Elismerte az országos tisztifőorvos, hogy lassult az oltás a múlt héten

  • narancs.hu
  • 2021. május 10.

Belpol

De most új lendületet ígért Müller Cecília. Csütörtök és kedd között a 16-18 évesek oltása következik. 

4,3 millió ember kapta meg a védőoltás első, 2,5 millió a második adagját. Ezt Müller Cecília országos tisztifőorvos mondta az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján. Hozzátette, a védettség két héten belül kialakul, de egyetlen vakcina sem tud 100 százalékos védelmet biztosítani, illetve egyeseknek az oltóanyagra nem válaszol kellőképpen a szervezete, őket ezért a közösségi immunitás védi majd meg.  

A 16-18 éves regisztráltak elkezdhetnek időpontot foglalni az oltásra, eddig az ebbe a korcsoportba eső 200 ezer fiatal közül 84 ezren regisztráltak, ők Pfizer-vakcinát kapnak majd a csütörtöktől keddig tartó kampányban.

Ha valakinek az oltása tanítási időszakra esik, akkor a hiányzását igazolják.

Azt kérte tőlük az országos tisztifőorvos, felkészülten menjenek az oltópontokra, hogy a védőoltások beadása ütemesen történjen. Tehát töltsék le és ki a hozzájáruló nyilatkozatot, amit ők és a szüleik is írjanak alá, és vigyék magukkal a TAJ-kártyájukat és a személyi igazolványukat. Ha valaki megbetegszik, akkor később is lehetősége arra, hogy az oltást pótolja. A 18 év felettieknek a Sinopharm-, AstraZeneca- és Szputnyik-vakcina áll rendelkezésre. 

Bár a beoltott lakosság aránya elére a 44 százalékot, Müller szerint

lassabban haladt az oltás a múlt héten, viszont a mostanin „új lendületet veszünk”.

 

A Janssen-vakcina is hatásosnak bizonyult, ezért az oltóbuszokon kívül 19 ezer adagot a háziorvosok számára is biztosítanak ebből az oltásból, aminek előnye, hogy csak egy dózist kell belőle beadni. Müller Cecília emlékeztetett, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a múlt héten jóváhagyta a Sinopharm-vakcinát a 18 év felettiek számára. Szerinte ez a vélemény megerősítette a magyar hatóságok, szakemberek álláspontját, ugyanis az ő eddigi vizsgálataik már bizonyították, hogy biztonságos és hatásos a kínai vakcina. (A WHO ugyanakkor azt is mondta, arra nem volt elég bizonyíték, hogy felelősséggel állítsák, a 60 év felettieket is megfelelően védi a Sinopharm vakcinája. A vita az utóbbi hetekben pont erről alakult ki itthon, amit a kormány és a kabinet álláspontját képviselő orvosok minden adandó alkalommal igyekeznek cáfolni.)

A sajtótájékoztatón ezúttal ott volt Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, aki arról beszélt, csak a világháborúk és az 1956-os forradalom állította akkora kihívás elé a mentősöket, mint a koronavírus-járvány. Tájékoztatása szerint a járvány csúcspontján napi 1500 koronavírus-gyanús vagy fertőzött személyt láttak el a mentősök, összesen pedig eddig 160 000 ezer beteghez mentek ki a járvány miatt. 

A sajtótájékoztató végén két újságírói kérdést olvastak be mindössze. Ezekre a következő válaszok születtek.

  • Az operatív törzs továbbra is javasolja az AstraZeneca második oltásának az elsőtől számított 12 hétre történő felvételét, ugyanis egy tanulmány szerint így jelentősebb ellenanyag termelődik ki. Ugyanakkor lehetővé tették azt is, hogy ha valaki szeretné hamarabb, 4 hét múlva beadatni magának, mert mondjuk utazni készül vagy műtétje lesz, akkor ezt megteheti. Viszont jeleznie kell a szándékát azon az oltóponton, ahol az első dózist megkapta. 
  • A krónikus beteg 16-18 évesek is foglalhatnak időpontot az oltásra. 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.