A lakájmédia már a kilépésre készül? Keményen fikázzák a Néppártot

  • CD
  • 2019. március 20.

Belpol

Egységes kommunikációs húzásként egyenesen arra kérik a Fideszt, lépjen ki a Néppártból.

Szerda délután dönt az Európai Néppárt a Fidesz sorsáról. Az EPP gyűlésén hosszas huzavona után bocsájtják szavazásra, kizárják-e a Fideszt a pártcsaládból.

A magyar kormánysajtó a szavazás napjára a kizárást, mint pozitív fordulatot kezeli, s mintegy szükséges jót, kizárásból kilépést kreálva, annak időszerűségét hangsúlyozza. De akad olyan lap is, amely az ismert aduászt húzza elő: Soros a háttérben.

Szemlénkben a teljesség igénye nélkül csak a legmeghatározóbbnak tűnő cikkeket emeltük ki.

Az Origo azzal állt elő, hogy a

A fideszes hátország szerint itt az ideje kilépni a Néppártból

A lap frontembere, Kovács András kb. azzal kezdi, hogy semmi kis ügyről van szó, hisz' csak "néhány bevándorláspárti törpepárt" akarja a Fidesz kizárását.

Sőt, a szerző szerint a kérdés sokkal inkább az, hogy a Fidesz akar-e maradni egy egyre inkább bevándorláspárti irányba tartó Néppártban. Vagy szabad-e maradnia?

Kovács a bevándorlás téma mentén matekozik, de hangsúlyozza, vesztenivalója a Fidesznek nincs, mert "a Néppárt részéről értékelvűségről szó sincs, kereszténydemokrata értékekről még kevesebb".

A Fidesz hátország szócsöveként közli is, mi az irány:

"A Fidesznek addig van értelme a Néppártban maradnia, amíg van esély arra, hogy a pártcsalád a kereszténydemokrácia irányába visszatéríthető. De ez az esély napról napra fogy, vészesen fogy. Egy minden értékéről lemondó Néppártban viszont már nem szabad maradnia a Fidesznek. Ez a véleménye a Fidesz egész hátországának is."

false

 

Fotó: MTI

Szintén az Origo sulykolja, hogy nem kell félni.

Az Európai Néppárton kívül is van élet,

hisz' Kiszelly Zoltán politológus szerint a Budapest–Bécs–München-tengely gyengülésével és a Varsó–Budapest–Róma vonal erősödésével a Fidesz számára egyértelmű, hogy a Néppárton kívül is nyílhatnak új lehetőségek.

A Magyar Nemzetnek nyilatkozó Fidesz-közeli elemzők szerint "a Fidesz helyzete kényelmes, inkább az Európai Néppárt van lépéskényszerben, hiszen a magyar kormánypárt kizárásával jelentősen meggyengülne az Európai Parlament jelenlegi legnagyobb pártcsaládja".

Kár lenne félteni a Fidesz, mert a párt tuti biztos, hogy a Néppárton kívül is megtalálja majd a módját annak, hogy "érvényt szerezzen a jobboldali, bevándorlásellenes, szuverenista politikájának, sőt, akár új lehetőségek is nyílhatnának" számára.

Az Echo Tv-ből ismert Boros Bánk Levente politológus szerint "a Néppárt egy olyan liberális társaság, pártok és politikus foglya lett, akik inkább akarnak az európai baloldalnak megfelelni, mintsem a pártcsalád eredeti, kereszténydemokrata értékeit képviselnék következetesen".

Legyen ez a rémdráma utolsó felvonása. Az idő lejárt, nincs miről alkudozni.

A Magyar Nemzet szerzője mintha tolmácsolná a Fidesz-szavazók meglátását.

"Arra kérjük Orbán Viktort és a magyar kormánypártot, hogy történelmi felelősségének teljes tudatában szakítson az Európai Néppárttal.

Szakítson azonnal, szakítson habozás nélkül, és kezdjen el egy új történetet. Legyen a Fidesz tagság nélkül, de igazoltan néppárti mozgalom, hűségesen ragaszkodva azokhoz az értékekhez, amelyekre tekintve harminc esztendő alatt prosperáló, magában bízó, tekintélyes Magyarországot teremtettünk a kifosztott, hullaszagú bábállamból."

Ehhez képest a Ripost lényegi információként közli, hogy

Soros fia váratlanul Brüsszelbe érkezett. A Néppártot akarják befolyásolni?

A lap szerint erős a gya­nú, hogy az Eu­ró­pai Nép­párt Soros be­fo­lyása alatt álló, "be­épí­tett" em­be­reit akarja be­fo­lyá­solni a Fi­des­szel kap­cso­la­tos eset­le­ges sza­va­zás előtt.

Szerda délután kiderül, hogy alakul a szavazás, és mit lép a Fidesz.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.