Elhunyt Donáth László

  • narancs.hu
  • 2024. július 11.

Belpol

Az evangélikus lelkész, volt országgyűlési képviselő 69 éves volt.

„Donáth László evangélikus lelkész, a Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség parochus emeritusa, volt országgyűlési képviselő 2024. július 11-én, életének 69. évében váratlanul meghalt. Temetéséről a család később gondoskodik” – olvasható a gyászhírben, amelyet a család juttatott el a Népszavához.

Ahogy a hvg.hu írja, Donáth László nemcsak lelkészként, hanem közéleti szereplőként és politikusként is ismert. 1994 és 2010 között az MSZP országgyűlési képviselője volt, illetve kuratóriumi elnöki tisztséget vállalt az Aranyág Alapítványnál.

Donáth László a Nagy Imre-per másodrendű vádlottjának, Donáth Ferenc politikusnak a fia és Donáth Anna, a Momentum volt elnökének az édesapja volt. Donáth Lászlót 2010-ben Budapest díszpolgárának választották, két évvel később pedig a Radnóti Miklós antirasszista díjjal tüntették ki.

Alább Donáth László 2011-ben lapunknak adott interjúját olvashatják. A beszélgetés témái máig nem vesztettek aktualitásukból.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.