Elveszítheti parlamenti mandátumát a Mi Hazánk alelnöke

  • narancs.hu
  • 2023. március 21.

Belpol

Novák Előd egy korábbi emlékműrongálás miatt próbaidőn volt, amikor újabb ügyei is bíróság elé kerültek.

Elveszítheti országgyűlési képviselői mandátumát Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke egy korábbi büntetőügye miatt – írja a 24.hu.

Novák 2015 októberében, még jobbikos színekben rongálta meg a Szabadság téri szovjet emlékművet, amikor vésővel és kalapáccsal próbálta eltávolítani az általa kommunista önkényuralmi emlékműnek nevezett oszlopról a sarló-kalapácsos címert. Az akciót azonban nem tudta végrehajtani, mert közbeléptek a rendőrök.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2017-ben temetkezési emlékhely megrongálásával vádolta meg Novákot, aki viszont azt állította, hogy a vád nem állja meg a helyét, mivel a Szabadság téren nem temettek el katonákat. Az ügyben végül többszöri nekifutásra tavaly márciusban született meg a jogerős ítélet: a Fővárosi Törvényszék külföldi védelemben részesített kulturális örökség rongálása miatt marasztalta el a politikust, és büntetlen előéletére tekintettel két év próbára bocsátással szankcionálta.

Nováknak hat év szünet után, a 2022. áprilisi választás után került vissza az Országgyűlésbe, csakhogy időközben egy másik, garázdasággal vegyes rongálási ügye is bírósági szakaszba került. 2020 augusztusában előbb a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat központi épületének, a Városházának az erkélyéről tépett le egy szivárványos zászlót, majd megismételte ezt a szintén ellenzéki vezetésű, XI. kerületi önkormányzat épületénél is, ahol a leszaggatott LMBTQ-zászlót egy kukába dobta. Ezeken túl 2019 szeptemberében szintén Újbudán, egy művelődési központban megrendezett fotókiállításon egy leszbikus csókot ábrázoló fotót fújt le piros festékszóróval, amivel ötvenezer forintos kárt okozott. 

Az Országgyűlés tavaly novemberben ebben az ügyben felfüggesztette Novák mentelmi jogát,

az ügyészség azonban kezdeményezte azt is, hogy a bíróság vonja össze ezt az újabb ügyet a próbára bocsátással lezárt korábbi rongálással, és szabjon ki halmazati büntetést.

Az egyesített eljárásba a vétségek mellé bekerült egy bűncselekmény – külföldi védelemben részesített kulturális örökség rongálása – is. Ha az egyesített ügyben jogerősen elmarasztalják Novákot, és a bűncselekmény miatt születik ítélet, akkor a Mi Hazánk politikusa elveszítheti a képviselői mandátumát. Az országgyűlési törvény ugyanis kimondja: bűncselekmény elkövetése miatt – parlamenti megbízatásának ideje alatt – jogerősen elítélt személy nem lehet tovább képviselő.

Novák Előd a 24.hu-nak elmondta, tudatában van annak, hogy a fejlemények miatt akár el is veszítheti a parlamenti mandátumát, ám szerinte szégyen, hogy egy sohasem tagadott, sőt videón is dokumentált, 2015-ös figyelemfelhívó akció miatt 2023-ban kell bíróság elé állnia.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.