Fidesz-nagygyûlés a Mûegyetem rakparton: Volt jobb

  • Gavra Gábor
  • 2004. június 10.

Belpol

Pusztul a világ - errõl dalolt vasárnap délután Sasvári Sándor a Fidesz kampánygyûlésére sereglett néhány tíz ezer, esetleg kétmillió ember elõtt. A nóta tökéletesen harmonizált a legnagyobb ellenzéki párt aktuális üzeneteivel: szocikhoz tévelyedett fél Magyarország, gázáremelés, elszabadult infláció, egészségtelen élelmiszerek dömpingjétõl sújtott magyar paraszt.

Az elmúlt hetekben a pártok nemigen kötötték a közvélemény orrára, hogy mi célból igyekeznek az Európai Parlamentbe. A legnagyobb ellenzéki erõ múlt vasárnapi gyûlésének elsõ szónoka, a Fidesz alelnöke és listavezetõje, Schmitt Pál egyvalamit viszont már elért: melegítõjével az Orbán-rajongó fiatalok körében divatdiktátor-rá lépett elõ. A téren a válogatott mackófelsõjébe bújt tizenéves srácokat láttunk szokatlan mennyiségben. A többiek nyilván lélekben öltötték fel az uniformist, elõre is megfogadva Schmitt Pál intelmét, mely szerint "átvitt értelemben

mindnyájunknak viselnünk

kell a piros-fehér-zöld mackófelsõt". Schmitt szerepe a Fidesz kommunikációjában megérne egy különálló, bár nem túl hosszú tanulmányt. A pártvezetés a jelek szerint a Magyar Olimpiai Bizottság elnökére bízta a szerencsétlen, csetlõ-botló, tehát veszélytelen Fidesz arcélének kidomborítását, fõleg a bizonytalan, illetve a szocialistákból kiábránduló szavazók megnyerésére gondolva. A Szentkirályi utcában nyilván úgy vélik: az új célcsoport igényszintjének pontosan megfelel, ha Schmitt a Fidesz "világos Európa-képét" ecsetelve - a dolgozók középiskolájának elsõ osztályosai számára készült irodalomtankönyv kitételeit némileg leegyszerûsítve - kijelenti, hogy pártja tisztában van a "görög filozófia, a római jog, a keresztény hit és erkölcs" Európa történetére gyakorolt hatásával. Elismerésre méltó naprakészség.

Középre üzent a másik Fidesz-alelnök, Pokorni Zoltán is, bár õ lényegesen többet foglalkozott az ellenfelekkel. Szerinte a szocialisták Kovács László révén "fülledt politikai mocsárba" rángatnák lefele, míg Medgyessy Péteren keresztül életidegen közjogi elképzelések ködébe húznák fölfele szegény Fideszt, amely viszont nem ül fel az efféle ócska cselvetéseknek, hanem "itt, középen, két lábbal a földön" járja tovább a nemzetboldogítás és -újraegyesítés rögös útját. A párt tisztában van azzal: "az emberek" nem ám egymást becsmérlõ, hanem a mindennapok ezerféle gondjára megannyi gyógyírt kotyvasztó pártokra vágynak. A hétköznapok kérdései pedig - visszhangozta Pokorni Orbán Viktor néhány héttel ezelõtti kijelentését az elvi politi-zálás zsákutcájáról - elmossák a jobb- és baloldal közötti határokat. Az alelnök ezután a gázáremeléssel a nyugdíjasok tömegeit sarokba szorító kormány cselszövésére vezette vissza a Mol Rt. 2003-as és idei elsõ negyedéves nyereségét, sanda összjátékot sejtetett a kabinet és az amúgy általában Fidesz közeliként aposztrofált Mol-vezérkar között. Közben persze gondosan hallgatott arról, hogy a gáztörvény tavalyi vitája során többek között éppen a fideszes Balla György lobbizott az olajtársaságnak kedvezõ módosításokért (lásd: Mol-koktél, Magyar Narancs, 2003. július 3.).

