harminc év alatti, földrajzot és történelmet tanít egy józsefvárosi általános iskolában, ahol ötven, jórészt túlkoros, nyolcvan százalékban roma diák tanul. "Minden osztályban nagy pozícióharc megy a helyekért, fontos, ki hol áll a ranglétrán, és ilyenkor verbálisan, fenyegetés szintjén, néha tettlegesen is kirobban a dolog. A vezér a tekintélyét testi erejével vagy irigyelten jó dumájával vívja ki magának. ´ a csoport formális vezetője is, az osztály őt nevezi a különböző funkciókra. Ha mégsem tudják eldönteni, ki a legnagyobb kutya, összefognak. Összeállhat a két legerősebb vagy rokon roma gyerek. Felemlegetik a családi kapcsolatokat, hangsúlyt kap, kinek van több mozdítható férfi rokona. Akik követik őket, azokból nem lesznek áldozatok. A resztlivel kezdetét veszi a csicskáztatás. Az erősebb leveri a könyvét, és hátraszól a két paddal hátrébb ülőnek, vegye fel. Az megy, és felveszi. A reggelire járó kakaóért és kifliért is megküzdenek. Van, akinek két-három darab jut, akitől elveszik, azt mondja, nem éhes. A vezér nem maga megy a vécékulcsért (a mosdót zárjuk, hogy ne dohányozzanak), és tanítás után hagyja, hogy meghívják egy pizzára. Sokszor észre se lehet venni a terrort, mert a lázadások letörésére elég egy villámló tekintet, egy csendesen kimondott halálos fenyegetés. Mint a börtönben, a gyengék sosem dobják fel elnyomóikat, annál jobban félnek. Az erőszak nagyon ritkán fordul a tanár ellen. Főleg azért, mert az itteni gyerekek már elég dörzsöltek, hogy tudják, fegyelmi jár érte. Mégis, ha elvesztik a fejüket, mert a dühtől nem látnak, vagy valami hülyeséget oltári poénnak ítélnek, néha megesik, hogy a tanár lesz az erőszak céltáblája. A múltkor két ötödikes összeverekedett. Szétválasztottam őket, ami általában könnyen megy. A gyerekek ilyenkor segítenek, noha előtte percekig körbeállva figyelik a vérre menő küzdelmet. A verekedők még ordibálnak egymással, aztán vége. De ezúttal az egyik nem hagyta abba, és megindult felém... Tavaly pedig az egyik - itteni viszonyok között kifejezetten szorgalmas - srác meggyújtotta a kolléganőm haját. Azt mondta, végig se futott az agyán, mit csinál. Érdekes, ha a kemény fiúk rosszat tesznek, nem állnak le hepciáskodni. Elfogadják a büntetést. Ahogy normális esetben a tanárokkal és az iskolai lányokkal is udvariasak. Igazgatóit kapni viszont ma nem több, mint amikor régen megszidtak a szamárfüles füzetért. Az iskolában majdnem minden hétre jut egy rendőrségi eset, amikor a bűnügyi szervek jellemzést kérnek a gyerekről. Főleg lopás, utcai rablás ügyében. A suliban egyszer megtörtént, hogy négy gyerek elvitt egy Tesla erősítőt. A fegyelmi tárgyaláson a diákképviselők nem kerestek mentséget: >>Saját fészkébe senki ne piszkítsonjal, és a társak nem tudták elképzelni, mi ez. Mivel bakancsot viselt, skinheadnek vették. Ötödnapra a gyerek még a látszatát is megpróbálta elkerülni ennek. Egyszer egy cigány srác, akivel amúgy is sok probléma volt, állandóan németül beszélt, nagyon jó kiejtéssel, rendes náci felhanggal. A többi roma kérte, csináljunk vele valamit, mert nagyon el fogják verni. El is tanácsoltuk az iskolából."Amíg nincs szó véres verekedésről, késelésről vagy hasonló kegyetlenkedésekről, az iskolai erőszak alig kap nyilvánosságot. Csak akkor beszélnek róla, ha már megérett a Kék fényre. Pedig a lelki és fizikai terror sok gyerek érdekérvényesítésének, elszenvedett sérelmei levezetésének legfontosabb eszköze. A tettek többségét igazán sosem torolják meg, nem is veszik észre. Viszont "remek" helyzetgyakorlatoka nagybötűs életre.
