Egyeztetnek a XII. kerületben az előválasztásról az ellenzéki pártok, az MKKP nem vesz ezen részt

  • narancs.hu
  • 2024. március 18.

Belpol

Továbbra sincs egyetértés a feltételekben. 

Patthelyzet alakult ki a XII. kerületi előválasztással kapcsolatban, miután az ellenzéki pártok többsége elfogadhatatlannak tartja az előválasztás egyik, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) által támasztott feltételét, miközben a kétfarkúak képviseletében Kovács Gergely ezen már nem hajlandó változtatni. Este a pártok képviselői egy asztalhoz ülnek, de az MKKP társelnöke nem vesz részt a találkozón. Mint mondta a 24.hu-nak: 

„Abszurd lenne, ha összehívnék egy taggyűlést, hogy akkor új feltételekkel kellene nekimenni a XII. kerületi előválasztásnak. Egy ideje már tárgyaljuk ezt a verziót, amit egyébként nem is én hoztam be. Most meg kiderül, hogy ez így nem jó?”

A lap emlékeztet Hegyvidéken már a 2022-es országgyűlési választásokon kiderült, hogy verhető a Fidesz, a momentumos Hajnal Miklós győzelmével megtörte a több évtizedes fideszes hegemóniát. Ráadásul Pokorni Zoltán visszavonulásával még inkább vérszemet kaphattak az ellenzéki pártok, melyek esélye tovább nőne, ha sikerülne a kormánypárti jelölttel, Fonti Krisztinával szemben egyetlen vetélytársat állítani. A szándék erre megvolt, négyen vettek volna részt az előválasztáson: Kovács mellett Farkas Csaba, a kerület korábbi rendőrkapitánya, aki a DK támogatásával a Momentum polgármesterjelöltje, míg Kendernay János, az LMP, Visi Piroska pedig helyi civilek jelöltjeként venne részt a megméretésen.

Kovácsék elképzelése szerint egy előválasztási győzelem esetén az egyéni választókerületek kétharmadában (nyolc körzetben) és a polgármesteri posztért kizárólag az MKKP indított volna jelöltet, melyet eredetileg a Momentum talált ki. Az MKKP-nak a leglátványosabb vitája a DK-val van, ugyanis a párt szerint az előválasztás győztese nem szerezhet jogot arra, hogy egyszemélyben döntsön a képviselőjelöltek kétharmadáról. Kovács egyébként úgy nyilatkozott, hogy lehet, nem is lesz előválasztás. 

Egyébként a XII. kerületi előválasztás az MKKP történetének legnagyobb válságát eredményezte, mely során többen kiléptek a pártból, ugyanis nem volt egységes a párt abban a kérdésben, hogy az ellenzék többi pártjával egyezkedve, részt vegyenek az előválasztáson. A történtek miatt úgy volt, hogy a két társelnök lemond, de végül maradtak

A témával részletesen foglalkozott a Narancs.hu. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.