„Felsőbb utasításra történt”

Siewert András, a Migration Aid operatív koordinátora

Az elmúlt hetekben nagy port kavart a menekültek táboroztatásáról szóló tervük, holott már régóta viszik kirándulni a Magyarországon élő családokat, fiatalokat. A helyszínt nem árulják el, de a tábort most is megtartják. A szervezet operatív koordinátorával pénzről, átalakuló működésről, pártokról és a tranzitzónákról is beszélgettünk.

Magyar Narancs: Amióta közzétették a felhívást a honlapjukon, hogy önkénteseket keresnek egy Keszthely közeli telek rendezéséhez, hogy ott oltalom alatt álló menekültcsaládokat lássanak vendégül, egyfolytában a célkeresztben vannak. Több polgármester és országgyűlési képviselő is nekiment a szervezetüknek, a kormánymédia arról beszél, migránsokat akarnak betelepíteni a Balaton mellé. Lesz tábor?

Siewert András: A múlt héten már lejelentettük a hatóságoknak a helyszínt, innentől senki sem mondhatja, hogy titkolózunk. Szükség van még némi tereprendezésre, a többi az időjárástól függ.

MN: De hogy hol lesz, azt továbbra sem mondják meg?

SA: Ez is úgy működik, mint minden más ilyen jellegű adomány. Mindig is fent volt a felhívás a honlapunkon, hogy ha valaki bármilyen formában tud ingatlannal segíteni, szóljon. Volt, hogy üdülési jogot ajánlottak fel, a múltkor felhívott egy hölgy, hogy augusztus 20-ig foglalt a nyaralója, utána szívesen vendégül látna egy családot. Jogilag nincs közünk ezekhez az ingatlanokhoz, nem a tulajdonaink. Most pedig annyi történt, hogy egy osztrák tulajdonos szólt, hogy akár évekig is használhatjuk az ingatlanát. Ezért kerestünk önkénteseket, mert ez egy hosszabb távú projekt, kicsit rendbe kell hozni a helyet, el kell vinni az embereket, programokat kell csinálni, ez intenzívebb szervezési munkát igényel. Erre csapott le a Magyar Idők, amelynél egyébként is fókuszban vagyunk hónapok óta. Beszéltünk a tulajdonossal, ám mivel ez egy pici település, azt kérte, ha nem muszáj, ne áruljuk el a helyszínt. Ráadásul emiatt a tulajdonos a polgármesterrel is összeveszett, elég cifra történetek keringenek.

MN: Milyen történetek?

SA: Például elkezdték levadászni a potenciális telkek tulajdonosait, a környéken spekulálnak, kik lehetnek és mely ingatlanok, van, ahol nekiestek egy-egy embernek a szomszédok, hogy biztosan nála lesz a tábor. Jogilag semmi nem kötelezne arra, hogy lejelentsük a helyszínt, végül az emberek biztonsága miatt döntöttünk úgy, hogy a hatóságokat értesítjük.

MN: Meddig lehet ezt titokban tartani?

SA: Nem tudom, és nem is értem, miért annyira fontos ez. Megyünk máshová is, kint voltunk például a Szigeten is néhány napja, 14 emberrel mentünk, a legfiatalabb ötéves, a legidősebb 24 volt, senkivel sem egyeztettünk előre, és nem is volt senkinek semmi baja. Voltak egynapos kirándulásaink is. Ami ebben most új, az a szervezés intenzitása, semmi más.

MN: Ami azt jelenti, hogy akár egy állandó, folyamatos helyszín is lehet ez a telek?

SA: Erről is beszéltünk a tulajjal, mit gondol arról, hogy fejlesztenénk az épületeket, amelyek jelenleg nincsenek téliesítve, plusz a terület elég nagy, akár még építkezni is lehetne. De csak lépésről lépésre haladunk, először meglátjuk, hogyan alakul a viszony a helyiekkel.

