A két legharciasabb tábor - a közszféra dolgozói és a vasutasok - közül a közalkalmazottak, köztisztviselők és a fegyveres testületek dolgozói elálltak a január 12-ére tervezett sztrájkjuktól, míg a vasúti alkalmazottak bármikor újraindíthatják a munkabeszüntetést. A közszféra érdekképviseleteinél azért szakadt el a cérna, mert a kormány október végére néhány hét leforgása alatt az eredetileg remélt 2,5 százalék
reálbér-növekedés helyett
immár 14-15 százalék reálbércsökkenéssel kecsegtette tagjaikat. Az egyre csak készülő új költségvetési törvénytervezetek az emelkedést előbb szinten tartásra változtatták, majd a szakszervezetek egységes közszolgálati sztrájkbizottsága és a kormány közötti 2007. februári megállapodás 4 százalékos (infláció alatti) illetménynövelését, továbbá a tavalyi 1,4 százalékos inflációpótlást eltüntetve végül a 13. havi fizetésüket is elemésztette (lásd: A teljes bérfogyatkozás ellen, Magyar Narancs, 2008. november 20.). A tiltakozás és a belengetett sztrájk hatására tárgyalások kezdődtek, amelyeken a kormány a kisebb keresetűek 13. havi juttatásának kompenzációjára mutatott hajlandóságot. A december 19-i megállapodás végül visszaadta a pluszjuttatást, de bruttó 180 ezer forintban maximálta, azaz csak az ez alatti kereseteknél jön ki évente az egy teljes hónapnak megfelelő összeg. Ami a határösszeg alatt/körül keresőknek így is 7-8 százalékos reálbércsökkenés, feljebb meg inkább 9-10. Mindenesetre szeptember közepéig, az első féléves kereseti adatok megismeréséig a szakszervezetek felfüggesztették a tiltakozást. A megállapodást húsz érdekképviselet írta alá, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Munkástanácsok viszont nem. Õk fenntartják a sztrájkfelhívást, és "a kialakult helyzetet elemezve" később döntenek esetleges akcióikról.
Az IMF-hitelért aláírt szándéknyilatkozatban a kormány vállalásai között konkrétan szerepel a 13. havi fizetések visszatartásából elérhető költségvetési kiadáscsökkenés. Ám a közszolgálati bérvisszafogásban eredetileg is volt lauf, hiszen a költségvetés Miniszterelnökség fejezetében céltartalékként tartalmazott 66,8 milliárdot "különféle személyi kifizetésekre". Ebben már jó előre szerepelt, hogy innen fizetendő mindaz, amit engedni kell a szakszervezeteknek: a jogszabály szerint a tartalék terhére kell biztosítani azt az összeget, "amely a tizenharmadik havi illetmény (...) számításba vett előirányzat-változása miatt keletkezett". Igaz, innen több mindent kell állni, a költségvetési szervek átalakításától az egészségügyi struktúraváltás személyi költségein át a közszféra diplomásainak "munkatapasztalat-szerzéséig" - ez ugyan a keret kisebbik részét viszi el, de pontos mértéke nem tudható. Mindenesetre a 13. havi bérek visszafogásán eredetileg tervezett 180 milliárd forintos megtakarításból mintegy 120 milliárd kiesett. Ezek természetesen bruttó összegek, és a magyar elvonási szintnek hála csaknem kétharmaduk adó és járulékok formájában ismét a költségvetésben köt ki, de a kalkulált tartalékkal is egybevetve összességében a megállapodás miatt azért keletkezett egy nagyjából 20 milliárdos lyuk. Ez a mérték persze inkább a költségvetés tervezési hibahatárán mozog, ráadásul kockázata eltörpül az infláció és a bevételek bizonytalanságai mellett. Mindenesetre arról, hogy a kormány az ajánlatával tényleg a végsőkig elment, egyvalami sokat elmond: a kompromisszumot még Cser Ágnes is elfogadta, holott az egészségügyi érdekvédő 2002 óta semmilyen bérmegállapodást nem írt alá - az eredményeket keveslők hozzáállása ez alapján értékelhető.
A vasúti helyzet
ehhez képest éppoly egyszerű, mint amilyen reménytelen. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) tavaly február óta pontosan ugyanazt akarja (lásd: Csak egy legény, Magyar Narancs, 2008. február 14.), ezért a karácsony előtti kilencnapos sztrájk időrendben már a hatodik volt. A követelés az önállósult MÁV-társaságok dolgozóinak juttatandó 10 százalékos béremelésről és a MÁV Cargo privatizációjából egyszeri 250 ezer forintos juttatásról szól (összesen 9-10 milliárd forintról tehát), mint azt már mindenki kívülről fújja, és amelynek következményeit az elővárosi munkába járók, távolsági rokonlátogatók, valamint fűtetlen vagonban éjszakázó turisták többször át is élhették. A közvélemény-kutatások szerint mostanra az egyébként általában sztrájkpárti közvélemény nagyobbik fele sem szimpatizál már velük. A másik oldalon Molnár Csaba közlekedési miniszter folytatja elődei nem sok hasznot hozó kommunikációját: a sztrájk hátterében politikai (fideszes) indítékot orront, és irreálisnak tartja a követeléseket. Az első simán igaz is lehet, ám egy pártpolitizáló szakminiszter mindig szereptévesztésben van. A másodikkal az a gond, hogy ilyenkor - szintén a hagyomány részeként - éppen a lényeg nem kerül szóba. Az, hogy a MÁV Cargót anyavállalata a privatizációs törvény megkerülésével önmaga adta el, ekképpen a bevétel sem a tulajdonoshoz (a magyar államhoz, amelynek képviselője a miniszter), hanem a közismerten megbízható és példásan gazdálkodó, feddhetetlen MÁV Zrt.-hez kerül. Az "állam" valami miatt mégsem haragszik, holott elütötték 100 milliárd forinttól - és ez valóban "irreális". A MÁV pedig továbbra is jogtalannak tartja a követelést annak a privatizációs törvénynek az alapján, amelyet tehát az értékesítéskor éppen ő negligált. A sztrájkkövetelések jogellenességét a munkáltató rendre megtámadta a bíróságon, de kilencből kilencszer az érdekképviseletnek adtak igazat.
És közben eljött a 2009-es bérmegállapodás ideje is, ahol a VDSZSZ további 7 százalékot kíván elérni, valamint az általuk pofapénznek titulált differenciált emelésről sem akar hallani. A következő országos munkabeszüntetésnek a ténye tehát nem, csak az időpontja bizonytalan. Mivel a szakszervezet tudomása szerint 11 próbaidős tagjukat a sztrájkban való részvétel miatt bocsátottak el, a jogi eljáráson kívül kis helyi munkabeszüntetéseket is terveznek. Jelen állás szerint a műsor a vasúti személyszállítás végleges megszűnéséig folytatható.
