Lemondott a polgármester, széthullott az összefogás Gödön

Eltévedt lelkek

Belpol

Májusban tarthatják meg Gödön az időközi polgármester-választást. Balogh Csaba azért mondott le, mert szerinte a Fidesz és a vele kollaboráló ellenzékiek ellehetetlenítették a munkáját. Helyi hírek szerint az időközi választáson a Fidesz egy többszörös olimpiai bajnokot indítana.

„Leteszem a lantot” – közölte közösségi oldalán Balogh Csaba, Göd polgármestere február 10-én. Lemondásával végérvényesen földbe állt a helyi ellenzéki együttműködés, amely pedig 2019-ben sima többséget szerzett a képviselő-testületben. Elhatározását azzal indokolta, hogy mára a Fidesz és a vele kollaboráló helyiek teljesen kiüresítették a hatásköreit, sőt mint mondja, az ő becsületével játszanak. Úgy látja, a DK korábbi képviselői bebizonyították, hogy bár országosan leginkább Orbán-ellenesnek tartják magukat, „itt helyben bármilyen alkuba belemennek a Fidesszel. Addig, amíg ott vannak a rendszerben, az ellenzéknek nincs esélye rendszert váltani, ugyanúgy kétharmaddal fognak megbukni a Fidesz ellen”.

Balogh Csaba lemondása nem volt váratlan, ugyanis a 2019. októberi önkormányzati választásokon sikert hozó helyi ellenzéki összefogások közül először a gödi kezdett repedezni. Alig fél év elteltével a nyolcfős frakció kettészakadt, a két alpolgármester, valamint egy DK-s és egy jobbikos képviselő új frakciót alakított, így három négyfős frakció (köztük egy kormánypárti) jött létre a testületben. Az új és a fideszes frakció együtt „kiskorúsította” a polgármestert: a korábbi 15 millió forint helyett csak 200 ezer forintról dönthetett a testület hozzájárulása nélkül. Ezt követően két hétre felfüggesztették a hivatalából, amit aztán harminc nappal meghosszabbítottak. Az ügy bíróság elé került, amely visszamenőleges hatállyal érvénytelenítette a polgármester felfüggesztését.

Balogh Csaba ezután ellentámadásba lendült: többször megpróbálta leváltani két alpolgármesterét, Fülöp Zoltánt és Lőrincz Lászlót, ám javaslatát nem vették napirendre. Azután a koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzeti szabályozást kihasználva a testület nélkül döntött az alpolgármesterek menesztéséről. Ez az eset is bíróság elé került, amely úgy ítélte meg, hogy Balogh visszaélt a veszélyhelyzeti felhatalmazással, és jogerősen is elmarasztalta a polgármestert.

Az átlagosnál is kuszább viszonyok természetesen nem függetlenek a Samsung gödi akkumulátorgyárának bővítésétől (lásd erről Meg­kerülhetetlen ügy című keretes anyagunkat).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.