"Az OTKA az egyetlen kifejezetten alapkutatási forrás Magyarországon, mely a színvonalas alapkutatást támogatja az azonnali hasznosíthatóság elvárása nélkül. Hatása alapvető fontosságú, mivel alapkutatás nélkül nincsen alkalmazott kutatás, fejlesztés és innováció sem. Az alapkutatások által elért eredmények egy része rövid idő alatt hasznosítható a fejlesztésekben, a többségük azonban csak több év múlva épül be az innováció folyamatába, ezért ezek hasznosulása közvetlenül nem mérhető" - mondja Balla Andrea, az OTKA Iroda igazgatója. Július első hetében került nyilvánosságra, hogy ez pontosan mely kutatásokat is jelenti 2012 második fél évében. Vajon miből, mit, miként és milyen sikerrel támogat a program - és bolond-e az, aki kutatóvá lesz a mai Magyarországon?
Több mint a kevesebb
Az OTKA 1986 óta támogatja az évente meghatározott állami közpénzkeretből az alapkutatásokat. Az 1997-es törvény szerint célja a tudományos kutatások és a kutatási infrastruktúra független, széles körű támogatása, a fiatal kutatók segítése nemzetközi színvonalú tudományos eredmények létrehozása érdekében. Ez lenne ugyanis az alapja a következő civilizációs lépcsőfoknak, a kutatás-fejlesztés (k+f) és a kreatív tudásbázis megteremtésének, előremozdításának. Az innováció és a kutatás azonban manapság egyfajta luxus, nem meglepő tehát, hogy a pályázható összegekért komoly szakmai verseny zajlik, hiszen átlagosan a pályázók ötöde kapja meg a várva várt pénzeket.
"Az OTKA versenyre épülő, jó rendszer, ami beleépül egy nem teljesen versenyre épülő mamutrendszerbe, a felsőoktatásba" - állítja Almási Gábor (ELTE BTK Történeti Intézet, OTKA-kutató). Az OTKA alapelvei szerint a díjazás két döntő szempontja a pályázatok szakmai kiválósága és a kutatás várható hatása, bármit jelentsen is ez. A pályázatok nyelve az utóbbi években az angol, de külön engedéllyel beadható magyarul is. A szervezet lefedi a teljes tudományos életet, három úgynevezett kollégiumot működtet. A rendszer elvei, szervezeti felépítése és működése nagyban hasonlítanak a mintául szolgáló osztrák állami kutatástámogatási intézményre, a Fonds zur Förderung der wissenschaftlichen Forschungra (FWF). A pályázati pénzekből arányosan jut a különböző szakterületeknek: 2011-ben a körülbelül 5,5 milliárd forintnyi keretösszegből a Társadalom- és Bölcsészettudományi Kollégium 24, a Műszaki és Természettudományi Kollégium 32, az Élettudományi Kollégium pedig 44 százalékban részesült. Hasonlóak az arányok az FWF-nél is, bár ott a társadalom- és bölcsészettudományok valamivel kevesebbet (17 százalékot) kapnak. Persze a "kevesebb" ebben az esetben relatív fogalom: az elosztandó keret Ausztriában 195,2 millió euró (kb. 54 milliárd forint).
