Főpróba a győri veszélyeshulladék-égetőben
Nem teljesen világos, hogy is van ez: először kiadni az engedélyt, és aztán tartani egy méréssel egybekötött próbaégetést. Mindenesetre augusztus 1-jén a győri veszélyeshulladék-égetőben - immáron engedéllyel a zsebben - ünnepélyes külsőségek között, fehér abrosz és aprósütemény mellett mérték a dioxinkibocsátást (a poliklórozott bifenolokat). A vezetőség három különböző laboratóriumot hívott meg a próbaégetésre; az arra hivatottak párhuzamosan nyomkodták a műszerek gombjait, eközben a szakemberek írásvetítőn demonstrálták a megjelenteknek, hogy szennyezés mint olyan itt nem létezhet. Egész egyszerűen ki van zárva. Nincs. Nem volt és nem lesz.
Egyirányú tájékoztatás
Varga A. Tamás ügyvezető igazgató, a kémiai tudományok kandidátusa már magát a problémát sem értette: szerinte a dioxin nem is rákkeltő. Legalábbis ő még nem olvasott erről megalapozott, bizonyítékokkal alátámasztott tudományos szakvéleményt. A kandidátus vitatja, hogy ők az év elején valóban "akkorát" szennyeztek volna dioxinból, hogy amiatt be kellett zárniuk a kaput. A dioxinmérést ő rendkívül bizonytalan metódusnak tartja, mivel igen alacsony értékeket kell mérni. Becslései szerint egy szál cigarettában százszor több dioxin van, mint a garéi hulladékban, de ha mondjuk tarlót égetünk, akkor biztos, hogy ennél egy nagyságrenddel több dioxint produkálunk. E felvetésre a hallgatóság soraiból egy növénytermesztési szakember bedobta, hogy ami büdös, az ártalmas is; a válasz erre az volt, hogy a büdös nem az égetőből jön, hanem a szomszédból.
Az alkalomra kiglancolt győri égető területén, szó, mi szó, meglehetősen rossz illatok terjengtek. Rohadt szemétre asszociáltunk először, de ez annál is penetránsabb volt. Ez a büdös nem tett jót a PR-üzenetnek. Az volt a benyomásunk, hogy néha a vezetőség tagjai sem hiszik el, amit mondanak, és ezen nem sokat segítenek az írásvetítőhöz terelt szakértők sem, akik pedig temérdek szakszóval próbáltak komoly hatást kiváltani (nem sok sikerrel, tegyük hozzá).
Amikor a környéken lakók képviselője elmondta aggályait, parázs vita bontakozott ki a rossz levegőjű helyiségben. Vargáné Matláry Eleonóra, a másik ügyvezető igazgató bejelentette: valójában ők nem vita-, hanem tájékoztató fórumot szerveztek, mégpedig azoknak, akik eddig csak az újságokból tájékozódhattak a győri égető dolgairól.
Két politikus
Az eseményre meghívták Illés Zoltánt, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának fideszes elnökét is, de ő "szemfényvesztésre" hivatkozva nem ment el. A Narancsnak elmondta: a próbaégetést csak egy olcsó propagandafogásnak tartja, és nem látja esélyét, hogy a jeles alkalomra igazán veszélyes anyagokat, például garéi hordókat adagolnának az égetőbe - így a mérés sem lehet valódi. Illés hangsúlyozta: a demonstrációra meghívott egyik labornak sincs dioxinmérésre szóló akkreditációja. A Környezetvédelmi Intézetnek, amely a győri égető dioxinkibocsátásának a megengedetthez képesti ötvenötszörös túllépését mérte januárban, volt ugyan ilyen jogosítványa, de mostanra lejárt, és a Nemzeti Akkreditációs Testület még nem újította meg.
Illés Zoltán szerint az égető műszakilag nem alkalmas az ország legveszélyesebb hulladékának - a garéinak - az elégetésére. A dioxinokról neki az agent orange nevű dioxinos lombtalanító szer jut eszébe, amellyel az amerikai katonák Vietnamban egész erdőségeket kopasztottak meg azért, hogy jobban lássák helikopterről, merre haladnak a vietkongok. (A Garén hordókban tárolt veszélyes hulladékot jórészt a Budapesti Vegyiművek termelte a nyolcvanas években; az anyag rendkívül mérgező, nem utolsósorban azért, mert hatvan százalékban tetraklór-benzolt tartalmaz.)