A gyerek "csak úgy" akkorát csap a társa gyomrába, hogy az fél percig nem kap levegőt. Valahol elhangzik a fenyegetés: "Belenyomom a fejed a vécékagylóba, ha nem adod kölcsön a Figo-mezedet." A fehér falon a "Ki rúg magasabbra?" bajnokság nyomai. A táblára felkerül: "Kanca 1 qrva!" Egy lány remeg a dühtől, és a legközelebb álló fiúnak megtépi a haját. Közben néhányan az ablakról leoperált szigetelőcsíkkal ostorcsattogtatást mímelnek, és nagyokat nyögnek hozzá. Néhány fiú, mintha zene is szólna, összekapaszkodik pogózni. Az elővigyázatlanokat óhatatlanul megrugdossák. Valaki meggyújtja a függönyt egy jointtal. Leköpnek az emeletről, a virágágyásba elültetnek egy óvszert. Félhangosan lebunkózzák a tanárt, és ha rájuk szólnak, egymást kérdezik: "Ez most mi a faszt akar?" Az órán takonygolyókkal és papírgalacsinokkal dobálnak, vagy tüntetőleg walkmant hallgatnak, a tankönyv marad a táskában, és ha mégis előveszik, a hátoldalra rárajzolják Britney Spears szüzességének elvesztését. Közben üzletek köttetnek: egy pillangókést kis testi ráhatással elcserélnek egy mobil-előlapra. Havi ezresért vagy egy kanna króm graffitifestékért nem törlik fel az osztálytársukkal a fiúvécét - azt a helyet, ahol az igaz barátok cigit égetnek egymás bőrébe, és ellenségeiket is ezzel fenyegetik... Variációk iskolai erőszakra, tanári "archívumból".
Ezek a történetek nem csak "problémás" kerületekhez, bizonyos iskolatípusokhoz kötődnek, hiszen az erőszak általános nagyvárosi jelenség - az iskolában is. Az elbeszélésekből kiderül, hogy egyes diákok látszólag motiválatlanul is kegyetlen tettekre képesek. És nincs bűntudatuk. Vagy ha van, felindultságukban maguk ellen fordulnak. "Annyira ideges volt, hogy jól összerugdosta a barátját. Ettől később lelkiismeret-furdalása támadt, és elkeseredésében a fejét verte a falba" - mesélték egy fiúról valamelyik külvárosi szakközépiskolában. Csöppnyi félsz sincs bennük a tanárokkal szemben, akiknek a fegyelmezés felemészti minden erejüket. A pedagógus nem referenciaszemély többé: legfeljebb a tett következménye (igazgatói intő, fegyelmi, "kicsapás") az akadályozó erő. Az elkeseredettebbek azt is bevallják, volt, amikor féltek bemenni egy osztályba, sőt egyes diákoktól pillanatokra még undorodtak is.
Moderálj, anya!
A társadalmat részint az erőszak működteti, a mindenkiben megbúvó agresszivitás felerősödése csak a környezeti hatásoktól függ. A kérdés az, hogy elsajátítottuk-e a levezetésére szolgáló technikákat. A gyerek sokszor kerül olyan helyzetbe, hogy megfelelő tapasztalat híján nem képes felmérni, mire ugorjon, mitől tartson, és mit engedjen el a füle mellett.
"Az indulatok kezelését a szülővel együtt tanulja a gyermek - mondja Koller Éva klinikai szakpszichológus és pszichoterapeuta. - A szülő szaknyelven szólva tartalmazza a gyerek indulatait, tehát a túlcsorduló érzéseket bele lehet önteni a szülőbe, aki valamilyen módon átdolgozza és előemésztett formában visszaadja. Ez képezi az alapját, hogy indulatainkat később kordában tudjuk tartani. A gyerek még nagykorában (14-15 évesen) is teszteli a szülőt, képes-e valamilyen módon megfogni az agresszióját. Amikor a felnőttek saját érzéseikkel és indulataikkal vannak elfoglalva, mert éppen túl sikeresek vagy sikertelenek, nem marad hely bennük a gyerektől jövő indulatok felvételére. Nem is érzékelik ennek szükségességét. Ilyen esetben a gyerek indulatai kihelyezésére például a televíziót és a számítógépet használja. Az akciófilmek vagy a playstationok pedig inkább generálják az agressziót, vagy az amúgy is csak tárgy nélküli, lebegő indulatokat kötik le. Ha hiányzik a tényleges információ- és érzelemcserén alapuló kapcsolat, amelyben a gyermek megtanulna bánni érzéseivel, a probléma előbb-utóbb kipattan. És ennek elszenvedői a tanárok, az iskolatársak, és végeredményben - ő." Az iskolában a szülő szerepébe a tanár bújik bele: neki kell megvédenie a gyereket a környezete és a saját indulataitól. De a pedagógusok jelentős része erre ritkán képes, mert a napi konfliktusai során keletkezett agressziójának kezelése neki se egyszerű feladat. Koller szerint a tanároknak szükségük lenne olyan továbbképzésre, mely megpróbálná őket személyiségükben teherbíróbbá vagy tudatosabbá tenni. A civil szférában az ilyen tréningek előnyei már közismertek.
