Az Alkotmánybíróság (AB) júniusi döntése azt az elvet érvényesíti, hogy a demokratikus alapjogok azokat is megilletik, akik tevékenységükkel a demokratikus rend kereteit feszegetik: a májusi parlamenti választások első fordulójában a listás szavazatok alapján a MIÉP elérte az Országgyűlésbe kerüléshez előírt ötszázalékos küszöböt, a párt tizennégy képviselőt delegálhatott a törvényhozásba; mégsem alakíthatott frakciót, mert a házszabály szerint ehhez legalább tizenöt fő kellett. Az AB nem habozott: aki elérte az ötszázalékos küszöböt, az - képviselőinek számától függetlenül - frakciót alakíthat.
További feltételek
A házszabályból kigyomlált rendelkezések pótlásáról szóló javaslat elkészítésével a Salamon László (Fidesz) vezette ügyrendi bizottságot bízták meg, amely a nyár végén elő is rukkolt egy szakértői anyaggal. A munka megkezdése előtt rögzítették, hogy csak azokra a rendelkezésekre szorítkoznak, amelyeket az AB hatályon kívül helyezett: azzal nem foglalkoztak, jogszerűen van-e parlamenti frakciója az MDF-nek, amely elhasalt a listás küszöbön, de a Fidesz jóvoltából tizenhét egyéni képviselőt juttatott a Házba.
Az ügyrendi bizottság dokumentuma abból indul ki, hogy az alkotmánybírósági ítélet nem zárja ki további feltételek megállapítását a frakció létrehozásához. A pártok két lehetőség között választhatnak. Az egyik megoldás szerint az öt százalékot elért párt képviselőin kívül azok a képviselők tömörülhetnek frakcióba, akik létszáma eléri a listán bejutott legkisebb párt mandátumainak számát. A másik lehetőség: az Országgyűlés meghatározza a létszámot, ami új frakció megalakításához szükséges.
A megoldandó probléma nem látszik túl bonyolultnak, mégis elképzelhető, hogy a többi megsemmisített házszabályi rendelkezés ürügyén kirobbant vita a frakcióalakítás szabályozását is késlelteti (ez a parlamenti ciklus első időszakában biztosan nem okoz gondot, hiszen ekkor még véletlenül sem kerül napirendre a frakciók osztódása, az erőviszonyok átalakulása).
Az AB határozata azt is megállapította: a házszabály nem tartalmaz garanciális rendelkezéseket arról, hogy a frakcióhoz nem tartozó képviselők ténylegesen tagjai lehetnek az Országgyűlés állandó és ideiglenes bizottságainak. Az 1994-ben elfogadott, az ellenzéki jogokat jelentősen kiterjesztő új házszabály rendkívüli módon korlátozta a független képviselők jogait.
A függetlenség átka
A frakcióból kivált - vagy ahhoz csatlakozni nem kívánó - magányos farkasok nem vehettek részt a napirend előtti vitában, s a bizottsági munkából is kirekesztették őket. A független képviselő szinte minden esetben a politikai élet súlytalan szereplője lett, gondoljunk csak az FKGP-ből eltávolított G. Nagyné Maczó Ágnes vagy a frakcióját vesztett Giczy-féle KDNP sorsára.
Az AB határozata értelmében a jövőben minden képviselőt megillet legalább egy bizottsági hely, és a testületekben minden képviselőcsoport legalább egy fővel képviseltetheti magát. Mostantól a függetlenek maguk dönthetnek, melyik bizottság munkájában szeretnének részt venni: Kupa Mihály, a parlament egyetlen frakción kívüli képviselője a mezőgazdasági bizottságot választotta.
A vizsgálóbizottságokban komoly nehézséget jelent a függetlenek részvételének biztosítása, hiszen az gyakorlatilag kizárja a paritásos elv érvényesítését. Ezért a szakértői munkaanyag itt is két megoldást kínál: vagy a házbizottság egyedi döntése alapján, vagy megfigyelőként, tanácskozási joggal vehetnének részt függetlenek a vizsgálóbizottságok munkájában.
Az ügyrendi bizottság múlt heti ülésére egyedül az MSZP érkezett a szakértői javaslatra reflektáló írásos véleménnyel. Ebben Tóth András, Horn Gyula volt kabinetfőnöke azt indítványozta, hogy a házszabály vezesse be a kormányt kívülről támogató frakció fogalmát.
Minek nevezzelek?
Indoklása szerint az előző két ciklussal ellentétben most nem lehet határozott különbséget tenni a koalíciós és az ellenzéki pártok között, hiszen a volt kormánypártoktól következetesen elhatárolódó MIÉP nem ellenzéki pártként viselkedik, gyakorlatilag kívülről támogatja az Orbán-kabinetet. Tóth szerint ezért a bizottsági helyek és tisztségek elosztásakor a MIÉP-et nem szabad az ellenzékhez sorolni.
A szavazási statisztikák alátámasztják ugyan a szocialista képviselő mondandóját, ám érvelése jogi oldalról támadható. A MIÉP ugyanis nem tagja a kormánynak, nem kötött megállapodást a koalíció támogatásáról, sőt az érintettek tagadják bármiféle politikai kapcsolat létezését. Azt pedig nem lehet előre látni, hogy a kormány későbbi intézkedéseire miként reagál Csurka István pártja.
A vitának elsősorban a vizsgálóbizottságok miatt nagy a tétje, hisz azokban a kormánypártok és az ellenzék egyenlő arányban képviseltetik magukat: nem mindegy tehát az egykori szocialista-liberális koalíció pártjainak, hogy a MIÉP-et hova sorolja a házszabály. Az MSZP írásos anyagának utolsó bekezdése világossá teszi, hogy a MIÉP státusának tisztázásáig a legnagyobb ellenzéki párt nem kíván tárgyalni a házszabály-módosítás további kérdéseiről; és a szocialisták kezében van adu: támogatásuk nélkül egyetlen kétharmados szavazatarányt igénylő döntést sem hozhat a parlament. Mégis lehet, hogy rövidesen alkuba bocsátkoznak, mert az ügyrendi bizottság a kormánypárti többség szavazataival megállapította: a mulasztásos alkotmánysértést megszüntető házszabály-módosításig a parlament határozatban hozhat létre vizsgálóbizottságot. Mikes Éva (Fidesz) indítványa már jelezte, hogy fog ez kinézni: a megfigyelési ügyet vizsgáló testületben a MIÉP-es és független képviselőt az ellenzékhez sorolják, s a bizottság elnökét nem az MSZP vagy az SZDSZ adja.
Az ellenzék számára nem sok jót ígér, hogy Áder János házelnök (Fidesz) a jelek szerint a századelő meghatározó konzervatív politikusát, a parlamenti obstrukció kíméletlen letörésében jeleskedő Tisza Istvánt tekinti példaképének. Áder nem titkolja, hogy konszenzus híján habozás nélkül él jogosítványaival, és döntéseiben érvényesíti a többségi elvet: ezért kétélű fegyver a koalíció kétharmados törvényekkel és határozatokkal való zsarolása.
Kovách Márton