Az augusztus 1-jei bejáráson megjelent viszont a bizottság alelnöke, a kisgazda Turi-Kovács Béla. Igaz, csak néha tűnt fel az üzem területén, valószínűleg őt külön vezették körbe-körbe a kazán körül, hogy meggyőződjön a technológia környezetbarát voltáról. A kazán mellől egyébként jól látni a közeli vízművet; az égető tudniillik azon a területen áll, ahonnan Győr az ivóvizet kapja.
Turi-Kovács szerint "objektívnek kell maradni, mert az indulat többet árthat a környezetvédelemnek, mint amennyit használ". A kisgazda képviselő napokkal korábban még az égető ellen volt, és jogellenesnek tartotta az engedély kiadását. A próbaégetés napján azonban már óvatosabban fogalmazott: "Az elsőfokú eljárásba több hiba is csúszott." Arra utalhatott, hogy az illetékes hatóság, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség törvénytelen módon adta ki a mindenre kiterjedő engedélyt. A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség ellenőrizte a környezetvédelmi felügyelőség korábbi munkáit, és arra a következtetésre jutott, hogy a felügyelőség többször is törvénysértő határozatokkal segítette a győri égető munkáját. A megyei főügyészség az iratokat továbbküldte a Legfőbb Ügyészségnek, ahol egyelőre még vizsgálják az ügyet.
Turi-Kovácsot mindenesetre meggyőzték a látottak: összességében modernnek találta az üzemet.
Üzlet, menet
A győri égető káprázatos karrierjéhez (bővebben lásd: Lazán vett kazán, Magyar Narancs, 2000. június 29.) kellett a környezetvédelmi felügyelőség is. A kazán évről évre nagyobb kapacitásra kapott engedélyt, az égethető anyagok köre látványosan bővült, dacára annak, hogy semmiféle komolyabb technológiai beruházás nem történt. Amikor a garéi veszélyes hulladék miatt reflektorfénybe került az égető, a felügyelőség nem tudta továbbra is nem észrevenni a sorozatos szennyezéseket, kénytelen volt lépni, és bezárta az üzemet. (1998 márciusában az égető a cinkben, ólomban, rézben és kadmiumban gazdag szennyvizét egyenesen a közcsatornába engedte; a talajvíz minőségét figyelő kutak higany- és krómszennyezést jeleztek; ősszel és januárban két váratlan mérés tizenháromszoros, illetve ötvenötszörös dioxintúllépést mutatott, amikor az üzem a garéi hordókat égette.)
A Palota Kft. (a garéi hulladékok megsemmisítésére kiírt pályázat egyik nyertese) ezek után kénytelen volt beruházni: facsemetéket ültettek, a tárolókat az előírásoknak megfelelően befedték (igaz, az egyiket le kell majd bontani, mert nincs rá építési engedély), illetve beépítették a dioxinszűrő berendezést. A dioxinszűrő egyébként úgy működik, hogy a cég aktív szenet vásárolt, ezt egy munkás szívlapáttal belehányja egy zsákba, amit felvisznek a kazánhoz. Az aktív szén elég drága; mint megtudtuk, pár hónapig elegendő adag tízmillió forintba kerül. (Ezért nem is sokan fogadnak arra, hogy mostantól szívlapátcsörgéstől lesz hangos az udvar.)
Értesüléseink szerint eddig nem egészen ötezer tonna garéi veszélyes hulladékot vitt ki Németországba és Ausztriába a Palota Kft.-ből és a Geohidroterv nevű társaságból álló konzorcium. A Baranya megyei Garén még körülbelül 8-9 ezer tonna figyel az ég alatt: a szerződés szerint ezt kellene a konzorciumnak december végéig megsemmisítenie. A Palota Kft. szaktanácsadója, Kálmán János szerint (aki az ország több égetőjében is tulajdonos) munkájukat lassítja a sajtó által folytatott boszorkányüldözés; információink szerint meg inkább lassítja az, hogy külföldön sem tudják élből elégetni ezt a fajta hulladékot, mert olyan magas a klórtartalma. A konzorcium 2,3 milliárd forintot kapott a feladatra; becslések szerint 800-900 millió forintjukba kerülnek a szállítási és egyéb költségek. Ha azonban nem vinnék ki az egészet, hanem mondjuk Győrben égetnék el a garéi hulladék egy részét, a profit hirtelen megugrana.
Talán nem csak a véletlen műve, hogy az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség Pepó Pál környezetvédelmi miniszter távozása után és a tárca új vezetője, Ligetvári Ferenc képbe kerülése előtt váratlanul kiadta az engedélyt. Még próbaégetést sem rendeltek el előtte; a hivatal beérte azzal, hogy került egy dioxinszűrő, mire papírba adta legott, hogy lehet égetni a garéi hulladékot.
Kovács Róbert