Nem félsz, Nemecsek?
Külföldön sokat tárgyalt vitatéma az egyénnel szemben alkalmazott munkahelyi lelki terror (mobbing). A munkatársak "kikészítéséről" legendák keringenek, mérhetőek a rossz munkahelyi légkörből levezethető alacsony teljesítmények és gyakori hiányzások, hallani lehet a mobbingáldozatok magatartási és önértékelési zavarairól. Pszichoszomatikus megbetegedések is előfordulnak (pl. gyomor- és bélbetegségek, migrén stb.). "Az iskolában ugyanazok a forgatókönyvek működnek, sőt a mobbingmagatartást itt gyakorolják be és fejlesztik tökélyre a gyerekek" - állítja Karl E. Dambach: Pszichoterror (mobbing) az iskolában című könyvében. A zárt közösség tagjait az oktatás során sok kudarc és sérelem éri. A negatív érzések okozói elérhetetlenek, mert magas pozícióban vannak, vagy nem tudatosul bennük, hogy saját maguk a felelősök. A csoport leggyengébb tagját pécézik ki és alázzák meg; ez pillanatnyi enyhülést hoz azoknak, akikben agresszió feszül. Kövér, beszédhibás, mulya, ügyetlen gyerek az osztálynak aranyat ér. De a pszichoterrort kiválthatja egyhangúság, unalom, a szórakozás igénye, vagy feltűnni vágyás is. A mobbing a csoportfolyamatokban döntő szereppel bír: a szívatás ritualizálása megszilárdítja a csoportvezető és nagyszámú követői helyzetét, akik sokszor maguk is szenvednek a peremre szorult gyerek megalázásától, de félnek attól, hogy ők is kívülállók lesznek. A mobbingelkövetők azzal érvelnek, mások is így bánnak az illetővel, de gyakran az áldozat se mutat sértettséget, sőt provokálóan kitart azon viselkedési formák mellett, melyek a többséget ellenségeskedésre ingerlik. A "nyalizós"-nak bélyegzett diák továbbra se hagy fel dörgölőzésével, az "okoskodó buzi"-nak mindenre lesz egy megjegyzése. Ha mégis megpróbál változni, a csoport belekényszeríti régi szerepébe, mert az együttműködésük szempontjából a stabil hierarchia fontos. A terrorizált áldozat becsmérlése folyamatos: a "köcsög", a "buzi", a "faszszopó", a "geci", a "genya" stb. azonban már nem csak nekik szól, hiszen a hipertrágárság a diákok társalgási stílusának alapköve lett. Még az "elit" iskolákban és a lányoknál is megszokott, a szülők többsége álmában sem hinné, hogy gyermeke a családon kívül így beszél. A mobbingáldozatot a tanár előtt is támadják, sőt a nyílt színi szadizásokon azt mérik, ő mire ugrik. A pedagógusok egy része nem védi meg a gyengét, inkább szövetséget köt a csoporttal - átmeneti népszerűséget szerezve. A tanárok többsége azonban úgy érzékeli, mintha az osztály az óhatatlan áldozatok mellett is csak az ő faragására állt volna össze. Szenved a káromkodásoktól, mert hiába szól percenként (ír be, küldi ki, hívja be az igazgatót stb.), parázik a fegyelmezetlenségtől és a fegyelmezéstől. Aztán a következő órák valamelyikén valakinek megfizet, ha a tettesekkel szemben esetleg nincs módja. Amúgy is nehezen dolgozza fel, hogy a pubertás, a szülőkről való leválás időszakában az osztályban betöltött pozíció, az egyívásúak elismerése fontosabb a gyerekeknek, mint a tananyagban való elmélyülés. (Ne felejtsük, a pszichoterror más irányból támadva is kínozhatja a pedagógust, egy gonosz igazgatónak vagy egy-két szemétkedő kollégának köszönhetően.)
