Interjú

„Furcsa szövetség”

Joób Máté evangélikus lelkész a pártállammal való kollaboráció hatásairól

Belpol

A történettudomány eszközeivel már viszonylag sok mindent sikerült feltérképezni arról, hogyan is működtek intézményi szinten a hazai titkosszolgálatok 1990 előtt, a dolog személyes vonatkozásait azonban még mindig homály fedi.

Miért vállalták a beszervezettek az ügynöklétet? Mennyi volt a kényszer, a vélt hazafias kötelesség vagy a kitűnni vágyás abban, hogy valaki jelentéseket kezdett írni – általában a legközelebbi ismerőséről, barátjáról, családtagjáról. Joób Máté lelkész, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének docense A hallgatás terhe című könyvében írta meg, milyen romboló hatása volt a Magyarországi Evangélikus Egyházban annak, hogy a beszervezett lelkészek, magas hivatalt viselő egyházi személyek évtizedeken keresztül hordozták magukban az ügynöklét sötét titkait; és hogy amikor mindez napfényre került, a családtagok, a gyülekezetek tagjai hogyan birkóztak meg a múlt hirtelen rájuk zúdult terhével.

*

Magyar Narancs: Az ügynökügy önmagában is kényes kérdés, az egyházak érintettsége pedig még inkább az. Érkezett-e az egyház részéről bármiféle hivatalos reakció a könyve megjelenése után?

Joób Máté: Hivatalos részről összességében pozitív volt a fogadtatás. A Magyarországi Evangélikus Egyház élen jár a múltfeltárásban, más hazai történelmi egyházak kevésbé foglalkoztak ennyire szisztematikusan a kérdéssel. Az egyház vezetése azt kifejezetten pozitívan értékelte, hogy a kutatás egy új perspektívából, a transzgenerációs hatásokat vizsgálva próbálja megvilágítani az ügynökkérdést. Vagyis nem annyira a történelmi szálat, inkább a történések személyes, generációkon átívelő hatását, az ebből származó traumákkal való megküzdést, és a segítség lehetséges válfajait kutatja. Ez egyébként rendhagyónak számít az ügynöktémát feldolgozó hazai és nemzetközi szakirodalomban.

MN: Amikor a kutatásba kezdett, már akkor támogató közeg vette körül?

JM: Többnyire igen. Azért úgy fogalmazok, hogy többnyire, mert az egyház vezetésében máig ülnek olyanok, akik családtagként érintettjei voltak az ügynökügynek; többek között a könyv interjúalanyai között is voltak ilyenek. Természetesen akadtak olyan magasabb beosztásban lévő egyházi vezetők, akik azt mondták, nem érdemes ezzel a kérdéssel foglalkozni, de a legmagasabb egyházi vezetők részéről azt éreztem, hogy inkább támogatóan viszonyultak a kutatási témához.

MN: Úgy érzékeltem, a könyvnek van egy kritikai hangvétele, hogy az egész pszichés munkát, amit egyrészt a beszervezetteknek, másrészt a családtagoknak el kellene (el kellett volna) végezni a napvilágra került esetek után, azt az egyház részéről nem kísérte egy segítő, támogató, pasztorációs attitűd. Ön ezt hiányolja igazán, elismerve persze azt, hogy a téma történettudományi feldolgozása megindult. Az egyház ugyan felajánlotta, hogy aki beszervezettként érintve volt, az a bűnei megvallása esetén bűnbocsánatban részesülhet, de emellett nem volt semmiféle segítő közeg.

JM: Ez így van. Sajnos, az a fajta társadalmi érdeklődés, ami a kérdést kísérte, kíséri, vagyis, hogy ki volt ügynök és ki nem, az egyházakkal, az egyházi személyekkel kapcsolatban is érvényes. Vagyis addig érdekel bennünket a kérdés, amíg valakiről ki nem derül, hogy ügynök volt-e. Hogy utána mi van, egyáltalán, mi történt vele ebben a folyamatban, hogyan sikerült őt beszervezni, milyen személyes moti­vációi voltak, az érintettség napvilágra kerülése után pedig miként küzdöttek meg a beszervezettek és családtagjaik a traumával, és ehhez kaptak-e segítséget, nos, ez már kevésbé tart érdeklődésre számot.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.

Közel tíz éve húzódik a balatoni körvasút nagy terve

Jövőre lesz tíz éve, hogy Lázár János a kormányinfón közölte, megépül a balatoni körvasút abból az 1100 milliárd forintból, amit a kormány vasútfejlesztésekre szán. A projektnek 2023-ban kellett volna befejeződnie, de azóta tizenöt balatoni állomásra még tovább is tart az út, mint korábban.

Ahol mindenki nyer

Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn baráti látogatáson tartózkodott a szomszédos Szlovákiában, ahol tárgyalásokat folytatott Robert Fico miniszterelnökkel és Peter Pellegrini államfővel. Hogy miről tárgyaltak, arról sok okosságot nem lehetett megtudni, az államfő hivatala nem adott ki közleményt, posztoltak egy kényszeredett fotót és lapoztak; a miniszterelnök, Orbán „régi barátja” ennél egy fokkal udvariasabbnak bizonyult, amikor valamiféle memorandumot írt alá vendégével; annak nagyjából annyi volt a veleje, hogy Fico és Orbán matadorok, és reményeik szerint még sokáig azok is maradnak (Robert Fico szíves közlése).