 

Fotó: Bankó Gábor

MN: A menekültek érzékelnek ebből bármit?

SA: Egyelőre nem. Van, aki jól beszéli már a magyart, de a többségre nem jellemző, nem értik, miről van szó. Akik jönnének táborozni, azokat megpróbáltuk nagyjából felkészíteni.

MN: Amikor több politikus is felháborodva reagált a tábor ötletére, azt mondták, megkeresik őket. Megtörtént?

SA: Nem, de bennünket sem keresett senki, úgy döntöttünk, csak az illetékes hatósághoz fordulunk, ők majd eldöntik, értesítik-e a polgármestert. Egyébként jártunk ott többször, megnéztük és feltérképeztük a telket, beszéltünk a szomszédokkal, de nem azért, mert menekülteket viszünk oda, hanem azért, mert gyerekeket, és 8-10 gyerek ricsajjal jár. Nem akarunk zavarni másokat. Ez a telek azért is alkalmas helyszín, mert eldugott részen van, a település peremén.

MN: A tüntetésektől nem félnek? Többen ezt is kilátásba helyezték.

SA: Ha egy polgármester úgy gondolja, hogy tüntetést kell szervezni azért, mert néhány család a Balatonnál akar nyaralni, abból lesz az igazi botrány. Nehogy már a legálisan Magyarországon tartózkodó emberek ellen ilyen szerveződjön, ez nonszensz. Egyébként engem meglepett ez a sok szélsőséges reakció. A politikusokat értem, nekik ez már félig kampány, de hogy hétköznapi embereket ennyire elragadott a hév úgy, hogy nincs is pontos információjuk, az félelmetes. Volt, aki megkérdezte, tényleg igaz, hogy Soros György támogatásával ezer menekültet telepítünk be Keszthelyre? Teljesen vad történetek.

MN: A másik visszatérő vád éppen az átláthatatlanság, úgy szervezetileg, mint pénzügyileg. Cáfolta, hogy Sorostól vagy bármilyen hozzá köthető szervezettől kapnának támogatást. Honnan van tehát a pénz?

SA: Adományokról beszélünk: pénzbeli és tárgyi adományokról, ez utóbbi értékben még több is. Ugyanazoktól az emberektől kapjuk a ruhát és a pénzt is, ezek sokszor mikroadományok, pár ezer forint, de persze néha vannak nagyobbak is. 90 százalékban magyar magánszemélyek támogatnak, de kaptunk már több százezer forintot egy magyar egyháztól is. Vállalatok kevésbé adományoznak, ahogy a külföldi támogatás sem jellemző, az 2015-ben még jelentős volt, azóta nem igazán.

MN: Amikor 2015 nyarán elindult a Migration Aid, teljesen elhatárolódtak a politikától és a pénzadományoktól.

SA: Az utóbbira még nem volt jogi keret. Ha nincs jogi személy, egy magánszemélynek lehet odaadni az adományt és neki kell elszámolnia, azt nem a Migration Aid kapja, hanem valakinek a kezébe nyomják. Sokáig spontán szerveződés voltunk. Ezért nem fogadtunk el pénzt. 2015 szeptemberétől ugyan volt egy PayPal-számlánk, ott gyűltek az adományok, de ehhez csak a jogi személy tudott hozzáférni. Végül Nagy-Britanniában jegyeztettük be először magunkat a gyors megoldás lehetősége és a külföldön végzett tevékenységünk miatt, de idén nyártól már Magyarországon bejegyzett alapítványunk is van.

MN: Az alulról szerveződő spontán, sok embert összefogó működésmód mennyit változott az elmúlt két év alatt?