A mobbing a diákok között gyakran fajul tettlegességig, de lehet hallani olyan esetekről is, hogy a tanárt zárják be egy osztályba, vagy ütik meg egy vita során. Ahogy arról is, amikor tanár alkalmaz fizikai erőszakot.
A terrort a kívülálló nem mindig veszi észre. A szülői tanácsok ("Ne hagyd magad!", "Mutasd meg, hogy ki vagy!") csak rontanak a mobbingáldozat helyzetén. Az ilyen gyerekek gyakran napokra kimaradnak az iskolából, a tanárok nehéz természetűnek írják le őket, akikkel állandóan konfliktusuk van. De azok is, akiket látszólag "békén hagynak", reménytelenül szenvedhetnek a kiosztott "osztály hülyéje", "dagadt macája" stb. szereptől. Közutálattól övezve nehéz pozitív önképet kialakítani.
Rendőrségi ügy
Az iskoláskorú gyerekek által elkövetett bűncselekmények jelentős része felderítetlen marad. Az elkövetőket az áldozat ritkán adja ki, a pedagógus bízik a nevelés eszközeiben, és félti az iskola tekintélyét. Közkeletű nézet, hogy "a fiatalkorú tettest úgysem lehet rendesen megbüntetni". Magánindítvány hiánya miatt ezért az ügyek legtöbbször el sem jutnak a rendőrségig. A rongálásról, szülők, padtársak meglopásáról, gyengébbek megregulázásáról azt szokták mondani: "Majd kinövi a gyerek"; "Lényeg, hogy ne maradjon (>>nevelő célzatúbeszélgetni." Abban mindenki egyetért: a gyerekek deviáns viselkedését nem szabad mindenáron kriminalizálni. A szakemberek a megelőzésre helyeznék a hangsúlyt.
"A fiatalok által elkövetett bűncselekmények struktúrája jellemzően nem különbözik az összbűnözésben tapasztaltaktól. Itt is kimagaslóan magas a vagyon elleni bűncselekmények aránya, mely közelíti a 80 százalékot, amiben bagatell jellegű, kis kárértékre, egyszerűen, eszköz és tapasztalat nélkül elkövethető bűncselekmények a dominánsak" - mondja Diószegi Gábor rendőr őrnagy, az ORFK ifjúkori bűnözésért felelős referense.
Az egyes bűncselekmények elkövetésében markánsabban van jelen az erőszak, sőt az indokolatlan erőszak alkalmazása. Ez az erőszakos jellegű bűncselekmények vonatkozásában a brutalitásban, a különös kegyetlenségben, olykor az aljas indokban stb. nyilvánul meg. Sok a rablás, melyet kizárólag csoportosan követnek el, de emelkedik a számuk a kábítószer-fogyasztók körében, valamint nő a szerepük a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetésében is. A személy elleni támadásoknál a tettlegesség, az erőfitogtatás mellett garázda elemek is jelentkeznek, és olyan elkövetési formák is gyakoribbá váltak, melyek életveszélyt, esetenként halált okoznak."
A rendőrség munkája során szoros együttműködésben dolgozik a gyermek- és ifjúságvédelemben érintett állami, önkormányzati és civil szervezetekkel. Külön ifjúságvédelmi programjaik vannak, ezek közül egyik legismertebb a D. A. D. A. program, mely a rendőrség biztonságra nevelő iskolai programja, de felkérésre más témákban is rendszeresen tartanak előadásokat. Segítenek bűnmegelőzési programok kidolgozásában és működtetésében, hiszen a helyi gondokat helyben, a problémához igazítva kell megoldani.