Kifejezetten üdítõ volt, hogy a különbözõ Fidesz-szatellitek kép-viseletében nem szólalt fel

sem Harrach Péter, sem Turi-Kovács Béla,

sem a valamilyen párt élén (ki tudja, miért) önálló EP-indulással kísérletezõ Szûrös Mátyás. Szót kapott viszont Járóka Lívia, az EP-választás egyetlen, mandátumra esélyes roma jelöltje, aki intelligens antirasszista szónoklatával (amelyet élénk polgári tetszésnyilvánítás követett) igen jó benyomást keltett. Annál kínosabb volt Jakab Istvánnak, a Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége elnökének vendégszereplése, aki kikérte magának azt a liberális kampány által sugallt állítást, hogy az ún. gazdáknak nem jár az uniós agrártámogatás. A tüntetés legemlékezetesebb megnyilvánulása a Kövér László néhány évvel ezelõtti szerepébe egyre jobban beletanuló Áder Jánosé volt, aki az elmúlt hónapok teljes fideszes retorikai eszköztárát felvonultatta a gázár-emelésezéstõl a 2002-es szocialista szavazóknak való nagylelkû megbocsátásig. Ádernek kétségkívül jól áll a kíméletlen és szellemes kritikus póza, bár a "szeretet és összefogás erejérõl" kevesebbet kellene beszélni, elég hülyén hangzik a tömény ronwerberezés és kellerlászlózás után.

A frakcióvezetõhöz képest Orbán Viktor szereplése kiábrándító volt. Orbán - a beszéde kezdetén újra jelentkezõ bolsevik esõzés okozta technikai nehézségeket leküzdve - gyorsan azonosította a nemzeti petíciót aláíró, becsszóra 1,2 millió honfitársunkat a magyar néppel, majd rémisztõ perspektívát vázolva belengette "a magyar nemzet" Fidesz-vezetés alatt megvalósuló "teljes egységét". Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a június 13-i EP-választáson már nem 10, hanem 11 millió magyar szavaz, hiszen a felvidékiek a petícióilag egységesülõ nemzetrésszel egyszerre adhatják le voksaikat. De mi történt hazánkkal az elmúlt két évben? A bankárkormány vezette országban nincs becsülete a tisztességes munkának - ismételte saját februári kijelentését a jogászellenzék vezetõje, mondandóját az emlékezetes, szellemi homelessekrõl szóló kövéri eszmefuttatás variálásával fûszerezve: szerinte gyáva és hiszékeny népnek (ez esetben: a szocialistákra szavazó eltévelyedettek seregének) nincs hazája.

Az exkormányfõ 2002-es, a nagy- és pénztõke hatalomra kerülését vizionáló beszédét melegítette föl, hogy aztán a szerinte június 13. utánra tartogatott újabb, két Bokros-csomaggal felérõ kormányzati megszorításokra terelje a szót. Ami Orbán mondataiból világosan kiderült: a szocialista-szabaddemokrata nemzetvesztõk direkt élvezik, ha népnyúzásukat a nemzet akaratának semmibevételével kombinálhatják; így söpörték félre az exkormányfõ szerint a "példátlan összefogással" támogatott nemzeti petíció "programját". Mindennek hátterében valamiféle szocializációs probléma húzódhat meg, aminek következtében a baloldal "a szép szóból nem,

csak az erõ nyelvén

ért". Orbán törzsközönsége pedig a jelek szerint az erõfitogtatásén, legalábbis ezt mutatta az elhangzottak hatására fölforrósodott hangulat, de a magyarok miniszterelnöke gyorsan pontosított: "Demokráciában az erõ nyelve a választás." Akit tehát a visszavágás nem motivál eléggé a szavazásra, az legalább az "újabb megszorítások" miatt menjen el vasárnap, hogy az elsöprõ választói nyomás észhez térítse a kormányt - mert "2006-ban már késõ lesz".

Ez minden. Bármi lesz a vasárnapi eredmény, annyi megállapítható: Orbán Viktor mostani produkciója nem több, mint két évvel ezelõtti fellépéseinek gyenge utánzata. Ha 2006-ra is ennyi marad a régi dicsõségbõl, az kevés lesz még ez ellen a - nagygyûlés alatt dunai hajókázással ellenkampányoló - MSZP ellen is.

Gavra Gábor

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.