Aggódik a Fidesz az erdélyi kampányért – ez derült ki a tavalyi tusványosi nyári egyetemen. A választási regisztrációról szóló kerekasztal-beszélgetésen hangzott el, hogy több év után sem értik az erdélyiek, mit jelent a regisztráció, hogyan kell részt venni a magyarországi választáson. Ráadásul az eddigi kampányok csak a kis, vidéki közösségekben működtek, a nagyvárosokban – Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyváradon – tömegben élő magyarokat nem tudják elérni az aktivisták. Tusványoson az erdélyi magyar pártok egymásra licitálva bizonygatták, hogy mindent elkövetnek a választópolgárok tájékoztatásáért, és az erdélyi történelmi egyházak is felsorakoztak az Orbán-kormány mögött, s azt ígérték, mindent megtesznek azért, hogy híveik éljenek a kettős állampolgársággal járó szavazati joggal.
Sem a nyári fideszes aggodalomnak, sem a tusnádi ígéreteknek nem lett különösebb következménye decemberig: vidéken valóban megjelent néhány regisztrációra buzdító kampány, jellemzően a református templomok környékén, esetenként az RMDSZ vagy az Erdélyi Magyar Néppárt kirendeltségeinek ablakában, kerítésén. De a 2017-re ígért „forró ősz” Erdélyben még csak langyosra sem sikeredett.
Az idei magyarországi választási kampány az első, amelyre a legnagyobb erdélyi magyar politikai szervezet, az RMDSZ is bejelentkezett (hosszú évek alkudozása, ciklusokon át tartó hol rejtett, hol nyilvánvaló konfliktusok után), elkötelezve magát a Fidesz mellett. Ennek ellenére a tapasztalatlan szemlélő fél évvel a választások előtt úgy gondolhatta, Erdély a megúszásra játszik, amennyire lehet, kimarad a kampányból, s a pártok, néhány kósza plakáton kívül nem nagyon tesznek azért, hogy szimpatizánsaik, szavazóik a magyar országgyűlési választásokon is aktívak legyenek.
Dőlt a lé
Fordulat akkor következett be, amikor 2017 decemberében szivárogni kezdtek a 2018-as év kisebbségi szervezeteknek nyújtott támogatási összegei. Azt már Tusnádfürdőn bejelentette Orbán Viktor, hogy rekordösszegű támogatás érkezik Erdélybe, de hogy ez hogyan oszlik el, az év végén körvonalazódott. Valóban az RMDSZ bizonyult a Fidesz segítségével alapított és működtetett úgynevezett versenypártokkal – az Erdélyi Magyar Néppárttal és a Magyar Polgári Párttal – szemben a legtámogatottabb erdélyi magyar politikai szervezetnek. De a magyar kormány, pontosan felmérve a korábbi ciklusok támogatáspolitikai csapdáit, nem csatornázta egyetlen helyre az összegeket: kialakította a határon túli körzsarolás rendszerét.
Az abszolút kedvezményezett az Erdélyi Református Egyházkerület: 26,78 milliárd forint érkezett oda. Persze nem csak a kampányra, de magyarázatot ad arra, miért a református hálózatokon keresztül (templomokban, templomok, egyházi szervezetek környékén) vált láthatóvá a Fidesz kampánya. Az RMDSZ sem járt rosszul, de nem is érezheti nyeregben magát: amolyan közvetítőként működött a civil szervezetek, kulturális intézmények, helyi kezdeményezések felé. Rajta keresztül vezetett a pénz a magyar költségvetési forrásokhoz, és idén január–februárban lábra kapott a hír: „most kell kérni, mert most adnak, ki tudja, mi lesz jövőre”. Forráshoz jutottak az erdélyi magyar színházak, sportlétesítmények, hétről hétre jelent meg valami hír egy-egy újabb befektetésről, intézményalapításról, beruházásról. Úgy tűnt, olyan ügyekhez sikerül pénzt szerezni, amelyekre hosszú éveken át nem lehetett, még ha kiemelten közhasznú kezdeményezésről volt is szó. Igaz, a bőkezű osztogatás ellenére is tudta mindenki: a Fidesz-kormány pénze valójában tűzoltásra jó. Olyasmit pótol az RMDSZ-es kijárás, amelyet romániai költségvetési vagy önkormányzati forrásból kellene finanszírozni. Ám mivel az érdekvédelmi szervezet immár hosszú ideje nincs kormányon, önkormányzati pozíciói meggyengültek, ráadásul a magyar önkormányzatok kárára változtak a romániai költségvetési szabályok is, az erdélyi magyar politikai elit a magyar kormány segítségével a saját gyengülését leplezi. Toldozás-foldozás zajlik, csakhogy – és ez a másik probléma – az idei adakozás folytatására, a fenntartható támogatáspolitikára nincs garancia. Jókor könnyen jött pénz hullott számos erdélyi szervezet ölébe 2018 elején: olyan szervezetekébe is, amelyek a romániai költségvetési szabályok változása, a romániai forráskiesés miatt a megszűnést, a leépítést, a visszavonulást fontolgatták. A segítség folyósításakor az RMDSZ politikusai, a közvetítők nem győzték hangsúlyozni: ezt a segítséget „illik megköszönni” a választásra készülő magyar kormánynak.
