Elfoglalták az SZFE-t a diákok, megkadályoznák Vidnyánszky belépését

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 1.

Belpol

Délután döntenek a további lépésekről.

Mint arról beszámoltunk, hétfőn este tüntetéssel felérő szolidaritási utcabálon demonstráltak a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) diákjai a Vas utcában az egyetem autonómiájának felszámolása ellen, a késő estébe nyúló rendezvény végén éjfélkor pedig a diákok elfoglalták az intézményt.

Az SZFE Hallgatói Önkormányzatának a Facebookon közzétett videójában látszik, hogy a diákok közfelkiáltással döntöttek az egyetemfoglalás mellett, illetve arról is, hogy az új vezetőséget nem kívánják beengedni oda.

Cserna Mihály, az SZFE HÖK elnöke a hvg.hu-nak a helyszínen elmondta, hogy jelenleg is szervezik az hosszabb távú ellenállást, és megerősítette, hogy meg akarják akadályozni, hogy Vidnyánszky Attila, a kuratórium új elnöke belépjen az épületbe. A diákok az épület bejáratát is elkordonozták.

A hallgatók délután tartanak fórumot az egyetemen, ahol döntenek majd a követeléseikről és a további lépésekről is.

Mint az ismert, az SZFE-t idén szeptembertől egy alapítványon keresztül Vidnyánszky Attila fennhatósága alá rendelte a minisztérium, az új kuratórium pedig az egyetem legfőbb döntéshozó szerve, a szenátus jogköreit egyoldalúan visszanyeste. A demonstráció előtt az egyetem szenátusa lemondott posztjáról.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.