SA: Sokat. Egy budapesti pályaudvarra akkor is ki tudsz menni segíteni, ha csak két órád van, egy határ menti település esetében már nem így megy. Az önkéntesek többsége fővárosi, a raktárak Budapesten vannak, valahogy el kell jutni Hegyeshalomra vagy Röszkére. 2015 szeptemberében azért lettem operatív koordinátor, mert kellett valaki, aki összefogja a dolgokat, több szervezés és logisztika kellett a spontaneitás mellé. Megváltozott az önkéntesek összetétele is, vannak, akik a Keleti óta velünk vannak, és jöttek újak is. Van egy 30-40 fős kemény mag, a Facebookon tartjuk a kapcsolatot, néha személyesen is találkozunk. Emellett van egy több száz fős bázis, akik folyamatosan cserélődnek, de mindig jön valaki segíteni. A szervezet vezetőségét sem bürokratizáltuk túl, van ugyan vezetőség, de ők is ugyanolyan önkéntesek, mint a többiek. Mi is megyünk a terepre, fontos, hogy legyen kapcsolatunk a terepi realitással.

 

Fotó: Bankó Gábor

MN: Visszakanyarodva az imént említett 2015-ös mondathoz: pénzadományok most már jöhetnek, de hogy állnak a politikával, a pártok támogatásának elfogadásával?

SA: Klasszikus segélyszervezetként definiálom magunkat, ami legfeljebb a közvéleményt formálja, és objektív tájékoztatást ad, s ez azért is fontos, mert ilyen ma kevés van. Főleg úgy, hogy a menekültkérdés politikai propagandaeszköz is, tehát ellensúlyt kell képezni, bár ez csak az információra vonatkozik. Sem hivatalos, sem informális együttműködésünk nincs pártokkal. Telefonokat szoktunk kapni, most a balatoni balhé kapcsán is, hogy X. Y. vagyok a Z. párttól, miben tudok segíteni. Nálunk mindegy, kivel szimpatizálsz, viszont csak magánemberként dolgozhatsz, pártok ne álljanak be mögénk. Ha valaki tud azonosulni az értékeinkkel, akkor lehet jobbikos is. Ez a támogatásokra is vonatkozik: nem zavarna, ha Soros György támogatna, ahogyan az sem, ha Orbán Viktor.

MN: Amikor levonult a menekülthullám Magyarországról, külföldre mentek segíteni, és létrehozták a Sirius Helpet.

SA: A Sirius több különböző jogi személy közös projektje lett, a Migration Aidtől indult, de ahogy elmentünk külföldre, elkezdte felszívni más szervezetek önkénteseit is. Nem önálló jogi személy, több különböző szervezet működteti.

MN: Még most is jelen vannak külföldön?

SA: A külföld nekünk most Szerbiát jelenti. Több szerb, angol, német önkéntesünk van, akik Szerbiában dolgoznak, ők az elsődleges kapcsolataink. Onnan jönnek Magyarországra a menekültek, így minél előbb megpróbálunk velük kapcsolatot kiépíteni, tájékoztatni őket, mi vár itt rájuk. Még mindig az információhiány az egyik legnagyobb probléma, fogalmuk sincs, hogyan zajlik az egész procedúra, milyen lehetőségeik vannak, vagy mi történik, ha státust kapnak. Görögországban is vannak kapcsolataink, az önkénteseink civilben még mindig mennek, de hivatalosan nem vagyunk ott. Amikor ott voltunk, olyat csináltunk, amit más nem: speciális parti mentési műveletekre fókuszáltunk, mobil fűtési rendszerekbe és világítási technikákba fektettünk be. A több száz kilométeres partszakaszon bármikor érkezhetett csónak, éjjel is, a sziklákra is, mi arra ügyeltünk, hogy legyen világítás, ne törjék össze magukat, biztonságosan kiszálljanak a csónakokból. Most megint sokan érkeznek a szigetekre, ha hívnak, megyünk, de úgy látom, Magyarországon most nagyobb szükség van a jelenlétünkre.

MN: Például a tranzitokban?