Dacára a példátlanul nagyvonalú támogatásoknak, mégsem egyértelmű a helyzet. Az elmúlt években egyre nyilvánvalóbbá vált, nemcsak a pénz, de a megtorlás is könnyen jön Magyarországról, több erdélyi magyar kezdeményezés, intézmény esett áldozatául annak, hogy az erdélyiek nem vagy nem eléggé voltak lojálisak a Fideszhez. Például botrányos volt a budapesti Székely Fesztivál einstandolása 2017-ben. Vagy az, hogy a romániai magyar médiát még a kampányidőszak előtt – hasonlóan a magyarországihoz – egyszerűen leszalámizták, évtizedek óta működő lapoktól vonták meg a támogatást, vagy egyenesen megszüntették azokat. Magyar állami pénzből működik az a hulladékgazdálkodó cég, amely a Székelyudvarhelyhez közeli cekendi szeméttelepet működteti. A telepet eredetileg azért hozták létre, hogy a környező településeket kiszolgálja, ám ma Románia egész területéről érkezik ide szemét, a tárolás pedig környezeti katasztrófával fenyeget. (A tavalyi, tusnádfürdői Orbán-beszéd alatt is ezért tiltakozott a megtámadott aktivista.) A Csíki Sör körüli botrány évek óta tart: bár a termék köré felépített gerillakampány arról szól, hogy a román hatóságok nehezítették a magyar brand bejegyzését, kiemelt figyelmet az kapott, milyen üzleti előnyt jelent a tulajdonos, Lénárd András számára a Fidesz-kormányhoz kötődése.
Rossz ütemérzék
Miközben a magyar kormány „köszönetért” cserébe folyósított Erdélybe bőkezű támogatást, Romániában tombolt a korrupcióellenes harc, és az ilyesfajta adok-veszek, költségvetési pénzekből finanszírozott szívességbankok megítélése rohamosan romlott az országban. Az RMDSZ többszörösen kényszerhelyzetbe került: politikusai sorra kerültek a romániai korrupcióellenes eljárások célkeresztjébe; legutóbb a legismertebb romániai magyar politikusnő, Horváth Anna kolozsvári alpolgármestert ítélték nem jogerősen 2 év 8 hónap letöltendő börtönbüntetésre egy korrupciós ügyben. Az elmúlt hónapokban nagyon úgy tűnt, az RMDSZ a „rossz oldalon”, a korrupcióellenes intézmények, törvények korlátozását, akadályozását szorgalmazó román kormány oldalán áll annak ellenére is, hogy ellenzékben van. Ehhez társult a szövetsége azzal a Fidesszel, amelynek korrupciós ügyei annak ellenére is láthatóvá váltak Erdélyben, hogy a Magyarországról irányított propaganda ezt minden eszközzel elfedni igyekezett.
Február elejére kínosan egyértelművé vált: Orbán Viktor azoktól várja el a köszönetet és a hálát a támogatásért, akik rendszeresen tüntetnek a korrupt polgármesterek, parlamenti képviselők ellen, akiknek úgyszólván „bérletük” van a bukaresti tiltakozásokon.
Az erdélyi Fidesz-kampány ellentmondásait simán kihasználhatta volna a magyarországi ellenzék, de ez elmaradt. Igaz, Karácsony Gergely Kolozsváron arról beszélt, hogy a magyar baloldal újraépítené kapcsolatait a szomszédos országokban élő magyarokkal, és biztosította az erdélyi magyarokat, hogy nem támogatja a határon túliak választójogának megvonását. Megszólalása azonban későn jött és erőtlen volt. Nem tért ki arra, ami az erdélyi magyarok között aggodalmat és tiltakozást váltott ki: a magyarországi korrupció erdélyi beszivárgására, illetve annak felszámolására. Nem beszélt arról, hogy a magyarországi ellenzék védelmet nyújtana bármilyen módon az Erdélyben tapasztalható magyarországi politikai kontrollal, nyomásgyakorlással, megtorlással szemben. Nem esett szó az Erdélyben terjeszkedő magyar oligarcharendszer felszámolásáról. A steril és konfliktuskerülő, a vélt választói elvárásokat kiszolgáló Karácsony-nyilatkozatot azonnali RMDSZ-es támadás követte. A Karácsony Gergellyel találkozó Kelemen Hunor szívélyes, de legalább pártsemleges fogadtatás helyett újra, minden korábbinál nyíltabban elkötelezte magát a Fidesz mellett – az ellenzékkel szemben.