Büntetni, megelőzni
Az iskolai agressziót nem lehet a szociális folyamatokból kiragadva szemlélni, a rendszerváltozás anyagi és pszichikai következményeitől, a pénzközpontú versenytársadalom kialakulásától, a médiakörnyezet hatásaitól stb. függetlenül. A viselkedési mintákat a gyerekek végül is a felnőttektől kölcsönzik, erőszakosabbak lettek, mint ahogy az egész társadalom is agresszívebbé vált. Magyarországon mintegy 2,2 millió gyermek él, közülük minden hetedik veszélyeztetett, minden századik a családján kívül kénytelen élni. 1997. november elsején hatályba lépett a gyermekvédelmi törvény a gyermeki jogok érvényesülésére. Az oktatási intézményekkel kapcsolatban azt az álláspontot tükrözi, hogy azoknak alkalmasnak kell lenniük az integrált nevelési-oktatási feladatok ellátására. Esetünkben tehát magatartásbeli vagy tanulmányi okokból senkit sem szabad a rendszerből kizárniuk. Ez az életben csak jókora hazugságokkal működik. Nem lehet úgy végigmenni egy iskolán tanítási időben, hogy egy-két gyerek ne lézengjen a tanterem előtt, mert bent már nem lehet őket elviselni. Az osztályfőnöki munkaközösség vezetőinek továbbképzésén január közepén foglalkoztak "a problémás esetekkel". Az informális beszélgetés során kiderült: kilencven százalékban az igazgató mindenhol rá tudja "ébreszteni" a szülőt, hogy a gyereknek nem jó abban az iskolában. A gyerek kiszorításának folyamata úgy ér véget, hogy arra végül a szülő bólint rá. Ismert a diákbarter is, amikor az iskolák kicserélik egymás közt azokat, akikkel nem tudnak már mit kezdeni.
"Ezek az ügyek súlyos jogsértések - mondja dr. Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa -, hiszen a tanuló szabad iskolaválasztási joga sérül. Az iskolának más jogszerű megoldást kell találnia e problémákra."
Szerinte a gyermekvédelmi törvény lehetőségeit kihasználva érdemes lenne más szakembereket is (pl. iskolapszichológust, szociális munkást vagy a pályaválasztási tanácsadót) bevonni az iskolai erőszak kezelésébe. Az indulatokat csökkenteni lehetne, ha életet lehelnének a diákönkormányzati intézményekbe, és javítanák a szülő és az iskola közti kommunikációt. Legalábbis ez a hivatalos koncepció.
"1997 óta minden iskolában működik egy gyermekvédelmi felelős, aki optimális esetben egy (a tantestülettől) független szociálpedagógus, pszichológus. Valójában azonban csak kevesen rendelkeznek szakképesítéssel, a helyeket órahiányos pedagógusokkal töltetik be, akik legfeljebb a Fővárosi Pedagógiai Intézet 30-60-120 órás gyermekvédelmi gyorstalpalóját végezték el" - festi le a valóságot Csontosné Kis Katalin, a XXII. kerületi Szent István téri általános iskola gyermekvédelmi felelőse.
Iskolapszichológus már nem mindegyik iskolába jut, a szakrendelőben praktizáló gyermekpszichológus pedig jobban be van táblázva, mint egy menő fogorvos. Sok szülő egyébként nem is járul hozzá a gyerek terápiás kezeléséhez, miközben minden iskolában van legalább 5-10 gyerek, aki súlyos pszichikai zavarokkal küzd anélkül, hogy szakembertől segítséget kapna. Gyógypedagógusra, fejlesztőpedagógusra, szociális munkásra pedig már egyáltalán nincs forrás, még a gyermekvédelmis is félállásban dolgozik - fél bérért.
A tanárok eszköztelennek érzik magukat az iskolai erőszakkal szemben, ugyanakkor démonizálják is a jelenséget. Az agresszión mérik le, mekkorát "változott a világ", "korábban" mennyivel egyszerűbb volt megérteni a "gyerekek lelkét", beleélni magukat a helyzetükbe, azonosulni érzéseikkel. Az agresszió az oka, ha elvesztik a kapcsolatot a gyerekkel, vagy amikor úgy érzik, kudarcot vallott a szakmáról kialakított felfogásuk.
