egy április 24-i taggyűlési jegyzőkönyv szerint – a gyűlésen a tulajdonosok, tehát Tuzson és Erdész, valamint Kassai is jelen voltak – megállapították a 2021-es év gazdálkodásának eredményét; az adózott eredmény nulla, a mérleg 33,6 millió forint volt, osztalék nem keletkezett. 

Magyarul úgy tűnik, hogy egy közbeszerzéseken hasító társaság több mint 30 millió forintot tett a halas cégbe, majd kilépett onnan, Tuzson Bence és Erdész Zoltán pedig átvette a helyét. 

„Üzleti titok”

Arról nincs elérhető információ a cégadatok között, hogy milyen kifizetés történt, tavaly óta változott-e a cég jegyzett tőkéje (a cég értéke), ezért megkerestük az érintetteket. Tuzsonhoz levélben fordultunk, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ tőle.

Viszont sikerült telefonon elérnünk Haraszti Zoltánt; azt mondta, ő „operatív részekkel” foglalkozik, majd a Dami Bt. tulajdonosához, Rományik Ferenchez irányított, aki Ipolydamásd független polgármestere.

Szerettük volna megtudni tőle, hogy miért alapított majd adott el ilyen gyorsan egy céget, illetve hogy mennyit fizettek neki érte: az mondta, hogy ezek „üzleti titkok”.

Egyébként mindez azt is jelenti, hogy Ipolydamásd polgármesterének cége (a Dami Bt.) a környező települések tenderein szépen megszedte magát. Rományik a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület elnöke is; ezt 17 település alkotja, közöttük azok is, ahol a Dami Bt. sikeresen indult tendereken. 

Megkerestük Erdész Zoltánt is, aki eleinte nem akart nyilatkozni, majd megígérte, hogy írásban válaszol a kérdéseinkre. Ezek cikkünk megjelenésééig nem érkeztek meg – ha esetleg később befutnának, beszámolunk róluk.

?tadt?k a Szob ?s Ipolydam?sd k?z?tti ker?kp?rutat

 
Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos (elöl j) és Rományik Ferenc, Ipolydamásd polgármestere (elöl b) biciklizik az Eurovelo 6 kerékpárút új Szob és Ipolydamásd közötti szakaszán az átadás előtt Ipolydamásd közelében 2021. június 21-én.
Fotó: Balazs Mohai / MTI
 

Tuzson Bence az áprilisi választáson egy olyan körzetben tudott nyerni (a Dunakeszi központú Pest megye 5-ös számú választókerületében), amiről előzetesen úgy becsülték, hogy az ellenzéki fogja behúzni. Az új kormányban a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkári tisztsége mellett, deregulációért felelős kormánybiztosként folytatja a munkát. 

A Lessenga Kft. mellett tulajdonrésze van a Tuzson Mérnöki Irodában, valamint Beta Consulting Tanácsadó Kft.-ben. Utóbbiban tulajdonostársa Biczi Tamás, alias Kötter Tamás kormánypárti influenszer, akihez köthető a Biczi és Turi Ügyvédi Iroda (leánykori nevén Biczi és Tuzson Ügyvédi Iroda). 

A térség egyik legnagyobb fejlesztése a több tízmilliárd forintból megvalósuló „Dunakeszi Diáknegyed”, aminek környékén ugyancsak rendszeresen feltűnik Tuzson. A kivitelezést közel 40 milliárd forintért Paár Attila (Tiborcz István miniszterelnöki vő üzlettársa) érdekeltségébe tartozó West Bau Hungária Kft. valósítja meg

(Címlapképünkön: Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője hálaadó istentiszteleten beszél a csömöri református templomban 2020. október 31-én. A templom felépüléséért tartott istentiszteleten részt vett és beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök. Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„Nem attól lesz valaki fényművész, hogy egy épületre vetít”

Kilencedik alkalommal rendezték meg Pécsett a Zsolnay Fényfesztivált július elején. A város 28 pontján hazai és külföldi alkotók mutatták be helyszínspecifikus munkáikat, amiket négy nap alatt több mint százezer ember látott. Szervezőkkel és művészekkel beszélgettünk az esemény hazai és nemzetközi jelnetőségéről, az utóbbi években egyre népszerűbbé váló fényművészetről, valamint a mesterséges intelligencia e területen történő hasznosításának lehetőségeiről.

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.