SA: Tavaly nyár közepén kértek meg minket, dolgozzunk a tranzitokban, kellene egy kicsi, de rugalmas szervezet. A nagyok, a Karitatív Tanács tagjai túl bürokratikusak és lassan reagálnak. 2016 szeptemberétől dolgoztunk a tranzitokban, a Sirius Help neve alatt. Ez egészen idén május végéig tartott, akkor kiraktak bennünket.

MN: Miért?

SA: Májusban volt egy egyeztetés a Karitatív Tanács tagjaival, amelyet a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) hívott össze, ott megbeszéltük, ki mit csinál a tranzitokban. Meg is kaptuk a listát, hogy mely napokon milyen tevékenységet végezhetünk, majd két nap múlva behívtak, hogy nem tudják tovább folytatni az együttműködést. A hivatalos indoklás szerint a BMH megpróbálja saját hatáskörben megoldani azokat a feladatokat, amelyeket mi csináltunk. Ilyen volt például egy mobil bolt üzemeltetése, az élelmiszer-ellátás során ugyanis nehéz figyelembe venni a speciális igényeket, és azt, hogy más kultúrkörből érkező emberekről van szó. Azt vették észre az ott dolgozók, hogy a menekültek fogynak, nem tudják megenni az ételt. Erre összeállítottunk egy alapvető élelmiszerekből álló listát, és mivel ők nem tudnak kimenni, megbízásból bevásároltunk nekik. Volt is rá igény, rendszeresen egy kisbusznyi cuccot vittünk. A szerb oldalon lévő sátrakba, ahol általában egy éjszakát töltenek azok, akik másnap beléphetnek a sorszámukkal a magyar határon, fűtőanyagot vittünk, amikor hideg volt.

MN: És mi a nem hivatalos indoklás?

SA: Egyértelmű, hogy nem a BMH, azaz a szakmai szerv döntött így, az eltávolításunk felsőbb utasításra történt.

MN: A feladatokat valóban át is vette a BMH, folytatják a projekteket?

SA: Megmaradtak a kapcsolataink, akik elmondják, hogy nem működik jól. Volt tüntetés is, lefotózva megkaptunk egy petíciót, amit 20-30 család írt alá, hogy kérik vissza a Sirius Helpet, mert a többiek nem tudják rendesen ellátni a feladatokat. Erre a BMH nem reagált.

MN: Milyennek látták a tranzitzónai állapotokat?

SA: Az alapkoncepció szerint négy külön szektort építettek tranzitonként: egyet a családoknak, egyet az egyedülálló férfiaknak, egyet az egyedülálló nőknek, és egyet a kísérő nélkül érkező kiskorúaknak. Ez igen gyorsan felborult, hiszen a napi ötfős beengedési limit mellett úgy, hogy a tranzitokat 200-250 fősre tervezték, gyorsan megtelik a hely. Az eljárás nem gyors, van, aki március óta vár, öt hónapja zajlik az eljárása. Ezért nem tudták tartani a külön szektorokat, a legtöbbet a családok töltik meg. Egy szektorban 8-10 konténer van, U alakban állnak, az így körbezárt, lemurvázott terület az egyetlen mozgástér, hiszen nemcsak a tranzitot, a szektort sem hagyhatják el, négyméteres szögesdróttal van körbekerítve. A lakókonténer, az étkező és a vizesblokk mellett egy közösségi helyiség van még tévével. Az egyik legnagyobb probléma, hogy korlátozott a programajánlat, ott vannak hónapokat, unatkoznak. Ráadásul zöldmezős beruházással hozták létre ezeket: a fákat letarolták, a terepet lemurvázták, a konténereket lerakták. Árnyék meg sehol. Ez az ott dolgozó BMH-sokat, a rendőrséget is sújtja. A munkahelyeket klimatizálták, a menekültek szállására nem került klíma. Május óta voltak járványok, információink szerint erre sem voltak jól felkészülve: az üresen álló konténerekben raktak le matracokat és így különítették el az embe­re­ket, 20-30 embert kellett karanténba zárni.