Mindenki mindenki ellen
A csendes erdélyi ősz, a támogatási pénzek osztásával eltöltött hálatelt téli hónapok után a tavasz példátlanul durva, etikátlan kampányt hozott. Az erdélyiek Orbán Viktorhoz és a Fideszhez fűződő lojalitásáról, megvásárlásáról számoltak be a közösségi oldalakon létező vagy kitalált személyek nevében létrehozott profilok. A provokatív, a magyar ellenzéket sértő bejegyzésekre provokatív és az erdélyieket sértő válaszok születtek: rendkívüli mértéket öltött az általánosító, megalapozatlan, kollektíven megbélyegző Erdély-ellenesség. Amire Erdélyben sokan úgy reagáltak: mindez igazolja a magyar ellenzék ellenségességét, együttműködésre képtelenségét, azoknak is el kell tehát menni szavazni (a Fideszre), akiknek korábban eszükbe nem jutott regisztrálni, részt venni a választásokon. Arról, hogy Erdélyben is van Fidesz-kritikus hang, hogy a fideszes korrupció feszültséget kelt, nem nagyon jutott el hír Magyarországra. A kormányzati propaganda (a Pestisrácok.hu, a 888.hu, a Magyar Idők) azonnal lecsapott minden olyan határon túli ellenzéki hangra, amely erre hívta fel a figyelmet. Február végére, március elejére kiteljesedett a mindenki háborúja mindenki ellen. Lejárató kampányok, személyre szóló fenyegetések tucatja indult el, kommenthadseregek csaptak össze.
A kampány végére a politikai szervezetek láthatóan elveszítették a kontrollt saját aktivistáik fölött. Olyan kezdeményezések is áldozatul estek ennek az ádáz egymásnak esésnek, mint a Minority SafePack, azaz a kisebbségi nyelvi jogok védelméért indított európai aláírásgyűjtés. Magyarországon erdélyi aktivisták egyszerre gyűjtöttek aláírást a Minority SafePacknek és a Fidesznek – az eljárásról kérdezősködő újságírótól pedig azért tagadták meg a választ, mert „nem vagyunk Izraelben”. Az erdélyi magyar aktivisták zsidózására halványan reagált az RMDSZ, arra hivatkozott, hogy az érintettek nem az ő embereik voltak, hanem a Magyar Polgári Párté (azé a párté, amely egyébként az RMDSZ-szel közös frakcióban ül a romániai törvényhozásban).
A választás előtti napokban úgy tűnik, a tavaly nyári ígéreteket egyetlen erdélyi magyar szervezet sem tudta tartani. Bár végleges adatok most még nincsenek, a részleges információk szerint minden ötödik, kettős állampolgársággal és választójoggal rendelkező erdélyi magyar él – ha él – szavazati jogával. Azt sem tudni pontosan, kikre szavaznak az erdélyiek. Az eddigi tapasztalat alapján az alacsony számú erdélyi szavazó között magas a Fideszt támogatók aránya. De tény, hogy az elmúlt években igazi, alulról jövő kezdeményezést eddig egyetlen magyarországi párt tudott elindítani Erdélyben: a Magyar Kétfarkú Kutya Párt aktivistái a menekültellenes népszavazás idején plakátolták tele Erdélyt, és akkor a választási részvétel messze elmaradt minden várakozástól. A Nemzeti Választási Iroda végleges adatai szerint Romániából 158 725 magyarországi állandó lakhellyel nem rendelkező választót vettek névjegyzékbe (rajtuk kívül a határokon túlról további 219 679 polgárt, összesen tehát 378 404-et, ami a 2014-esnek csaknem kétszerese; ők csak pártlistára voksolhatnak, és a részvételi arány függvényében 2–3 parlamenti mandátum sorsáról dönthetnek – éles helyzetben ennek döntő jelentősége lehet).
A tényektől és a választás kimenetelétől függetlenül mára Erdély a megvásárolt, gátlástalanul szavazók vidékeként él a magyar köztudatban. Ha 1990 óta volt „nemzetpolitikailag” kártékony időszak, akkor ez az. És jele sincs annak, hogyan lehet a kampánysebeket a választások után orvosolni.
