Győzhet-e egyedül az MSZP?

Gyenge jelek

  • B. I.
  • 2012.10.22 15:10

Belpol

Szeptember 30-án Horváth Zsolt a dunaföldvári polgármester-választáson, múlt vasárnap Varga Gyula egy soproni egyéni körzetben győzött időközi önkormányzati választáson: előbbi független indulóként, de az MSZP támogatásával, utóbbi pedig a párt jelöltjeként. A szocialistáknál nagy az öröm, fordulatról beszélnek - hogy okkal vagy sem, mindjárt meglátjuk.

A 2010-es önkormányzati választásokon a Fidesz nagy menetelése kevéssé érintette Dunaföldvárt és Sopron egyes részeit: bár mindkét helyen kormánypárti lett a befutó, szocialista ellenfeleik - Horváth Zsolt polgármesterjelölt Dunaföldváron és Varga Gyula egyéni képviselőjelölt Sopron 12. számú választókörzetében (evk.) - nemcsak tisztes vereséget szenvedett, de jóval az MSZP országos átlaga felett teljesített. Horváth akkor például alig, mindössze 37 szavazattal maradt el a győztestől (1260 vs. 1297 voks), míg Sopronban a fideszes nyertes még akkor, a Fidesz-henger időszakában sem lépte túl az 50 százalékot, míg Varga 32,65 százalékot kapott (és 250 szavazattal kevesebbet az első helyezettnél). A választókerületben a szocialisták tehát jól szerepeltek - aminek egyébként hagyománya van, hiszen bár számukra 2006-ban is kudarcot hozott Sopronban az országgyűlési választás egyéni versenye, a 12. evk.-t lefedő szavazókörök némelyikében az MSZP olykor száz szavazattal is verte a Fideszt.

 

A törzsgárda csatlakozásra vár


A törzsgárda csatlakozásra vár

Fotó: Kovács Tamás / MTI

Az MSZP a mostani önkormányzati időköziken újra Horváthot és Vargát indította, és ezúttal mindketten biztos fölénnyel győztek (Horváth 57, Varga 47 százaléknyi voksot szerezve). Helyben ismerős és népszerű arcok egy ismerős, a szocialisták számára egyáltalán nem barátságtalan terepen - és vegyük mindehhez a Fidesz kétévnyi dúlásának a következményeit: innen nézve bizony elhamarkodottnak tűnhet túlértékelni e két eredményt. Azt se feledjük ráadásul, hogy időközi önkormányzati választásokról van szó, amelyeken ha relatíve magasnak is mondható a részvétel (Dunaföldváron 43, a soproni evk.-ban 33 százalék volt), mégis csak néhány ezer választót mozgattak meg. (A dunaföldvári polgármester-választáson 3075, a soproni 12. evk.-ban 1375 polgár szavazott.) Továbbá a polgármesterségért Horváth Zsolt függetlenként indult, az MSZP logóját nem vállalta - ami ismét csak óvatosságra kell, hogy intse a nekilelkesülő szocialistákat.

 

Akiknek mégis van okuk az örömködésre.

A Dunaföldváron nyertes Horváth Zsolt az országgyűlési választásokon MSZP-jelöltként indult, de nem csak emiatt nem lehetett kérdéses a hovatartozása - mivel a párt Tolna megyei elnökhelyetteséről van szó, aligha volt talány a helyiek számára, hogy vajon MSZP-politikusra voksolnak-e. A soproni evk.-ban Varga Gyula pártonkívüliként lett MSZP-jelölt most és korábban is - de ezeknek a tényeknek semmi jelentőségük nincs. Ahogyan annak sem, hogy Dunaföldváron csak Horváth és a Fidesz embere küzdött, Sopronban viszont volt LMP- és Jobbik-jelölt is. (Ha valami ebből a szempontból elgondolkodtató, az az LMP-re adott mindösszesen 33 darab voks.)

Ki a szabadba!

Bár némely összegzés megtette, két időközi választás alapján sem azt a következtetést nem lehet levonni egyértelmű határozottsággal, hogy a Fideszt csak akkor lehet megverni, ha az LMP és az MSZP nem indul egymás ellenében (erre volna példa Dunaföldvár), sem azt, hogy az MSZP egyedül is képes lehet legyűrni a kormánypártot (amint azt a soproni evk. mutatná). Ebben az évben még négy nagy településen lesznek időközi önkormányzati választások egyéni választókörzetekben: október 28-án Baján, Dabason és Tiszavasváriban (utóbbi helyen ráadásul teljes körű választás lesz az önkormányzat önfeloszlatása miatt), majd december 9-én Szolnokon. Baja és Dabas a legutóbbi nyolc választáson összességében inkább jobbra, Szolnok és - a mostani jobbikos kilengés ellenére is - Tiszavasvári inkább balra húzott. December 9. után esetleg több is mondható a szövetségkötés vagy nem szövetségkötés témakörben - de hogy tényleg így lesz-e, arra azért ne vegyen mérget senki.

