Az infláció májusban 10,8 százalékos volt (az előző májushoz viszonyítva), ami megfigyelők szerint 30 hónapos rekord.
Kincstári optimisták
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) expénzügyminiszter elnöke változatlan lelkesedéssel állítja: tartható a 8-9 százalék. Tegyük hozzá: akkor, ha az év végére 7 százalékosra csökken a tizenkét havi drágulás; erre jelenleg vajmi kevés esély van. A gazdaságkutatók mindenesetre levonták következtetéseiket, és felfelé módosították előrejelzéseiket: a Gazdaságkutató Intézet (GKI) szerint például idén már nem lesz egy számjegyű infláció, s erről nem kis mértékben éppen az egy év alatt harmadával drágult szalonna tehet. (Lásd a húsáremelésről szóló cikkünket a 14-15. oldalon.) A GKI korábban még 9,3 százalékos éves drágulással számolt. Most arra hívják fel a figyelmet, hogy a nagy osztogatás (amit a kormány - legalábbis szavakban - erősen ambicionál) nem éppen antiinflációs hatású, sőt. A többi cég hasonló korrekciókra készül, igaz, akadnak olyan elemzők (és nem is köztisztviselők), akik bíznak abban, hogy az éves 9 százalékos drágulás tartható lesz.
A Pénzügyminisztérium (PM) mindenesetre úgy véli, már nem érheti meglepetés. A PM-nél márciusban megmondták, hogy amit korábban állítottak (6-7, sőt tavaly egy alkalommal 5 százalékos előrejelzés erre az évre), az csak vicc volt, mi több, azt is tudják, hogy az infláció gyorsulni fog, csak éppen nem szóltak, nehogy megijedjünk. Az elszántság változatlan: hiszik, sőt tudják, hogy a drágulás üteme erőteljesen lassul: a harmadik negyedévben 8-8,5, a karácsonyi hajrában pedig 7-7,5 százalékos lesz az éves inflációs érték. És ha ez az ütem folytatódik, úgy két év múlva kifejezetten zuhanni kezdenek az árak, csak bírjuk addig koplalással.
Hogy miként képzelik el az MNB-nél a fent kijelölt célok elérését, azt megtudhattuk Járaitól: a jegybank mindenekelőtt módosítja monetáris politikáját, s az eddigi árfolyamvédő stratégiát felváltja az előre kijelölt inflációs célokat szolgáló jegybanki politika. Augusztus elsejétől az MNB publikálja másfél éves inflációs célkitűzését, majd a jegybanktanács a vágyakhoz igyekszik passzítani a valóságot. A tanács havonta vizsgálja az infláció alakulását, és dönt a szükséges intézkedésekről (verbális intervenció, devizapiaci vásárlás, kamatemelés, miegyéb). Az MNB egyébként már rég túlnéz e földi kocsmán: a távlati cél az EU-csatlakozás pénzügyi alapjainak megteremtése, amihez 2004- 2005-re 2-2,5 százalékosra kellene csökkenteni a drágulást, amit a mai harmincas generációnál fiatalabbak már el sem tudnak képzelni.
Cukros ételekről
A drágulás okainak számbavételekor senki sem hagyja ki az élelmiszerek árának drasztikus emelkedését: a KSH szerint csak májusban 2,1 százalékkal nőtt az élelmiszerek átlagos árszínvonala, az éves drágulás pedig májusban 17,8 százalékos volt. Ezen belül a krumpli 61, a tojás 40, a liszt 36, a kenyér 30, a tej és a cukor 25 százalékkal drágult - igaz, a rizs viszont csak 4, a csokoládé pedig 5 százalékkal lett több. Amúgy nem csak a kaja lett drágább: a szolgáltatások 10,3, a pia és a cigi 11,7, az energia pedig 11 százalékkal emelkedett májusban az egy évvel ezelőtti állapothoz képest. Az élelmiszerárak hiperinflatorikus hatásában az a megdöbbentő, hogy korábban épp e termékek relatíve kismértékű drágulása fékezte az inflációt, ám ennek egyszer s mindenkorra vége: a honi agrárszakértők szerint ha nem is ilyen szédítő ütemben, de tovább mennek fölfelé az agrártermékek árai. Minden mindennel összefügg: a mezőgazdaság tönkretétele, úgy is, mint a polgári Magyarország építésének nem szándékolt mellékkövetkezménye, előbb-utóbb az árakban is megmutatkozik - ha csökken a termelés, a kereslet meg nem változik, akkor nőnek az árak, márpedig jelenleg minél több van valamiből (búza, disznó), annál nagyobb gáz van vele. Az árak egyébként nem szökhetnek az égig - egy idő után az import olcsóbb lesz, és akkor jön az idegen kenyér, vaj, sör, virsli.
Az országnak harmada
Az infláció számításának mindenkori problémája a fogyasztói kosár összeállítása, amely - fájdalom - semmiképpen sem lehet reprezentatív a teljes lakosságot tekintve: például jelentős vásárlói csoportok élnek ebben az országban, amelyek kereslete szinte kizárólag a legbrutálisabban dráguló termékekre (krumpli, tojás, liszt, kenyér, tej, cukor) irányul, s nem dobja fel őket, hogy a tartós fogyasztási cikkek egy év alatt csak 1,7 százalékkal drágultak. Az e csoportokba tartozók jelentős része nyugdíjas, akiknek a nyugdíját a svájci indexálás szerint éppen az inflációs ráta alapján számolják ki (a másik súlyozó elem az éves reálbér-növekedés), ami ugye még mindig csak 10,8 százalék.
Barotányi Zoltán
