Fekete-Győr utolsó beszéde után kivonult a Momentummal a parlamentből

  • narancs.hu
  • 2024. október 21.

Belpol

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét idézte fel a bírósági ítélet miatt a mandátumát elvesztő politikus. 

Fekete-Győr András, a Momentum jogerősen két év próbaidőre felfüggesztett egyéves börtönbüntetésre ítélt képviselője elmondta az utolsó beszédét hétfőn délelőtt az Országgyűlésben.

Fekete-Győr ellen még 2020-ban emeltek vádat hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt, mert a 2018. decemberi, rabszolgatörvény elleni Kossuth téri tüntetések alatt füstfáklyát dobott a rendőrsorfal felé. Bár Fekete-Győrt elsőfokon felmentették, másodfokon elítélték, a múlt héten pedig a Fővárosi ítélőtábla megerősítette a másodfokú ítéletet. Fekete-Győr ezzel a parlamenti mandátumát is elveszti, és mint később közölte, bár a jogszabályok alapján lenne arra lehetőség, hogy a megfosztási eljárást követően a Momentum ismét őt delegálja vissza a parlamentbe, nem ül vissza, a helyét Cseh Katalin fogja átvenni

Fekete-Győr hétfőn a parlamentben arról beszélt, hogy az "Orbán-rendszer által leuralt Fővárosi ítélőtábla" koncepciós perben ítélte felfüggesztett börtönre azért, mert tüntetett a munkavállalók jogaiért. Mint fogalmazott, ezért "vádbeszédet mond" a kormány felett. 

A politikus felidézte Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét, mondván Magyarországon 1989 előtt volt csak olyan rendszer, ami megfeleltethető lenne a versnek. "Most már értjük, hogy mire gondolt a költő, értjük, hogy miért félthetjük a munkánkat, a családunk megélhetését, az előmenetelünket ebben a rendszerben, ha a hatalomnak nem tetsző módon viselkedünk" – fogalmazott, hozzátéve, hogy a Momentum Nolimpia-kampánya után az apját, idősebb Fekete-Győr Andrást kirúgták az Országos Betétbiztosítási Alaptól

Azt is mondta, ma beszél utoljára a parlamentben, de az ellene hozott ítélet nem róla szól, hanem a megfélemlítésről. Szóba hozta a propagandát és a kormány lejáratókampányait, hogy mindenre ráteszik a kezüket, amire csak akarják, egzisztenciák mennek tönkre, fiatalok ezrei vándorolnak ki, "zsarnokság van minden gondolatban, minden ki nem mondott szóban, minden mozdulatban újra zsarnokság van. Mert ahol zsarnokság van, ott zsarnokság van" – idézte fel Illyés Gyulát. 

Fekete-Győr szóba hozta október 23-át is, és hogy a kormány az 1956-os hősökre csak legyint és azt gondolja, hogy semmi értelme nem volt a forradalomnak. Hozzátette, egyre több a párhuzam 1956 októbere és a mai Magyarország között, a kormány reggel, délben és este orosz érdekeket képvisel, Szuverenitásvédelmi Hivatal néven újra ÁVH-t működtetnek, ennek egyik vezetője egy korábbi III/III-as tiszt, a Pegazus-botrány óta pedig tudni arról is, hogy embereket megfigyelnek, ami szégyen.  

A politikus azt is mondta, hogy 2022 nyarán az első parlamenti beszédében még bízott abban, hogy vissza fogják adni a parlamenti munka becsületét, de a kormány nemhogy a tisztetelet nem adja meg, de teljesen ki is üresítette a parlamenti munkát, a választóknak sem adják meg a tiszteletet, megpróbálják elnyomni a véleményüket, és a magyar nemzet hőseinek sem adják meg a tiszteletet, ha Magyarország érdekében haltak meg

Azt is mondta, hogy június 9-én a választók azt fejezték ki, hogy elemi erejű változást akarnak, ő pedig ennek ott lesz az első sorában akkor is, ha a börtönbüntetést kockáztatja. 

Végül Fekete-Győr a Momentum frakciójával együtt kivonult a parlamentből a kormánypárti képviselőknek üzenve azzal végszóval, hogy "önök is ki fognak, csak nem önszántukból". 

A kormány részéről Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára reagált Fekete-Győr beszédére, aki a Telex beszámolója szerint azt üzente a momentumos politikusnak, hogy: "Ön nem politikai elítélt, hanem elítélt politikus", és szerinte a véleménynyilvánítás szabad, de nem egyenlő az erőszakkal, és nem lehet rendőrökre erőszakkal támadni.

Hidvéghi arról is beszélt, hogy a szerinte a "dicstelen története végéhez közeledő" Momentum a baloldal történeti hagyományait folytatta, amikor szerinte "bolsevik tempóban", erőszakos módon akarta magához ragadni a hatalmat, ezért

Fekete-Győrt Kun Bélával, Rákosi Mátyással, Kádár Jánossal és Apró Antallal hozta párhuzamba, de Gyurcsány Ferencet és a 2006-os „rendőrterrort” is emlegette. 

„A dicstelen politikatörténetét a Momentumnak szerintem mi nem könnyezzük meg, nekünk nem fog hiányozni Fekete-Győr András a parlamentben” – mondta Hidvéghi Balázs, és azt javasolta a momentumos politikusnak, hogy legyen óvatos a következő két évben, mert felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Az MSZP-s Komjáthi Imre – a hétvégén frissen megválasztott pártelnök – felszólalásában teljes szolidaritásáról biztosította Fekete-Győr Andrást, és hasonló szolidaritást kért az MSZP-s Gurmai Zitának is – akit Donáth Annával együtt csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével gyanúsítanak az Iványi Gábor melletti kiállásuk során. Komjáthi megjegyezte, az MSZP-sek is vállalják a NER rendszere elleni kiállást. Arról is beszélt, hogy a baloldal egyébként története során elnyomó jobboldali kormányokkal szemben harcolta ki az utcán azokat a szociális jogokat, amiket most a kormány elvesz. 

Komjáthi felidézte azt is, hogy a rabszolgatörvény elleni tüntetések idején 2018-ban a szakszervezeti tüntetés után berohant a lezárt Kossuth térre és nekifeszült a rendőrsorfalnak, ezért őt is elítélték, de választhatott, hogy kifizeti a büntetést, 10 évre börtönbe vonul vagy ledolgozza közmunkában – ő az utóbbit választotta, virágot ültetett Edelényben a közmunkásokkal. Hozzátette, hogy ha akkor képviselő lett volna, akkor szerinte ugyanarra a sorsra jutott volna, mint most Fekete-Győr. 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk