Elindult a tanárok melletti autós demonstráció a Hősök teréről

  • narancs.hu
  • 2022. január 31.

Belpol

A rendőrség nem zárta le az érintett utakat a demonstráció idejére, ezért fennakadások fordulhatnak elő.

Elindult hétfő délután a Hősök teréről a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) autós demonstrációja, amellyel a reggel, 8 és 10 óra között kétórás figyelmeztető sztrájkot tartott tanárok mellett állnak ki. A MASZSZ korábban azt közölte, hogy az akció a pedagógusok melletti szolidaritáson túl a bértárgyalások eredménytelenségére is felhívja a figyelmet.

A résztvevők 13.30-tól gyülekeztek a Szépművészeti Múzeum előtt. A felvonulás 14 órakor indult az Andrássy út – Károly körút – Kossuth Lajos utca – Erzsébet híd – Attila út – Alagút utca – Fő utca – Bem rkp. – Margit híd – Szent István krt. – Váci út – Lehel utca – Dózsa György út – Hősök tere útvonalon.

A demonstrációban résztvevő autók kockás szalagot tűztek ki, a felvezető kocsiból hangszóró tájékoztatja a közvéleményt az oktatás tűrhetetlen állapotáról.

A rendőrség nem zárta le utakat a demonstráció idejére, ezért fennakadások fordulhatnak elő. A BRFK arra hívta fel a figyelmet, hogy a demonstráció miatt nagyobb forgalom várható több fővárosi kerületben is. Azt kérik az autóval közlekedőktől, hogy a megváltozott forgalmi helyzetnek megfelelően válasszanak útvonalat.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.