Interjú

„Furcsa szövetség”

Joób Máté evangélikus lelkész a pártállammal való kollaboráció hatásairól

Belpol

A történettudomány eszközeivel már viszonylag sok mindent sikerült feltérképezni arról, hogyan is működtek intézményi szinten a hazai titkosszolgálatok 1990 előtt, a dolog személyes vonatkozásait azonban még mindig homály fedi.

Miért vállalták a beszervezettek az ügynöklétet? Mennyi volt a kényszer, a vélt hazafias kötelesség vagy a kitűnni vágyás abban, hogy valaki jelentéseket kezdett írni – általában a legközelebbi ismerőséről, barátjáról, családtagjáról. Joób Máté lelkész, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének docense A hallgatás terhe című könyvében írta meg, milyen romboló hatása volt a Magyarországi Evangélikus Egyházban annak, hogy a beszervezett lelkészek, magas hivatalt viselő egyházi személyek évtizedeken keresztül hordozták magukban az ügynöklét sötét titkait; és hogy amikor mindez napfényre került, a családtagok, a gyülekezetek tagjai hogyan birkóztak meg a múlt hirtelen rájuk zúdult terhével.

*

Magyar Narancs: Az ügynökügy önmagában is kényes kérdés, az egyházak érintettsége pedig még inkább az. Érkezett-e az egyház részéről bármiféle hivatalos reakció a könyve megjelenése után?

Joób Máté: Hivatalos részről összességében pozitív volt a fogadtatás. A Magyarországi Evangélikus Egyház élen jár a múltfeltárásban, más hazai történelmi egyházak kevésbé foglalkoztak ennyire szisztematikusan a kérdéssel. Az egyház vezetése azt kifejezetten pozitívan értékelte, hogy a kutatás egy új perspektívából, a transzgenerációs hatásokat vizsgálva próbálja megvilágítani az ügynökkérdést. Vagyis nem annyira a történelmi szálat, inkább a történések személyes, generációkon átívelő hatását, az ebből származó traumákkal való megküzdést, és a segítség lehetséges válfajait kutatja. Ez egyébként rendhagyónak számít az ügynöktémát feldolgozó hazai és nemzetközi szakirodalomban.

MN: Amikor a kutatásba kezdett, már akkor támogató közeg vette körül?

JM: Többnyire igen. Azért úgy fogalmazok, hogy többnyire, mert az egyház vezetésében máig ülnek olyanok, akik családtagként érintettjei voltak az ügynökügynek; többek között a könyv interjúalanyai között is voltak ilyenek. Természetesen akadtak olyan magasabb beosztásban lévő egyházi vezetők, akik azt mondták, nem érdemes ezzel a kérdéssel foglalkozni, de a legmagasabb egyházi vezetők részéről azt éreztem, hogy inkább támogatóan viszonyultak a kutatási témához.

MN: Úgy érzékeltem, a könyvnek van egy kritikai hangvétele, hogy az egész pszichés munkát, amit egyrészt a beszervezetteknek, másrészt a családtagoknak el kellene (el kellett volna) végezni a napvilágra került esetek után, azt az egyház részéről nem kísérte egy segítő, támogató, pasztorációs attitűd. Ön ezt hiányolja igazán, elismerve persze azt, hogy a téma történettudományi feldolgozása megindult. Az egyház ugyan felajánlotta, hogy aki beszervezettként érintve volt, az a bűnei megvallása esetén bűnbocsánatban részesülhet, de emellett nem volt semmiféle segítő közeg.

JM: Ez így van. Sajnos, az a fajta társadalmi érdeklődés, ami a kérdést kísérte, kíséri, vagyis, hogy ki volt ügynök és ki nem, az egyházakkal, az egyházi személyekkel kapcsolatban is érvényes. Vagyis addig érdekel bennünket a kérdés, amíg valakiről ki nem derül, hogy ügynök volt-e. Hogy utána mi van, egyáltalán, mi történt vele ebben a folyamatban, hogyan sikerült őt beszervezni, milyen személyes moti­vációi voltak, az érintettség napvilágra kerülése után pedig miként küzdöttek meg a beszervezettek és családtagjaik a traumával, és ehhez kaptak-e segítséget, nos, ez már kevésbé tart érdeklődésre számot.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.