Ahhoz képest, hogy az utóbbi hét évben az összesített támogatás nálunk alig érte el az évi 6 milliárd forintot, az idei 7,6 milliárd forint dicséretes kiugrásnak nevezhető. Persze ettől még nem állunk sokkal jobban: Magyarországon a kutatások támogatásának 38,1 százalékát fedezi az állam, a KSH szerint az erre fordított pénzösszeg 2011-ben a GDP 1,12 százaléka volt (innen nézve körülbelül 0,48 százalék az állam reszortja). "Arról van szó, hogy a felsőoktatás költségvetése és az egész k+f radikálisan meg lett húzva Magyarországon. Az EU-ban talán csak Szlovákiában és Bulgáriában van ennél alacsonyabb költségvetési támogatás a felsőoktatásra. Ezért egyre élesebb a küzdelem olyan összegekért, amelyek normális esetben minden felsőoktatási és akadémiai kutatónak járnának. Igazából egy OTKA-szintű normatív kutatási finanszírozásnak kellene állni minden kutatóhely mellett" - mondja Kiss Farkas Gábor, az ELTE BTK Régi Magyar Irodalom Tanszékének adjunktusa, aki az Irodalmi műveltség Magyarországon 1500 körül című kutatásával az idei posztdoktori OTKA egyik nyertese. Bár az egyetemek felé nőtt a támogatás, az állami kutatóintézetek és kutatóhelyek körében a ráfordítások 8 százalékkal visszaestek - írja a KSH vonatkozó kimutatása. Ráadásul a büszkén emlegetett kutatóegyetemi titulusok mellé korántsem jár saját kutatási költségvetés, ezért az alapokat itt is az OTKA jelenti. Így aztán nemcsak a kiemelkedő innovációk támogatásáért, hanem a kutatóhelyek rezsifedezetéért is versenyezni kell. "Az MTA BTK-ban informálisan kötelezővé tették a pályázást, mert a rezsit másképp nem tudják kifizetni, másképp nincs pénz az áramra" - mesélik. "Lehet az OTKA-ra mondani ezt meg azt, de nincs más posztdoktori ösztöndíj, kivéve a Magyary Zoltán-ösztöndíjat, amit viszont 2010-ben megszüntettek. Noha idén tavasztól ismét van Magyary - a régi ösztöndíjasok végül kiharcolták -, a Norvég Alapnál nagy eséllyel megszerezhető kutatástámogatást - kb. 1 millió euróról lehet szó - így viszont sikerült elbukni az ország számára. Ha tehát nem lenne az OTKA, alig lenne valami. Különösen, ha a bölcsészettudományokat nézzük" - vázolja a helyzetet Almási Gábor.
A természettudományok területén is hasonlóan fontos az OTKA, szinte az egyedüli lehetőség, amivel alapkutatásokat lehet finanszírozni, mondja Katz Sándor fizikus (ELTE TTK Elméleti Fizikai Tanszék). "Vannak uniós pályázatok, illetve például az MTA Lendület pályázata, de ezek jóval kisebb számban elérhetők, illetve sokszor egy-egy meghatározott csoportot céloznak, például külföldről hazatérő kutatókat."
Ahogy a pénz jön
A beérkező pályázatok támogatásáról az OTKA 18 fős bizottsága dönt, a végleges határozat a különböző tudományterületek szerint kialakított zsűrik, kollégiumok és ad hoc bizottságok rangsorjavaslatán alapszik; e testületekben szigorúan ügyelnek az összeférhetetlenség kikerülésére és a bírálatok anonimitására. Alapvetően hatféle pályázati típusban lehet próbálkozni: kutatási, nagy összegű kutatási, posztdoktori, nagy összegű fiatal kutatói, nemzetközi és publikációs projektekkel. Egy-egy téma négy évre kaphat támogatást, "a szakmai zsűrik és a kollégiumok, illetve az OTKA bizottsága csak indokolt esetben csökkenti a pályázó által kért támogatást, szakmai indoklással kísérve; a csökkentés mértéke általában nem haladja meg a főösszeg 25 százalékát" - nyilatkozta Balla Andrea. A beérkezett anyagokról két szaktekintély ír bírálatot, ám még a maximum pontszám sem garancia arra, hogy nyer is valamit a pályázó. A vesztesek ilyenkor könnyen arra gondolhatnak, hogy az egyébként "támogatásra érdemesnek" minősített kutatásuk azért nem nyert, mert a zsűri a két egyaránt kitűnő pályázat közül a személyes kapcsolati hálók miatt döntött a másik mellett. Arra a kérdésre azonban, hogy releváns szakmai döntés születik-e, egyértelműen igen a válasz. "Ez egy jól működő rendszer, hatékonyan osztja el a forrásokat az arra érdemes kutatók között. Legnagyobb problémája jelenleg az alulfinanszírozottság, még akkor is, ha idén jelentősen emelkedett a teljes költségvetés. Nagyon sok esetben a támogatásra egyértelműen érdemes pályázatok sem mind jutnak forráshoz" - teszi hozzá Katz Sándor.
