Gyurcsány Ferenc évértékelőt tartott: „Rohadékok! Rohadékok! Ez a nagy büdös helyzet”

  • narancs.hu
  • 2025. február 23.

Belpol

A DK elnöke hosszan bírálta Orbánt és az új szélsőjobboldali világszövetséget, de alternatívát nem kínált évértékelőjében.

A Demokratikus Koalíció elnöke is megtartotta évértékelő beszédét vasárnap 10 órától. Korábban véletlenül éppen egy napra hirdette a beszédet Orbán Viktorral, majd eltolta az időpontot, hogy „még véletlenül se kerüljünk egy lapra az árulás emberével, Orbánnal”.

Gyurcsány Ferenc a beszédét azzal harangozta be, hogy Orbán Viktort és Magyar Pétert kritizálta: „Az egyik szöveget középszerűnek, a másikat hazugnak találtam. Talán kitalálják, hogy melyik, melyik. Akkor rajtam a sor” – írta a közösségi oldalán még az évértékelő előtt.

„Miközben a kormányfő nyilván saját énképe szerint és a saját hallgatósága szerint sziporkázott, aközben kegyetlen időszak következik” – kezdett bele Gyurcsány, aki olyan kapitányhoz hasonlította Orbánt, aki zenét rendel, miközben süllyed a Titanic.

„Aki mindenképpen keresni akar viszonyítási pontokat, az visszamehet ’45-ig, ’53-ig, a koreai háború lezárásáig, vagy éppen a kubai rakétaválságig. Ennek a réme, ezeknek az eseményeknek a réme érkezett itt meg, és van itt mostanra már közöttük. Amit eddig láttunk, az kutyafüle ahhoz képest, ami most vár ránk.”

A DK elnöke szerint Orbán „bekopogott a nagyok ajtaján, és beengedték”, de még nem tudja, hogy a pokol kapujában van. Mindeközben a miniszterelnököt nem érdekli, de terve és ereje sincs megpróbálni, hogy jobb életet teremtsen a magyaroknak. Magyarország sereghajtó a jövedelmek tekintetében Európában, a nyugdíjasok „egy fillért se” láttak abból, hogy az ország kicsit előrement volna.

„Csodálatos jövő vár itt a magyarokra? Ugyan, kérem! Ugyan, kérem! Magyarország utolsó lett”

– mondta Gyurcsány. Felidézte, hogy hiába a családbarát szlogen, tavaly mindössze 75 ezer gyerek született, míg a Gyurcsány-korszakban ez a szám majdnem 194-195 ezer volt. Miközben tavaly 14 ezer lakás épült, addig a Gyurcsány-kormány alatt 44 ezer.

Orbán egyik kezével ad, de a másikat kell figyelni: „És az a helyzet, hogy a másik keze, ez nagyobb, meg ragadósabb” – mondta. „Az nem nagy kormányzati teljesítmény, hogy betiltok egy fölvonulást…” – utalt arra, hogy tegnap a Pride betiltását ígérte Orbán.

„Egy rossz ízlésű, erőszakos, korrupt embernek tartjuk a magyar kormányfőt, valójában egy nagyra nőtt, közveszélyes kiskakasnak” – fogalmazott, és felhívta a figyelmet arra a szövetségre, ami Trump, Putyin és a magyar vezető, a világ legnagyobb gazdasági hatalmai és politikai szélsőjobboldali erői között között köttetett. Őket „balhégenerátoroknak” nevezte. Az egész célja, hogy „mindent magánbiznisszé tegyenek”.

Gyurcsány Ferenc ezután kijelölte az ellenfelet ebben a világrendben, ami „a nagyvállalati önzés, disznóságok sokasága”, és arról beszélt, hogy szigorúbban kell ellenőrizni a bankokat, állami szabályozni a banki költségeket, megtiltani az egyoldalú üzletszabályzat módosításokat. „Baloldalinak lenni nem divat kérdése. Ez egy emberséges világ akarásának kérdése.”

Felemlegette, hogy a magyar kormány a babaváró hitel éppen aktuális törlesztőrészletét akkor is visszaköveteli, ha az egyik házastárs meghalt. „Hazudnak, mint a vízfolyás. Rohadékok. Rohadékok. Ez a nagy büdös helyzet” – fakadt ki a DK vezére.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.