De sokszor az erőszakos gyermek magatartása kényszeríti rá a tanárt, hogy keresve az okokat, mélyebben megismerje tanítványát. Ekkor gyakran nehéz anyagi körülményeket, konfliktusokkal terhelt kapcsolatrendszert, megoldatlan, feszültséggel teli élethelyzetet talál a háttérben. Anyagi vagy lelki-érzelmi értelemben vett nyomorúságot. Katartikus pillanatnak mesélik: kiszolgáltatott, tehetetlen gyereket látnak, mint ahogy olykor magukat is annak érzik. Frusztráltságuk és az ellenük elkövetett erőszak mértéke pillanat alatt relativizálódik. A sokat hangoztatott hivatástudatot ilyenkor nem- csak a bruttó nevetséges keresményből, hanem az iskolai erőszak megéléséből is le tudják vezetni.
Bogár Zsolt
A Tanár...
A gyerekek...
a kapuban csöngetnek, ha be szeretnének jutni az iskolába, ahol a napközijelleget egy akvárium és egy pingpongasztal biztosítja. Ottjártunkkor az iskolalétszám hetede, csupa "problémásnak" nevezett tízen túli forgózott. Két nyolcadikossal - X. és Y., 19 és 18 éves - sikerült beszélni.
Magyar Narancs: Szerintetek mit hívunk erőszaknak?
X: Például valaki megerőszakol valakit.
Y: Az utcán sétál egy hölgy, berángatják a kapualjba, és megtörténik a dolog.
MN: Másfajta erőszakot ismertek?
X: Igen. Ha valakitől el akarunk venni valamit például.
Y: Amikor hiába szólnak, hogy adja oda, és ezért megfenyítik.
MN: Iskolában létezik erőszak?
X: Szerintem van. Nemcsak ebben az iskolában, hanem a többiben is. Ha valaki jó cuccban jár az iskolába, vagy valami értéket látnak nála, az első, hogy elveszik. Például tegnapelőtt a kabátzsebemben volt a telefonom, szünet volt, be kellett jönnie a többieknek a testneveléscuccért, és mire én bejöttem, már nem volt meg.MN: A lopás gyakori?
X: Ilyen most fordult elő először. De ha megtörténik egyszer, máskor is előfordulhat. Vagy legalábbis vigyázni kell, ne legyen olyan érték a zsebben, hanem magadnál hordjad.
MN: Előfordul, hogy a tanulók társaikkal erőszakosan lépnek fel?
X: Nem, nincs ilyen.
Y: Lehet, hogy van valahol, de ebben az iskolában ilyenek nincsenek.
MN: Az, hogy gyakran durván beszélnek egymással a diákok vagy akár a felnőttek, erőszaknak számít?
X: Szerintem nem.
Y: Más, hogyha az ember mondja, és más, ha megverek valakit, és aztán elveszem valamijét.
MN: Valakinek az anyját szidni nem az?
X: Nem.
MN: Tapasztaltatok már a tanárok és diákok közötti erőszakot?
X: Csak szóban.
MN: És milyen fenyegetések hangzanak el?
Y: Szóban el szokott azért hangzani, hogy "megöllek", vagy valami ilyen hülyeség. De igazából mindenkinek csak a szája jár.
MN: A tanárokat ki lehet készíteni?
X: Elég hamar. Ha a gyerek nem figyel oda rá, elkezd beszélgetni, és a tanár mondja, hogy forduljon előre, az meg annál inkább beszél. Vagy dobálózik... Sok módszer van. A tanár hamar felkapja a vizet, rögtön csapdos, kiabál. Elő szokott néha fordulni. Nem direkt, csak úgy véletlenül.
MN: Lesz következménye?
X: Kizavar. Vagy behívja az igazgatót, aki beül az órára. De ez sem nagyon segít.
MN: Miben különbözik ez az iskola más iskoláktól? A tanárok másmilyenek?
X: A tanárok ugyanúgy viselkednek itt a gyerekekkel, mint egy másik normális iskolában. Az iskola különbözik. Ha ide bejön az ember, az első gondolata: "Úristen, hova jöttem?"
Y: A körülmények mások. Ha bemegy valaki a Hernád 3.-ba, ahová korábban jártam, azon látja, hogy egy normális iskola. Ez: mint egy szoba.
X: Egy börtön. A postás, aki szintén szokott idejönni, megijed. Még jó, én is megijednék.
MN: Miért van arra szükség, hogy legyen egy ilyen iskola?
X: Bizonyos szempontból szükség van rá...
Y: Az nem az iskola hibája, hogy mi ide járunk, hanem a mienké. Ez nyilvánvaló.
X: Szerintem is.