A kidolgozott rendszer ellenére is be kell látni, hogy azok az adminisztrációs és bürokratikus körök, amelyek egy-egy pályázat előkészítése és megvalósítása során elkerülhetetlenek, nem serkentik a tudományos munkát. "Az egész helyzet méltatlan egy kutatóhoz, tudományos emberhez. Az OTKA pályázat is - amely rendszerében és megvalósításában, mondhatni, üdítő kivétel a más hazai kiírások között - két hónap megfeszített munkája, ami egyértelműen a kutatás rovására megy. De nincs mit tenni, Pompeius mondását adaptálva: pályázni kell, élni nem!" - mondja Horváth László, az Eötvös József Collegium igazgatója, az ELTE BTK Görög Tanszékének docense, aki pályázatával a nemzetközi együttműködések kategóriájában sikeresen elnyerte a legmagasabb összeget.
Ahogy a pénz megy
A cél mindenesetre nemes: kiemelkedő eredményeket ígérő kutatások támogatása, az eredmények publikálásának segítése, olyan eszközök és feltételek előteremtése, amelyektől új tudományos törvényszerűségek felismerése, új módszerek, eljárások kidolgozása várható. Az OTKA a szabályozásaiban nagyon pontosan megjelöli, mire lehet, és mire nem lehet költeni a pénzt. Az elszámolás az elmondások szerint (különösen a befogadó kutatóhelyek leterheltsége miatt) iszonyatosan nehézkes, hiába a kidolgozott internetes kezelőrendszer. A kutatói pályázat általánosságban témavezetői juttatásokra nem költhető, így azonban kérdéses, hogy mire is megy a pénz. Főként egy bölcsészkutatásnál; azt ugyanis könnyű elképzelni, hogy milyen infrastrukturális vagy technikai kellékekre lehet szüksége egy informatikusnak vagy egy vegyésznek. Az elnyert összeg, ahogyan az OTKA mindenütt írja, a kutatási feltételeket biztosítja. Meglesz belőle az adatbázis-előfizetés, a könyvtárállomány-bővítés, a kutatóutak támogatása, a konferenciákon való részvétel, illetve a kutatóhely villanyszámláinak a kifizetése. Persze ez sem ilyen egyszerű, hiszen próbáljunk áfás számlát kérni egy külföldi konferencia részvételi díjáról, aligha lesz könnyű dolgunk. "Ehhez képest az FWF-en egy posztdok a fizetése mellé kap havonta 500 euró kutatási hozzájárulást, és nem kell azzal foglalkoznia, hogy fénymásolatot hozzon egy buszjegyről is" - mesélik a pályázók. Nálunk azonban nincs más, az MTA ugyanúgy ebből próbál élni, mint a bölcsészkutatók jó része. Ám ha korlátozott számban is - főként a nagy összegű pályázatoknál -, mégis lehetőség nyílik álláshelyet teremteni a kezdő kutatóknak: "Fontos, hogy az OTKA a tehetséges fiatalokat 'mentse', illetve a pályán tartsa" - emeli ki Horváth László.
Az OTKA célkitűzései között szerepel, hogy a kutatókat itthon tartsa, és megóvja az országot az "agyelszívástól". Kérdéses, hogy ez sikerülhet-e akkor, amikor egy pályázat tényleges kutatói perspektívát nem, csupán a k+f létszükségleteit tudja megteremteni. Az OTKA szép és jó, de épp csak pótolhatja azt az alapvető egyetemi vagy kutatóintézeti kutatási normatívát, amire szükség lenne. Persze, ez utóbbi már igazán nem az OTKA dolga. A magyar Kolumbuszoknak így aztán egyelőre nem jut hajó; kaphatnak viszont térképet. Ennyire futja.