MN: Nemrég 10 tolmácsot bocsátottak el, mert megpróbáltak segíteni a menekülteknek. Ezzel kapcsolatban is érte támadás a Migra­tion Aidet, miszerint egyik vezetőségi tagja, Aida El-Seaghi is köztük van.

SA: Ebben sem volt igaza a kormánymédiának, nem vagyunk érintettek. Összemostak két dolgot: egyrészt Aida nem volt a BMH által elbocsátott tolmácsok között, 2-3 hete dolgozott utoljára nekik. Másrészt azt írták róla, hogy azért nem alkalmazták tovább a Debreceni Törvényszéken, mert a Migration Aid tisztségviselője volt. Először a Debreceni Törvényszék is azt nyilatkozta, hogy nem jelezte az önéletrajzában, milyen jellegű civil tevékenységet végez. De amikor nekik dolgozott, akkor még csak önkéntes volt, szervezetileg nem is léteztünk. Azóta eltűnt ez a nyilatkozat, és már más az állásfoglalásuk, mert a régi nem állta meg a helyét. Az új verzió szerint nem volt rá szükség, mert csökkent az esetszám.

MN: Jelenleg több projektet is elkezdtek, a Menedékfalut, a Szolidaritás Házát, az Együtt Érző Magyarországot. Ezek mennyire működnek ilyen ellenszélben?

SA: A Menedékfalu egy hosszabb távú koncepció, sok víznek le kell még folynia a Dunán, hogy ez átültethető legyen a gyakorlatba.
A Szolidaritás Házát próbáljuk minél inkább tolni, mert egyre nagyobb probléma a potenciális hajléktalanság azok körében, akiknek el kell hagyniuk a tábort. Nincs valódi állami integrációs program a tranzitokban, nem tanítanak nekik nyelvet, néhány BMH-s munkatárs próbálkozik, de ennyi. Volt, hogy hívtak, hogy kvázi hajléktalanként kóborol egy szír család az éjszakában, s valakik eljönnek vidékről Budapestre ügyet intézni, de nincs hol aludniuk. Ezért akarunk létrehozni egy olyan központot, ahol egy-két éjszakára, indokolt esetben egy-két hétre átmeneti szállást tudunk nyújtani, nehogy hajléktalanokká váljanak. Ehhez kellő méretű ingatlan is kell, kaptunk már ajánlatot, de még egyeztetni kell, és a forrást előteremteni a fenntartásra.

MN: A közvélemény formálásával hogy állnak?

SA: Sztereotípiákat visszaszorítani elég nehéz. Nekünk nincsenek milliárdjaink, amiket plakátkampányra tudnánk költeni, ahogy napilapokat sem tudunk felvásárolni. Igyekszünk, hogy a weboldalunk minél informatívabb legyen, hogy a témával és a munkánkkal kapcsolatban sok aktuális információ legyen rajta. Hogy előreléptünk-e? Nem tudom, de a tennivaló temérdek, az ebből a balatoni ügyből is látszik. Rengeteg fenyegetés érkezik: „le kéne lőni mindenkit közületek”, „fel fogjuk gyújtani a házat, ahová viszitek őket”. Az emberek jó ideje csak egyoldalúan kapják az információt erről a témáról. Ráadásul az Európai Uniónak sincsenek épkézláb válaszai a migrációval kapcsolatos kérdésekre, ami alapvető bizalmatlanságot kelt. Bizonyos szempontból érthető is az emberek félelme. Magyarországon ez új dolog: ha jöttek is korábban menekültek, nem ilyen messziről és nem ilyen kultúrkörből. Vannak globális kérdések, amelyekre globális válaszokat kellene találni, de ilyen politikai közegben és habitussal elég nehéz. A problémák szaporodni fognak, mi, emberek egyre többen leszünk, a tér pedig nem tágul, ez az a Föld, ahol el kell férnünk.