Ami viszont már most is biztosan tudható - és ha valamiért, hát ezért bizakodhat az MSZP -, az a következő. Dunaföldvár és Sopron élesben is igazolta azt a trendet, amit többé-kevésbé valamennyi közvélemény-kutatás kimutatott: hogy ti. az MSZP elutasítottsága a közírói híresztelések ellenére is csökken. Ami nem feltétlenül, sőt nagy valószínűséggel nem azt jelenti, hogy a párt egykori hívei kezdenének visszaszállingózni. (Hiszen akkor kimutathatóan és látványosan nőne a népszerűségük), hanem azt, hogy az Orbán Viktorban csalódott tömeg egy része elsősorban az MSZP-ben látja a váltópártiság lehetőségét, akár jobb meggyőződése ellenére is. Nem véletlen, hogy a megmaradt - országosan igen jelentős, egymilliós - törzsközönség mellett mindenekelőtt őket kívánja megszólítani a párt - legalábbis ez derült ki a közelmúltban nyilvánosságra került "titkos" stratégiából. (E dolgozat eredeti gondolatot nem tartalmaz, viszont célratörő: az eddigi választások tanulságai alapján számba veszi, hogy mi kell a választási győzelemhez. Röviden: "baloldali", az osztogatás illúzióját és az áldozatvállalás nélküli előrelépés reményét keltő "politika". Vagyis pontosan az, amivel 1994 óta kampányolt minden későbbi győztes.) Dunaföldvár és Sopron után a második dolog, amit biztosan tudhatunk, hogy az MSZP a 2006-oshoz hasonló intenzitással műveli a terepmunkát. "Megszólítani" igyekszik a polgárokat, és a szocialista jelöltekre szavazók viszonylag nagy száma alapján ennek eredménye is van. Az elmúlt hetekben Nyugat-Magyarországot valósággal megszállta a pártvezetés; ami újfent annak (legalábbis a közvetett) bizonyítéka, hogy az előző ciklus emléke halványul, mindenekelőtt a jelenbéli gyatra kormányzati teljesítmény miatt. Emlékezzünk: 2010-ben a párt kampányfelelőseinek épp az okozott gondot, hogy aktivistáik (már ahol egyáltalán akadt belőlük) az inzultusok elkerülése érdekében inkább lemondtak a választók közvetlen győzködéséről; az akkori közhangulat ismeretében érthetően. A két gyors egymás utáni választási siker épp az elszántságot és az abban való hitet erősítheti a párton belül, hogy újra érdemes a "pártért" (a hazáért, a demokráciáért, kinek miért) dolgozni, mert lám, a 2010-es padlófogás után is talpra lehetett állni, és a Fidesz igenis megverhető.

A választási rendszer fideszesítésével Orbánék könnyen a saját csapdájukba eshetnek: a többségi rendszer felé való brutális elmozdulás még egy kiegyenlített választási küzdelemben is akár kétharmados parlamenti mandátumaránnyal jutalmazhatja a győztest. (Ad absurdum előfordulhat az is, hogy az a párt nyer, amelyikre országosan kevesebb polgár szavazott, mint a második helyezettre.) A jogszabályok útján elkövetett megannyi választási csalás (körzethatárok átrajzolása, előzetes regisztráció stb.) célja persze az, hogy ez a győztes a Fidesz legyen - ám a katasztrofális kormányzás és ennek következtében a lakosság lecsúszása, elszegényedése olyan kockázati tényező a kormánypárt számára, amit csak akkor küszöbölhetne ki, ha rendkívüli állapotot hirdetve bizonytalan ideig elhalasztana mindenfajta választást. Itt azonban nem tartunk (és nem is fogunk), de az jól látszik, hogy a rossz kormányzás politikai következményeit semmiféle jogtechnikai trükközéssel nem lehet kivédeni. A dolgok jelenlegi állása szerint az MSZP éppen erre számít: és nem csak a kiszivárgott "titkos" stratégia (ami amúgy minden bizonnyal csak egy a sok hasonló munkaanyag közül) utal erre.

Állandósult hiányérzet

A szocialisták mint minden téren, az ellenzéki szövetség kérdésében is a kivárásra és a semmitmondásra rendezkedtek be. Végül is idejük van, tejük van: az MSZP 2010 után nem omlott össze, a legnagyobb ellenzéki párt maradt, nélkülük Orbán Viktor nem váltható le. Sőt: a hazai tartós recesszió miatti általános elégedetlenség okán annak a realitása, hogy Orbán leváltása akár egyedül is elérhető, két évvel a választások előtt semmivel sem kisebb, mint annak, hogy ez csakis szövetségben megvalósítható. Hiszen semmi jel nem utal arra, hogy az Orbán-ellenes szavazók másról is föltételezhetnék a kormányzóképességet az MSZP-n kívül. Márpedig ha ez utóbbi általánosan elfogadott nézetté válik - és az MSZP minden apró sikerrel ezt a hitet kívánja erősíteni -, a szocpárt egymagában is esélyes kihívóvá válhat. Egy választási győzelemhez ennyi elég is lehet - ahogyan 2006-ban és 2010-ben is elég volt, hogy Gyurcsány Ferencről, majd Orbán Viktorról elhitték a választók: csakis ők tehetik rendbe az országot.

Ám ahogyan az előző ciklus félidejében semmit nem lehetett tudni arról, hogy a Fidesz mit tenne kormányon, úgy most sem tudjuk, mi várható az MSZP-től, ha újra ők jönnének. Az eddigi választások azt mutatják, hogy a pártok kreativitása a választások megnyeréséig tart, a kormányzati szerepre készülés "stratégiája" a tapasztalatok alapján így foglalható össze: majdcsak lesz valahogy! A győzelmeket ezért követte vagy tanácstalanság (1994, 2010), vagy totális zűrzavar (2006), vagy a néhány népszerű kampányígéret beváltása utáni alibi- és kármentő kormányzás (1998, 2002), a tehetetlenséget pedig rendre vagy megosztó ideologizálással (Fidesz) vagy látszatprogramokkal (MSZP, Fidesz) leplezték. Semmi nem utal arra, hogy ezúttal másképp lesz.


Neked ajánljuk